Cím: Virágzás
Sorozat: SEIREITEI
Kötet: I.
Fandom: Bleach
Műfaj: dráma, barátság, általános, akció, sötét
Elbeszélésmód: E/3.
Fejezetek száma: 20
Állapot: publikálás alatt
Szereplők: Byakuya, Rukia, Kyouraku, Ukitake, Kuchiki Ginrei, Renji, Aizen, Ichimaru, Hinamori, Kira, Hisagi, Matsumoto, Atsutane Akor (saját szerplő), Oshiro Haruko (saját szereplő), Hashimoto Katsu (saját karakter), további kapitányok, hadnagyok, tisztek, akadémiai tanulók
Párosítás: nincs
Korhatár: T/14+
Ismertető: Történetünk nem sokkal Rukia örökbefogadása után veszi kezdetét. Hogy nézett ki a Gotei 13 ötven évvel ezelőtt? Hogyan tudott Rukia beilleszkedni újdonsült családjába, mi történt Renjiékkel és a többiekkel?
Yamamoto nyugtalan, hiszen folyamatosan megmagyarázhatatlan halálesetek történnek Rukongaiban, Seireiteiben és az élők világában - valami irtja a shinigamikat és egyszerű lelkeket egyaránt -, ráadásul egy furcsa járvány is felütötte fejét Nyugat-Rukongaiban.
Figyelmeztetés: szereplő halála, trágár beszéd, erőszak
Spoiler: 2010. márciusig Japánban publikált fejezetek
Megjegyzés: ez egy elkészült, legépelt történet, amit fokozatosan fogok adagolni Nektek, hetente egy fejezetet (azt még nem tudom biztosan, mely napon).
A sorozatot tizennégy kötetre terveztem, egyelőre ez, az első készült el, a másodikból pedig jónéhány fejezetet megírtam már, illetve a harmadik és negyedik fejezetvázlata is elkészült.
Itt-ott esetlegesen bele kell nyúlnom Kubo-sensei történetébe, hiszen, mikor a sorozatot terveztem és elkezdtem írni, még nem tudtam mindent...
A kötet minden fejezete egy-egy virágról kapta a címét - általában a 13 osztag szimbólumairól.
Az OC-k egy része nem a saját nevemhez kötődik, hálás köszönet illeti értük Eriket, E-Ditkét (RIP), sztikeramit.
Minden fejezet végén van egy apró kis viccesnek szánt szösszenet - a Shinigami Zukan mintájára.
Fejezet sorszáma: 1.
Fejezet címe: Cseresznyevirág
Szavak száma: 1922+83
Karakterek a fejezetben: Rukia, Byakuya, Ukitake, Kyouraku, Ayame (saját karakter)
Figyelmeztetés: -
Ismertető: Rukia nehezen leli a helyét új családjában, és ezen nem segít Byakuya rideg viselkedése. Kyouraku és Ukitake a Gotei 13 ügyes-bajos dolgairól beszélgetnek.
Megjegyzés: majd később fény derül arra, kik az emlegetett, eddig ismeretlen szereplők. Atsutane Akor karakteréért hálás köszönet Eriknek!
50 évvel ezelőtt történt, egy csodálatos tavaszi napon, hogy Kuchiki Byakuya ellátogatott a Shinoureijutsuin falai közé, eleget téve egy rábízott feladatnak, s megpillantott egy oly ismerős, mégis idegen arcot a tömegben… Történetünk két hónappal később veszi kezdetét.
Kuchiki Rukia… Furcsán csengett még ez a név a lány számára, hiszen néhány nappal ezelőtt még nem volt több egy inuzuri utcagyereknél, aki véletlenül a szokásosnál kissé magasabb lélekenergiával volt megáldva. Egy kis senki, aki a Shinoureijutsuin padjait koptatva próbált valamit elérni egy jobb, egy felhőtlenebb és boldogabb élet reményében. S most úgy tűnt, egyszeriben minden az ölébe hullott.
De vajon valóban jobb volt ez az élet? Az elmúlt néhány nap tapasztalata nem kecsegtetett semmi jóval. Rukia bekerült egy családba, mely minden alacsonyabb rendű lelket természeténél fogva lenézett, s a lány úgy érezte, nem való ő ebbe a mesés, pompás, mégis rémisztően rideg világba. Bármi történjék is, őrá is csak úgy fognak tekinteni, mint egy mocskos csavargóra, egy jöttmentre, hiába is fogadta örökbe a Kuchiki-ház leendő vezetője.
Mennyivel egyszerűbb az élet, ha az égvilágon semmid sincs! Gazdagnak érzed magad már attól, ha egyetlen személy a barátjának nevez. Úgy érzed, tiéd a világ összes aranya, mikor a csillogó napfény simogatón ölel körbe a tavasz legelső napján. A felhőtlen kacagáshoz nincs szükség a drága kimonókra, színezüstből készült játékszerekre – elég a természet csodája, hogy szórakozz. S ahhoz, hogy azt tehesd, mit jónak látsz, nem kell nemesnek lenned, épp ellenkezőleg: valódi szabadsággal csak a rongyos szegények rendelkeznek.
Rukia szomorúan pillantott körbe a csodálatos kertben, ahová lába önkéntelenül vezette. A hatalmas, zöld fűvel borított területet cseresznyefák szegélyezték – ugyan már mind rég elvirágoztak, mégis csodás látványt nyújtottak -, s a kert közepén lévő kicsiny tóban apró halak ficánkoltak. Minden tökéletes rendben, harmóniában, mintha a fűszálakat egyenként igazították volna a helyükre.
Az egyik cseresznyefa alatt egy férfi ült kifejezéstelen arccal, egy olyan könyvet olvasva, aminek Rukia már a címét sem értette. Bár a nemes alak egy leterített takarón foglalt helyet, magasabbnak tűnt a lánynál. Így volt ez attól a pillanattól kezdve, hogy találkoztak. Rukia Kuchiki Byakuya puszta jelenlététől úgy érezte, parányi hangyává zsugorodik össze.
- Rukia – szólalt meg hirtelen a férfi, fel sem pillantva könyvéből, mire a lány szíve kihagyott egy dobbanást.
- Kuchiki-sa… Nii-sama – motyogta, gyorsan kijavítva a nyelvbotlást. Még nem volt hozzászokva, hogy bátyjának nevezze ezt a férfit. – Bocsánat, hogy megzavartalak. Nem tudtam, hogy itt vagy.
- Értem – mondta érzelemmentes hangon a férfi.
- Akkor… én most… elmegyek – mondta bizonytalanul a lány, és meghajolt, majd sarkon fordult. Ám ekkor Byakuya hangja állította meg:
- Ha már úgyis itt vagy, gyere ide! Beszélnünk kell.
- Igen, Nii-sama – bólintott Rukia megadóan, és helyet foglalt bátyja mellett a pokrócon, ahová a nemes mutatott.
- Beszéltem Ukitakéval. Mielőtt beköszönt a tél, a tizenharmadik osztag tagja leszel – jelentette ki a Kuchiki-ház feje.
- Igen, Nii-sama – hajtotta meg a fejét a lány. Kicsit talán csalódott volt, amiért nem a hatodik osztaghoz osztották be, ahogy ő azt először gondolta, de úgy gondolta, a tizenharmadiknál talán több esélye lesz a beilleszkedésre. Ugyan még csupán néhány hete volt ennél a háznál, máris érezte, milyen nehéz is a kiváltságosok élete.
- Elmehetsz – bocsátotta útjára a lányt Byakuya, aki még mindig nem pillantott fel a könyvéből.
Rukia szomorúan sétált vissza a házba, a szobája felé. Nem értette, egy olyan ember, mint Kuchiki Byakuya, aki hamarosan a család feje lesz, miért fogadta örökbe őt. Kétségtelenül gáláns és nagylelkű cselekedet volt – ám nemesektől szokatlan. Nem szokás inuzuri utcagyerekeket csak úgy befogadni…
Ukitake és Kyouraku a tizenharmadik osztag irodájának tetejéről nézték Seireiteit. A két kapitány a város és Soul Society ügyes-bajos dolgairól beszélgettek már egy ideje. Rég nem volt idejük találkozni és beszélgetni egy jót temérdek teendőjük mellett – és Ukitake betegsége miatt -, s örültek, hogy most egy forrón gőzölgő tea társaságában tárgyalhatják meg a mindennapok eseményeit.
- Szóval Kuchiki Byakuya újdonsült húgocskája a te osztagodban kap helyet? – kérdezte Shunsui, kissé megemelve elmaradhatatlan fejfedőjét. – Kíváncsi vagyok, milyen lány lehet… Remélem, csinos a hölgyemény!
- Jaj, Kyouraku, tudsz te másra is gondolni a női szépségen kívül? – csóválta a fejét tettetett rosszallással Ukitake.
- Igen, például a szakéra, a virágokra, a békére, a barátságra, a szunyókálásra, a…
- Jó, jó, értem – fojtotta a szót barátjába a nevető Juushirou.
- Szóval tényleg a 13. osztagba kerül a lány? – kérdezte árnyalatnyit komolyabb hangon Kyouraku.
- Igen – bólintott Ukitake, fehér hajának egy tincsét füle mögé tűrve. – Meg is lepődtem rajta. Úgy értem, miért nem a 6. osztagba osztják be, Byakuya mellé?
- Ki tudja? Az a kölyök – már bocsánat, de az én szememben Kuchiki Byakuya még mindig az a kis kiállhatatlan suhanc, aki Yoruichivel kergetőzött állandóan, és halálra idegesített mindenkit maga körül -, szóval, az a kölyök teljesen kiszámíthatatlan. Örökbe fogad egy lányt, azután a te osztagodba helyezteti, a lehető legtávolabb a sajátjától, mintha meg akarna szabadulni tőle…
- És még a felét sem tudod – sóhajtott Juushirou. – Byakuya kikötötte, hogy Kuchiki Rukia nem kaphat tiszti rangot.
- Nagy csoda is lenne, ha egy újonc tiszti rangot kapna, Kuchiki vagy sem – csóválta a fejét Kyouraku. – Csak a valódi zseniket avatják azonnal tisztté. Minek a felhajtás?
- Ő nem úgy értette, hogy ne avassuk tisztté idén vagy jövőre – rázta a fejét Ukitake. – Úgy értette, sohasem kaphat rangot. Egyáltalán.
- Nocsak! – kapta fel a fejét Shunsui. – Ez aztán a szokatlan lépés! De vajon miért megy Byakuya ilyen messzire?
- Az a hír járja, hogy a lány nagyon hasonlít szegény Hisana-sanra – mondta csendesen Ukitake. Ő és Kyouraku jó viszonyt ápolt a nővel, és a halála mindkettejüket megrázta. – Ha engem kérdezel, Byakuya meg akarja védeni az új húgát.
- Lehetséges – töprengett Kyouraku.
Néhány percig mindketten csendesen bámulták a háztetőket, gondolataikba mélyedten. Végül Ukitake volt az, aki megtörte a csendet.
- Mi történt a tegnapi gyűlésen? – kérdezte. – Senki sem tájékoztatott.
- Nem sok. A tizedik osztag hadnagyát átküldték az emberek világába néhány napja – erről talán már hallottál. Úgy volt, hogy hétvégére visszatér, de Yama-jii parancsára maradnia kell még néhány hetet. – Kyouraku belekortyolt a teájába, és fanyar mosolyt eresztett meg régi barátja felé.
- Ha nem tudnám jobban, azt gondolnám, sensei haragszik a 10. osztagra – csóválta a fejét Ukitake, majd kényszerű szünetet tartott feltörő köhögése miatt. – A tisztjeik nagy része, sőt, a fél osztag nincs Seireiteiben, erre még a hadnagyot is elküldik…
- Szegény Haruko-chanra rájár a rúd mostanság – bólintott Kyouraku. – Most, hogy Hashimoto is elment, csupán a harmadik tiszt maradt.
- Tényleg, ki is a 10. osztag harmadik tisztje? – nézett érdeklődve barátjára Juushirou.
- Matsumoto Rangiku – felelte kissé talán túlzottan álmodozó hangon Shunsui. – Azt hallottam, hogy a soutaichou és Haru-chan összevitatkoztak, mert Yama-jii szerint Rangiku-chan nem elég érett egy ilyen horderejű feladat ellátásához.
- Hát igen, a mi Oshiro Harukónk mindig ilyen volt – nevetett Ukitake. – Ha ő egyszer valamit a fejébe vesz, shinigami legyen a talpán, aki megállítja!
- Próbálna meg bárki is beleszólni az osztaga ügyeibe! – kacagott most már a barnahajú is. – Azt hiszem, az illetőnek legalább egy évig véres rémálmai lennének!
- Az már igaz – bólintott Juushirou. – Erről jut eszembe, hol van mostanában Haruko-taichou?
- Ott volt a gyűlésen – mondta Kyouraku. – Bár szerintem a Pokol fenekén is szívesebben lett volna… Szegény lány, mostanában alig alhat. Táskásak a szemei, és mintha soványabb is lenne. Nem győzi azt a sok papírmunkát, én mondom neked, ráadásul az osztaga két világban van szétszórva. Nem könnyű így ellenőriznie őket, vagy parancsokat osztogatnia.
- Lehet, hogy át kellene küldenem hozzá néhány emberemet – merengett Ukitake.
- Tudod, mit mondana – mosolyodott el Kyouraku. – „A 10. osztag az én felelősségem, kapitányként képes vagyok elvégezni a feladataimat, blabla."
Ukitake erre megeresztett egy apró kacajt.
- Más valami?
- Közelednek a negyedéves vizsgák az Akadémián. Yama-jii azt kérte, küldjünk tiszteket a végzősök gyakorlati vizsgáira – mondta vállat vonva Kyouraku. – És kijelölték az új kiképzőtiszteket. Képzeld, közöttük van Atsutane-kun az ötödik osztagból.
- Az a fiú igazán tehetséges – bólintott az ősz férfi. – Sokra viszi majd.
- Így igaz – hagyta rá Shunsui. – Ha már az 5. osztagnál járunk… Állítólag Ichimaru Gin már képes használni a bankait. Nem csodálkoznék, ha rövid időn belül kapitánnyá avatnák.
- Ichimaru-fukutaichou valódi őstehetség. Igen gyorsan fejlődik – mondta Ukitake, miközben újra megtöltötte bögréjét gőzölgő teával. – Az utóbbi időben minden tehetséges shinigami Aizen-taichou kezei közül kerül ki… ott van például Tousen-taichou vagy Komamura-san…
- Szerinted a mi Haruko-chanunk nem féltékeny rá? – kérdezte kacsintva Kyouraku. – Újabban az 5. osztag vette át a 10. helyét: ők a legszervezettebb, legnépszerűbb és legeredményesebb osztag egész Seireiteiben.
- Ezt még véletlenül se említsd Haruko-taichou előtt – kacagott-köhögött Ukitake. – Még a végén valóra váltja a legnagyobb rémálmod…
- Tényleg, el is felejtettem mondani – csapott a homlokára Shunsui -, Haruko-chan se lesz már sokáig Seireiteiben. Valami szigorúan bizalmas ügyről van szó, amiről csak ő és Yama-jii tudnak. Az öreg azt kérte mindenkitől, tartsuk fél szemünk a tizedik osztagon, míg ő távol van.
- Át fogom küldeni Kiyonét – jelentette ki Ukitake. – Most minden segítségre szüksége lesz annak az osztagnak.
- Ahogy akarod – vonta meg vállát Kyouraku.
- Egyéb történések?
- Csak a szokásos. Kurotsuchi és Zaraki szokás szerint egymásnak estek a gyűlésen, nagyrészt az töltötte ki az időt. Csak Unohana-san tudta őket szétválasztani.
- Jellemző… - sóhajtott lemondóan Ukitake, majd ismét köhögni kezdett.
- A negyedik osztag néhány emberét Nyugat-Rukongaiba küldik – folytatta beszámolóját a nyolcadik osztag kapitánya. – Valami furcsa járvány tört ki…
- Járvány? – vonta fel a szemöldökét Juushirou. – Ez igazán szokatlan.
- Bizony – bólintott Kyouraku. – Yama-jii most a szokásosnál is ingerültebb, mert túl sok a szokatlan esemény. Emlékszel, mi történt tavaly azon az akadémiai terepgyakorlaton… Az ötödik osztag azóta is nyomoz az ügyben – mondanom se kell, mindenféle eredmény nélkül. Ráadásul az a két shinigami sem került elő, akik múlt héten tűntek el a 6. osztag épületéből.
- Rukia-sama, előkészítettem a yukatát, amit kért – hajolt meg a Kuchiki ház egyik cselédje a fiatal shinigami előtt.
- Köszönöm, Ayame – mosolygott rá barátságosan Rukia.
- Ó, Ön az első az édesanyánkon kívül, aki meg tud különböztetni az ikertestvéremtől, Ayumutól – csillant fel a lány szeme. – Igazán megtisztelő, Rukia-sama!
- Elég a Rukia – csóválta a fejét nevetve a lány, de arcára fagyott a mosoly, mikor megérezte Byakuya reitasuját a háta mögött.
- Rukia – szólította meg a férfi.
Az ijedt Ayame egy gyors meghajlást követően úgy iszkolt el, mintha gyilkos cseresznyevirágszirmok üldöznék. Rukia legszívesebben követte volna a példáját, de mivel bátyja már megszólította, nem tehetett mást, minthogy felé fordul, és illedelmesen köszönti.
- Nii-sama…
- Rukia, azt hittem, elmondták neked, hogy a személyzettel nem kerülhetsz bizalmas viszonyba – mondta félig lehunyt szemekkel, érzelemmentes hangon a férfi.
- Bocsánatot kérek – hajolt meg Rukia -, még nem szoktam hozzá, hogy nemes vagyok… Többé nem fordul elő.
Byakuya anélkül távozott, hogy bármit is reagált volna a bocsánatkérésre. S megint nem nézett a lányra egy pillanatra sem.
Rukia nyomában éjjel-nappal szolgák voltak. Hol házvezetőnő, hol a lakáj, hol a szakácsnő, máskor a szobalányok zavarták meg az egyedüllét néhány nyugodt percét, hogy visszarántsák őt a szomorú, rideg valóságba.
Az oktató, akit Byakuya kijelölt mellé, egy valódi sárkány volt. A „nem" szón kívül nem ismert szinte semmi mást. Rukiának egszerűen az agyára ment, és mindig fájta a feje, ahányszor csak részt vett a boszorka illemóráin.
A Kuchiki család népes rokonsága sem kecsegtetett sok jóval. A szintén e nevet viselő rokonok nagy része folyamatosan lenéző pillantásokkal illette, és burkolt megjegyzéseket tett a lányra – természetesen csak akkor, ha Byakuya vagy Ginrei nem volt jelen.
Az alacsonyabb rendű nemesek mind féltékenyek voltak Rukiára, és összesúgtak háta mögött. Azt persze egyikük sem tudta, hogy a család újdonsült feketebáránya minden éjjel álomba sírja magát. A lánynak hiányzott Renji, hiányzott Rukongai…
Rukiát többen vették körül, mint valaha – s mégis, egész életében nem érezte olyan egyedül magát, mint most.
SEIREITEI Zukan
- Rangiku-san, mit csinálunk ma? – rontott be a 10. osztag irodájába Kiyone.
- Természetesen alszunk és iszunk – felelte vidáman a nő, és mellei közül egy méretes üveg szakét halászott elő. – Nem ebben a sorrendben.
- Nem lesz ebből baj? Nem kellene dologoznunk? – aggodalmaskodott az alacsony nő, de egy pillanat múlva megrántotta vállát, és meghúzta a felé nyújtott üveget.
- Ne aggódj – mosolygott Matsumoto -, ha Taichou visszajön, megcsinálja a papírmunkát.
Valahol, a távolban egy Oshiro Haruko nevű kapitány hátán végigfutott a hideg.