Az élet jön, megy, különböző pillanatokat élünk meg benne és jók. Jók, boldogak, érzelemmel teljesek és emlékezetesek. De mi van, ha végül nem minden végződik boldogan? Mi van, ha valóban létezik a gonosz, a rossz, az a vég, ami nem jóval fejeződik be? Történhet ilyen emberekkel? Vagy minden befejezés jó? Sokan azt állítják, hogy a jók is, rosszak is megkapják, amit érdemelnek. De felborulhat-e a világ rendje és a rosszak jót, a jók pedig gonoszságot kapjanak?
Caroline Forbes a hálószobájában ült. Lassan két órája elméletlenül ücsörgött az ágyon és gondolkodott. Nem értette, hogy miért, de eszébe jutott a gyerekkora. Bonnie és Elena mellett nőtt fel, ők hárman örökké barátok voltak. Mindig együtt voltak, még ha néha úgy tekintettek egymásra, mint vetélytársakra. A szőke lány már sajnálta, hogy régen annyit veszekedett Elenával. Nem kellett volna annyiszor megbántsa, hiszen elég gyötrő sorsa volt neki anélkül is. Elveszítette a szüleit, majd kiderült, hogy nem is ők a valódi szülei. Caroline arra gondolt, milyen lenne most a helyében lenni. Egy vámpír barát, leendő vőlegény és férj, majd egy váratlanul érkező vámpírbaba, ami félig vámpír és félig ember. Eszébe jutott Damon kristály kék szeme és elmosolyodott. Tökéletes szemek egy tökéletes babának. Azok a gének nem lehetnek gyengék, kétség kívül olyan tökéletes szemekkel születik meg az a gyerek. Amint eszébe jutott Elena gyönyörű haja, elképzelte a babát, ami néhány hónap múlva már itt lesz velük: ászvesztően kék szemek, mint az apjáé, tökéletes, fényes, erős haja, mint az anyjának. Vajon fiú lesz-e vagy lány? Vajon sikerül-e világra hozni? Egyáltalán sikerül-e kihordani azt a lényt, akiről olyan kevesen tudnak valamit?
Ő maga soha nem gondolt gyerekre. Tudta, hogy vámpírok nem tudnak szaporodni, nem lehet gyerekük, semmilyen módon, ez az eset azonban elgondolkodtatta. Még csak 18 volt, de már duplájának érezte magát. A sok stressz és aggodalom, amit érzett, megviselte. Neki nem lehetett gyereke. Tyler már alig beszélt vele, Matt pedig szinte senkiről nem vett tudomást mostanában. Nem tudta, hogy miként, de nagyon egyedül érezte magát. Egyedül maradt, ő, akinek mindenhol barátai voltak, és ez fájt. Most is irigy volt Elenára, vágyott az ő életére, szeretett volna tökéletes pasi jelöltet és gyereket is, meg hatalmas esküvőt mellé. Szánalmasan nézett a tükörbe, ahogy megsajnálta magát. Ekkor szólalt meg a telefonja az ágyon, mellette.
-Haló. - válaszolt az ismeretlen szám hívására. Néma csöndben hallgatózott, hátha meghall valamit a vonal másik felén, de csak egy mély lihegést hallott. Csak akkor szólt újra bele, amikor megismerte a háttérben kiabáló hangot. - Damon?
-Caroline, édesem, itt Klaus! - szólt végre bele rémülten a vonal másik felén a hibrid. - Hívd a mentőket és gyere amilyen gyorsan csak tudsz a Salvatore villába! Most!
-Mi történt? Miért kiabál Damon? - kérdezte megijedve Caroline, majd fel is pattant az ágyról és elindult kifelé a házból. Még az előszobában elállta az útját az anyukája, amint látta, hogy zaklatottan siet kifelé.
-Csak hozd már azt a mentőt, Caroline! - ezzel a kétségbeesett kéréssel Klaus hangja megszűnt a vonal másik felén majd elnémult a telefon is és Caroline is. Hatalmas szemekkel nézett az anyjára, aki érthetetlenül figyelt a válaszért.
-Valami történt Elenával. Hívj mentőt a villához. Én megyek Alaric után. Siess, ahogy csak tudsz! - kiáltotta rémülten és elviharzott, útja a Gilbert ház felé irányult. Néhány percet tett a hatalmas házig, de óráknak tűnt. Őszintén remélte, hogy az anyja minél hamarabb elküld egy mentőt a Salvatore házhoz és sikerül segíteni, bármiben is kellett. Leginkább Damon iszonyatosan szenvedő kiáltásai rémítették meg a szőke vámpírt, mert nem értette, miért volt az idősebbik Salvatore ilyen kétségbeesett.
-Caroline? - kérdezte érthetetlenül Jeremy, amikor kinyitotta éjszaka az ajtót. Nem vártak senkit, Elena órák óta elviharzott, Damon elvitte a csomagokat és ő meg Ric söröket iszogattak a tévé előtt, kiélvezve azt, hogy egyetlen nő sincs most a házban.
-Hívd Ric-et és amilyen gyorsan tudtok, siessetek a Salvatore villához! - zihálta, amikor besietett az ajtón. Gyorsan kiáltott egyet Alaric után, mire a férfi megérkezett a lépcső felső fokához és onnan nézett le érthetetlenül. - Valami nincs rendben.
-Hogy érted azt, hogy valami nincs rendben? - kiáltotta eszeveszetten Jeremy.
-Felhívott Klaus. KLAUS! - mondta kihangsúlyozva a szavakat. - Azt mondta, küldjünk gyorsan egy mentőt, majd siessünk, ahogy tudunk.
-Mi történt?! - dühöngött Alraric, lesietve a lépcsőn, ahol állt. - Mi van Damon-nel?
Alaric gyorsan elvette a kocsikulcsot és kisietett a hát verandájára. Jeremy és Caroline vele együtt kilépett a házból, miután bezárták az ajtót, bepattantak a kocsiba. Alaric soha életében nem indított ilyen gyorsan autót, még ő is meglepődött, hogy mire képes egy ember, ha bajban van valakije.
-Csak kiabálni hallottam a telefonban. - válaszolta Caroline, bekötve magát és türelmetlenül ütögetve az ajtó szélét, ami az őrületbe kergette Jeremy-t a hátsó ülésen.
-Abbahagynád?! - rivallt rá a fiú hátulról. - Te is ideges vagy, én is az vagyok, mind azok vagyunk, csak hagyd abba ezt mert kilöklek az autóból, ha tovább folytatod!
Caroline akarata ellenére abbahagyta a zakatolást, de nem tudta, mit tegyen, hogy megnyugtassa magát. Általában a villáig az út fél órát vett fel autóval, 20 percet vámpírként, egy órát gyalog. Most szinte egy egés napnak tűnt, amíg odaértek a ház elé. Már világosodott, a nap lassacskán felkelt. Caroline kiszállt az autóból és körülnézett. Alig bírt mozdulni, hiába volt vámpír, a teste elgyöngült. Látták, ahogy két mentőautó is parkol a villa előtt, mindkettőnek fénye vakító. Valami más aggasztotta a vámpírlányt és ez az iszonyatos zörej volt, ami bentről hallatszott. Összenézve Alaric-kal, besuhant az ajtón, de megtorpant. A kiabálás szörnyű volt, a mentősök sokasága rémisztő és az ismerős arcok eltorzulva figyeltek előre, egy pontba.
Előbbre lépve, hogy Alaric és Jeremy is beférjen, Caroline megtorpant. Stefan, Bonnie, és Caroline édesanyja mozdulatlanul álltak, mellettük Klaus, arcán csalódottság és aggodalom. A szörnyűbb kép azonban Caroline számára is sok volt. Elena a földön feküdt, de nem Elenaként, hanem egy másik, ismeretlen nőként, aki tiszta vér volt és nem mozdult, bármennyire is kínozta őt Damon.
-Elena, kérlek, maradj velem! - kiabálta Damon, zokogva, szemei vörösek voltak a sírástól és mindkét keze véres. Körülbelül félpercenként harapott bele éles fogával a húsába, majd odanyomta az ömlő vért Elena ajkához, de a terv nem sikerült. Elena torkán egy csepp vámpírvér sem folyt le, a lány szíve nem vert és képtelen volt nyelni. Körülötte hatalmas vértócsa, Damon és Elena is csupa vér volt mindenütt.
Caroline érezte, ahogy a lába elgyengül és képtelen tovább önállóan lábon maradni. Bár vámpír volt, szörnyen érzékeny volt és ez a látvány, ami néhány órája még virágzó szerelem volt, kiborította. Elgyengülve zuhant, amikor Klaus odarohant mellé és az ölébe vette. A kanapéra fektette a vámpírlányt, aki eszméletlen volt, és odaült mellé, megfogva a kezét és simogatva homlokát, arcát.
-Damon, kérlek engedd, hogy elvigyék! - kérlelte Bonnie, közelebb lépve a vértócsához. - Még megmenthetik, ha kórházba visszük!
-Fogd be és hátra! - kiáltotta rémülten Damon és tovább erőszakolta Elenába a vámpírvért. Néhány másodperc után pumpálni kezdte a mellkasát, hátha újra dobogni kezd a szíve, de semmi nem történt. - Elena, nem teheted ezt velem!
-Damon, ne légy ostoba! - lépett oda Ric, félrelökve a vámpírt, aki olyan erősen fellökte a férfit, hogy Stefan minden erejével megpróbálta kifogni.
-Hagyjátok, hogy visszahozzam! - szólt Damon, majd simogatni kezdte, zokogva, Elena arcát. - Ne vegyétek el tőlem. Elena! Elena!
-Damon, meg fogod ölni őt is, és a babát is, ha most nem engeded elvinni. - lépett közelebb Stefan. Segíteni akartak, de a bátyja megállíthatatlan volt. - Hé, haver!
Damon zilálni kezdett, olyannyira elfáradt, hogy az ereje elgyengült. Megpróbált megpihenni néhány másodpercig, majd újrakezdte.
-Hé. Damon! - szólt Stefan, amint egyre közelebb és közelebb lépett. - Damon, kifutunk az időből!
Damon erőtlenül harapott újra a csuklójába, de arra már nem volt ereje, hogy Elena szájához nyomja azt. Könyörögve nézett fel öccsére, aki odaguggolt mellé, megpróbálva segíteni. Stefan úgy döntött, hogy átveszi az irányítást. Tudta, hogy ha hamarosan nem kerül mentőautóba Elena, meghal. De ismerte a testvérét is, és tudta, hogy képtelen elhagyni azt a lányt. Odanyomta Damon erőtlen kezét a lány szájához, majd néhány másodperc múlva elvette.
-Ne, Stefan! - könyörgött Damon, már az eszméletvesztés legszélén. - Ne add fel! Tartsd életben!
Stefan tudta, hogy a következő próbálkozás után Damon végleg elveszíti az eszméletét, és akkor végre Elena orvosi segítséget kaphat. Beleharapott a saját csuklójába és odanyomta Elena szájához, majd néhány másodperc után látta, hogy Damon lassan pislogott. Elvette a csuklóját és intett, hogy vihetik a lányt, mire legalább 8 mentős ember lépett oda, orvosokkal körülvéve. Stefan arrébb húzódott.
-Hova viszik? - rémült meg Damon, utolsó erejével is megmozdulva, de képtelen volt újra Elena közelébe férkőzni. Hangja remegett, ruhái vértől izzadtak, teste vörös vércseppekkel volt tele. - Nem vihetik el. Nem halhat meg. Nem..nem..
Stefan odaült az erőtlen vámpír mellé, átölelte a testvérét és magához szorította erősen. Évek óta nem történt ilyen pillanat és értékes volt. Stefan erősen szorította Damon-t, odaszorítva magához. Egyedül azt hallotta, ahogy Damon halkan szipog és mondogatja a szavakat, értelmetlenül, össze vissza.
-Nem... meghalt...meghalt..nem halhat meg, nem mehet el..
-Ssshhh. - szorította tovább bátyját Stefan, elhatározva, hogy amíg szükséges, ott fog ülni mellette. Tudta, hogy rengeteg idő, amíg ebből felgyógyul, legyen bármi Elenával, de fel volt rá készülve, hogy örökre mellette marad.
Miután Jeremy elment a mentősökkel a kórházba, Alaric is autóba ült, hogy Elena mellett legyen, ha szüksége lenne rá. Bonnie felajánlotta, hogy kicsit rendet tesz, feltörli a földet és a szobát összeszedi, amíg hírt nem kapnak Elenáról.
-Damon, gyere szépen. Felmegyünk az emeletre. - mondta Stefan, majd sikerült felköltenie Damon-t a padlóról, ami csupa vér volt az egész nappaliban. Felcipelte az emeletre, de nem akarta bevinni véresen a zuhanyzóba. Néhány ruhát levetett róla, majd bekísérte a mosdóba, ahol bemászott a vámpír a zuhanyrózsa alá.
Mozdulatlanul ült. Mintha soha nem is lett volna Damon. Nem lehetett ráismerni, annyira kifordult magából, hogy eszméletét vesztve ült a zuhanyzóban, ruhástól, csak nézve a semmibe, mint egy őrült. Ilyen látvány után képtelen volt normális lenni. Képtelen volt hírt fogadni Elenától, mert ilyen látvány után el sem hitte, hogy bármi jó történhet az életében. Jó nem történik vámpírokkal. A jó olyan emberekkel történik, akik megérdemlik, a vámpírok pedig csalnak a halállal, tehát nem érdemelnek jót, soha, egyikük sem!
-Ah. - sóhajtott Caroline, miközben kinyitotta a szemeit. Az első, akit meglátott, az Bonnie volt, aki a kanapé mögött mosta a földet. - Elena..Ő..?
-Meghalt, igen. - válaszolta Bonnie, megpihenve a munkából. - Megállt a szíve, ahogy lezuhant és terhes volt. Leállt a szíve, Caroline.
Bonnie zokogásban tőrt ki, erőtlenül, meg sem moccanva, mire Caroline felkelt és odarohant, hogy megölelhesse barátnőjét. Épp a minap gondolt arra, hogy mennyire összetartóak voltak, még ha összerezdülések is jelen voltak a kapcsolatukban, most meg itt vannak, és arra várnak, hogy Elena életben maradjon.
-Hé, csajok! Elég legyen. - sietett le Stefan a lépcsőn, majd odament és átölelte a két lányt. - Legyetek erősek. Nincs szükség több sírós barátra. Elég egy. Legyetek erősek és reménykedjünk a legjobbért!
Bonnie most először mosolygott a nap folyamán, majd megölelte Stefan-t.
-Hogy van Damon? - kérdezte, amint összeszedték magukat és Caroline elment egy üveg limonádé után.
-Ül a zuhany alatt és vár. - húzta a száját Stefan, leülve a legalsó lépcsőfokra. Maga előtt megpillantotta a vörös foltot a fapadlón, ott, ahol Elena feküdt. - Megállt a szíve...
-Ha egy kis vámpírvér is került a szervezetébe.. - reménykedett Bonnie, de Stefan jól tudta, mi történik.
-Egy csepp vámpírvért sem nyelt le. - válaszolta elkenődve. - Halott volt, amikor Damon vámpírvérrel itatta. És amúgy sem hatott volna a vér, ha halott. Halottakat nem hoz vissza semmilyen vér. Dobognia kellett volna a szívének ahhoz, hogy hasson a vér.
Bonnie szemei könnyel voltak tele, ahogy Stefan lassanként minden apró reményét porrá zúzta. Miért volt ilyen nehéz elfogadni, hogy Elena talán soha nem jön vissza? Ezt kapta volna azért, amiért itt hagyta őt gyászolni szinte egy évig? Visszatérhetett volna Stefan-nel, amikor Klaus újjáélesztette, de nem tette. Elfordult Elenától, amikor a legnagyobb szüksége lett volna és most hiába jött vissza, hogy jóvá tegyen mindent. Esélye sem volt jóvá tenni mindazt, amiből kimaradt, amikor a barátnőjének szüksége volt rá. Most pedig lassacskán elveszíti őt és még bocsánatot sem tudott kérni azért, amit tett.
Caroline körülnézett a nappaliban. Bonnie abbahagyta a takarítást, amikor ráébredt, hogy szinte reménytelen az eset. Stefan bámult a semmibe, mint nemrég Damon tette a lépcső legalján, a különbség az volt, hogy Stefan embernek nézett ki. Hatalmas különbség volt a két Salvatore testvér között és ez most látszott a legjobban, amikor Elena védtelenül feküdt a padlón. Stefan odament a bátyjához és átölelte, segíteni próbált neki, még akkor is, ha eddig csak dühöngtek és veszekedtek egymással. Damon csak vámpírként reagált. Vámpírként próbálta megmenteni a nőt, akit mindketten szerettek.
-Talán legjobb lenne, ha lepihennél, Bonnie. - ajánlotta Caroline, odasétálva hozzá és közelebb hajolva. Nem igazán tudta, hogyan segíthet ilyen helyzetekben, de valószínűleg senki nem tudta körülötte, mert soha nem kerültek hasonló helyzetbe. - Ha van valami új hír, mi majd szólunk!
-Oké.Azt hiszem az lesz a legjobb. - válaszolta Bonnie, felkelt, és felsétált az emeletre, hogy keressen magának egy szobát, ahol néhány órát pihenhet. Egyszerűen képtelenség volt ilyen helyzetben pihenni és mindenki tudta jól, hogy nem lesz képes egyikük sem aludni, de azért megpróbálták.
Amikor Bonnie elment, Caroline odalépett Stefan elé. Előttük a padló vörös foltokban fénylett, ami semmiféleképpen nem tűnt el Stefan szemei elől.
-Hé, minden rendben lesz! - mondta Caroline, erőltetve egy mosolyt. Olyan jó lett volna kissé felvidítani Stefan-t, de nem sikerült. Bizonyára neki is szörnyen fájdalmas lehetett, hogy az a lány, akit egykor szeretett és most sem közömbös iránta, haldoklik, talán már soha nem ébred fel.
A következő fél másodpercben, amíg Caroline választ várt a mondatára, megcsörrent Stefan telefonja.
-Alaric? - szólalt meg Stefan, türelmetlenül várakozva arra, hogy jó hírt kapjon a vonal másik végéről.
-Hozzatok néhány tiszta ruhát és egyéb cuccokat, fogalmam sincs mire van szüksége egy lánynak. - sietve hadarta el Ric azt, amit szeretett volna.
-Elena jól van? - tért a lényegre a vámpír.
-Újraélesztették, még a mentőben újra verni kezdett a szíve és magától lélegzett. Most bent van a műtőben, de kritikus a helyzet. Nem tudni, kibír-e egy műtétet. Csak siessetek.
Ezzel a mondattal Ric letette a telefont és Caroline rögtön felpattant a helyéről.
-Én átmegyek Elenához, összeszedek néhány cuccot, amire szüksége lenne, abban az esetben ha...
-Fel fog ébredni! Caroline, te mondtad, hogy felébred majd! - intett Stefan, hogy siessen, majd ő is felsietett az emeletre. Nem tudta, hogy Bonnie vagy Damon legyen az, akinek hamarabb szól, végül Bonnie mellett döntött, akit kevesebb időbe telt rávenni, hogy siessenek. Bonnie gyorsan összeszedett mindent és készen állt indulni, amikor Damon még mindig a zuhany vize alatt ücsörgött, egymagában. Ruhái vizesek voltak, a fürdő párába burkolózva gőzölgött a hatalmas szobában, amikor Stefan belépett az ajtón. - Damon, be kell mennünk a kórházba.
-Elena jobban van? - fordította oda a fejét Damon. A szemei nem kékek voltak, hanem feketét, éhes volt és dühös volt, csalódott és szerelmes egyszerre. Stefan nem csodálta, hogy már képtelen önmaga lenni.
-Még nem tudjuk. Műtik. - válaszolta egyszerűen, szerényen Stefan, majd elhúzta a zuhanykabin ajtaját. - Öltözz át és menjünk.
-Magától dobog már a szíve? - ahelyett, hogy megmozdult volna, az idősebbik Salvatore kérdést kérdésre halmozott érdeklődve szerelme után.
-Igen. - Stefan látta, ahogy hatalmas kő esik le Damon válláról, de tudta, hogy a következő mondat után egy szikladarabot kell cipelnie. - De nem tudjuk meddig.
Damon üres tekintete visszaszegeződött a falra, némán és gondtalanul ücsörgött továbbá is a kiáramló víz alatt, míg Stefan oda nem lépett és fel nem állította a zuhanyzó padlójáról.
-Gyerünk, Damon! - megpróbálta kihurcolni, de nehezebb volt, mint amilyennek hitte. Természetesen, ez nem okozott gondot számára, mert vámpírként bármennyi nehézséget elbírt. - Öltözz át és menjünk.
A Gilbert ház üresen tátongott a reggeli fényben, amikor Caroline belépett az ajtón. Nem volt kulcsa, ezért durván belökte az ajtót. Majd később bocsánatot fog kérni Alaric-tól, de most nem számított, hogy mit tesz azért, hogy Elenának jobb legyen. Amikor azonban a nappaliba ért, megrettent. Felkiáltott, majd visszafogta lélegzetét, és dühösen bámult az ott álló vámpírra.
-Mit a francot keresel itt? - kérdezte Caroline, miközben elindult felfele a lépcsőn, Elena szobájának irányába.
-Sajnálom, ami Elenával történt! - mondta Klaus, odasuhanva a lépcső aljához és onnan várva arra, hogy Caroline visszaforduljon hozzá. Ez meg is történt, de nem abban az értelemben, ahogy ő várt rá.
-Mégis mit sajnálsz? Azt, hogy talán soha nem kapod már meg a véred? - vágott vissza Caroline, dühösen visszalépve néhány lépcsőfokot.
-Caroline, aranyom, ne legyél ilyen dühös. - próbálta oldani a hangulatot a hibrid, de nem járt sok sikerrel, Caroline ugyanis olyan állhatatos és nagyfejű volt, hogy soha nem bocsátott volna meg senkinek, aki megbántotta a barátját.
-Ne aranyozz engem! - dühösen újabb néhány lépcsőt lépett közelebb Klaus-hoz, egészen, míg szinte átölelhette volna. - Sajnálod, hogy Elena talán meghal és nem lesz több hibrided. Azt sajnálod, nem egyebet, úgyhogy ne gyere nekem ide és sajnáltasd magad. Tudod miért? Mert nem vagy sajnálható. Tönkretetted két ember életét és talán még sok másét, szóval nem, nem sajnállak és eszem ágában sincs elhinni, hogy bűntudatod van!
-Én csak együtt akartam érezni veletek. Nektek is szükségetek van valakire.
-De nem rád. - mondta szánalmasan Caroline. Hangja gyöngébb lett, de határozott. - Nincs rád szükségem és nekik sincs! Klaus, tönkretetted az életüket. Elena terhes volt, egy vámpír gyerekét hordta a szíve alatt, ami valószínűleg soha többet nem fog megtörténni vele, ha egyáltalán túléli ezt az egészet! És ott van Damon, aki már rég feladta a vágyakozást is arról, hogy egy gyereke legyen, most mégis megtörtént és a világ legboldogabb embere volt. Ne próbálj tőlem bocsánatot kérni. Kérj tőle bocsánatot, amiért valószínűleg meggyilkoltad az egyetlen dolgot, amit soha többé nem fog visszakapni. Imádkozz, hogy Elena túlélje, mert ha esetleg meghalna, Damon az élete árán is kitépi a szívedet a helyéről és átdöfi a fehér tölgybe kevert karóval, még mielőtt ráeszmélnél!
Caroline egy lélegzetvétellel odacsapta ezt a mondatot Klaus orra alá, majd felsietett a szobába és pakolni kezdett. Hallotta, ahogy a hibrid elmegy a házból, becsapja maga mögött az ajtót és eltűnik a Gilbert ház közeléből és őszintén Caroline örült, hogy így történt, mert nem hitte magát képesnek arra, hogy újra megküzdjön vele.
Húsz perc alatt mindent összeszedett, amire Elenának valaha is szüksége lehet egy kórházban. Ezután már csak az a rész jött, amikor reménykedett. Azért imádkozott, hogy mire odaér, Elena szíve még dobogjon és még életben találja legjobb barátnőjét.
-Stefan, itt Caroline! - mondta a telefonba, amikor felhívta a vámpírt. - Ott vagytok már?
-Még nem. Damon most készülődik, hamarosan indulunk, körülbelül 10 perc, amíg odaérünk. - válaszolta nyugodtan Stefan. - Te merre vagy?
-Most hagytam el a Gilbert házat. - a vámpírlány ugyanolyan gyorsan válaszolt Stefan kérdésére, ahogy ő. - Elenáról van hír?
-Még nincs. Beszélj Ric-kel. Figyelj, Caroline, most le kell tennem. Mindjárt indulunk.
-Rendben. Szia. - Stefan már letette a telefont, amikor Caroline elköszönt, de nem hibáztatta őt ezért a szőke vámpír. Tudta, hogy rengeteg baj van Damon-nel jelen pillanatban és elég az Stefan fejére, nincs szükség egyéb aggodalmas kérdésekre Caroline részéről. Ahogy lesétált a lépcsőn, újra szólni kezdett a telefonja. - Jeremy?
-Caroline. Merre vagytok? - kérdezte izgatottan a fiú és egy percre Caroline megrémült.
-10 perc alatt odaérnek Stefanék. Én mindjárt ott vagyok, csak elhoztam néhány cuccot Elenának.
-Csak siess. - mondta szomorúan Jeremy, majd nagyot sóhajtott.
-Hé, Jeremy. - szólította meg Caroline, választ vára a kérdésére. - Elena hogy van?
-Nem túl jól. Még a műtőben van. - hangzott el Jeremy válasza, de Caroline tudta, hogy ez még mindig jobb, mint amire számított. Letette a telefont és úgy sietett a Mystic Falls-i kórház irányába, mintha az élete függne attól, hogy mikor ér oda.
-Caroline! - pattant fel Jeremy a székről, odasietett hozzá és Caroline szorosan megölelte őt. Átérezte a rengeteg félelmet és szenvedést, amit Jeremy érezhet, hiszen neki is olyan volt Elena, mintha a saját testvére lenne. Jeremy eszében meg sem fordult, hogy Elena nem az igazi nővére, úgy szerette a lányt, mint saját rokonját.
-Hogy van? Van hír róla? - kérdezte Caroline Alaric-ra nézve.
-Nincs valami jól. Gyenge a pulzusa és nagy sérülései vannak. - érkezett a magyarázat, miközben Caroline megpillantotta Matt-et és Tylert is Alaric-tól nem messze a várakozásra kitett székeken. - Több műtétre is szüksége lesz majd, de nem biztos, hogy túléli.
Caroline érezte, ahogy Jeremy szorosabban átöleli őt, majd ő is nagyot nyelt, amikor elhangzottak a válaszok. Elena nem halhat meg, nem ilyen tökéletes orvosok kezei között! Nem veszíthetik el pont őt, aki az egészüket összetartotta.
Miután Jeremy kissé megnyugodott, odaült a fiúk mellé, akik mindhárman magukba zárva, gondolkodva bámultak a semmibe. Caroline is csatlakozott Alaric-hoz, türelmetlenül vártak, hátha valaki valamilyen hírt hoz Elenáról. Senki nem érkezett. Senki, kivéve a Salvatore testvéreket és Bonnie-t, akik némán csatlakoztak a többiekhez, kivéve Damon, aki távol a többiektől, az intenzív osztályt elválasztó ajtóhoz közelebb foglalt helyet, egy pohár kávéval a kezében.
-Jobban van már? - kérdezte Alaric, Damon irányába bólintva. Stefan csak nemet intett és lesütötte szemeit a földre. Nem tudott segíteni bátyján, csak rávenni tudta, hogy eljöjjön a kórházba, mielőtt újra önromboló üzemmódba váltott volna és olyasmit tesz, amit megbánna.
-A mentősökkel beszélt valaki? - kérdezte Caroline, arra célozva, hogy az összes orvos és mentős látta, amint Damon Elenába erőszakolja a vért. Nem tudhatták meg, hogy Damon vámpír, ezért meg kellett volna igézni őket, de Caroline egyszerűen nem gondolt erre.
-Amikor jöttünk, beugrottam és mindent elsimítottam. - mondta Stefan, majd hátradőlt, neki a falnak. Tudta, hogy rengeteget kell várni még hírekre, ezért kényelembe helyezte magát. Körülbelül három óra telt el, amikor megjelent az első orvos az intenzív ajtajában. Mindenki olyan gyorsan sietett hozzá, hogy majdnem leverték az összes többi várakozót.
-Kérem, önök nem lehetnek itt. - szólt az orvos elsőnek.
-Dr. Roberts, hogy van Elena? - lépett közelebb Alaric, majd utána Caroline is odasietett. Egyedül Damon volt az, aki továbbra is mozdulatlanul ült a helyén és bámulta a földet.
-Nem jól. - válaszolta az orvos. - Helyretettük a vállát és a kezét. Sajnos mivel egyszer már el volt törve a kara, hosszabb lesz a gyógyulási idő, de rendbe jön. Sajnos még szüksége van néhány műtétre, károsodott a medencecsontja, és plasztikai műtétre is szükség van, hogy helyrehozzuk a sérüléseket az arcán. Csak ezután készítünk egy CT-t és egy MRI-t, hogy megtudjuk, van-e károsabb belső sérülés, valamint fejsérülés. Ezek mellett gerincsérülése,szemsérülése és alhasi sérülései is vannak.
-Rendbe fog jönni? - kérdezte Stefan, amikor mindenkinek elállt a szava a hallottaktól.
-Ha kibírja a következő 8 órát a szíve, elvisszük vizsgálatokra és laborokat készítünk. Utána meglátjuk, hogy milyen egyéb sérülések érték és hogy milyen egyéb műtétre vagy kezelésre van szüksége.
-Milyenek az esélyei, Dr. Roberts? - kérdezett Bonnie is, aki arra gondolt, hogy talán egy kis vámpírvér segítene Elenán.
-Elég jók. Jelenleg stabil és nincs életveszélyben, de soha nem lehet tudni. Még nem tudjuk, hogy érte-e károsodás az agyát eséskor, ezért nem tudjuk, hogy sérült-e az agya, vagy hogy egyáltalán felébred-e még.
Caroline nagyot nyelt újra és érezte, hogy Jeremy újra megszorítja a kezét. Úgy tekintett rá, mint a kisöccsére, szoros kapcsolat volt közöttük, ezért is örült, hogy segíthet neki a lány.
-Lenne egy kérdésem nekem is. - mondta Dr. Roberts komolyan, majd ügyelve, hogy ne legyen feltűnő, körülnézett, tekintete Stefan-re szegeződött. - Elena két hónapos terhes. Tudtak róla?
Mindenki bólintott, Caroline és Stefan szemei Damon-re szegeződtek, aki továbbra is nézett a semmibe és ügyetlenül forgatta az üres kávés poharat. Mindenki kíváncsian nézte az orvost, kivéve a vámpírt, aki borzos, fekete haját néha megborzolta újra és tovább bámult üresen.
-Történt valami a babával? - kérdezte végül Stefan, miközben az orvos úgy nézett rá, mintha biztos lett volna abban, hogy ő az apa.
-Tudnak valamit az apáról? - kérdezgetett óvatosan tovább az orvos, majd türelmesen várt, hogy mit válaszolnak, szemezve Stefan őszinte arcával. Most már Stefan arca is Damon felé fordult, összeszorítva ajkait, várakozva arra, hogy egy mozdulatot tegyen bátyja és felvállalja az apaságát. Az orvos nagyon jól látta, hogy mindenki Damon-t nézi, ezért ő is odafordult, odasétált Damon elé és megszólította. - Elnézést. Ön a gyerek apja, Mr. ...?
-Salvatore. - mondta Damon. Először felnézett, majd felállt és a kezét nyújtotta Dr. Roberts-nek. - Damon Salvatore. Én vagyok az apja.
-Örülök. - mosolygott az orvos, de nem nézett ki túl optimistának. - A baba nincs túl jól és őszinte leszek, az sem biztos, hogy túléli.
Damon összehúzta a száját és szótlanul nézett az orvos szemébe.
-Mond meg az igazat a babáról! - igézte meg Damon a doktort és ezzel kiváltotta azt, hogy Stefan közelebb lépjen hozzá.
-Damon, nem kell ezt csinálni! - próbálta meggyőzni bátyját, hogy a jó úton haladjon, de nem sikerült.
-Halljam az igazat Elena babájáról! - tágult a pupillája az égszínkék szemeknek és az orvos egyetlen pislogás nélkül beszélt.
-A babával valami nincs rendben.
Damon mélyet sóhajtott és visszaült a helyére. Ezt már tudták. A baba egy vámpírgyermek és a vámpíroknak nem dobogott a szíve, nem vert a szívük és ez érthető volt a baba esetében.
-Kérem, várakozzanak kint a teremben. Itt csak a rokonok maradhatnak. - szólt végül az orvos és várakozva nézte, ahogy Stefan megfogja Damon karját és kirángatja a folyosóról. Egyedül Jeremy és Alaric maradtak bent, akik tovább várakoztak a jobb hírekre és tovább tárgyaltak az orvosokkal.
5 órával a műtét után, délután 1 órakor Dr. Roberts vizitet tartott. Szobáról szobára megnézte a betegeit, megvizsgálta őket és segített, ha szükségük volt valamire,miközben óvatosan lejegyzett mindent a kórlapra. Amikor Elena szobájába ért, meglepődött.
-Miss Gilbert, nyugodjon meg. - mondta, ahogy közelebb lépett az ágyhoz és elővette a kis lámpáját. Gyorsan világított Elena mindkét szemébe, vizsgálva a reflexeit, majd visszatette és meghallgatta a szívverését és légzését. Gyorsan megnézett valamit a kis képernyőn Elena feje fölött, majd leírt valamiket. - Ne idegeskedjen! Biztonságban van. A barátai kint várják.
Néhány utóbbi vizsgálatot elvégezve, gyorsan hívott egy nővért, aki néhány gyógyszert adott be Elenának perfúzión keresztül és lejegyzett több adatot a kórlapra.
-A baba... - motyogta Elena. Alig tudott beszélni, mivel az arca szorosan be volt kötözve gézzel, leragasztva tapaszokkal és nyaka merevítőben volt, hogy gerincét meg ne mozdíthassa. Nehezére esett beszélni, még levegőt is nehezen kapott, ezért csak várt, amíg az orvos rájön, hogy a baba érdekli a legjobban.
-Maga kedves lány, Elena, és sok jót hallottam magáról. - kedveskedett az orvos. - Megpróbálom nem tönkretenni az életét, de a baba egyáltalán nincs jól. Valószínűleg erős ütés érte a hasát, amikor leesett, és minden bizonnyal a CT erőteljes vérzést fog kimutatni. Természetesen műthető, és ha úgy dönt, hogy megtartja a babát, azonnal bevisszük a műtőbe, miután a vizsgálatok tisztább képet mutatnak, de én az orvosaként reális képet szeretnék mutatni a helyzetéről. A baba műtétje sokkal kockázatosabb, mint egy abortusz. Egy ilyen műtétet az anya szinte túl sem él, ezért nem is ajánlom. Viszont ha úgy dönt, hogy nem tartja meg a babát, egy egyszerű abortusz során eltávolítjuk és megműthetjük a medencekárosodásokat. Maga egy erős, fiatal lány, rengeteg gyereke lehet még élete során, de ha most ezt megtartja, biztos, hogy egyikük sem éli túl..
Elena lehunyta a szemét. Nem gondolhatott ilyesmire. Hogy néz Damon szemébe, ha elveszíti a babát? Mit fog tenni, ha mindketten meghalnak? Mégis ez annyira más helyzet volt. Damon soha többé nem lesz képes teherbe ejteni őt, ha ez a baba elvész, akkor soha többé nem fogja azt a Damon-t látni, aki annyira örvendett a babának, mint még soha életében semminek.
-Da..- Elena nem bírt levegőt venni. - Da..mon..
-Mr. Salvatore kint van a váróteremben már reggel óta. - mondta a doktor, hogy megpróbálja megnyugtatni Elenát. - Csak nyugodtan. Pihenjen.
-Én... - motyogott halkan Elena, szinte hallhatatlanul. - a baba...
-Csak nyugodtan, ne izgassa fel magát. Minden rendben lesz. - mondogatta az orvos, de látta, hogy Elena szíve gyorsabban ver.
-Nem... - mondogatta Elena, de az orvos szinte semmit nem értett abból. - a baba...nem...
-Meg akarja tartani? - kérdezte az orvos gyorsan, miközben megpróbálta nyugtatni Elenát és beadott neki néhány gyógyszert gyorsan.
-Nem... - válaszolta Elena, majd elállt a lélegzete. Elveszítette eszméletét és az orvos felpattant.
-Elena, maradjon velem! - mondta, miközben leengedte a betegágyat és megnyomta a kék gombot Elena ágya mögött. - Kék kód! Kék kód!
A szobába rengeteg nővér és orvos sietett be, rengetegen állták körül az ágyát és mindegyikük gyógyszereket adagoltak, számokat méregettek, maszkot nyomtak Elena orrára, hogy lélegezni tudjon, majd méregették a szívritmusát, légzésszámát.
-Tahikardiás. - kiáltotta egyik rezidens.
-Vigyük a műtőbe, most rögtön! - kiáltotta Dr. Roberts és a rengeteg nővér és rezidens csöveket húzogattak, lapokat pakoltak, és a következő pillanatban már a műtő felé száguldottak Elena ágyával.
Alaric türelmetlenül állt, hírekre várva. Több, mint órája egyetlen hírt sem hozott senki Elenáról, nem tudta senki, hogy mi történt vele, csak szaladgáltak az orvosok egyik szobából a másikba és nem tudtak segíteni Alaric-on.
-Elnézést! - szólított meg egy nővért, aki épp kórlapokat töltögetett a pulton. - Tudna segíteni nekem?
-Hát persze. - mondta a nővér kedvesen, majd letette a lapokat és várta a kérdést.
-Elena Gilbert ma reggel volt behozva és megműtve. Nem tudna valami hírt hozni róla?
-Dehogynem, rögtön utánanézek. - válaszolta a nővér. - Addig üljön le és igyon meg egy kávét.
Ez volt már a harmadik alkalom, amikor erre kérték Ric-et, ezért idegesen sóhajtott és helyet foglalt. Nem kért kávét, már délután negyed 7 volt, annyi kávét ivott, hogy bizonyára egész éjszaka ébren lesz majd tőle.
Jeremy kiment a többiekhez, mert Ric megígérte, hogy amennyiben megtud valamit, azonnal kimegy és szól. Örült Ric, hogy legalább a többiek ott vannak Jeremy-vel, mert látszott rajta, hogy nagyon megviseli az, hogy az utolsó rokonját, Elenát is elveszítheti.
-Mr. Saltzman. - szólította meg Dr. Robert, miközben kisétált az egyik ajtón és odasietett. - Ne haragudjon, amiért ennyit várattuk.
-Elena jól van? - kérdezte Alaric, felállva a székről. - Tudja, doktor úr, egy tucat tini kint ül a váróteremben és arra vár, hogy jó hírt vigyek. Kérlek mondja, hogy van valami jó híre.
-Van, de sajnos jó is meg rossz is. - mondta az orvos, miközben odalépett a pulthoz és egy kisebb várakozás után a kezébe kapta Elena kórlapját. - Üljünk le egy percre.
Odakísérte Alaric-ot egyik közelebbi székhez és helyet foglaltak. A kórlapot gondosan megvizsgálta, kutatott bennük és nézte, hogy milyen újdonság van benne. Aztán nekikezdett.
-Elenát gyorsan a műtőbe kellett vigyük, mert elveszítette az eszméletét. Ne aggódjon, Mr. Saltzman, már jól van és ami jó hír, hogy felébredt délben 1 órakor és beszélgettünk néhány percet. Sajnos a CT belső, alhasi vérzést mutatott ki, ami nagyobb volt, mint hittük. Közöltem Elenával, hogy a műtét kockázatos lenne, ha a babát megtartja, ezért Miss Gilbert úgy döntött, hogy nem tartja meg a babát.
-Tessék?! - kérdezte Alaric megrettenve. Szeme előtt rögtön látta Damon arcát, amint kiderül az információ és nem szeretett volna akkor a vámpír közelében lenni.
-Mr. Saltzman. - nyugtatta a doktor, miközben tovább lapozta a kórlapot. Egy pillanatra letette az ölébe, hogy szembenézhessen a tanárral. - Ha túl esett a műtéteken, Miss Gilbert erős, fiatal lány, később rengeteg gyereke lehet még. Ez volt a legjobb megoldás.
Alaric továbbra is egyetlen szót sem tudott szólni. Hihetetlen volt. Megértette Elenát, hiszen ő ember volt és rengeteg gyereke lehetett volna, de minden egyes alkalommal, amikor ez az eszébe jutott, beugrott Damon, akinek ez volt a legjobb dolog, ami az életében történt.
-Elena jól van? - kérdezte végül Alaric, összeszedve magát. Rájött, hogy a világon semmi nem tudja úgy alakítani a dolgokat, hogy ne ő kelljen a többieknek beszámoljon erről a tragédiáról és tudta, hogy bár a legtöbben örülni fognak, hogy Elena életben van még, Damon lesz az, aki az eset igazi súlyát érezni fogja.
-A vérzést elállítottuk és most stabil egyelőre. - magyarázott Dr. Roberts. - A vizsgálatok kimutatták, hogy vesesérülése volt, de helyrehoztuk a műtét során, miután megejtettük az abortuszt. Végül átnéztem az eredményeket és már csak két nagyobb műtét vár rá és egy nagyon hosszú felépülési idő.
-Felléphetnek komplikációk? Vagy most már végleg rendbe jön, ha a két műtét sikeres? - Alaric aggódva nézett az orvosra. Szó szerint remegett, amikor arra gondolt, hogy Damon kint vár a teremben és ő nem tudta, hogyan mondja el neki az egészet.
-Még egy koponya CT-t várunk, aztán meglátjuk. Azon kívül már csak néhány varrat és jó néhány hét kórházban eltöltött idő és Elena olyan lesz, mint régen. - mosolygott az orvos. Alaric-nak nehezére esett elhinni, hogy ilyen optimista és ennyire csak a dolgok jó oldalát tudja nézni. Hogy lehet ilyen mosolygós és boldog, amikor egy lány elveszített egy gyereket és egy férfi elveszítette az egyetlen gyerekét, aki lehet neki valaha.
-Most bemehetek hozzá? - kérdezte Alaric.
-Még kicsit kábult az altatótól, de már bemehet. Sajnos nem jöhet be mindenki, pihennie kell. Jöjjön velem.
Alaric követte az orvos 5 percen keresztül, amíg felértek a negyedik emeletre és ott megérkeztek Elena szobájához. Csöndesen léptek be a lányhoz, de Ric meglepődve látta, hogy ébren van. Gyönyörű barna szemei nyitva voltak, de az arca többi része bekötve volt a sérülések miatt. Igazából Ric soha nem látta még ennyire gyöngének és törékenynek, mint most. Gépekre volt kötve, gyógyszereket kapott perfúzión keresztül és elveszítette a babát, amelyik benne élt és fejlődött. Tönkrement az élete egy éjszaka alatt. Közelebb lépett a lányhoz és odaült az ágyához, megfogva a kezét. Elena hónapokon keresztül ott volt neki, amikor Jenna elment, bár neki sem volt könnyű. Most rajta volt a sor, hogy fogja a kezét és mellette maradjon, amíg jobban nem lesz.
-Gyönyörű vagy. - mosolygott Elenára Ric, majd látta, hogy Elena szemei megtelnek könnyel. Esze ágában sem volt megbántani a lányt, tudta, hogy most nagyon érzékeny és fájdalommal teli, de nem gondolta, hogy ilyen szavakkal is szomorúbbá teheti. Megszorította a kezét. - Hé, ne sírj! Minden rendben lesz.
Elena lassan bólintott, de a könnyek tovább folytak a szeméből. Örült, hogy itt lehet, de nem ezen az áron. Akarta azt a kisbabát, mindennél jobban. Mégis hogy mondhatott le róla? Szörnyű érzés volt és azzal próbálta nyugtatni magát, hogy legalább ő itt lesz Damon mellett most. Ez még mindig jobb volt, mint az, hogy se a baba, se Elena ne legyen.
-Hozhatok valamit? - ajánlotta fel Ric. - A váróban itt a fél Mystic Falls és híreket vár rólad.
Ric nevetett, mert ő tudta, hogy igaz, de Elena el sem tudta hinni. Pedig rengetegen voltak itt a nap folyamán: a polgármester asszony, Carol Lockwood, Tyler, Forbes sheriff és Caroline, Bonnie, Stefan, Damon, Jeremy, Matt és néhányan az osztálytársak közül, akik érdeklődtek Elena felől. Az este folyamán már csak a közelebbi barátok maradtak, akik szinte beköltöztek a néhány váróhelyre és együtt aggódtak Elena miatt.
-Damon... - mondta suttogva Elena, és remélte, hogy Ric érti, mit szeretne. Fogalma sem volt, hogyan mondja el Damon-nek az egészet. Titokban abban reménykedett, hogy majd Ric elmondja és megkönnyíti a dolgát.
-Beküldöm hozzád, rendben? - nézett az orvosra Alaric, engedélyt kérve arra, hogy bejöhessen a vámpír is Elenához.
-Még belefér, de Miss Gilbertnek pihenésre van szüksége, ezért megkérem, hogy ne nagyon izgassa fel magát. Még lesz néhány műtéte a hét folyamán.
Ric bólintott és odahajol Elenához. Megpuszilta és mosolygott neki, majd kisietett az ajtón, boldogan, mikor pedig a lány már nem láthatta, megtorpant. Érezte a lelkében, hogy most jön a neheze: megküzdeni Damon-nel. Mit mond majd neki? Egyáltalán hogyan kell valakinek elmondani, hogy az egyetlen gyerek, amije születhet, már nincs?
Caroline távol ült a többiektől. A váróterem másik felében ült, egy hosszabb padon és a semmibe bámult. Kezei gyöngéden jártak. Damon feje ott volt az ölében és a vámpír bal keze végighúzódott Caroline derekán. Körülbelül két órája feküdt ott a Salvatore fiú, Caroline gyöngéden babrálta a fekete, dús haját, bal keze pedig Damon mellkasán feküdt. Két órája egy szót sem szóltak, csak bámultak a semmibe. Caroline felajánlotta, hogy pihenjen egy kicsit a férfi, amíg új híreket nem kapnak Elenáról, most pedig bámultak a semmibe. Ugyan mire számított Caroline? Hogy majd boldogan cseverésznek egyet az élet nagy kérdéseiről? Ezer egy kérdést akart feltenni Damon-nek, de nem tudta, hol kezdje el és valójában meg sem mert szólalni. Olyan békésnek tűnt így, mozdulatlanul, aprókat pislogva és hatalmas, kék szemeit forgatva.
-Szerinted túléli? - kérdezte két óra néma csönd után Damon.
-Elena vagy a baba? - kérdezte Caroline, de azon nyomban megbánta a feltett kérdést. Hogy lehetett ilyen buta, akadékos és ostoba? - Mindketten jól lesznek, meglátod!
Damon ránézett Caroline-ra és az arckifejezése megérintette Caroline lelkét. Szomorú volt, csalódott és úgy tűnt, hogy már minden jóról lemondott. Az egyedüli, aki megváltoztatta, az most talán elhagyja örökre és Caroline is félt attól, hogy mi lesz Damon-nel, ha Elena netán nem élné túl. Kicsit megrázta a fejét, megpróbálva elhessegetni a gondolatokat.
-Jól vagy? - nézte tovább is Damon a vámpírlányt, amikor az újra visszazökkent.
-Ezt én kellene tőled kérdeznem. - válaszolta Caroline, eldöntve, hogy inkább semmit nem mond, ha nem muszáj. Nem akart tapintatlan lenni, de már szomjas is volt és kicsit fáradt, hiszen már egy napja nem pihentek. - Jól vagy?
Damon válasz nélkül fordította a fejét vissza a mennyezet irányába és hosszú idő után most végre lehunyta a szemét. Caroline kezei abbahagyták a puha, illatos hajának simogatását és rámeredt a férfire. Nem tudta, mit néz úgy - talán arra várt, hogy sírjon, hogy kiáltson és dühösen összetörje a kórházat, hiszen Damon részéről ilyenekre számított. Csalódott, amikor fél óra után is továbbra lecsukott szemekkel feküdt ott az ölében, mozdulatlanul. Egy pillanatra Caroline azt hitte, hogy elaludt, de tudta, hogy ilyent soha nem követne el Damon - nem aludna el, miközben Elena bajban van és az élete forog kockán.
-Ric! - hallották a terem másik felén Jeremy-t felpattanni a székről és az ajtó felé sietve, amelyik elválasztotta az intenzív osztályt a váróteremtől. Ric a földre meredve lépett ki a folyosóról és látva Jeremyt, elmosolyodott. Caroline tudta, hogy ez a mosoly Ric azon mosolyai közé tartozik, amik erőltetettek. Nem jelzett semmi jót ez a mosoly, inkább csak dísznek volt ott, hogy Jeremy ne törjön össze újra és újra. A következő pillanatban érezte, ahogy Damon keze megmozdul a derekán és ahogy elhúzza, a hideg megborzongatta az addig melegen tartott részt. A vámpír felkelt a helyéről és ránézett Alaric-ra. Felállt és odanyújtva a kezét Caroline-nak, odasétáltak a többiekhez, hogy meghallgassák, miről beszél az újonnan érkezett.
-Elena jól van? - kérdezte Caroline, elengedve a másik vámpír kezét.
Ric szembenézett mindenkivel. Ott álltak mind, reggeltől estig, várakozva a jó hírre, ami nem úgy érkezik, ahogy ők gondolták. Természetesen tudta, hogy amint kimondja, hogy Elena jól van és talán túléli az egészet, mindenki szívéről leesik a nagy kő, amit egész nap cipeltek, kivéve Damont. Az ő szíve megkönnyebbül, de utána akkora ütés éri majd, amekkorát nem biztos, hogy képes elbírni. Titkon Alaric azért reménykedett, hogy talán ez az egy nap alatt beletörődött a vámpír abba, hogy elveszíti mindkét szerettét és így könnyebb lesz fogadni a rossz hírt, de a józan esze tudta, hogy nem így van. Ismerte Damon-t és a nagy csapások mindig szörnyen megérintették. Újra és újra elveszítette önmagát, amikor hasonló tragédiák történtek körülötte és hónapok kellettek ahhoz, hogy összeszedje magát. Még így is csak Elena volt képes arra, hogy ezt megtegye, most pedig Ric biztos volt benne, hogy a gyerek miatt teljesen átértékelődik majd mindkettejükben a kapcsolatuk.
-Ric! Mondj már valamit! - noszogatta Bonnie a történelem tanárt.
-Elena jól van. - bökte ki Alaric, majd újra a csoportot bámulta, akik hálásan sóhajtottak fel. Bonnie megkönnyebbülve ült vissza a helyére, Tyler és Matt is kissé örömtelin néztek össze. A következő pillanatban, Ric Damon-re nézett. - Téged akar látni.
Bár mindenki tudta, hogy Damon lesz az első, akit látni akar Elena, mégis csodálkozva meredtek a szemek a vámpírra, aki csak bámult előre a barátjára. Nem hitte el, hogy Elena tényleg jól van és már látni is szeretné. Neki azonban csak néhány perc öröm jutott, mert Alaric tudta, hogy muszáj szólnia a babáról, mert Elena nem zaklathatja fel magát.
-Elenát meg kellet újra műteni. - kezdte a magyarázatot. - Délben 1 órakor felébredt és magánál volt. Dr. Roberts beszélt vele és közölte vele, hogy erős alhasi vérzései vannak, amik megkérdőjelezik a baba megtartását.
Damon nagyot nyelt, amikor meghallotta a szót. Vámpír volt, jéghideg, de most elöntötte a forróság és érezte, hogy képtelen magát fékezni. Fájdalom öntötte el az egész testét, szúrta a mellkasát és feszítette az izmait.
-Elena úgy döntött, hogy nem tartja meg a babát. - mondta Ric, majd elcsuklott a hangja, mert könnyek szöktek a szemébe. Nem érezte magát soha ilyen kiszolgáltatottnak és bátortalannak. Rettegett attól, hogy Damon újra elveszíti a fonalat, elfordul tőlük és elmegy, mintha semmi dolga nem lenne itt. Nem akarta elveszíteni a barátját, de már olyan régóta ismerte, hogy tudta, mi lesz ezután.
A szemek kerekre tágultak, mindenki azt nézte, hogy miként reagál az idősebbik Salvatore. Caroline odanyúlt és megfogta Damon kezét, megszorította, majd közelebb lépett hozzá és másik kezével átölelte a derekát. Mindkét kezével szorosan fogta, mert érezte, hogy őrülten remeg a férfi és tudta, hogy egyedül képtelen megküzdeni mindennel.
-Damon, nézz rám! - mondta, majd elengedve a derekát, megragadta az arcát. - Figyelj rám! Minden rendben lesz. Elena jól van. Felépül. Meggyógyul. Ha egyszer sikerült, talán még összejön. Még próbálkozhattok!
Ebben a pillanatban Damon kitépte magát Caroline karjai közül és halkan felmordulva hátrébb lépett. Szemeit nem vette le Alaric-ról, aki továbbra is megrémülve állt velük szemben. Látta, hogy a vámpír szemei elsötétülnek és ekkor már tudta, hogy mi következik - és azt meg kellett akadályozni.
-Damon! - mondta, közelebb lépve. - Elena téged akar látni. Be kell menned hozzá. Veled akar lenni, szüksége van rád.
A vámpír nem tudta elhinni, hogy a gyerek, aki az övé lehetett volna, teljesen az övé, gyönyörű kis baba, már nincs és talán soha többé nem lesz. Dühösen nézett körül, látta az őt sajnáló összes szemet, Caroline aggódó tekintetét és újra és újra megrémült tőle. Megragadta a lány nyakát, szorosan, és rámordult.
-Próbálkozhatunk még, ugye? - mondta, Caroline pedig megrémült Damon mély hangjától. Soha nem hallotta még ilyen dühösnek, ilyen agresszívnak, ilyen emberfelettinek. - Vámpír vagyok, vagy elfelejtetted?
-Damon, engedd el őt. - mondta Stefan közelebb lépve hozzá. - Caroline nem hibás ezért, senki nem az. Megmentették Elena életét és most ez számít.
-És az én életemmel mi lesz? - kiáltotta mérgesen a férfi, jobban és jobban kitöltve a dühét Caroline-on. - Tökéletes volt! Tudjátok mit tett Elena? Mit művelt azzal, hogy lemondott a közös gyermekünkről? Lemondott a közös jövőnkről. Lemondott rólam és a kapcsolatunkról!
-Damon ez nem igaz. - mondta Alaric, próbálkozva, hogy megnyugtassa őt.
-Te pedig... - gyorsan megfordította Caroline-t, odaszorítva kezével a nyakától saját testéhez. A lány belekapaszkodott Damon izmos karába, megpróbálva kiszabadulni, de sikertelenül. - Próbálkozhatunk?! Te idióta szőke tyúk, vámpír vagyok! Vagy már elfelejtetted azóta, amióta olyan hevesen vágytál arra, hogy ez a vámpír ágyba vigyen?!
Damon szemei szikráztak, ahogy ránézett Alaric-ra. Legszívesebben széttépett volna mindenkit, aki körülötte volt. Igazából nem értette azt sem, hogy miért nem teszi, egyszerűen jobban esett neki kínozni Caroline-t, dühöngve. Fogait kimeresztve, a váróteremben mindenki őt bámulta. Tudta, hogy immár mindenki, aki itt van, tud a vámpírokról, mégis olyan hevesen harapott Caroline nyakába, mintha élő húst harapna, majd két tekeréssel kitörte a lány gerincét és nyakát. Caroline eszméletlenül zuhant a földre és Stefan rögtön odasietett, hogy felsegítse. Az idősebbik Salvatore véres ajkakkal vigyorgott, mint az ördög és mielőtt elsuhant, még visszaszólt Alaric-nak.
-Elmondhatod Elenának, hogy vége! Keressen valakit, akinek a gyermeke nem öli majd meg!