A boldogság palacsintája
Avagy ígérem a legboldogabbá foglak tenni!
Summary: Néha egy harapásnyi palacsinta is nagy horderővel bír. Egy adott időhurokban Kaworu, Shinji és Rei eldöntik, hogy harcolnak a boldogságukért, legyen az akadály, az instrumentalitás problematikája, a későbbi idővonalak, vagy jelentsen ez ezeken túli boldog újjászületéseket és azok kihívásait. Egy történet, aminek a középpontjában a palacsintázás, a reinkarnáció, és a boldogság keresése áll. Lazán kapcsolódó crossover-szerű önálló történetek..
Sometimes a small bite of pancakes can make a difference. In one time-loop Kaworu, Shinji and Rei decide to fight for their happiness. Be as it may solving the problem of instrumentaly, potential next loops, or even later reincarnations. Slightly crossovery one-shots, centering around pancakes, reincarnation and happiness.
Notes: Az első fejezet a Neon Genesis Evangelion univerziumában játszódik. Épít a Rebuild mozifilmekben teórizált időhurok elképzelésre. Egy kis kitekintést tartalmaz a Campus Apocalypse manga felé, Reire és a színdarabban való szereplésére utalva. Kawoshin és Reishin romatikus párosok szerepelnek benne.
A második fejezet a Re: Hamatora c. anime után történik. Nice/Art kapcsolata van implikálva.
A harmadik fejezet a Noragami manga 41-42. fejezete között játszódik, a Capyper Land-i közös látogatást követően. Yato és Hiyori páros van a középpontban benne.
Disclaimer: Nothing belongs to me, except my story. Neon Genesis Evangelion belongs to Gainax, and Hideaki Anno-sensei. Hamatora and Re: Hamatora belongs to Studio NAZ, Studio Lerche, their writers and animators, and of course Kodoma Yuuki. Noragami is the respective work of Adachi Toka, and belongs to Kodansha.
1. Közös álom
Naplemente színű vörös szemek nyíltak fel, lassan felébresztve a tulajdonosukat a halál kábulatából. De most nem az ismerős hideg fekete koporsóban találta magát a magányos Holdon, az űr hidegében, hanem a vörös óceán felett lebegett. Ezek szerint hiába áldozta fel magát, hogy megakadályozza a világ pusztulását, a végső forgatókönyv változatlan maradt. S a kegyetlen vagy éppen reményteljes döntés súlya megint a számára legfontosabb személyre nehézkedett.
Hihetetlennek tűnt, hogy néhány napja még vidáman beszélgettek a palacsintasütés rejtelmeiről. Most ebbe a kedves emlékbe kapaszkodott, hogy ne legyen úrrá rajta a bűntudat és a kétségbeesés. Ha behunyta a szemét, akkor meg tudta magát győzni arról, hogy egy egyszerűbb és boldogabb időben van. A dolog valahogy úgy kezdődött, hogy az iskolából hazafelé menet szóba kerültek a desszertek, és elszólta magát:
- Palacsinta? Még sosem ettem, palacsintát.
- Nos, akkor… Kaworu-kun, lenne kedved eljönni hozzánk, és megkóstolni?- érkezett a szokatlanul merész meghívás.
Kaworu erre nem tudott nemet mondani, mert különösen értékelt minden percet, amit Shinjivel tölthetett el. Főleg, ha apró örömöket tudott csempészni a másik életébe. Ha behunyta a szemét, akkor még mindig érezte az otthon melegét, a szeretetet, ami a kicsiny kis konyhában körül vette. Fenséges illatok terjengtek, és a tányérokon egyre csak gyűltek a juharsziruppal, vagy olvasztott csokoládéval leöntött palacsintahalmok.
- Nem unalmas? – kérdezte Shinji.
- Micsoda? – kérdezett vissza a másikat jól ismerő fiú, elgondolkozottan.
- Nézni, ahogy vacsorát készítek – mondta a másik elpirult arccal.
- Nem, ezer évig is örömmel töltene el. – felelte Kaworu őszinte mosollyal.
- Kérlek, ne mondj ilyen zavarba ejtő dolgokat! – szabadkozott a másik fiú, de nem tudta leplezni, hogy a dicséret megérintette.
- Pedig, szeretem nézni, ahogy főzöl vagy sütsz. Benne van minden apró figyelmességed, gondoskodásod. Talán engem is megtaníthatnál, veled ellentétben elég reménytelen vagyok a konyhában!
- Ezt alig bírom elhinni. Hiszen mindenben fantasztikus vagy!- mondta kételkedve a barna hajú.
Néhány sütési próbálkozást, és az odaégett vagy éppen lyukas palacsintákat nézve, már nem tűnt olyan meglepőnek, amit Kaworu mondott. Sőt hála annak, hogy Shinji igyekezett megmenteni az ételt, mindkettőjük arca maszatos lett. Hangos nevetésben törtek ki. Majd egymás szemébe néztek. Olyan volt, mintha az idő megállt volna. A pillanat varázsa volt csupán, vagy hosszú ideje váratott magára, de az ajkaik vészesen közel kerültek egymáshoz, majd gyengéden összeértek. Palacsintáktól édesített, ártatlan csók volt.
Ismerős, lágy hang csendült fel, mely visszarepítette a jelenbe. A szavak egy világoskék hajú, és vele megegyező, bíborszemű, iskolásruhás lányhoz, Ayanami Reihez tartoztak.
- Mit szeretnél Nagisa-kun?
- Az a vágyam, hogy boldog legyen. Hogy más is lássa, hogy milyen csodálatos és értékes. Még, akkor is, hogyha így már nincsen szüksége rám!
- A lelked mélyén te is tudod, hogy Ikari-kun pedig azt szeretné, hogyha élnél, nemcsak érte, hanem magadért is. Élj, és emlékezz! Maradj vele, kérlek!
- Rád is szüksége van, Rei! Te is fontos vagy neki, ahogy nekem is! Akárhányszor születünk újjá, szeretném, ha újra a barátod lehetnék!– válaszolta Kaworu.
Ha mind újjászületünk-fogalmazódott meg Rei szívében-, akkor talán én is emlékezni tudok majd! Arra, hogy milyen nevetni, olvasni, főzni, mások által szeretve lenni, élni! Talán még arra a bolondos lómaszkra is, abból a másik világból.
Ugyanekkor, ám máshol, hála a lelkek és tudatok eggyé válásának, tálcán kínálta fel Lilith örököse a világot egy reményvesztett, fáradt fiúnak, az egykori harmadik gyermeknek, Ikari Shinji-nek.
- A történelem ismétli magát. Újra itt vagyunk. Az esküdtszék, a bíró és a hóhér egy személyben. Adjak egy új esélyt mindenkinek, vagy végezzek be mindent? Fáradt vagyok, újra és újra játszom le ugyanazt a játékot, de végül ugyanoda kötünk ki. –mondta reményvesztetten.
- Miért nem tudom megvédeni azt, ami fontos? Miért nem tudom megváltoztatni eléggé a dolgokat? Elegem van ebből az egészből!- ordította felindultan.
- Mi a szíved legnagyobb kívánsága, Ikari-kun?- tette fel az első gyermek a régi barátként visszatérő, ismerős kérdését.
- Szeretném, ha mernél álmodni Ayanami! Ha nemcsak az számítana, amit mi szeretnénk, hanem amit te is szeretnél! –felelte határozottan.
- Szeretnék mindenkivel együtt maradni! Szeretnék szabad lenni!- simogatásszerűen érkezett a halk és gyengéd válasz.
- Akkor közös a célunk! –nevetett fel Shinji - A sok-sok újraismétlés után rengeteg időm volt gondolkodni. Tudod, mindig is arra vágytam, hogy magamért elfogadjanak, de sem magamban, se másokban nem tudtam megbízni.
- Legszívesebben elbújtam volna a fájdalomtól, és az emberektől, de ez már nem így van! Szembenéztem magammal, és azzal, amit az apám, és mások tettek, vagy képviseltek. Újra akarom kezdeni, de nem a régi játékszabályokkal, a régi sakktáblán. Újra akarom írni a jövőnket!
- Egy olyan világot szeretnék, ahol boldogok lehetünk, egy világot az angyalok veszélye nélkül. Ahol sosem volt második becsapódás.
- Ahol Asukának nem kell félnie attól, hogy nem ismerik el, vagy, hogy meg kell halnia.
- Ahol Misatonak nem kell kegyetlen döntéseket hoznia, és rideggé válnia, ahol nem fáj a szíve Kaji miatt.
- Ahol Ayanami maga dönthet a saját sorsa felől, és vidám lehet.
- Ahol Toji és Kensuke élnek, és nyugodtan viccelődhetünk egymással.
- Ahol Kaworu-kun mellettem van, és nem kell attól tartanom, hogy bármikor meghalhat, vagy feláldozza magát.
- Ahol mindannyian együtt lehetünk! Kérlek, segíts nekem ebben!