Miután az emberiség sikeresen visszahódította a Mária falat, és elzárták a rajta tátongó lyukat a fiatal Eren Jaeger segítségével, újra helyreállt a béke. Az emberek nem választottak új királyt, hanem köztársaságot alakítottak ki, amit a körzetek által megválasztott képviselők és katonaság vezetői irányítottak. Az óriások eredetéről azonban még mindig nem sikerült többet megtudniuk; a Mária falon belül rekedteket sok munkával ugyan, de kiirtották, viszont a falon kívülieket nem tudták csak úgy eltüntetni. Ez túl nagy feladat lett volna az emberek számára, főleg ennyi viszontagság és harc után.
A Felderítő Egység természetesen ezután is folytatta munkáját, a falon kívülre merészkedve, bízva benne, hogy egy nap ez talán megváltozhat, és idővel az embereknek nem kell elbarikádozniuk magukat…
851.
A felderítők megkezdték legújabb útjukat. Miután visszafoglalták a Máris Falat, céljuk ismét a falon kívüli bázisfoglalás lett. Az út jól indult, az Erwin által kidolgozott alakzat bevált, és többnyire sikerült elkerülniük a harcokat. Nem volt akadályozó tényező, mint például az időjárás, vagy egy kiszámíthatatlan ellenfél, mint a Nőstény Óriás, így messzire jutottak, messzebb, mint eddig bármikor.
- Nézd, Erwin! – rikkantotta lelkesen Hanji osztagvezető, és parancsnoka is meresztette a szemét. Valami kezdett kirajzolódni a távolban.
- Azok ott… - Hamarosan zöld füstrakéták szelték át az eget, és az alakzat délnyugat felé fordult. Valamivel távolabb a parancsnoktól a többi felderítő próbálta kitalálni, mi lehet a parancsnok célja az irányváltoztatással, hisz nem láttak óriásokat jelző füstlövedékeket.
- Te tudsz valamit, hadnagy? – kérdezte Eren a felettesét, aki előtte lovagolt.
- Nyisd ki a szemed, kölyök! – morogta Levi, miközben előrefelé nézett. Már ő is látta azokat a hegyeket a távolban, amik felé haladtak.
- Hegyek! – kiáltotta lelkesen Eren, mire Levi csak sóhajtott és inkább nem fűzött hozzá többet.
- Estére odaérhetünk – jegyezte meg Armin.
Végül igaza lett, napnyugtára megközelítették az első hegy lábát. Kopár egy hely volt, szúrós növényekkel, kevés fával és száraz, repedezett földdel, amin port kavart a lovak patája. Szürke sziklák borították a nem túl meredek lejtőket, és valamivel magasabban felsejlett egy barlang. Ideális hely éjszakára – menedéket nyújt az időjárás és a vadállatok elől. Az óriások pedig nem jelentenek veszélyt az éjjel.
- Itt tábort verünk! – jelentette ki Erwin parancsnok, mikor az alakzat elérte a hegyet. A nap már lement, és fáklyát kellett gyújtaniuk, hogy lássanak. Ahogy megálltak, a katonák fáradtan szálltak le a lóról, valamennyinek fájt a lába az egész napi lovaglástól.
Erwin kijelölt egy csapatot, hogy menjenek be a barlangba, és ellenőrizzék, hogy biztonságos-e. így az egykori 104-es kiképzőegység tagjai, Levi, Hanji és még négy ember vágott neki a hegyoldalnak.
- Ó, remélem, találunk majd valami érdekeset! – A szemüveges nő majd' szétrobbant az izgalomtól, és gyorsan szedte a lábát, mintha kicsit sem fáradt volna el. Eltartott egy kis ideig, míg felértek. A barlang tágas volt, akár egy tizenöt méteres óriás is vígan elfért volna benne.
- Ne lankadjon a figyelmetek! Bármi lehet odabent… - Levi átvette az irányítást, és egy fáklyával a kezében elindult befelé, a többiek pedig követték. Az egész inkább egy hosszú alagútra emlékeztetett, aminek a mennyezetén denevérek lógtak. Jó darabig mentek, míg meglátták a barlang végét, ahol az egész kiszélesedett, és a közepén egy nagy rakás felér szikla magasodott.
- Ez… mégis mi a fene? – hüledezett Jean, kapásból feltéve a kérdést, ami mindenki fejében motoszkált. Tanácstalanul nézték a fehér márványszerű kőzetet, de nem lehetett eldönteni, pontosan mi is ez. A fáklyafényben ezernyi gyémántként ragyogott, és kis gránittömbök vették körül, ugyanolyan fehér színben.
Hanji volt az, aki végül odasétált a monolitként fölé magasodó kőhöz és megérintette. – Osztagvezető, ne legyen ilyen felelőtlen! – Moblit most is aggódott kissé meggondolatlan felettese miatt.
- Minden rendben – nyugtatta meg a nő, hisz nem történt semmi, miután megérintette. A tapintása összehasonlíthatatlan volt mindennel, amit eddig érintett. Lágy volt, mégis kemény, mint a gyémánt. Mintha megkövült selyemből lenne. Kisebb-nagyobb rombusz alakú részekből tevődött össze, amik szorosan illeszkedtek egymásra.
A többiek is közelebb merészkedtek hozzá, és elkezdték tüzetesebben megvizsgálni.
- Hé, itt teljesen más! – kiáltott fel Connie, miközben a sziklát tapogatta. A kis gyémántszerű rombuszokat egy helyen minden átmenet nélkül egy pergamenhez hasonló tapintású felület váltotta fel.
- Nahát, ez furcsa… - Sasha is végig simított ezen a részen, aztán újra és újra. – De milyen puha!
- Nem, az a furcsa, hogy az egész… forró… - szólalt meg az eddig szótlan Mikasa, és mindenki egyetértően bólogatott. Ennél szokatlanabb dologgal még nem találkoztak.
- Ugye jegyzetelsz?! – fordult Hanji a prédájára lecsapó kígyó gyorsaságával Moblit felé, aki serényen írt egy kis füzetbe.
- I-igen!
- Helyes! – Az arckifejezése máris megváltozott, és visszafordult ahhoz a fehér valamihez. – Mintát kell vennünk belőle. – Intett az egyik katonának, aki kivonta pengéjét és kezdetnek megkocogtatta vele a követ, ami tompa hangot adott ki magából. Ezután felemelte karját, és erőteljesen lesújtott vele. Nagy csörrenés kíséretében a penge eltörött, és ezt az éles hangot egy jóval mélyebb morajlás követte, mi hosszasan visszhangzott a barlangban.
- E-ez meg mi volt?! – Sasha a biztonság kedvéért pár lépésnyire eltávolodott az ismeretlen anyagtól.
- Még ha egy szikla is, lehetetlen, hogy a penge ne okozzon benne kárt… - hebegte a katona, és tanácstalanul nézett Hanjira, akinek vélhetően hevesen járt az agya.
- Próbáljuk meg itt is! – Armin az egybefüggő puha felületre mutatott, és mindenki odasétált ahhoz a részhez. Ezúttal maga Hanji volt az, aki türelmetlenül előrántotta kardját és a sziklába döfte. Itt a penge áthatolt rajta, de csak egy darabig, utána újra kemény felületbe ütközött. Viszont amint kihúzta a kardot belőle, elképedve figyelték, hogy véres.
- Mi a… - Nem volt idejük megvitatni ezt, mert fülsüketítő üvöltés hasított a levegőbe. Miután az utolsó hangok is elhaltak, mindenki kapkodta a fejét a zaj forrását keresve, mikor…
- Megmozdult! – kiáltott fel valaki, mire a többiek a szikla felé kapták a fejüket. Valóban, a bársonyos felület megemelkedett és a fejük fölé került, kitakarva az egész mennyezetet. A sérülés, amit Hanji ejtett rajta, most csak aprócska lyuknak tűnt, amiből forró, bíborvörös vér szivárgott.
- Mindenki, hátra! – kiaálta Levi, és nem kellett kétszer mondania, ki futva, ki manőver felszereléssel, eltávolodtak a mozgó kőtömbtől. A körülötte lévő kis gránittömbök félregurultak, ahogy az egész megemelkedett, és kisvártatva négy oszlopszerű képződmény tartotta.
- Ez egy… élőlény… - hebegte Armin, és ekkor tudatosult mindenkiben, hogy mit látnak. Kezdett kirajzolódni előttük a testhez tartozó nyak és fej, a másik végén pedig egy hosszú farok. Szarvak, karmok és tüskék, a szájban pedig borotvaéles fogak sorakoztak.
- Ki kell mennünk innen! – Eren a kijárat felé mutatott, de a szemét le nem vette a lényről.
- Nem! Azt sem tudjuk, mi ez… Amíg nem támad ránk, ne csináljatok semmit! – Hanji a lehetséges veszély ellenére nagyon izgatottnak tűnt. – Még sosem láttam ehhez foghatót… Elképesztő!
A teremtmény szép lassan felegyenesedett, már amennyire tudott a barlang szűkében. Lehetett egy jó harmincméternyi magas. Végül szembefordult a betolakodókkal, és begörbítette hosszú nyakát, hogy a feje egy vonalba kerüljön velük, már amennyire ez lehetséges volt. Az egyik szeme aranysárga volt a másik mélyzöld, amelyek most haragosan összeszűkültek. Morgó hangot adott ki magából, és fenyegetően megvillantotta tűhegyes fogait.
- Hé, te! – törte meg a hallgatást Levi, és a szörny felé villantotta hüllőszerű szemeit. – Nem vagyunk az ellenségeid!
Erre ő közelebb hajolt a hadnagyhoz, hogy az orra csaknem hozzáért, és méregette, de a férfi rezzenéstelenül állt a helyén. Pár pillanatig senki sem mozdult, mintha megfagyott volna a levegő, és fennállt a veszélye, hogy ez a valami felfalja őt. Ez nem következett be, a lény újra felemelte a fejét, aztán kitátotta a száját, de nem azért, hogy bárkit is megegyen, hanem hogy fülsüketítő bömbölést hallasson, amiben beleremegett a föld.
- Félre! – hangzott az utasítás, és mindenki a manőver felszerelésével a barlang falára menekült a szörny útjából, aki kiviharzott az alagúton keresztül. Utána indultak, de amint kiért, a teremtmény kitárta hatalmas szárnyait, és nagy szelet kavarva elrepült.
- Mi a…? – Eren döbbenten nézett utána, és ekkor vette észre a barlang szájánál várakozó parancsnokot.
- Hallottunk valami nagy zajt, ezért követtünk titeket… - magyarázta Erwin. – Mégis mi a fene volt ez?!
Hanji sajnálkozva rázta a fejét, és a menekülő prédája után nézett. – A leghalványabb sejtésünk sincs…