Szív
Apa egyszer mesélt az emberek egyik szervéről. Arról, amelyik életben tartotta őket, amit a legszebbnek tartottak. Azt gondolták az érzelmek forrásának. De nekem nem lehet szívem. Ezt nem lehet telepíteni, vagy elhelyezni egy robotban. De akkor miért vagyok emberi tulajdonságokkal teli? Én magam sem fedeztem fel semmi ilyesmit magamban.
Jin szolgálója vagyok, neki hoztak létre. Ha tényleg léteznek bennem ezek az emberi tulajdonságok, mint a szeretet, vagy a gyűlölet, akkor egy hatalmas bukás vagyok. Lehetnék olyan, mint Jack. Ő aztán tényleg robot! Érzelmek nélkül szebb lenne minden. De miért gondolom így?
Jin képes volt Lars ellen fordítani. Azt a mélységes fájdalmat, amit éreztem akkor, kegyetlen volt. Nem tudtam mi van velem. Dühös és csalódott voltam, szenvedtem az érzések miatt, amik akkor zúdultak rám. Gyenge vagyok.
- Alisa? - hallottam Lars hangját, majd belépett a szobámba. - Van valami gond? Xiaoyu haragszik rád, amiért nem mentél el vele vásárolni ma.
- Igen? - néztem rá. - Csak… gyengének érzem magam, lehet fel kéne tölteni.
Lars sokszor megfeledkezett arról a tényről, hogy robot vagyok. Akárhányszor szóba került, azonnal elkomorodott.
- Tudod, Lars… Nekem nincs szívem… - suttogtam. - De mégis vannak érzéseim… vagyok annyira emberi, hogy tudjam kik a barátaim…
- Miért mondod ezt?
- Ember szeretnék lenni… - hajtottam le a fejem. - Akár egyetlen perc is örömet okozna, ha érezném, ahogy dobog a szívem.
Láttam, hogy elveszik a gondolataiban, a témában. Tudom, hogy most le fog szidni, amiért ilyenekre gondolok. De pont ezt szerettem volna. Világosítson fel arról, hogy esélyem sincs érezni a szívem dobbanását.
- Minden hiába, Alisa - ült le mellém az ágyamra. - Nincs mód arra, hogy ember légy, te… nem születtél meg. Léteznek csodák, de nem ekkorák. Én is azt kívánom, bár ember lennél…
Megfogta a kezem.
- Viszont vannak érzéseid, és ez tesz téged emberivé. Sőt! Nem is emberivé, hanem emberré tesz. Van akaratod, álmod, és barátaid. Képes vagy örülni és csalódni, szeretni és gyűlölni. Ezek az érzések nem a szívedből származnak, hanem a lelkedből, ami sokkal szebb, mint egy-két emberé. Te vagy maga a csoda, Alisa!
Nagy szemekkel néztem rá. Teljesen elleptek a szavai. Míg hallgattam, amit mond, valamit érzetem a mellkasomban. Nem fájt, de nem volt kellemes érzés. Ez képtelenség… Talán, apa tette ezt? Egy műszív, ami imitálja egy emberét? De eddig miért nem dobogott? Miért épp most? Talán, Lars…
- Lars… - suttogtam, majd átkaroltam a nyakát. - Légy mindig velem… Ha velem vagy akkor… Valami olyan erősen kalapál a mellkasomban, mintha egy szív lenne… - öleltem meg.