Jövő X Szabadság X Sors

Eredeti sztorit írta: Colorless Butterfly
Fordítás az író engedélyével

Fájdalmasan világos volt a város mellékutcáin, ami a Mennyek Tornya körül terült el. Viszont ez július, vagyis a turistaszezon közepe. Mint mindig, volt némi zaj a járókelők által, akik egyszer-kétszer megálltak, hogy egy pillantást vessenek az árusok különböző portékáira, mielőtt továbbhaladnának.

Egy magányos, vékony alak ült az árnyékban, egy rongyos kapucni takarta sötét fekete haját. Szúrós zöld szemek jártak ide-oda, sólyomszerűen figyelve minden embert, aki elhaladt. Gazdag itt; szegény ott. Egy ujj lustán köröket rajzolt a porba. A szája egy kis mosolyra húzódott, amikor meglátta, hogy egy kislány nekimegy egy magas hölgynek, majd hamar meghajolva elmotyog egy bocsánatot, és elfut. A hölgy észre sem vette a gyöngy karkötőt, ami most már szorosan a lányka kezében volt.

Ez volt a város külső része. Egy hely, ahol a szegény találkozott a gazdaggal, és mindenféle ember fordult meg. Kaede figyelte, ahogy a lány elfut a távolba, majd folytatta a körülötte lévő emberek tanulmányozását. Egy férfi kocsit tolva elkiáltotta magát, hogy több embert gyűjtsön a csecsebecséi megtekintésére; egy idős hölgy csendesen ült, és hagyta, hogy a látogatók megtapogassák a különféle üveggömbjeit, amik előtte voltak kiterítve. Egy-

Egy pár lila bohóccipő blokkolta a látását, és Kaede dühösen felnézett, hogy arrébb tessékelje a férfit. Szúrós zöld szemek találkoztak vörös arannyal és Kaede lefagyott, minden szó elhagyta a száját, és eltűntek a semmibe.

Ijesztő volt. Lenéző szemek, keskenyek, akár egy rókáé és teljesen hidegek. Itt is egy manipulatív hazug, egy ember, aki senkiben nem bízik és mindenkit átver. Félve, elszökve a tekintetétől, Kaede inkább a ruháira pillantott. Mit csinál itt? Egy vásárló lenne…?

Nem a mellékutcára jellemző ruhákban volt. Sokkal gazdagabbak voltak, tisztábbak és nem olyan elnyűttek. Kaede ösztönösen megérezte, hogy egy harcos lehet a Mennyek Tornyából, ami magasan az égig nyúlt, látható még a körülötte elterülő város széléről is. Egy második végigmérés után a lány kihúzta magát. Ha jó ruhái vannak, pénze is van. Ám ez nem állította meg, hogy megmosolyogja a külsejét. Olyan volt, mint egy bohóc! Még az arca is hasonlított egyre, a lila csillaggal az egyik arcán és egy zöld könnycseppel a másikon. Viszont abban a pillanatban, hogy a szemei ismét találkoztak a vörös arany szempárral, a nevetése eltűnt.

Veszélyes.

A gondolatai valószínűleg kiültek az arcára, mivel a férfi leguggolt hozzá, egy halovány mosollyal a sápadt, fehér arcán.

- Elnézést, mademoiselle, egy jövendőmondó vagy?

Kaede megfeszült, összehúzta a szemöldökét, de hűvösen bólintott. Mennyek Tornya emberek; mind kissé mások voltak. Nem volt kétség a fejében, mennyire veszélyes ez az ember.

- … Honnan tudtad? – A hangja tesztelő, óvatos volt. Nem kötsz bele valakibe a Mennyek Tornyából; nem, hacsak nem vagy őrült, vagy öngyilkos hajlamú.

A férfi csak tovább mosolygott, ám ez hideg mosoly volt.

- Megérzés.

Kaede hacsak egy kicsit is, de elengedte magát. A férfi gyilkos energiája nem felé irányult. De ha van pénze…

- Szeretnéd, ha elmondanám a jövődet?

A férfi elgondolkodott.

- Az érdekes lenne – mondta, majd leült elé. – Mennyi?

Kaede harsányan felnevetett, majd intett, hogy nyújtsa a kezét.

- Számít ez? Megvan a pénzed, nem igaz?

Valami a levegőben könnyebbé vált, vidámmá.

- Valóban, ezért úgy gondoltam, ma szórakoztatom magam. Mellesleg mindig is érdekelt a jóslás.

A jóslás? Ez csak egy álca.

Egy kis mosoly díszítette Kaede arcát, és levette a kapucnit, mutatva vékony, sovány arcát, amit közel állig érő sötét haja foglalt keretbe. Mennyi ideje volt már, mikor utoljára ételhez jutott? Úgy tűnik, ma van a szerencsenapja.

- A bal kéz mutatja a másokkal való kapcsolatod – mondta, az álla kissé felemelkedett, ahogy pontosan a szemébe nézett. Most, hogy egy vevővé vált, nem is tűnt olyan ijesztőnek. – A jobb kéz mutatja a jövőd. – Egy vékony, csontos kéz nyúlt, hogy megfogja a férfi kinyújtott kezét. A jobb kezét.

- A jövőddel kezdem.

Kaede elnyomta a furcsa remegést, ami végigfutott rajta, mikor megfogta a kezét. Jéghideg volt, és egy másodpercre a lány megrémült: milyen jövője lehet ennek az embernek? Viszont ismét, ő a Mennyek Tornyából jött. A pletykák szerint, akik a toronyból jönnek, szörnyetegek, különösen azok, akik a 200. emeleten vannak.

Mintha megérezte volna a habozását, a mágus mocorogni kezdett:

- A tenyeremből fogsz olvasni?

A szavai visszahozták a valóságba. Kaede gépiesen bólintott.

- Valami olyasmi… de nem igazán. – Lassan a kezére koncentrált, türelmesen várva, hogy a fonalak megjelenjenek. Egy idő után mindig megjelentek szorosan az ujjak köré csavarodva, betakarva a tenyeret. A Sors Fonalai, így hívta őket. Így sokkal jövendőmondósabban hangzott, még akkor is, ha ez inkább a fonalak értelmezése volt, mint bármi egyéb.

Mert mindig is így volt, nem igaz? Az évek homályosak voltak Kaede számára, és ha volt idő, amikor nem volt képes látni a fonalakat, nem emlékezett rá.

A lélegzete elakadt, és Kaede homályosan érzékelte, hogy a mágus nem mozog többet, hanem kíváncsian figyeli. De ez nem igazán számított, ahogy a fonalak a kezén egyre tisztábbá és tisztábbá váltak. Fekete… kék… ezüst… piros. Sárga?

Egy átlagos járókelő pusztán egy vékony, éhező lányt látott, aki egy férfi tenyerét olvassa. De ami a kettejük közt történt, valami egészen más volt; abban a pillanatban, hogy a lány átalakította a sorsot egy dermesztő jövendőmondássá. A hangja nem volt többé rekedt és száraz, hanem tiszta meggyőződéssel csengett. A férfi, lángoló vörös hajjal csak térdelt, és szokatlan figyelemmel nézte a lányt.

- A kék fonál. Egy meglepő találkozás – kezdte lassan, a szemei követték a fonalakat az ujjai körül, mint egy színes hímzés. – Egy találkozás szeptemberben; ezüst. Fekete és piros egybefonódva… egy pók lecsapásra készen. – A szemei tovább kémleltek, egy kényelmetlen érzés ült az arcára. – Milyen különös… fekete és sárga egy spirálba csavarodva. Fájdalom és öröm együtt, sosem akarnak szétválni…? Te egy fura fazon vagy.

- Igen, ezt már mondták. – A férfi mosolya kissé erőltetett volt, ahogy hirtelen elrántotta a jobb kezét annak ellenére, hogy Kaede még nem végzett. A lány szemei kérdően figyelték. Van valami ennek az embernek a jövőjében, amit nem akar, hogy lásson? De lerázta magáról. Végül is, megkapja a pénzét. Csak ez számított, igaz? Kaede fújt egyet, megérezve a kínzó éhséget a gyomrában. Viszont az éhség egy olyan dolog volt, amivel nem szabadott törődnie. A vásárlók nem akarják tudni, hogy aki a jövőjüket olvassa csupán egy éhező lány. Éppen ezért Kaede már rég tökéletesítette a mindenféle zavarának leplezését, és mindig egy hűvös, professzionális légkör vette körül.

- Akkor a kapcsolatod másokkal – mondta élénken folytatva az olvasást. Ezúttal a bal kezét vette, ismét érzékelve a természetellenes hidegséget. Az éles zöld szemeit nem kerülte el a hezitálás, ami átfutott a férfin, mikor odanyújtotta a bal kezét. Szóval ideges. Gondolta győzedelmesen, majd ismét a kezére fókuszált.

A fonalak körbefonták a tenyerét, lelógtak az ujjairól, és minden egyes szál… minden egyes szál…?

Minden egyes szál fekete. Az ujjai megszorultak a keze körül, a szabad keze pedig megfeszült és csíkokat húzott a porban. Ahogy most közelebbről megnézte, volt néhány szín, ami élesen kitűnt a feketéből. Mégis ezek a fonalak annyira kevesek voltak a feketékhez képest, hogy az majdnem émelyítő. Minden egyes fekete szál tisztán el volt szakadva, ahol kivált a csomóból. Örökre véget ért.

Egy pillanatig Kaede nem tudta, hogy reagáljon. Lehetetlen, ugye? Ez az ember nem lehet ennyire veszélyes. Senki nem járkálhat ilyen normálisan, és nem bebörtönözve. Senki, kivéve ha… Kaede nyelt egy nagyot… annyi embert megölt.

A keze jéghideg.

Még soha nem látott senkit ennyi fekete fonállal. És talán ami még nyugtalanítóbb, a sok vörös tinta, ami több fekete fonalat színezett. Ez az ember rengeteg élet-halál harcban vett részt, rengeteg, rengeteg alkalommal, és minden egyes csatát megnyert. Szúrós zöld szemek felnéztek a mágusra egy kifejezéssel, ami félig döbbenet, félig gyűlölet volt.

A férfi lepillantott a csapdába esett kezére egy elégedett aggodalommal.

- Valami gond van, mademoiselle?

Gond? Ne nevettess! Egy szörnyeteg vagy.

Egy szörnyeteg.

Lassan mély levegőt vett, kissé megremegett, megpróbálta elengedni a feszült vállát.

- Mi a neved? – kérdezte Kaede lassan, megpróbálva palástolni az enyhe remegést a hangjában.

- Mm? Láttál valamit? – A mágus megpróbálta visszahúzni a kezét, de Kaede szorosabban fogta, nem akarta elengedni.

- A neved. – Belül fintorgott a hullámra a hangsúlyában. Ne mutass félelmet!

A férfi ránézett a csontos kézre, amint az övét szorítja, és nem hajlandó elengedni.

- Hisoka – válaszolta kisvártatva, némi irritációval a rideg hangjában.

- Hisoka – motyogta Kaede a nevet, az ökle elfehéredett, ahogy tovább szorította a kezét erősebben és erősebben. – Hisoka. A kezed tele van fekete fonalakkal, és mindegyik el van vágva. – A hangja jeges volt. Jéghideg, nem mutatott együttérzést. – Fekete a bal kézen gyilkosságot jelent; egy elvágott fonál jelöli a halált. Hány embert öltél meg…? Biztosan megszámlálhatatlan mennyiséget, és ennek ellenére… - A hangja kissé megremegett. – Ennek ellenére nincs egyetlen a megbánás szürke fonalából. – A szúrós zöld szemek egyenesen ránéztek. – Miféle szörnyeteg vagy?

Volt egy éles reccsenés, amint Hisoka kirántotta a kezét Kaede fogásából. A lány keze visszaugrott az erőtől, fájdalmasan a mögötte lévő falba csapódva. Kaede szemei kikerekedtek, és gyorsan visszahátrált a falhoz összehúzódva, ahogy egy hirtelen hullám hideg vérszomj ment át rajta. A keze lüktetett a becsapódástól. Kíváncsi járókelők pillantottak az irányukba, majd folytatták a dolgukat.

De aztán a nyomasztó légkör eltűnt, és Hisoka elmosolyodott. A lány vére megfagyott, mintha valaki leöntötte volna jeges vízzel. Hogy tűnhet a mosolya ennyire démoninak? Hirtelen Kaede megbánta, hogy bármit is mondott neki a kezén lévő fonalakról.

- Elismerem, ez egy kiváló olvasás volt, mademoiselle. Sokkal pontosabb, mint a legtöbb.

- A fonalaim sosem tévednek – válaszolta magabiztosan, a torkában lévő izmok összeszorultak. Egy csepp izzadtság futott végig a tarkóján, ahogy fenntartotta a védelmét, a szemei figyeltek minden mozdulatot. Ha megpróbál támadni…

- Valóban. És képes vagy látni őket a születésedtől fogva?

Kaede egy pillanatig összezavarodott.

- Igen? – Hogy máshogy tanulta volna meg? Csak az évek során fejlesztette használhatóra. Egy hirtelen mozdulat megzavarta a gondolatait, és Kaede ismét megfeszült, készen állt a futásra.

Egy enyhe puffanás, és egy köteg pénz landolt a lábánál. Kaede láthatóan meghökkent, mintha egy csapásra számított volna ehelyett. Gyorsan felkapta a pénzt, de a szemei nem hagyták el Hisokát.

- Köszönöm – mondta felállva. – Gondolom, ez elegendő fizetség~? – Majd megfordult, hogy távozzon.

Kaede keze hirtelen kinyúlt, hogy elkapja a nadrágját, megállítva a lépésében. A keze remegett.

- Nincsenek a barátság kék fonalából – mondta, minden hadarva jött ki belőle. – És nincs a család sárga fonalából. De van három a rivalizálás zöld szálából; az egyik belefűződve a halál fekete fonalába. – Habozva a saját kezére pillantott. – Két fehér fonál az emberekhez köt, akikkel még találkozni fogsz… és egy vörös fonál van a fehérhez kötve, habár csak szimplán lóg, nem csatlakozik senkihez. Az életed nem színtelen, Hisoka.

Amilyen gyorsan nyúlt a keze, olyan gyorsan el is engedte a nadrágja szárát, és Kaede visszaült eredeti pozíciójába a falnak dőlve. A zöld szemei nem járkáltak, mint általában. Helyette szilárdan bámultak egyenesen előre. A nyakában lévő izmai feszültek.

Mit gondoltam? Nem kellett volna megállítanom. Kaede nyelt egyet és fintorgott. Ez az első alkalom, hogy ennyire el akartam mondani egy vevőnek a valódi sorsát…

Egy kis mosoly tűnt fel Hisoka arcán, és ismét elfordult. Ezúttal Kaede nem állította meg.

- Köszönöm, mademoiselle.

De a lány mozdulatlan maradt, a szemei szorosan a falon előtte.

.

Csak miután Kaede megbizonyosodott arról, hogy Hisoka elment, merte vállalni a kockázatot, hogy ránézzen a saját kezére. Mint mindig, üres volt. Tiszta; mentes bármilyen fonáltól, ami másokhoz köthetné. Kivéve egyetlen fonalat, ami szilárdan állt, amint ott ült, és figyelte, ahogy szorosan a kisujja köré fonódik.

Egyetlen fehér fonál, ami összeköti azzal, akivel még találkoznia kell, kinyúlik a távolba. A sólyomszerű tekintete követte végig a kanyargós, macskaköves úton, ahol Hisoka magas alakja lassan eltűnik a látótérből.

Folytatjuk…