Helló! Ez a második fanficem itt :D remélem élvezni fogjátok, és azt nagyon megköszönöm, ha véleményt is írtok!

Lucy álmatlanul forgolódott Natsu és Gray között. Egy küldetésről jöttek, de besötétedett, és úgy döntöttek, az erdőben éjszakáznak. Elég hideg éjszaka volt, Lucy feljebb húzta a takaróját és közelebb húzódott Natsuhoz. Persze a sárkányölő és a jégmágus soha nem fázott. Most még Happy se, hozzábújt Natsuhoz.

- Szerencsések… - morogta a lány.

Felnézett a csillagokra. Ilyenkor mindig a csillagszellemei és a szülei jutottak eszébe. Olyan békés volt az egész erdő. Jobbra nézett, Natsura. A sárkányölő és Happy nagyon aranyosak voltak alvás közben. Még mosolyogtak is. Lucy most balra fordult, a jégmágus felé. Gray neki háttal feküdt. Mintha egy kicsit remegett volna. „Csak nem fázik?" kérdezte magától Lucy. A lány áthajolt Gray válla fölött, hogy láthassa az arcát. A fiú szaporán vette a levegőt és talán gyöngyözött a homloka, bár ezt Lucy nem igazán tudta megállapítani a kevés fény mellett.

- Tűnj el… - motyogta álmában Gray.

Lucy vonakodva figyelte. Gray nem tűnt betegnek, viszont a lány úgy érezte, valami nem volt vele rendben.

- Gray? – kérdezte fojtott hangon, aztán kicsit hangosabban és megbökte a fiú vállát – Gray?

Gray szemei fölpattantak és fel is ült.

- Mi az, Lucy?

- Úgy tűnt, valami nincs rendben.

- Hogy érted?

- Hát… beszéltél… és remegtél… - Lucy lepillantott Gray kezére. Nem csak remegett, hanem még mindig remeg.

- Jól vagyok – biccentett Gray – most már feküdj vissza!

- Jó éjt! – feküdt le Lucy. Most hamar elaludt.

Gray az oldalára fordult, de nem aludt. Csak részben mondott igazat a lánynak. Rendben volt, de a remegését nem tudta megállítani. Ráadásul megint Deliorával álmodott. Látta a démont, és, hogy beszélt hozzá, viszont azt nem tudta, mit.


- Natsu, Lucy, ébresztő! – kiáltotta a kék macska reggel.

- Máris reggel van? – dörzsölte a szemét Natsu.

Lucy álmosan Gray felé pislogott. A fekete hajú megint a fák felé fordult. Natsu követte a tekintetét és vigyorogva Gray mellé sétált

- Jó reggelt, Jéghercegnő – mondta és egy kis lángot tartott Gray felé, készen arra, hogy megperzseli.

Gray rácsapott Natsu kezére és felült.

- Hé, Jégagy, aludtál te?

A fiú karikás szemei tényleg azt mutatták, hogy nem aludt.

- Persze! – vágta rá Gray.

- Te tudod, Jégtömb. – vont vállat Natsu – Menjünk! Már a céhben akarok lenni!

Összepakoltak és elindultak. Ha minden igaz, még aznap elérik Magnoliát. Az út felénél Lucy Gray mellé sétált.

- Tényleg nem aludtál, ugye?

- Dehogynem. Te keltettél fel!

- Na, jó, de azután?

- Aludtam – vágta rá megint Gray.

- Gray…

- Lucy, jól vagyok, oké?

Lucy bólintott, de tovább figyelte a fiút. Továbbra is gyanús volt neki a viselkedése. Natsu úgy tűnt, nem vett észre semmit, végig legelöl sétált vidáman.Délután megérkeztek Magnoliába. Lucy még mindig nyugtalan volt, ezért készített egy tervet. Odament Wendyhez és megkérte, hogy tartson egy orvosi ellenőrzést hármukon. Amikor Wendy megkérdezte, hogy miért, Lucy bevallotta, hogy aggódik Grayért, mert szerinte fázott. A kék hajú sárkányölő elhívta Lucyt, Natsut és Grayt egy külön szobába, ahol megvizsgálhatja őket. A szőkével és a rózsaszín hajúval gyorsan végzett, de Grayt elég sokáig vizsgálta, hogy biztos legyen a dolgában. Végül leengedte a karjait.

- Azon kívül, hogy a tested a szokottnál hidegebb, nincs semmi baj. – jelentette be Wendy.

- Köszi, Wendy! – mondta megkönnyebbülten, ugyanakkor csalódott is volt egy kicsit, amiért nem vált be a megérzése.

Gray morgott egy kicsit, hogy a semmiért jött Wendyhez, de ez az este többi részében már Natsuval is verekedett. Tehát olyan volt, mint mindig. A jégmágus sötétedés után indult haza.

Zsebre dugott kézzel sétált végig a városon, amikor hallotta, hogy szólítják:

- Gray!

Hátranézett, de nem látott senkit. Nem tulajdonított túl nagy jelentőséget a dolognak. Tovább sétált.

- Gray! – hallotta újra.

Körbenézett az utcában, amíg meg nem akadt a szeme egy bokron. Lassan megközelítette és bekukkantott mögé. Lucy és Natsu volt. Bizonyára követték.

- Hát ti?

- Lucy, tudtam, hogy túl hangosan kúszol! – nézett a lányra rosszallóan Natsu.

- Ééén? – hökkent meg a lány.

- Miért jöttetek utánam?- kérdezte összefont karokkal Gray.

- Lucy kukkolni akart…

- Micsoda?! – kiáltotta Lucy és fejbe vágta a társát.

- A bokor is az ő ötlete volt!

- Azt pont, hogy te javasoltad!

- Jó, jó, elég! – csitította őket Gray – Jól vagyok, Wendy is megmondta! Bár nem tudom, hogy honnét vettétek, hogy egyáltalán beteg vagyok…

- Oké… - duzzogott Lucy.

- Akkor jó éjszakát! – intett Gray és tovább indult, de aztán visszafordult – Egyébként, ha titokban követtek, akkor miért szóltok utánam?

- Mi egyáltalán nem mondtunk semmit. – jelentette ki Natsu.

- Nem? – vonta fel a szemöldökét a jégmágus.

- Teljesen csendben voltunk. – tárta szét a karját Lucy.

Gray meglepődött. Akkor ki szólította meg?

A fekete hajú jégmágus a házában azonnal lefeküdt. Kis idő múlva felemelte a kezét. Remegett. Nem csak a keze, az egész teste. Ehhez valami kényelmetlen érzés is társult. Gray beismerte, fázott. Állig felhúzta a takaróját és a hasára fordult. Álmában megint Deliorát látta. A démon megint beszélt hozzá, viszont azt nem hallotta, mit.

Így ébredt, izzadtan, lihegve. Felült és sokáig nézett maga elé. Aztán megrázta a fejét.

- Fenébe, talán túl közel volt ez a küldetés Isvánhoz.

- Ó igen, Isván jó hely…

Gray felkapta a fejét és körbenézett a sötét szobában. Nem látott senkit.

- Ne a szobában keress, Gray!

- Ki vagy? – Gray felvette a védekező pozícióját.

- Jól ismersz, ugyan már!

- Ki vagy? – ismételte Gray.

- Hát, ha ennyire nem megy… én vagyok az, aki elvette az anyád életét.