Kémiaszakkör

I. Tanár és diák

Edward Elric ült az iskolapadban. Ült – és lényegében nem csinált semmit. Kémia óra közepe volt, de nem zavartatta magát, nyugodtan rajzolgatott egy papír fecnire, vagy épp az ablakon bámult kifelé az egyre öregebbe hajló őszbe.
A kék színű kémiakönyv ott hevert előtte, de látszott rajta, hogy nem ért hozzá, mióta elővette a táskájából. Tolltartója keresztben a padon, félig lógott ki belőle egy vonalzó és egy toll.
Az osztályban így is halk suttogás volt, mint mindig, most is kibeszélték az új tanárt. Ed nem szállt be, csak abbahagyta firkálást, ütemesen kopogott a padon a ceruzájával és kibámult az ablakon.

Roy Mustang csak idén ősszel került az új iskolába, nem régóta volt tanár, ez volt az első végleges állása. Már volt egy hónapja, hogy belerázódjon az iskolai életbe, a tanításba, így egyre magabiztosabb volt, és óráin is szerette, ha az osztályban csend van – kivéve, ha kérdez.
Viszont épp óra közepén tartottak a tízedik A osztályban és egy halk, ütemes kopogás ütötte meg a fülét az egyik hátsó padsorból.
Edward kopogott a ceruzájával és közben elmélyülten nézett ki az ablakon. Elhallgatott és vagy fél percig figyelte, aztán lassan a fiú felé indult. Egészen mögé lopakodott és akkor hirtelen megszólalt:
- Mondd csak Ed, tudod, miről beszéltem az előbb? – kérdezett rá a fiúra, remélve, kicsit meg is ijesztheti.
Edward felnézett, arany szemei nem árulkodtak arról, hogy ne a jelenben járna. Szinte meg sem rezzent a férfi hangjára, inkább csak reflexből mozdult arra egyik karja, de idejében leállította magát – mégsem csaphat le egy tanárt…
- Arról, hogy a konstitúció az atomok kapcsolódási sorrendje– mondta biztos, nyugodt hangon. A ceruzája továbbra is kopogott a padján. – Talán elfelejtette, Tanár úr? – érdeklődte enyhe gúnyos árnyalattal a hangjában.
Roy egy másodpercig köpni-nyelni nem tudott a visszavágástól, és, hogy Ed azonnal, szinte szó szerint idézte. Az meg, hogy a keze felé lendült szinte már semmiség volt az előbbiek mellett.
- Nagyon szemtelen vagy, mondták már? – kérdezett végül vissza. Érezte magukon az egész osztály kíváncsi tekintetét. – És egyébként hol van a füzeted? – nézett a fiú asztalára.
- Azt hiszem, ezt még nem – ingatta a fejét lassan. Ő is észrevette, hogy minden hang elnémult a teremben, még az eddigi sustorgások is. Ed lehajolt a táskájához, és elővett egy füzetet, amint látszott, hogy még egyszer sem volt kinyitva. – Itt – közölte. A ceruzája kopogásában beállt pár pillanatos szünet után ismét elkezdte a kopogást.
Roy a füzetre nézett és rögtön szembetűnt neki valami.
- Ez egy földrajz füzet – jelentette ki. – És lennél szíves abbahagyni a kopogást? – kérdezte kissé idegesen.
Ed ránézett a füzetre, és halál komoly arccal bólintott.
- Valóban. Félrenyúltam – ezzel lehajolt, a kopogás megint szünetelt egy ideig. Túrt egy kis ideig a táskájában, aztán felegyenesedett és rezzenéstelen arccal közölte: - Erre a célra kifejezetten nincsen füzetem.
Roy pislogott egyet a hivatalos hangnemen, majd összeszedte magát.
- Akkor kérlek, szerezz be egyet – kérte cseppnyi idegességgel a hangjában. – Azt azért megkérdezhetem, hogy mért nem jegyzetelsz?
A szőke megforgatta a szemeit, végül megadóan bólintott.
- Rendben. – A másik kérdésen elgondolkodott, mielőtt válaszolt volna, aztán kibökte: - Nincs szükségem jegyzetekre.
A férfi értetlenül nézett rá, de végül arra jutott, hogy ezt később megbeszélik.
- Rendben, majd óra után megbeszéljük, már így is túl sok időt pazaroltam egy ilyen csöppségre – szúrta végül oda a végén, tudva, erre rögtön ugrani fog a szöszke.
A ceruza vége újra koppant, ezúttal nagyobb erővel, hogy az íróeszköz bordó vége nyomot hagyott a padon. De nem válaszolt, csak egy aprót bólintott. Felcsapta a földrajz füzetét, amibe egyetlen betű sem volt írva, és nem volt hajlandó tudomást venni a tanárról.
Roy visszatért a táblához és tovább folyt az óra, bár többször is megakadt, tévesztett a kopogás miatt. Ed már amúgy is egy ideje felkeltette a figyelmét. Részben eszével, minden dolgozata hibátlan, száz százalékos, és az összes jegye ötös, másrészről meg édes, ártatlan kinézetével.
Óra végén, Edet visszatartotta, mikor ki akart menni a tömeggel, és csak akkor kezdett beszélni, mikor az utolsó ember után becsukódott az ajtó.
- Szóval akkor megmagyaráznád, mért nem kell neked jegyzet? – érdeklődött.
Edward elmélyülten kopogott egész órán, de a táblán lévő anyagot csak azért sem írta le, helyette párszor felpillantva figyelt – ahogy mindig.
Óra végén ellógott volna, de Mustang elkapta, így kénytelen volt maradni, és meghallgatni, mit akar tőle. Csend lett a teremben, nyomasztó csend. De igyekezett nem törődni vele, inkább a következő beszélgetésre koncentrált.
A kérdésre adandó válaszát meggondolta kétszer is. Igazat mondjon, vagy ne? Egyáltalán elhinné-e a férfi, ha igazat mondana?
- Azért nem kell jegyzet, mert tudom anélkül is – felelte végül nyugodt hangsúllyal, és vállat vont.
Roy meglepődött, de hitt a fiúnak, látszott rajta, hogy igazat mond. És már hallott hasonló képességről.
- Tehát akkor nem csak kémián nem figyelsz? – kérdés is volt, de valamennyire megállapítás is.
- De figyelek – javította ki. – Csak nem muszáj – tette hozzá. Elhátrált az első padig, és felült rá. – Úgyis megjegyzem, amit hallok.
- Ez nem hozzáállás. Ha ez a helyzet, akkor gyere szakkörre. Eddig nem volt, de mostantól lesz, csak a te kedvedért – vigyorgott Roy kissé gonoszan.
Ed elkerekedett szemekkel nézett a tanárra aztán megrázta a fejét.
- Nem megy – közölte egyszerűen, talán kicsit ideges hangon, mi van, ha nem sikerül ezt lepasszolni? – És mi az, hogy csak az én kedvemért?! – jutott el hozzá a mondat vége.
- Még nem is mondtam részleteket – jegyezte meg vigyorogva. – Csak a te kedvedért, világos, nem? Eddig senki nem érdeklődött, de miattad lesz – vigyorgott még szélesebben és agyába lassan betolakodtak a képek, hogy miket fog csinálni majd Eddel a szakkörön. - Akkor szerdán a nyolcadik órában találkozunk.
- Nem is érdekelnek a részletek! – vágta rá. – Miért pont miattam?! – kezdett láthatóan kiakadni. – Nem érek rá – közölte. – Edzés lesz, nem hiányozhatok – tette hozzá nyomatékosan kihangsúlyozva a „nem" szót.
- Rendben, akkor csütörtök, de ha nem jelensz meg, igazolatlan óra és meg is bukhatsz belőle - jelentette ki nyugodtan, vigyorogva Roy.
- Jó – bólintott kénytelen-kelletlen Edward. Már most utálta ezt az egész hacacárét… Miért nem a füzetet kell csak bemásolnia? – Mehetnék végre?
- Menj - bólintott Roy, majd kiment a teremből és a tanári felé vette az irányt, hogy felkészülhessen következő órájára.
Ed még a tanár előtt kislisszolt az ajtón, és örült, hogy végre megszabadult tőle… Legalább a következő kémia óráig nem fog vele összefutni…

Roy, ahogy beért a tanáriba az asztala felé vette az irányt. Már majdnem elérte, mikor egy kéz csapott a hátára.
- Hahó, cimbora! – Természetesen Maes Hughes volt az, Roy egyik kollégája. – Na mi a helyzet? – kérdezte arcán fülig érő vigyorral.
- Maes… Mikor fogsz végre leszokni erről? - kérdezte idegesen Roy. - Semmi, Edward Elric jól felhúzott ma… - tette hozzá kis gondolkodás után.
- Soha – vágta rá széles jókedvvel. – Mit követett el? – érdeklődte kissé megkomolyodva.
Roy vágott egy fintort a válasz hallatán, de aztán ő is megkomolyodott.
- Kopogott a ceruzájával órán és nem figyelt. Le akartam égetni, de mindent tudott. És még vissza is beszélt. De végül is „meghívtam" szakkörre - vigyorgott Roy, gyorsan összefoglalva a történteket.
Maes sóhajtott.
- Nem viszed kissé túlzásba? Ha mindent tudott, csak figyelt, nem? – mutatott rá.
- Lehet, hogy igazad van, de amilyen szemtelen volt és flegma...- sóhajtott. - Van tehetsége a kémiához, ki kéne használnia.
- Ha esetleg nem vetted volna észre, az a gyerek mindenből színkitűnő – jegyezte meg.
- De, feltűnt. Nekem akkor is az a véleményem, hogy különös tehetsége van hozzá. De majd a szakkörön meglátom - felelte Roy, majd az asztalához caplatott és felvette a szükséges jegyzeteit, könyveket az asztalról és a következő osztály naplója után kezdett keresgélni.
Maes utána ment.
- Ne magyarázz be magadnak olyat, amit csak látni akarsz – figyelmeztette. Aztán felé nyújtotta a keresett naplót, amit a polcról vett le.
- Köszönöm. Most már mennem kell - mondta Roy, majd kilépett az ajtón és elindult a következő órájára. Figyelmen kívül hagyta Maes utolsó megjegyzését. Ő tudta, hogy van a fiúban tehetség…
Hughes utána nézett, és megcsóválta a fejét. Mi üthetett Royba…?
Roynak még két órája volt, ami szerencsére elég hamar eltelt, aztán összepakolta a szükséges holmikat - elhúzta a száját a hatalmas dolgozat hegy láttán, ami már jó ideje várt rá, és ami egyre csak növekedett - és elindult hazafelé. Otthon nem volt kedve a dolgozatokkal foglalkozni, inkább leheveredett az ágyra és lassan elnyomta az álom.

Edward morogva ment haza, aztán inkább sétált egyet vacsora előtt. Nem akart a csütörtökre gondolni… Messze van még – és ezzel a gondolattal aludt el este tizenegy körül.

Másnap reggel Roy telefoncsörgésre ébredt. De nem a szokásos ébresztőre, hanem a csengőhangjára. Az igazgató hívta és közölte vele, hogy Izumi a tízedik A osztályfőnöke rosszul lett, kórházba kellett szállítani és valószínűleg nem jöhet ki onnan egyhamar. És Roynak kéne helyettesítenie. A második óra osztályfőnöki, legyen szíves befáradni.
Roy morgott magában egy sort, de az igazgatónak csak annyit mondott, hogy rendben van, menni fog. Visszafeküdt, aztán fél óra múlva nagy nehezen összekaparta magát és készülődni kezdett. A dolgozatokhoz persze egy ujjal se nyúlt, így megint várniuk kellett a diákoknak.
Ed nem sejtette, hogy micsoda balszerencsére virrad a kedd reggelje. Sőt, határozottan jó kedve volt, az első óráján nyugodtan rajzolgatott, fél füllel figyelve a tanárra.
Viszont, mikor a második óra kezdetén valaki egészen más lépett be az osztályfőnöke helyett, fordult vele egyet a világ…Roy csak akkor jött rá, hogy a tízedik A Edward osztálya, mikor belépett a terembe és meglátta a diákokat. Meg a fiút a hátsó zavartatta magát különösebben, letette a naplót és a jegyzeteit az asztalra, majd elmondta, miért ő van itt Izumi helyet.
A szőke le nem vette a szemeit a férfiról, amíg az az okot magyarázta, miért nincs jelen az osztályfőnökük. Aztán lassan elmosolyodott, és visszafordította figyelmét a nyitott rajzos füzetéhez, és nyugodtan rajzolgatott tová elmondta, amit el akart, majd kérdezgette a velük kapcsolatos dolgokról. Zavarta, hogy Ed megint nem figyelt, de most legalább nem bosszantotta a kopogásá olykor felpillantott, de csak a tanári asztal felett lógó órát leste. Mustang szerencsére őt nem zaklatta, így egy szót sem szólt.- Majd' elfelejtettem! A védőnő megkért, hogy szóljak nektek, ma be kell mennetek hozzá orvosi vizsgálatra - jelentette be Roy. - Az első öt ember szerintem indulhat is - nézett az órá a szöszke jól láthatóan elsápadt. Megszorította a ceruzáját, hogy az felhasította a papírt. Inkább úgy tett, mint aki meg sem hallotta a tanár szavait. Pedig pontosan tudta, hogy pont beleesik a névsor első öt emberébe.
Négy ember felállt és elindult az ajtó felé. Roy körbenézett, majd a naplót az ölébe vette és belenézett. Az ötödik ember nem más volt, mint Edward Elric. Felnézett és pillantásával Edet kereste. Ed a lehető legkisebbre húzta össze magát és próbált eltűnni.- Edward, te vagy az ötödik - szólt neki Roy.
- Nem megyek – közölte alig hallhatóan. – Fehérköpeny szindrómám van. Nem megyek orvos közelébe.
Roy felállt és elindult a fiú felé.- Tessék? - kérdezte. - Nem értettem, mit mondtál.
- Mondom, nem megyek orvos közelébe! – mondta ezúttal hangosabban, láthatóan pislogott egyet. Érezte, hogy az osztály megint őket bámulja. Megint van műsor...- Márpedig muszáj lesz elmenned az orvosi vizsgálatra - közölte vele egyszerűen Roy, már a padja mellett állva.
- Nem megyek – felelte nyomatékosan erre Ed, karjait összefonva a mellkasa előtt, hátradőlt a székében. Szemeivel kihívást üzent a tanárnak, akármi lesz is, nem megy le az orvosiba…Roy segélykérően hátrafordult az osztályhoz, de azok csak néztek. Néhányan megrángatták a vállukat. Mélyet sóhajtott és megragadta Ed kezét.- Gyere szépen, és ne rendezz jelenetet - kérte és álló helyzetbe húzta.
- Hé! Eresszen el! – mordult rá a tanárra. Ki akarta rántani a kezét a szorításból, de az egyelőre túl erősnek bizonyult.
Roy másik kezével intett az ajtóban állóknak, hogy induljanak el, közben a kezénél fogva húzta maga után a tiltakozó fiút. Érezte, hogy a kezéből egyre jobban kicsúszik a fiú keze, ezért a karját kapta el.
Ed inkább hagyta magát… Legalábbis míg kiérnek a folyosóra…
Roy örült, hogy a fiú végre nem húzatja magát annyira, de azért még szorosan tartotta, hogy ne tudjon elmenekülni.
Amint kiértek, megtorpant, s most ténylegesen lecövekelt. Egyetlen mozdulattal kicsavarta karját a szorításból, majd két lépést hátrált. Haragosan, de tanácstalanul nézett a férfira.
- Ed, ne csináld már - kérte Roy és fáradtan nézett a fiúra. Kissé tanácstalan volt, még nem kellett ilyet csinálnia. Újra elkapta Edet és most a lehető legszorosabban tartotta, de érezte, így is hamar ki fog szabadulni. Jobb ötlete nem lévén a felkapta és úgy indult el vele az orvosi szoba felé.
Edward egy pillanatig döbbenten, elkerekedett szemekkel nézett maga elé, aztán heves kapálózásba kezdett.
- Tegyen le! – mordult rá dühösen a férfira.
- Rendben, majd az orvosiban. Már nem vagyunk messze - válaszolt Roy kissé dühösen, miközben erősen tartotta Edet. A fiú nem volt éppenséggel könnyű, pláne, hogy kapálózott. - Maradj már nyugton! - kiáltott rá, mikor Ed egyik keze a fejéhez vészesen közel suhant el.
Ed nyugton maradt, de közben azon gondolkodott, mennyire lenne kicsapva, ha harc, ez esetben orvosiba menés képtelenné tenné a tanárát. Valószínűleg nagyon.
Most mindennél jobban utálta Mustangot, és máris a bosszút forralta…
Roy megkönnyebbülten sóhajtott, mikor Ed végre lenyugodott. Már csak pár méterre voltak az orvositól, így megszaporázta lépteit, hogy minél hamarabb bent tudhassa magukat.
Ednek kezdett nagyon elege lenni a helyzetből, amint bent voltak az ajtón, kifordult a férfi karjaiból és a padlón a karjaira támaszkodva állt meg. Felugrott, és a váróban rögtön vagy három lépést ugrott arrébb.
Roy, amint érezte, hogy Ed kicsúszik a kezei közül a csukódó ajtó elé állt, hogy ne tudjon megszökni. Elámult a fiú erején. Gyors és erős. Komolyabban nem szeretne küzdeni vele, valószínű ő maradna alul. Persze ő is hallott a fiú karatés múltjáról, így nem lepődött meg annyira. Legalábbis az arcán egyáltalán nem látszott a meglepődöttség.
Ed fújt egyet nemtetszése jeléül, majd villámokat szóró tekintettel illette a tanárát. Összefonta karjait a mellkasa előtt, és hátradőlt a széken, amint leült.
Roy leült Ed mellé, nem merte magára hagyni az előbbi hiszti után. Nem kellett sokat várniuk, a többiek lassanként végeztek, és őket hívták.
Amennyire csak tudott, elhúzódott a tanár mellől. Forrongott, bár ezt csak a szemei tükrözték, amúgy szinte mozdulatlanul ült. Amint hallotta a nevét, nincs mit tenni alapon felpattant, és még mielőtt Mustang utána mehetett volna, csukódott mögötte az ajtó.
Roy csak nézte a csukott ajtót és remélte, hogy Ed ma már nem fog többet hisztizni.