Lily bűbája

megjegyzések: a történet AU. Perselus egy vagyonos, aranyvérű családból származik, apja, Tobias varázsló volt. A halálfalókat nem kapták el az ötödik könyv történései után a Misztériumügyi Főosztályon. A többi változásról menet közben, a történet folyamán lesznek megjegyzések. Párosítások: Piton/Lily, Harry/Ginny, Ron/Hermione, Remus/Tonks

Első fejezet: Anyák és gyermekek

1979

Perselus megengedett magának egy ritka mosolyt Lily láttán: a nő az egyik vörös hajtincsét tekergette szórakozottan az ujja körül, s még nyelve hegye is kikandikált ajkai közül, annyira koncentrált arra a bűbájtannal kapcsolatos szövegre, amit kedvenc öreg professzora, Flitwick küldött el neki.

Perselus vele szemben ült, és megpróbálta kényelembe helyezni magát a nyekergő, ósdi széken, s bár a bájital magazinja takarosan összehajtva várakozott rá az asztalon, ő csak ült, és nézte a feleségét, miközben belekortyolt a kezében tartott vörösboros pohárba.

Sosem fáradt bele Lily látványába; igazság szerint még mindig hatalmas talány volt számára, ugyan mit szerethet ez a csodálatos nő ennyire, pont őbenne. Nem tudott napirendre térni afelett sem, hogy Lily végül beleegyezett ebbe a kapcsolatba, és közelebb engedte magához, főleg miután évekig azzal áltatta: ők csupán jó barátok, semmi több. Miközben Perselus megízlelte a vörösbort, emlékezete visszakalandozott utolsó, hetedik évükre, amit a Roxfortban töltöttek.

James Potter egész végig Lilyre pályázott diákéveik alatt, de hetedikben kezdte igazán bedobni magát, mint aki döntő elhatározásra jutott. Perselus nem tehetett mást, tehetetlenül nézte az iskolaszerte népszerű, hollófekete hajú kviddicsjátékost, ahogy minden vonzerejét bevetve csapja a lánynak a szelet, és be kellett látnia: csak idő kérdése, hogy Lily örökre elvesszen számára. Épp ezért lepődött meg annyira, amikor egy estén a lány hirtelen megjelent nála, pont, miután az egész napot Potterrel töltötte Roxmortsban.

Másnap, ahogy visszakísérte őt a Griffendél-toronyba, rögtön bele is futottak a Tekergők nyugtalannak tűnő bandájába, a Kövér Dáma portréja előtt. Már meg sem lepődött, amikor Black szokásához híven, haragtól szikrázó arccal rásziszegett, mondván: „átokkal törlöm le a vigyort a képedről, te szemétláda". Lupin minden lelkesedés nélkül igyekezett lecsitítani barátját, míg Potter tőle szokatlan szótlansággal, keserves arccal álldogált mellettük. Lily mindannyiuk felé küldött egy bocsánatkérő mosolyt, de egyedül abban volt némi vidámság, amit utoljára Perselus felé villantott, mielőtt bemászott a portrélyukon. Lupin valahogy meggyőzte barátait, hogy menjenek utána, így a mardekáros fiú egyedül maradt, s amikor megindult a mozgó lépcsők irányába, neki is apró mosoly ült ki az arcára.

– Pers – szólította Lily, mire a férfi felkapta a fejét, ahogy a hang visszarángatta a valóságba. Felesége nem nézett rá; még mindig teljes figyelmével az előtte heverő nyitott könyvet bámulta. – Azt hiszem, meg tudjuk csinálni – mondta, mire Perselus felállt, megkerülte az asztalt, de gyomra máris csomóba ugrott a rossz előérzettől.

Lily – bár továbbra is a könyv lapjaiba mélyedt –, szórakozottan férje felé nyújtotta a karját, majd ahogy a férfi megragadta a jobbját, gyengéden megszorította a másik kezét. Perselus leült a Lilyével szemközti székre, és türelmesen várta, hogy végre megszólaljon. Lily végül elszakította tekintetét az írásról, és hatalmasat sóhajtva felemelte a fejét.

– Mi a baj? – kérdezte Perselus, de a nő csak megrázta a fejét, mire pár rakoncátlan vörös hajtincs az arcába repült. A férfi ösztönösen kinyújtotta a kezét, hogy félresimítsa őket, Lily pedig mosolyogva, csillogó zöld szemmel simult bele az érintésébe.

Perselus mosolyogva visszahúzta, és térdére fektette kezeit, Lily pedig hátradőlt a székén, és ismét a haját kezdte babrálni.

– Pers, ezelőtt még soha, senki nem próbálkozott hasonló bűbájjal – mondta. – Nem tudom, működni fog-e vagy sem, de attól félek, jelenleg nincs más lehetőségünk.

Perselus elkomorodva nézte, ahogy társa idegesen az ajkába harap és fészkelődni kezd. Ő maga is küzdött a rátörő nyugtalanság ellen, de inkább erősen belevájta körmét a combjába a nadrágján keresztül, minthogy kimutassa, mit érez. Félt, hogy a nő – aki most ismét férje kezét fogta – még így is észreveszi a remegését, ezért pár pillanatig erősen küzdött, hogy elméjét megzabolázza; szerencsére a gyakorlat győzött a pillanatnyi idegesség felett, keze pedig ismét ellazulva, mozdulatlanul nyugodott a térdén.

– Lily… – kezdte, bár pontosan tudta a nő lemondó arckifejezéséből, hogy a másik nagyon jól ismeri ezt a hangot, mégsem volt képes leállítani magát. Azt is tudta, hogy mi lesz Lily válasza gyakorta elhangzó kérlelésére, mégsem adta fel; úgy érezte, ha még egyszer elmondja, talán végre hallgatni is fognak rá, bármennyire fájjanak is saját kimondott szavai.

– Potter meg tud védeni téged. Semmi szükség a bűbájra, még mindig megtehetjük, hogy…

A nő azonban ezúttal nem hagyta, hogy végigmondja a szokásos szónoklatot. Álla dacosan megfeszült, Perselus pedig csak most vette észre, hogy már nem fogja a kezét; furcsa mód üresnek és hidegnek érezte a bőrét Lily érintése nélkül.

– Nem, Perselus – jelentette ki határozottan. – Ezt már százszor megbeszéltük. A férjem vagy, ezért nem érdekel, mennyire veszélyes a dolog.

Perselus arca megfeszült, s érezte, ahogy kicsúszik kezéből a dühe feletti irányítás. Korábban megfogadta, hogy soha, de soha nem hagyja, hogy türelmetlen, lobbanékony természete diktálja a szavait ezen beszélgetések alkalmával, most azonban be kellett látnia, hogy az embernek igen nehéz meghazudtolnia saját magát.

– Most nem valami jelentéktelen kockázatról beszélünk, Lily. Voldemort nem csupán egy mezei varázsló, anyám pedig nem szokott csak úgy a vakvilágba, üres szavakkal fenyegetőzni. – A hangjából sütő figyelmeztetés azonban Lilynél látszólag süket fülekre talált; a nő olyan hevesen pattant fel, hogy az eddig ölében ringatott bűbájtankönyv egy csattanással a faburkolatú padlón landolt.

– Nem hagyom annak a szemétládának, hogy rémült nyulak módjára gyáva megfutamodásra, és rejtőzködésre kárhoztasson minket, Perselus. És nem érdekelnek anyád fenyegetései sem. Én majd működésre bírom ezt a bűbájt, nem érdekel, mibe kerül. – Ezzel Lily a dac szobraként kiegyenesedett, és karba tett kézzel, mérgesen meredt a férjére, aki eddigre szintén felállt, és farkasszemet nézett vele.

– És ha nem működik? Akkor mi lesz, Lily? – faggatózott durván Perselus. – Anyám megpróbálja majd valóra váltani a fenyegetéseit, de én nem fogom hagyni neki. – Elfordult, mert képtelen volt tovább kontrollálni az érzéseit; félelmei, bizonytalansága megállíthatatlanul kiütköztek az arcán. – Még annak a gondolatát is könnyebben elviselem, hogy James Potter karjaiban lássalak viszont, minthogy kitegyelek annak, ami Eileen karmai között várna rád.

Perselus még be sem fejezte, amikor Lily egészen közel lépett hozzá, gyakorlott mozdulattal a férfi köré fonta a karjait, és tenyerét a másik tarkóján nyugtatva közelebb vonta magához. Perselus ökölbe szorított keze kiengedett, karjai azonban tehetetlenül hullottak az oldalához.

Lily olyan közel húzódott, amennyire csak bírt; a férfi érezte teste melegét, ahogy egymásba fonódtak, ő pedig megadva magát az érzésnek, átfogta a nő derekát, szoros ölelésbe vonva őt. Lily rápillantott, arcát felemelte, a férfi pedig elfogadta a meghívást; ajkaik találkoztak, s a nő a gyengéd csók után lágyan férje vállára hajtotta a fejét.

Perselus csak ekkor fogta fel, hogy simán hagyta magát megtéveszteni, annak ellenére, hogy tudta, Lily mestere annak, hogyan manipulálja. Rosszallóan megcsóválta a fejét, és megszólalt: – Lily – kezdte feddő hangon, de a nő csak belemosolygott a pólójába. Perselus tovább próbálkozott. – Ez komoly dolog. – Lily finoman végighúzta mindkét kezét a hátán, mire Perselus felsóhajtott, s lágy csókot ejtett a másik feje búbjára, majd gyengéden eltolta magától.

A nő felnézett, zöld szemei megértő pillantással méregették, de amikor Perselus nem szólt semmit, ismét megrázta a fejét. – Tudom, hogy mennyire komoly, Pers. És hidd el, nagyon is komolyan veszem. De nem mondok le rólad ilyen könnyedén.

– Jól van, legyen hát, ahogy akarod… egyelőre. – Egyezett bele végül a férfi mély, ünnepélyes hangon. – De ha a bűbáj nem működik, az eredeti terv alapján fogunk továbbcsinálni mindent – mondta, és lélekben felkészült a viharos tiltakozásra, Lily azonban simán rábólintott a javaslatra, bár egész teste beleremegett, ahogy mély levegőt vett, és határozottan kijelentette:

– Rendben. – Hangja csendes volt, szemében azonban az eltökéltség tüze égett. – De én el fogom érni, hogy a bűbáj mindenképpen működjön.

Perselusnak kedve lett volna vitába szállni vele, de még időben visszafogta magát. Tudta, hogy Lily csak azért egyezett bele a javaslatába, mert valamilyen okból meg van győződve a saját, bűbájjal kapcsolatos tervének sikeréről; a férfi félt, hogy amennyiben a terv mégsem működik, Lily megint könyörgőre fogja, és másik megoldást próbál keresni; Perselus pedig tudta, hogy ilyen egyszerűen nem létezik.

Igen, elhatározta magát: amennyiben Lily bűbája kudarcot vall, ő mindenképpen véghezviszi, amit eltervezett, még ha az ezzel járó fájdalom szét is töri a lelkét. Potter – gondolta keserűen –, mindenképp megvédi majd a feleségét a Sötét Nagyúr fenyegetésétől. Senki másban nem bízhat, hogy tényleg megteszi, csak benne.

0-0-0-0-0-0-0-0-

Perselus odabiccentett az anyjának, amikor meglátta a csendes kis étterem egyik asztalánál; Eileen összeszűkült szemmel figyelte, ahogy fia határozott léptekkel odasétál hozzá, és leül vele szemben.

– Anyám – üdvözölte a férfi nyugodt hangon.

– Ma éjjel megkapod a Jegyet. – Nem kérdés volt, hanem egyszerű kijelentés, de Perselus még így is meghallotta a nő hangjának enyhe remegését, ami legbelül némi elégedettséggel töltötte el. Örült, hogy képes ilyen reakciókat kicsikarni belőle, és felszínre hozni anyja rég eltemetett érzéseit, a másik akarata ellenére.

– Igen – felelte ugyanolyan nemes egyszerűséggel. Rögtön észrevette a nő megkönnyebbülését, habár semmi más nem utalt rá azon kívül, hogy a karomszerű ujjak immár ellazulva pihentek az asztalon.

– Undorítónak tartom, hogy mindezt csupán a barátaid megmentése érdekében teszed.

Perselus álla már-már megfeszült a kijelentés hallatán, de erőnek erejével sikerült megzaboláznia ösztönös reakcióit; anyja árgus szemekkel figyelte minden mozdulatát, ezért az idegesség legapróbb jelét sem mutatva válaszolt az előbbi megjegyzésre.

– Hogy miért csinálom, az nem számít, anyám – jelentette ki nyugodt, határozott hangon.

– A Sötét Nagyúrnak igenis számít.

Perselus belül háborogva, de kifelé a nyugalom maszkjába merevedett arccal válaszolt. – A gondolataim csak az enyémek.

Ennek már Eileen sem tudott ellentmondani. Bár az apja által ráerőszakolt okklumencia órák kegyetlenek, és hihetetlenül kemények voltak, megvolt az a hasznuk, hogy Perselus képességei végül még tanítómesteréén is messze túltettek, s bár korábban utálta az apját a keménysége miatt, így utólag kénytelen volt hálát mondani neki, hogy legalább egy hasznos dologra megtanította.

– Van még valami? – kérdezte végül érzelemmentes hangon. Anyja megrázta a fejét, és intett, hogy távozhat.

Amikor a férfi felállt, anyja alaposan megnézte magának, aztán megszólalt: – Hiába teszel eleget apád utolsó kérésének, még így is szégyent hozol rá. – A bántó célzatú szavak süket fülekre találtak; Perselus réges-rég nem foglalkozott olyan gyerekes ábrándokkal, mint hogy megfeleljen a neki életet adó két ember elvárásainak.

Szemöldökét megemelve anyjára pillantott, majd egyszerűen elfordult, és kisétált, végig magán érezve a nő pillantását. Keresett magának egy megfelelő helyet, majd lélekben felkészítve magát a rá váró megpróbáltatásokra, Voldemorthoz hoppanált; ideje volt mozgásba lendíteni a Lily megóvására irányuló terv első fázisát.

0-0-0-0-0-0-0-0-0-0-0-

Órákkal később érkezett meg a Lilyvel közös otthonuk tornácára; megtántorodott, ahogy lába földet ért, mire Lily azonnal odaugrott hozzá, és derekát átölelve megtámasztotta, nehogy elvágódjon.

Aztán újabb két kar fogta át a vállánál fogva, és kormányozta oda felesége kedvenc székéhez. Két sokkal erősebb kar – jutott eszébe, de nem volt annyi ereje sem, hogy felpillantson. Vakon kinyújtotta a karját Lily után, a béke érzése pedig szinte hullámokban áradt szét a testében, amikor felesége azonnal elkapta, és gyengéden megszorította a kezét.

– Lily – suttogta erőtlenül. Inkább érezte, mint látta, ahogy a nő leereszkedik mellé, fejét az ő térdére hajtja, összefonódott ujjaikat pedig lágyan az ajkához emeli. Perselus elégedetten felsóhajtott, s úgy érezte, mintha felhő ereszkedne közé, és a világ többi része közé; nem létezett más, csak a kéz, amely az övét fogta, s a hozzásimuló meleg test a térdénél.

Végül megtette azt, amit soha, sehol máshol nem engedett meg magának, csakis Lily közelében; leengedte az összes falat, amit elméje köré emelt, s szabad folyást engedett háborgó gondolatainak. Hagyta, hogy elméje elkalandozzon, behunyta a szemét, s próbált megfeledkezni az elmúlt éjjel fájdalmas eseményeiről, ahogy felesége gyengéd hangja álomba ringatta.

Órákkal később volt csak képes újra értelmesen gondolkodni, s megszabadulni a pihenését megzavaró szörnyű rémálmoktól, amelyek az elmúlt éjszaka történéseit vetítették elé újra és újra. Immár képes volt megvédeni magát a tolakodó képekkel szemben, s ösztönösen kutatni kezdett elméjével Lilyé után, horgonyt keresve, amiben megkapaszkodhat.

Álmoktól zavaros elméje lágyan Lily gondolatai közé hatolt. Nem esett nehezére; rögtön aznap, amikor férj-feleségként összekötötték az életüket, erős kapocs formálódott közöttük, Lily pedig minden ellenkezés nélkül szabad utat engedett neki az elméje felé. Perselus most, mint egy fuldokló kapaszkodott a gondolatokba, amelyek szerelemről szóltak, s közben még mélyebbre hatolt, egyenesen az eddig ismeretlen, felvillanó képek birodalmába. Egyszer csak meglátott valamit, s ezen úgy meglepődött, hogy szeme azonnal kipattant, s a félálomból rögtön az éberség állapotába került.

– Nem!

Férje kiáltását hallva a földön kuporgó Lily is felriadt, álló helyzetbe pattant, és vadul forgatta a fejét körbe-körbe, mielőtt pillantása megállapodott férje arcán. Lassan kinyújtotta a kezét, és megérintette Perselus karját; az érintés kicsit visszatérítette a valóságba a férfit, akinek gondolatai folyamatosan akörül jártak, amit az előbb véletlenül megpillantott.

– Miért nem mondtad el korábban, Lily? – kérdezte szinte zihálva.

Lily nem kérdezte, hogy mire gondol, ehelyett kezébe fogta a másik kezét, és lágyan férje ölébe fészkelte magát. Perselus összerezzent, de a nő nem törődött vele, hanem óvatosan két apró keze közé fogta a férfi arcát, és felemelte a fejét, hogy a szemébe nézhessen.

Pillantásuk találkozott.

– Tudtam, hogy sosem egyeznél bele a bűbáj használatába, ha tudnál róla – mondta, mire Perselus szeme fellángolt a dühtől. Felállt, magával húzva feleségét is, aki nem ellenkezett.

Perselus elengedte a nőt, karja az oldalához hullott, kezei ökölbe szorultak. – Hazudtál nekem! – mondta támadón, dühösen.

Lily kihúzta magát, de tartásában nem volt megbánás, tekintete pedig kemény volt és határozott. – Igen – felelte. – Megmondtam korábban, hogy nem foglak elveszíteni. Ha tudtad volna, hogy terhes vagyok, ragaszkodtál volna ahhoz, hogy Jamesszel menjek. – Hangja halk volt, Perselus pedig minden erejével azon volt, hogy ő is megőrizze a hidegvérét. Végül feladta, és kitört.

– Jogom lett volna hozzá, hogy megtegyem! Hogy tehetted ezt?

Lily tekintete nem változott, továbbra is nyugodtan, félelem nélkül állt előtte. – Tudom, hogy James nagyon jól bánna a gyermekünkkel, de az nem lenne ugyanaz. Egy fiúnak szüksége van az apjára, Perselus.

– Egy halálfaló apára? – vágott vissza a férfi, majd pislantott egyet. – M-mit mondtál az előbb? Ő… fiú lesz? – Hirtelen képtelen volt tovább mérgesnek lenni, nem maradt benne más, csupán mindent felemésztő bizonytalanság.

Lily rámosolygott, és bólintott, szeme boldogan csillogott. Mosolya még szélesebbé vált, ahogy a férfi közelebb lépett, és habozva kinyújtotta a kezét, hogy megérintse. Pillantása Lilyét kutatta, mintha engedélyre várna, a nő pedig szemforgatva megragadta a kezét, és a hasára fektette.

Perselus lélegzet után kapott, amikor az élet apró lüktetését érezte felesége pólóján keresztül a tenyere alatt. Szeme tágra nyílt, s kettejük pillantása ismét egybefonódott. Minden további szó nélkül magához húzta Lilyt, szorosan átölelte, és apró csókot nyomott a feje búbjára; amikor a nő a nyaka köré fonta a karjait, egyszerre mintha minden gondolat elszállt volna a fejéből.

Most, ebben a pillanatban egyetlen dolog számított: Perselusnak hamarosan fia születik.