1. fejezet
Már megint egy olyan reggel, mikor csatakosan ébredek. És még ezek az igencsak furcsa álmaim is rátesznek erre egy lapáttal. Nem merem elmondani senkinek. Mégis mi a fenét mondhatnék? És persze, kinek? A tizenhatodik szülinapom után kezdődött minden, nagyon jól emlékszem még rá.
A főhadiszálláson voltam Hermione, Molly, Ron, Fred (a megmaradt Weasley család), Dumbledore, és Piton társaságában. Már semmi nem volt olyan, mint két hónappal előtte. Igen, két hónap, akkor volt egy rajtaütés a halálfalók részéről, amiben megtámadták az Odút. A rendtagok már későn érkeztek, így csak Mollyt és Fredet tudták megmenteni. Ron éppen a Granger családnál volt, akkor mutatkozott be hivatalosan, mint Hermione párja.
Na de hol is tartottam? Ja, igen, miután felköszöntöttek és az ajándékaimat is kibontottam (Hermionétól egy könyvet kaptam: Sötét Varázslatok Kivédésének történelme, Rontól egy seprűápoló készletet. Mollytól kaptam egy öltözet varázslóruhát, amelyet varázslatokkal láttak el a kisebb ártásokkal, átkokkal szemben. Dumbledore-tól kaptam egy levelet, amit még édesanyám írt, na az felkavaró, de tényleg. Pitontól egy bájitalos dobozt, tele mérgekkel, esszenciákkal, gyógyító italokkal, amik között volt egy, ami a szememre jó, teljesen meggyógyítja és nem kell tovább szemüveget hordanom), elküldtek, hogy olvassam el a levelemet nyugodt körülmények között. A levélben anyám elmondja, hogy nem minden úgy történt, ahogy én azt eddig tudtam. Egy másik világból származom, ahogy az apám és ő is, de itt döbbentem le apám nem más, mint Perselus Piton. Hogy ez hogyan is lehetséges? Nem tudom. Egyszerűen nem tudtam elolvasni a folytatást. Féltem, mi lesz még benne, ami teljesen felfordítja a már amúgy is instabil lábakon álló életemet. Otthagytam mindent és mindenkit, azóta nem is beszéltem senkivel. Nem mentem vissza az iskolába sem, de ezek az álmok egyre többször jelentkeznek, és egyre nehezebben tudom őket elviselni.. Petunia nénivel sokat változott a kapcsolatom, mióta Vernon bácsi egy autóbalesetben meghalt, ez egy héttel azután történt, hogy otthagytam a Grimmauld tér 12-t. Sokat kérdezgetett és el is mesélt pár dolgot.
Mint például, hogy az anyja, Mariann és az apja, Simon, miután ő megszületett, szerettek volna még egy gyereket, de nem lehetett nekik több. Így, mikor anyámat ott hagyta valaki a küszöbükön egy levéllel, nagyon megörültek, de meg is ijedtek. Megmutatta a levelet is.
Kedves Mariann és Simon Evans
Nem fedhetem fel a kilétem, de tudniuk kell, ez a csöpp kislány itt, a kosárban egy másik világ szülötte.
Egy másik világé, ahol én is élek. Ahhoz, hogy a családjukba fogadhassák, annyit kell tenniük, hogy egy
kis bemetszéssel megvágják a kislány kezét, és az önökét, valamint a lányukét. A vágásokat egymáshoz
illesztik, hogy a vérük az ő vére is legyen. A kislány nagy dolgokra hivatott. Mivel tudom, hogy Simon varázsló,
aki elvesztette a mágiáját, így ő tudhatja, hogy ilyenkor nem kell sem ige, sem semmi más, csak annyi, hogy
szeressék a picit.
Van egy másik kisgyerek is, aki vele érkezett, de őt egy másik családhoz adtam.
Mikor a két gyermek betölti a tizenhetedik életévét, küldeni fogok egy újabb levelet, amiben leírom a továbbiakat, amit tudniuk kell.
Kérem, vigyázzanak rá és szeressék.
Mikor megkérdeztem Petunia nénit, hogy hol van a másik levél nem tudta megmondani, csak annyit, hogy anyámnál volt. Akkoriban már nem voltak jóban. A néni azt is elmondta, hogy a varázsvilág miatt romlott meg a kapcsolatuk, féltékeny volt, mert ő nem lehetett boszorkány és nem tarthatott a kishúgával a Roxfortba. Annyit mondtak a szülei, hogy van egy kisunokájuk, aki a sorsára vár, ( ezt ő sem igazán értette) és hogy ők már nem élhetik meg a kicsi születésének napját, mikor leszáll róla a varázs és előkerül. Kicsit furcsa a megfogalmazás, de állítólag az az idegen is ezeket a szavakat használta.
Nem értem én ezt az egészet. Jobb lett volna elolvasnom azt a levelet, vagy legalább magammal hoznom. Fáj, hogy a világom nem a világom, az apám nem az apám, hogy hazudtak nekem. Igen, hazudtak, nem érdekel ki mit mond, ha valaki valami ekkora horderejű dolgot nem mond el, az hazudik. Csalódtam az egész világban.
Mégis mit kellene tennem? Eben a majdnem fél évben a nappalokat tanulással gyakorlással és Petuniával való beszélgetéssel töltöttem. Az éjjeleket pedig, mint már említettem, az álmaimmal. Dudley amennyire csak tud, elkerül. Lehet, a néninek van igaza, vissza kellene mennem a Roxfortba. Igen. Ezt fogom tenni. De, hogyan?