1. Búcsú
Sűrű pelyhekben esett a hó a temetés napján, a tegnap éjszakai rendkívüli hideg nyomása alól így tört ki a természet. Leah még sohasem látott ekkora hópelyheket, mintha egy fehér színű fa hullajtaná a leveleit. Szinte azonnal elolvadtak, ahogy a ruhájához értek, és a vérfarkas pillanatok alatt bőrig ázott. A vámpírokat persze hidegen hagyta a hó, mozdulatlanul tűrték, hogy vastagon rárakodjon a vállukra és a hajukra.
Ez a mozdulatlanság kiborította Leah-t. Amikor EJ meghalt, a vérszívók megdermedtek, mintha nem tudnák felfogni, ami történt. Ha mégis kénytelenek voltak mozogni, akkor azt szemkápráztató gyorsasággal tették. Még a temetésre érkezett néhány emberre és a Denali klánra is átragadt ez az állapot.
E furcsa Csipkerózsika álom alól csak a vérfarkasok voltak a kivételek, és néha Nessie, aki időnként szívet tépő zokogásban tört ki, amikor Jasper már nem tudta különleges képességével elnyomni a lány érzéseit.
Mint most is! A félvér lány teste megrázkódott, és megint nem emberi sikoly hagyta el az ajkát. Leah-nak minden erejére szüksége volt, hogy vissza fogja az összetört édesanyát, aki immár sokadszor indult el a ravatal felé, ahol egyetlen fia feküdt kiterítve. A fiú mintha csak aludt volna, bőre nem lett sápadtabb, mint életében volt.
Talán ez volt a legrosszabb a vérfarkas hölgy számára is, hogy a fiú úgy nézett ki, mint aki bármikor felébredhet. Talán a vámpírok is erre a pillanatra vártak az üveges tekintetükkel. Pedig már minden létező módon meggyőződtek róla, hogy Edward Jacob Black nincs többé. Hogy minden igyekezetük ellenére sem sikerült átváltoztatniuk.
De amikor nem látszik rajta semmi visszafordíthatatlan változás, csak a fájdalom okozta barázdák tűntek el az arcáról…
Leah úgy érezte, hogy kiszakad a mellkasából egy darab, amikor eszébe jutott a fiú haláltusája. Úgy szeretette a falkavezére egyetlen fiát, mintha a sajátja lett volna, és azt a kínt, ami végzett vele az ellenségének sem kívánná. Fogalma sem volt róla, hogyan fog együtt élni ezzel az emlékkel, ha már megtörtént a temetés, és nem kell intézkedni, nem kell élőnek maradni a szoborrá dermedt vámpírok között. Ha Jacob visszatér, és nem kell a zokogástól félájult Nessie-t ringatnia, akkor hogyan fog együtt élni EJ elvesztésével.
Nem tudta.
A közelben fájdalmas farkas üvöltés hangzott fel. Jacob. Ennél nem fog közelebb jönni, egy darabig ember sem lesz újra. Ha Nessie-vel egymásra néznek, csak még jobban szenvednek. Magukat okolják a történtekért. A fajtájukat. A saját testüket. Nem is bánnak vele kíméletesen, mintha eltökélték volna, hogy elsorvasztják magukat, ahogy a fiúk is elsorvadt a szemük előtt. A vérfarkasok számára a vámpírok mérge halálos. EJ-t saját mérge ölte meg, amikor elkezdett vérfarkassá alakulni.
Leah-nak ma sikerült pár deci vér belediktálnia Nessie-be, ami óriási haladás volt az eddigiekhez képest. Hogy Jacobbal mi a helyzet, az legyen Seth baja. Ő vállalta ugyanis, hogy szemmel tartja a falkavezért, méghozzá farkas formában. Leah nem értette, hogy képes megosztani azokat a gondolatokat, amik Jacob fejében mostanában járnak. Neki néhány óra elég volt egy életre.
Felhangzottak a válasz üvöltések is. Megérkezett Sam klánja. Minden készen állt. Megkezdődhetett a végső búcsú.
Természetesen a Twilight Saga Stephanie Meyer tulajdona, és minden karakter is, kivéve, amiket én találtam ki. Ezt a kijelentést kiterjesztem az egész történetre, nem ismétlem meg minden fejezet elején. És továbbra is szívesen olvasok minden építő kritikát!