Limbo
Egy utolsó emlékkép a fényben
ébredés a mély sötétségben.
Meghaltam? Kérdezem magamtól
közben a szemeimmel a homályos
erdőt vizslatom.
Nem rég még a húgom kezét fogtam
körülöttünk madárcsicsergés és meleg fény aztán,
egy hangos fékezés majd dudaszó
végül csend és sötétség.
Félnem kéne,de mégsem teszem
nagy fiú vagyok már és
a húgom most rám vár.
Ezért felkelek a nedves fűről majd
futva elindulok a homály végtelenségébe.
Érdekes világ tele furcsa bizarr lényekkel,
de a húgom nyomát még mindig nem lelem.
- Értem tehát úgy juttok ki élve és akadok testvéremre
,ha feladatokba ütközve fokozatosan teljesítem.
Voltak percek mikor meghaltam,
de mintha egy játékban lettem volna,
ismét az adott ponton találtam magamat.
Aztán mikor úgy éreztem nincs tovább,
hogy öröké csak futtok és keresek.
Hirtelen melegség kerített hatalmában
és miközben lebegtem majd,
szép lassan leereszkedtem
egy kezdésemhez hasonló tisztásra,
ő ott ült nekem háttal és nézet maga elé bánatában.
Lassan megindultam felé, szemeimet le se véve róla,
pedig a veszély bármikor ismét lecsaphat.
Kezeimmel megérintem,ő rémülten felém kapja
a fejét, majd könnyáztatta szemekkel azt suttogja:
- Végre megjöttél.
Elmosolyodtam majd felhúztam a földről
és egymás mellett állva figyeltük a felettünk kialakuló
békés,meleg kisugárzó fényes átjárót.