Nyár közepe volt, amikor a Nap a lehető legkíméletlenebb. Ichigo épp az iskolába tartott, de egy hang megállította. Yoruichi macska alakjában állt a fiú elé, és azért jött, hogy szóljon, Urahara keresi az edzéssel kapcsolatban. Ichigo otthagyva fűt fát, már rohant is az Urahara boltba, ott felnyitotta a pincébe vezető vastag csapóajtót. Leérve rögtön egy másik lélekenergiát vett észre, ezért azonnal felvette a lidércmaszkját, de ahogy kialakult rajta, rögtön össze is tört. Ichigo értetlenül nézte a tenyerébe hulló fehér darabokat, közben azon gondolkodott, miért tört össze, hiszen már majdnem egy teljes percig képes volt az edzésen fenntartani. Urahara széthajtotta a legyezőjét, mögötte pedig egy kárörvendő mosoly bújt meg. "Na most tanulhatsz az egyik legjobbtól." Gondolta magában, közben mosolya is eltűnt, ahogy Ichigo elindult feléje, de még mindig fürkészte maga körül a termet.

-Yoruichi mondta, hogy keresel az edzéssel kapcsolatban. - ahogy befejezte, érezte, hogy a vállán megtelepszik egy kéz ami hátrarántja, majd elvesztve az egyensúlyát, hanyatt esik.

-Urahara, azt ne mond nekem, hogy ő az... - az ismeretlen hang gazdája lassan testet öltött. Ichigo ekkor vehette jobban szemügyre. Magas, vörös hajú srác volt, de ami a legfeltűnőbb, az a fél hófehért lidércmaszk a jobb oldalán. Urahara közelebb hajolt a fiúhoz, majd valamit a fülébe suttogott, amitől az valami undorodó pofát vágott. - Hát tényleg ő az. Nos, a nevem Aizuru Kisuke.

-Heh... - erre a földön ülő felállt, leporolta magát, majd újból megszólalt. - Kurosaki Ichigo. Minek köszönhetem ezt a kellemetlen vendéglátást?

-Ichigo, ő fog neked segíteni az edzésed alatt.

-Most csak viccelsz, ugye?

-Eperke, nekem sem ez a leghőbb vágyam, de tartozom eggyel az öreg Uraharának, szóval nincs nagyon választásunk.

-Gondolod? Nekem van választásom... Szépen fogom magam és elmegyek. - majd megfordult és elindult a kijárat felé. - Plusz, a nevem Ichigo.

-Ha gondolod, hogy élve kijutsz, akkor hazamehetsz, EPERKE. - hangsúlyozta ki az utolsó szavát Kisuke, majd szabadon eresztette eddig visszatartott lélekenergiáját, amitől Ichigo hátán felállt a szőr. Hátra fordult, de csak Uraharát látta. - Itt vagyok, ostoba. - majd egy hatalmas pofon csattant Ichigo arcán, amitől a 20 méterre lévő sziklának csapódott.

-Figyelj már, Kisuke, csak szépen bánj vele. Nem akarom, hogy az edzés alatt meghaljon.

-Most mondjam azt, hogy nem ölöm meg? Ha ennyire béna, akkor még véletlenül sem hagyhatom életben. Csak szégyent hoz a lelkek világára és az ott élő halálistenekre.

-Kisuke! - szólt hangosabban Urahara, de a fiú csak intett a kezével, mintha meg sem hallotta volna az öreget.

Míg ők csevegtek, Ichigóban felment a pumpa, egy attól, hogy ez a vele egyidős suhanc sokkal erősebb mint ő, kettő, a frissen kreált beceneve kifejezetten irritálta. A lidérc, ami eddig benne szunnyadt, most kitörni vágyott. "Királyom, engedd hogy végezzek vele." A halk suttogásnak Ichigo most engedett, és teljes mértékben felvette a lidérc maszkot. Kisuke egyből érezte, hogy ez nem az az Ichigo, akit eddig érzett.

-Hogy mersz kezet emelni a mesteremre, te állat?!

-Ezt pont egy lidérc mondja nekem, aki bármelyik pillanatban megölheti a "mesterét".

-Készülj!

-Ichigo, ajánlom neked, hogy ébredj fel, mert ha nem teszed, akkor szétrúgom a segged! Már az elejétől fogva nem számítottam kíméletes lenni, de ha benned élő lidérccel akarod elintéztetni a piszkos munkát, akkor azt nem hagyom annyiban!

-Királyom, csak hagyd rám. Én biztos megölöm a te kedvedért. - de Ichigo ekkor kapott észbe. - Én viszont nem akarom, hogy a kedvemért öljenek. Tűnj el! - erre a lidérc visszavonult, Ichigo pedig visszatért.

-Na, észhez tértél, eperke? - Kisuke tudta, hogy Ichigónak mennyire ellenszenves ez a név, de csak azért is húzta a cukrát, hátha valami érdekes sül ki belőle.

Válaszként egy gyomorra mért ütést kapott. Ichigo maszkja a helyén volt, gyorsaságban és erőben sokat javult, de nem annyit, hogy lenyomja Kisukét. A fiú úgy gondolta most be bír keményíteni.

-Akkor íme az első támadásom ellened. - majd Ichigo mögé lépett. - Kuro Hitsugi.

Ichigo játszi könnyedséggel tért ki a támadás elől, és ezért Kisuke megszégyenítve érezte magát. "Hogy az a..."

-Saibankan! Shinjitsu no Ken!

-Kisuke, mit csinálsz?! Állj le! Ez most már veszélyes!

-Yotoo sutoraiki! - Kisuke ekkor eszmélt rá, hogy tényleg túllőtt a célon. A támadás, amit indított, célja felé haladt és Ichigonak most nem volt akkora szerencséje, hogy kivédje. Telibe kapta a támadást, amitől életveszélyes sérüléseket szenvedett. Kisuke már rohant is a fiúhoz, aki egy nagyobb adag vért köhögött föl, ami az alatta levő nagyobb tócsába folyt. - Serujeneshisu. - ez a technika némileg begyógyította Ichigo sebeit, de nem teljesen. Urahara már szalad az elsősegélyes dobozért, hogy a többit eltudják látni kötszerekkel. Mire végeztek, Ichigo mélyen aludt. Kisuke karjaiba vette az alvót és felvitte a pincéből kivezető lépcsőkön. Bent az egyik szobában ráfektette a fiút az egyik megvetett futonra, majd betakarta őt, utána egy lavórba hozott vizet és borogatni kezdte a sérültet.

Ichigo egy idő után elkezdett zihálni, Urahara és Kisuke tudták, hogy a nagy vérveszteség jelei most jönnek elő rajta. Izzadt, de a teste jég hideg volt, elfehéredett akár a fal , de a szaggatott légzése volt a legaggasztóbb.

-Bocsáss meg Urahara. Nem tudom mi jött rám.

-Kisuke, tudom hogy jó gyerek vagy. Csak egy kicsit ideges voltál, ennyi. Most az a fontosabb, hogy Ichigo meggyógyuljon. Menj haza, majd mi vigyázunk rá.

-Nem. Majd én figyelek rá. Elvégre az én hibám, hogy Eperke ilyen helyzetbe került.

-Rendben van. Akkor rád hagyhatom a boltot is? Be lesz zárva, csak annyi, hogy figyelj a betörőkre. Nem lesz itt senki egészen holnapután estélig, de nekem is lenne egy pár elintézni valóm, ha nem bánod.

-Természetesen. Csak menjen el nyugodtan Urahara.

-Rendben, akkor majd holnapután este jövök vissza.

Urahara el is ment, Kisuke meg ottmaradt a sérült Eperkével. Azon tűnődve mit csináljon, öntött egy kis vizet a pohárba, majd meg akarta itatni Ichigót, de a víz kifolyt a sérült ajkai közül. Kisuke nem tudta, hogy vigye véghez tervét, de ekkor eszébe jutott egy filmrészlet. Ott a főhős a szájába vesz egy kevés vizet, majd megcsókolja a főhősnőt és így adja át neki a folyadékot. Jobb ötlet híján, meg is tette, de egy váratlan dolog történt vele: Ichigo visszacsókolt. A fiú biztos, hogy tudat alatt csinálta, de Kisuke szíve egy hatalmasat dobbant. Elváltak egymástól és az ápoló észrevette, hogy betege kezd egyre jobban lenni. Mint kiderült lassan, de biztosan forrtak össze a sebei, mert a benne élő lidérc a saját erejét használta, hogy meggyógyítsa mesterét. Kisuke megnyugodott egy kicsit, ahogy az előtte fekvő lassan újra színt kapott az arcába.

-Végre javul az állapota.

-De ez csakis nekem köszönhető. Még egyszer kezet mersz emelni a mesteremre, tuti, hogy kitekerem a nyakad.

-Ah, te vagy Eperke lidérce, igaz? Szép tőled, hogy meggyógyítottad őt.

-Szép?! Elment az eszed?! Még jó hogy meggyógyítottam, mert ha nem teszem, akkor biztos hogy meghal, te állat!

-Jól van, jól van, értem miről beszélsz. De most tűnj el szépen és hadd pihenni Eperke testét.

-Jah, és a mesterem kifejezetten utálja ha Eperkének hívod.

-Pont e miatt hívom így. - Kisuke rámosolygott a csúnyán néző lidércre, majd azt visszavonult.

Ichigo az egész éjszakát átaludta, közben Kisuke mint valamilyen védőangyal ült a fiú ágya mellett le sem véve szemét védencéről.