Az álmon túl

Leírás: Az emlékeink, a tapasztalataink, mindazon dolgok, amit átéltünk csak a miénk, azt senki se veheti el tőlünk. Így hitte ezt Harry Potter is, mígnem élete kezdett egyre mélyebb káoszba süllyedni, s lassan már maga se tudta, ki is ő valójában. Miért van az, hogy a világ, amelyet olyannyira ismer és szeret, teljesen a feje tetejére állt, és a benne élő emberek valójában merőben mások, mint aminek mindig is hitte? A szálak valahogy mindig Draco Malfoynál futnak össze, a fiúnál, akit legnagyobb ellenségének tartott, és aki immáron az egyedüli biztos pontnak tűnik ebben a tébolyult valóságban.

Korhatár: 14

Figyelmeztetés: AU, OOC, angst, hurt/comfort, slash, szereplő halála

1. Fejezet

Egy őrült álom

„Rendes körülmények között Harry örült volna, hogy felkeresheti Hagrid kunyhóját, de a Legendás lények gondozása óra egyben azt is jelentette, hogy találkoznia kell a mardekárosokkal – bajnoki kinevezése óta először.

Amint az várható volt, Malfoy a szokásos gúnyos vigyorral az arcán jelent meg.

– Nézzétek, fiúk, itt a hős bajnok! – fordult Crakhoz és Monstróhoz, miután megbizonyosodott róla, hogy Harry hallja, amit mond. – Nálatok van az autogramos füzetetek? Most menjetek oda hozzá, mert a halottak nem tudnak írni… A Trimágus Tusán úgy hullanak a bajnokok, mint a legyek… Szerinted meddig fogod húzni, Potter? Mondjuk tíz percig?

Crak és Monstro kötelességszerűen heherésztek, de Malfoynak itt meg kellett szakítania monológját, mert megjelent Hagrid. A vadőr a kunyhó mögül érkezett, karjában egy rakás ládával. Mindegyik láda egy-egy jól fejlett durrfarkú szurcsókot rejtett. A csoport nagy megrökönyödésére Hagrid kifejtette, hogy a szurcsókok azért gyilkolták egymást, mert túl sok a fölös energiájuk, s hogy a megoldás nem más, mint pórázt kötni rájuk, és megsétáltatni őket – órai munka gyanánt. A bizarr ötlet egyetlen előnye az volt, hogy elterelte Malfoy figyelmét Harryről.

– Sétáltassak meg egy ilyen undormányt? – szólt, s borzadva rábámult az egyik láda lakójára. – És hova kössem rajta a pórázt? A tüskéjére, a robbanó farkára vagy a szívókorongjára?

– Középen a testére – felelte Hagrid, s egyúttal meg is mutatta, hogyan gondolja a dolgot. – Öhm… esetleg húzzátok fel a sárkánybőr kesztyűtöket, csak a biztonság kedvéért. Harry, gyere, segíts nekem pórázt kötni erre a kövér példányra…

Hagrid persze nem szorult segítségre, de szeretett volna négyszemközt beszélni Harryvel. Mikor a többiek már mind útnak indították szurcsókjukat, komoly képpel Harryhez fordult." 1.

Aggódóan csillogó fekete szem, szavakat formáló szakállrengetegbe rejtett száj. Harry látta mindezt ám legnagyobb döbbenetére a vadőr szavait mintha elnyelte volna valami, egy szót se hallott belőlük. A griffendéles fáradtan lehunyta szemeit, s sóhajtva megmasszírozta homlokát. Ez a héten már a harmadik hasonló esett. Mióta az az átkozott serleg Trimágus Bajnoknak választotta egyszerűen képtelen rendesen kipihenni magát. Ma reggel úgy érezte frissen és kialudtan ébredt, de úgy tűnik, mindez csak a látszat volt. Most is itt áll szegény Hagrid előtt és nem hallja mit mond neki. Pedig biztos fontos, különben mi másért hívta volna félre a többiektől?

Sóhajtva újra kinyitotta szemeit, s megélesedő tekintetét lassan felemelte a földről.

A következő pillanatban mintha megfagyott volna körülötte a világ.

Ijedten felkiáltott és automatikusan hátrálni kezdett, míg a háta szilárd falnak nem ütközött.

A Tiltott Rengeteg és Hagrid kunyhójának képe eltűnt, helyette egy egyszerűen ám ízlésesen berendezett szoba látványa fogadta. Kék színű kanapé, vaj színű mintás szőnyeg, ívesen faragott dohányzóasztal, a háttérben könyvespolc, egy állványon tv, mellette telefon.

Harry káoszba fulladt agya egy szóval tudta jellemezni az egészet: mugli. Az egész szobáról üvöltött, hogy muglik által lakott ház része. Ám ha ez így van, mit keres egy tipikusan mugli szoba közepén egy nagyon is nem mugli személy?!

Hagrid testes alakja, s hívogató fekete szemei helyett ugyanis egy nyúlánk, izmos férfi, és egy hideg ezüstszürke szempár meredt rá.

– Draco Malfoy! – nyögte Harry két kapkodó lélegzetvétel között. – Mi folyik itt? Hol vagyunk? Mit akarsz? – dadogta. Ha lehetséges lenne a fiú a fojtogató pániktól hajtva már rég egybeolvadt volna a mögötte magasodó hófehér fallal.

A szőke mardekáros csüggedten sóhajtott, majd mintha saját magát akarná megnyugtatni, lassú, mély lélegzetet vett.

– Semmi baj – mosolygott barátságosan Harryre, minek hatására a fekete hajú fiú csak még gyanakvóbbá vált. – Ülj le a kanapéra, mindjárt hozok egy narancslét!

– Tudod, hova rakd a nyamvadt narancslédet! – kiáltott fel ingerülten Harry.

Dacosan ellökte magát a faltól, s döngő léptekkel Malfoy felé indult. Már nyúlt volna a fiú gallérja felé, hogy jól megszorongassa a kis görényt, és kirázza belőle a válaszokat, ám keze pár centire ellenfele nyakától megdermedt a levegőben.

Harry enyhén megremegett, miközben tágra nyílt szemei szinte beitták az előtte álló szőke srác látványát.

Ez nem lehet. Mégis folyik itt?! – üvöltötte a fejében az egyre kétségbeesettebb hang.

Mindinkább kezdte úgy érezni, hogy valaki egy nagyon ízetlen tréfát űzött vele, s hallucinálást okozó bűbájt kevert a reggeli sütőtöklevébe. A tőle egy lépésnyire álló Malfoyt ugyanis mintha kicserélték volna. Habár nincs öt perce, hogy látta őt Legendás lények gondozásán, de ez alatt az öt perc alatt úgy tűnt mintha a fiú éveket öregedett volna. Jóval túl lehetett a tinédzserkorán, talán 20-21 éves körül járhatott, arcvonásai ennek megfelelően szögletesebbek, markánsabbak voltak, mint 14 éves változatáé, s a tejfelszőke haja is szélfújta összevisszaságban csüngött alá, épphogy rálátást engedve bal fülében megcsillanó ezüstkarikára.

– Harry, kérlek ülj le! – a máskor affektáló hang, most szinte könyörgött. – Hozok inni és minden rendbejön.

– Egy francokat! – jött az azonnali válasz, melyet tettek is követtek.

Harry teljes erejéből a csalónak – mi más lehetett volna? – rugaszkodott sikeresen kibillentve a nála egy fejjel magasabb szőkeséget egyensúlyából. Amint az ál-Malfoy nyekkenve elterült a földön, Harry egyből pálcája után kapott, ám némi kutakodás után keserűen kellett megállapítania, hogy nincs nála. „Draco" valószínűleg elvette tőle.

– Ok – könyökölt fel lassan a letarolt csaló. – Kössünk fegyverszünetet! Esküszöm, nem megyek három lépésnél közelebb hozzád, és nem is csinálok semmit, cserébe áruld el, honnan „kerültél" ide?

Harry pár pillanatig némán méregette a földön szemlátomást nyugodtan heverésző fiatalt.

– Előbb áruld el ki vagy te, és hol vagyok! – szólalt meg végül.

– Draco – válaszolta amaz gondolkodás nélkül. – Draco Malfoy – majd mikor látta, hogy a fekete hajú fiú szólásra nyitja a száját, hozzátette: – Tudom hogy a kinézetem elégé összezavaró, de bizton állíthatom, hogy én Draco Malfoy vagyok, Lucius és Narcissa Malfoy egyetlen fia… És a második kérdésedre válaszolva a házamban… a házunkban vagy. Szóval honnan „kerültél" ide?

– Legendás lények gondozása órám volt Hagriddal. Épp a szurcsókokat akartuk megsétáltatni, te szokás szerint görény voltál, és megjegyzéseket tettél. Hagrid ekkor félrehívott, hogy mondjon valamit, aztán… – Harry riadt tekintete újra körbejárta a szobát – Aztán ide kerültem. Egy mugli lakásba, egy idősebb kiadású Draco Malfoyjal, aki habár már 10 perce egy légtérbe tartózkodunk, még egyetlen sértést se vágott a fejemhez. Szóval… Szóval minden bizonnyal elaludtam Hagrid óráján – vonta le az egyetlen logikusnak tűmő következtetést. Elgyötört arcát fáradtan kezei közé temette. – Remélem Hermione észreveszi és felébreszt, mielőtt felfal egy szurcsók.

– Álom – bólintott a kifejezéstelen arccal könyöklő Draco is. – Minden bizonnyal egy álom.

Harry bizonytalanul kikerülte a fekvő férfit, remegő lábakkal a kanapéhoz támolygott, majd odaérve leroskadt rá.

– Sok röhejes álmom volt már, de eddig ez viszi a pálmát – mormogta.

Malfoy óvatos mozdulatokkal lassan feltápászkodott a földről, és hátra-hátra pillantva a tv állvány melletti kis asztalkához lépdelt, s valamiféle üvegekkel halkan csörömpölni kezdett.

– Mivel ez csak egy álom, ki is használhatod, hogy nem vagyok szöszke görény, és elfogadhatsz tőlem egy pohár narancslevet – tért vissza a kanapéhoz kezében a beígért itallal.

Harry összehúzott szemekkel a pohárra meredt.

– Miért akarsz mindenáron narancslevet itatni velem?

– Biztos szomjas voltál elalvás előtt – vont vállat nyeglén Draco. – Narancslevet?

Harry lemondóan sóhajtva a pohárért nyúlt.

– Ha nem iszom meg, egész idő alatt ezzel nyaggatnál, szóval teszek magamnak egy szívességet – morogta, majd egy hajtásra leöntötte torkán a kesernyés üdítőt.

Draco mosolya – ha ez lehetséges – még szélesebbé vált. Ám nem ez volt, ami Harry hatodik érzékét teljes riadóállásba kapcsolta, hanem a fiú tekintete. A szürke írisz ugyanis hirtelen elvesztette csillogását, helyét reményveszettség, aggodalom, és valami megfoghatatlan vette át.

Harry kvidicsreflexeit latba vetve próbált felpattanni, és minél távolabb vetődni a várakozva őt méregető Malfoytól, ám izmai képtelennek bizonyultak a működésre. Akárhogy próbálkozott nem tudod erőt kifejteni. Pár centire emelkedett fel csupáncsak a kanapéról, azt is csak azért, hogy súlyos zsákként rögtön vissza is essen oda.

Kétségbeesésében végül az utolsó csepp erejét latba vetve, egy esetlen mozdulattal a szőke fiú felé hajította kiürült poharát. A sors az ő oldalán állhatott, mert a vékony ivóalkalmatosság a célzás hiánya ellenére telibe találta a meglepett Malfoyt.

Hangos csörrenés töltötte be a szobát, ahogy a fiú homlokán széttört pohár szilánkjai a padlóra hullottak. Vörös csík kúszott elő a hófehér bőrön ejtett vágásból, csakhogy lustán a szürke íriszek felé csorogjon.

– Mit kevertél az italba te kígyó? – sziszegte fogai közt Harry egyre nehezebben fókuszáló szemeit dühösen Dracóra villantva.

A szőke fiú egy nemtörődöm mozdulattal ruhájába törölte megvágott szemöldökét, majd óvatosan a kanapén eldőlő mellé lépett, s hűvös ujjait lágyan annak homlokához érintette.

– Aludj! – suttogta gyengéden, miközben a folyton útban lévő fekete hajszálakat kisöpörte az egyre tompábbá és üresebbé váló smaragzöld szemekből. – Nem lesz semmi baj.

Harry immáron végleg feladta a küzdelmet szemhéjával, pillái remegve zárták ki a homályos foltokká alakult világot.

Az agya egy távolabbi zugában halványan érzékelte, hogy hűvös ujjak végigsimítanak az arcán, majd a fölé hajoló árnyék eltávolodik, s a távolodó léptek a szoba túlfelén megállapodnak.

– Halló! Én vagyok. Ráérsz? – a messzi hang megnyugtató duruzsolásként hatott a fülébe, mintha kilométerekre lett volna tőle a beszélő. – Igen, megint felébredt… …Nem, sajnos nem… …Alszik. Mi mást tehettem volna?... …Nem, nem kell átjönnöd… …Oké, ha ragaszkodsz hozzá. Tudod, ne csöngess, csak kopogj…

Harry lustuló agya egyre inkább képtelen volt követni a beszélgetés fonalát, és a fiú lassan belesüllyedt az őt körülvevő sötétség megnyugtató csöndjébe.

1 : J.K. Rowling Harry Potter és a tűz serlege