Ludwig remegő kézzel nyitja fel a borítékot. Tudja, hogy a bátyjáé a kézírás. „Valami gyanús" gondolja, hiszen sosem küldött eddig levelet. Ahogy elkezdi olvasni, egy könnycsepp esik a papírra, amit egy másik követ:
Drága, Ludwig,
Azért írom ezt a levelet, mert nincs több időm. Sajnálom, hogy nem tudok tőled elbúcsúzni. Pedig nem akartalak így itthagyni. Mennyi mindent nem csináltunk még? Sörrel a kezében akart hatalmasságom elköszönni tőled. Jajj, de jó lenne még egyszer egy jót iszogatni. De sajnos nem lehet. Mennem kell. Tudod, el akartam neked mondani néhány dolgot, ezért kérlek, hallgasd végig tökéletességemet. Nem bántam meg semmit. Sem azt, hogy magamhoz vettelek, sem azt, hogy Lizivel kötekedtem, sőt, még azt sem, hogy Ausztriával kötözködtem. A barátaimat szerettem, az ellenségeimet viszont a pokolba küldtem, ha volt rá lehetőségem. Büszkén harcoltam, a hazámért és az embereimért. Azért, hogy bárhol legyenek is bátran kijelenthessék, hogy ők poroszok. Azt viszont sajnálom, hogy én nem vagyokfőnix. Lehet, nem voltam a legjobb a nevelés terén, de én mindent megadtam neked, amit tudtam. Mindenre megtanítottalak. Nagyságom úgy gondolja, hogy jó ember lett belőled. Kicsit szigorú, de aki ismer, tudja, hogy törődő vagy. Bátor, merész, tisztelettudó és szabálytisztelő, aki megvédi a barátait. Azért megsúgom, hogy a szabályok azért vannak, hogy megszegjük őket.
Lizinek üzenem, hogy ne felejtsen el, legalább akkor ne, amikor leüt valakit a serpenyőjével. Ausztriának és Svájcnak azt, hogy ennyire azért nem kell spórolni. Antoniónak és Francisnak meg azt, hogy próbálják meg nem az őrületbe kergetni a többi országot. Végül pedig neked azt, hogy:
Stay awesome, bruder
Ui: Mivel április 1.-je van, gondoltam fantasztikusságom megviccel. Holnap elmegyünk inni egy jó sört?
Ludwig összetépte a levelet, felkapta a kabátját és elindult meglátogatni az ő vicces kedvű bátyját. Gilbert furcsamódon nem igazán akaródzott ajtót nyitni, habár ez a kedves Németországunknak nem jelentett problémát.
- Ne ölj meg! - könyörgött Gilbert.
De Ludwig elé lépett megakadályozva ezzel a menekülést. Poroszország felnézett az öccsére. Sóhajtott. Hát igen, milyen nagyra is nőtt. Ekkor hirtelen Ludwig magához szorította.
- Eszedbe ne jusson még egyszer! - parancsolta a szőke. Hangjából szomorúság tükröződött. Lehet, hogy ezt nem kellett volna.
- Sajnálom, Ludwig - suttogta az albínó - de tudod jól, hogy egyszer eljön ez az alkalom is.
- Nem hagyom. Megvédelek - vágta rá kisfiúsan Németország.
- Olyan vagy mint régen - nevetett a porosz.