Az igazat megvallva egy jó ideje nem írtam már fanficet (sőt mi több, ennyire hivatalos helyen ez az első) így ez valószínűleg megkopott. Azért tessék, élvezzétek! ^^

Az első

Az égbolt a szivárvány színeiben pompázott a lemenő nap fényében. Kagome pár napja érkezett vissza, három hosszú év után a középkori Japánba. Tétlenkedés nélkül, ma Jinenjivel és Kaedével közösen kezdtek bele a gyógynövények megismerésébe és gyűjtésébe. Végül is ez már nem a modern kori Japán, ahol minden sarkon üzletek és gyógyszertárak vannak. Ám, ez nem rettentheti el a lányt, aki végre ismét a számára legfontosabb emberrel lehet együtt.
- Úgy látom nagyon koncentráltok! - szólt Inuyasha, ahogy odalépett.
- Igen, hozzá kell szoknom ismét ehhez a világhoz.
- Látom, azért kitartó vagy.
- Uhm - bólintott mosolyogva, miközben felállt - és hogy ment a mai nap?
- Megtettünk minden tőlünk telhetőt - ütögette meg öklével a vállát büszkén - már az alapja és az egyik fala is kész van a háznak, holnap már felhúzzuk a többi falat is a házadhoz.
- Ezt jó hallani. Nem mintha nem lenne jó Kaede anyónál, de azért így lenne tökéletes.
- Persze.
Feltámadt a szél és Kagome felnézett az égre:
- Milyen szép.
- Keh, úgy csinálsz mintha nem láttad volna az eget.
- Azért itt mégis más - a fehér kimonója ujja felcsúszott az alkarján, ahogy a háta mögé seperte a szél által felborzolt haját, megvillantva a szinte mindig rejtett nyakát.
Inuyasha halkan morrantott egyet, de ez nem kerülte el Kagome figyelmét.
- Talán valami baj van? - kérdezte.
- Ühm... semmi - és oldalra kapta a tekintetét róla, kissé elpirulva.
- Lassan lemegy a nap, ideje lenne nekünk is indulni, ugye Jinenji? - nézett rá mosolyogva a még mindig a közelben gyűjtögető félszellemre. - Holnap ugyanígy folytatjuk, rendben?
Jinenji bólintott, majd elbúcsúztak egymástól.
Ahogy elindultak ketten a falu felé, Kagome Rinről kérdezte Inuyashát. Furcsának találta, hogy mégis a faluban maradt, de épp csak választ kapott a kérdésére, amikor a magasban Sesshoumaru húzott el, Jakennel. Kagome szívét megmelengette a gondolat, hogy a szellem meglátogatja a kislányt.
- Ideje, szorosabbra venni a dolgokat, ha már lassan családtag leszek - gondolta magában - ONII-SAN! - kiáltotta fel neki. A két testvérnek az arcára olyan arckifejezés ült, ki amit még Kagome se látott soha, de megmosolyogta a dolgot majd tovább indultak.
- Te jó ég... - mondta a félszellem sóhajtva.
- Azért annyira nem volt vészes, nem szükséges morognod... - emelte fel a hangját kicsit.
Ezután csendben haladtak tovább. A lemenni készülő nap egyre hosszabb árnyékot vetett mögöttük. Kis idő után Inuyasha kezdte elég kellemetlenül érezni magát a csend miatt. Próbált nem ránézni a lányra, zavarában a szemét forgatta, majd fejét elfordítva rávette magát és azt kérdezte:
- Oi... - kezdte halkan - Tudod, van egy hely itt a falu mellett, egy szirt, lenne kedved megnézni a naplementét onnan? - majd lassan odafordult felé és rápillantott a lány lágyan csillogó szemeire.
- Persze! Nincs túl messze?
- Ha felugrasz a háta... - még be se fejezte a mondatot Kagome már a vállába kapaszkodott.
- Mire várunk még? Indulás! - kiáltotta.
Ahogy felértek a szirt tetejére csodálatos látvány tárult szemük elé.
- Igazad volt, tényleg nagyon szép innen a kilátás! - tette a kezét a vállára.
- Megmondtam.
- Rég ismerted ezt a helyet?
- Az igazat megvallva nem, sokszor aludtam Mirokuék háza tetején vagy Kaedéén, aztán olyan helyet próbáltam keresni ahol... hát... végre csend van éjszaka... - harapta el a mondat végét.
- Hmm? Mi történt itt a faluban, hogy nem volt csend? Talán Sango és Miroku gyerekei nem hagytak békén?
- Nem... ez még előtte volt... - láthatóan zavarban volt.
- Csak nem? Úgy érted? - nem kellett Kagoménak többet magyarázni - Te jó ég... - és az arcát Inuyasha mellkasába temette, annyira elpirult.
- Keh! Nekem mondod? - morogta az orra alá, miközben átölelte a lány derekát az egyik karjával, ezzel megakadályozva, hogy a már rákvörös arcát meglássa.
Néhány percig álltak így csendben, figyelve a lemenő nap által egyre jobban vörösre majd lilára festett égboltot, amikor kisvártatva Inuyasha megtörte a csendet:
- Még mindig... nehéz elhinnem, hogy itt vagy.
- Inuyasha... - nézett fel a lány és a kezét a mellkasára tette, amit a félszellem megfogott és egy csókot nyomott rá.
- Az illatod egy percre sem tudtam elfelejteni. - ahogy ezt elmondta, a Kagome derekán lévő karjával még közelebb húzta magához, és odahajolt a nyakához, hogy jobban érezhesse az illatát.
- H... hé... mit csinálsz? - kérdezte elvörösödve.
- Hm? Csak biztosra akarok menni, hogy sose felejtsem el az illatod. - majd megcsókolta a nyakát, amitől Kagomén egy kellemesen bizsergő érzés futott át. Finoman próbálta a fiút eltolni magától, mintha nem tetszene neki, amit csinál, de titkon az utóbbi években mindig is arra vágyott, hogy mindez megtörténjen vele. Inuyasha se hagyta magát, elfogadva a kihívást, jobban magához szorította a lányt, forró csókokat lehelve a nyakán felfelé, egészen az arcáig, amit Kagome finom sóhajokkal hálált meg. Ekkor a félszellem felemelte a fejét és a ragyogó barna szemekbe mélyedt, ugyanígy révedt az ifjú papnő a borostyán szempárba. Amitől szinte azonnal mindketten elpirultak.
De bármennyire is zavarban voltak, az elmúlt évek érzelmei mit sem halványodtak. Mikor Inuyasha keze a Csontok Kútja mélyére nyúlt és Kagome megfogta a félszellem kezét, mindketten biztosra vették, hogy ez tényleg a valóság. Ennyi külön töltött idő után azonban még maguk sem voltak biztosak abban, hogy a másik készen áll-e.
A félszellem mégis úgy érezte, hogy ha a sors így rendelte és visszahozta neki azt a lányt, akit szeret. Minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy minden jó legyen. Kezét Kagome hajába fúrta és egy forró csókot nyomott az ajkaira. Ahogy távolodni akart volna, a lány nem hagyta, kezeivel megfogta Inuyasha arcát és úgy viszonozta a csókot, mintha heves csatát vívna vele. Ez mindkettőjüket felizgatta. Az ifjú papnő a félszellem felsőtestén végig simítva kioldotta a kimonóját, két vad csók között lecsúsztatta a válláról, amiben Inuyasha segédkezett is. Csak egy pillanatra engedték el egymást míg Kagome leült a vörös kimonóra és a sajátját kezdte el kioldani, ámbár befejezni nem tudta, mivel Inuyasha elé térdelt és ő vette kezei közé újabb és újabb szabad felületet elővillantva a lány testéből.
A nyári égbolt első csillaga ragyogott fel felettük. Mindkettőjüknek ez volt az első alkalom. A levegő forrt közöttük, amikor meztelen és a vágy által feltüzelt testük egybefonódott és végre egymáséi lehettek. Testük egy ritmusra járt. Ez volt az a perc ami után mindketten sóvárogtak és amitől végre teljesnek érezhették magukat. Az erdő csendjét csak a szerelmes sóhajaik törték meg...
Az égbolton már nyoma se volt a naplemente színeinek, helyét a hűvös sötétkék árnyalatai borították a csillagokkal és a felkelő teliholddal megtörve. A két ifjú az együttlétük után, egymás mellett feküdve - nehéz sóhajaik között - fáradtan tekintettek fel az égre. Ahogy eltelt egy kis idő, a félszellem felült és a Kagoméra terítette a kimonóját.
- Meg ne fázz nekem... - szólt halkan, az orra alá mormolva.
A lány elmosolyodott és belebújt formális ruhája felső részébe. Ahogy a karját beledugta rápillantott a fiúra, aki a csillagokat nézte. Egyből észrevette, hogy Kagome figyeli és odafordította tekintetét. A lány haja csupa kóc volt.
- Keh... jól el lett intézve a hajad - morrantott egyet és segített az ijedtében hajához kapó papnőnek, majd egy csókot nyomott a homlokára.
- Köszönöm...
- Ühm... micsodát? - kérdezte a lány értetlenkedve.
- Bolond! - mondta sóhajtva - Azt, hogy itt vagy! - bökött rá az orrára.
Kagome nevetett egyet majd elgondolkodott egy pillanatra:
- Mm... Inuyasha. Kérdezhetek valamit? - nézett rá nagy szemekkel.
- Persze - válaszolt mosolyogva.
- Ha... - vett egy levegőt - készen lesz a házam, lenne kedved... nem az erdőben aludni, hanem az új házban? A mi házunkban? - kérdezte halkan zavarában.
- Remélem tudod, hogy nem most kéne már zavarban lenned! - nézett rá vigyorogva a lány kimonóják kicsit megrángatva - Szívesen laknék veled, úgy teszel mintha nem lettél volna itt soha - folytatta, ahogy szorosan megölelte.
Kagome örömében egy apró könnycseppet hullatott, majd tüsszentett egyet.
- Azt hiszem ideje lenne visszamennünk, kezd hűvös lenni és Kaede anyó is biztos keres már.
- Keh! Ő csak ne keressen, hiszen amíg itt vagyok, nincs mi miatt aggódnia.
- Haha! Igazad van! - nevetett.
Az ifjú papnő ismét felöltözve felpattant és játékosan a falu felé futott. Inuyasha pedig utána.