Még egy fantasztikusan elnevezett történet... na, nem baj.
Ezt a történetemet is inkább a "nyugodt" jelzővel tudnám illetni, de remélem lesz valaki, akinek tetszeni fog.
(Szintén egy barátnak írott fic.)
.
Randi
.
.
Az ajkába harapva nézett körbe a bevásárlóközpontban. Rengeteg ember vonaglott a tömegben, és nem szívesen találkozott volna össze egy ismerőssel sem. Amúgy is utálta a plázákat, ahogyan a vásárolgatás sem volt ínyére sosem. Kivéve persze, ha sportkellékeket kellett beszereznie. Abban az esetben akár órákat is eltöltött a válogatással, hiszen mindenből a legjobbat akarta megszerezni. De a ruhaboltokban valahogy nem nagyon tudott mit kezdeni magával. Sosem tudta ránézésre megállapítani, hogy vajon egy-egy ruhadarab jól állt-e rajta, felpróbálni pedig nem szerette őket, mert jól tudta, hogy feltételezhetőleg mások is felvették már előtte a szóban forgó pólót vagy például cipőt.
De most nem volt mit tennie. Le akarta nyűgözni Oikawát. Új ruhákra volt szüksége, valami olyasmire, aminek láttán a srácnak majd eláll a szava, ha meglátja!
Morcosan összeráncolt szemöldökökkel trappolt be a boltba és elkezdett nézelődni a pólók között. Hatalmas üzletről volt szó, ráadásul az egész emeleten csak férfiruhákat árultak – a női szekció egyel alattuk helyezkedett el -, így bőven volt miket végignéznie. Sőt. Talán még túl nagy is volt a választék.
Egy-egy pólót leemelt a polcról, szétnyitotta és maga elé mérte őket, de valahogy egyik sem nyerte meg a tetszését, ezért általában hamar változtatta a helyét a sorok között.
- Segíthetek?
Meglepetten fordult hátra a hang hallatán, és pillantott meg egy fiatal fiút. Kócos, a szélrózsa minden irányába álló, narancssárga haja volt és valami rettenetesen vidám ábrázata. Kageyama úgy érezte, mintha a srác rajta szórakozna.
- Nem, köszönöm – mormogta nagyon halkan, ezért a kisegítő srác meg sem hallotta őt az enyhe zsivajban.
- Milyen alkalomra keresel ruhát? Vagy csak úgy nézelődsz?
Nem tűnt valami udvariasnak. Sőt, talán túl rámenős is volt, ezért Kageyama egy darabig csak bámult lefelé a fiúra, és azt latolgatta, ne hagyja-e a fenébe az egészet és távozzon az üzletből.
Aztán eszébe jutott Oikawa önelégült, túlontúl magabiztos arca és fölényes vigyora. Összeszedte magát, aztán válaszolt.
- Valami alkalmibb dolgot keresnék, de nem túl puccosat.
- Ahaaaa… - felelte a narancshajú, és a plafonra emelt tekintettel gondolkodott el. - Randira lesz?
Kageyama érezte, hogy azonnal vér szökik az arcába, ezért megemberelte magát, majd rávágta:
- N-Nem.
A kisegítő ezen csak megeresztett egy fél vigyort, aztán intett Kageyamának, hogy kövesse. A bolt egyik sarkába vezette. Öltönyökbe és fényes ingekbe öltöztetett próbababák álltak őrt a vásárlóknak. A boltos srác azonnal turkálni kezdett a polcon, de a fekete hajú azonnal leállította.
- Azt mondtam, hogy semmi csicsás. Csak valami egyszerűbb dolgot szeret…
Ám a fiú rá sem hederített. A következő pillanatban előrántott egy halványkék enyhén V-nyakú pólót és Kageyama felé tartotta.
- Ez szerintem tök jól nézne ki azzal. – Mutatóujjával az egyik próbababára bökött, amelyen egy fekete zakó lógott, könyékig érő, visszahajtott ujjakkal.
- Öhm…
Egy darabig méregette a pólót a kezében, majd megrázta a fejét.
- Nem vagyok az a zakós fajta.
- És egy mellény? – kérdezte a narancshajú egy másik babára mutatva.
Kageyama csak sóhajtva rázta meg a fejét. Minek is ment ebbe bele? Egyszerűbb lett volna, ha csak egyedül nézelődik.
- Akkor egy ing, kardigán és kockás csokornyakkendő? – kérdezte a vigyori kisegítő, kuncogva.
A fekete hajú csak egy lenéző pillantást vetett rá, odadobta neki a pólót, sarkon fordult, majd el is indult. Kinek van szüksége még gúnyolódásra, amikor így is eléggé feszélyezte a helyzet. Le akarta nyűgözni Oikawát, nem kinevettetni magát. Ha odaállít holmi csokornyakkendőben, a felsőbb éves azonnal képen röhögi.
- Hé, várj már! – szólt utána a kisegítő, és azonnal a nyomába szegődött, letörölhetetlen mosollyal az arcán.
- Nem végzed valami jól a munkádat – vetette oda Kageyama, rá sem hederítve a kócos fiúra.
- Nos, tényleg nem értek annyira a ruhákhoz – vonta meg a vállát a másik.
A fekete hajú megtorpant, és hitetlenül mérte végig a fehér egyen pólóban feszítő fiút, majd gúnyos mosolyra húzta a száját.
- Még szerencse, hogy nem egy ruhaboltban dolgozol. – Azzal eloldalgott és visszament ahhoz a polchoz, ahol nem sokkal korábban a felsőket nézegette. Persze a másik fiú nem tágított és nevetve követte őt.
- Igazad van, de semmi gáz, mert mire rájönnek, hogy nem értek az ilyesmihez, úgyis kilépek. Csak egy ideig szeretettem volna itt dolgozni, hogy összeszedjek elég pénzt az új MaxJump cipőre. – A fiú lelkesen ugrott a levegőbe kinyújtott karokkal, majd a földre érkezve a tarkója mögé támasztotta kezeit hatalmas vigyorral az arcán.
A legfurcsább az egészben az volt, hogy Kageyama pontosan tudta, hogy az idegen fiú miről beszél. A MaxJump egy nemrég piacra dobott, speciálisan röplabda játékosoknak kifejlesztett cipő volt. Könnyed szerkezete lehetővé tette a gyors mozgást, ugyanakkor a lábbeli védte a lábfejet és megelőzte a bokasérüléseket. A talpát is olyan módon alakították ki, hogy elősegítse a minél magasabb ugrásokat, de a földet érést is tompítsa. Az egyik csapattársa nemrég szerzett be egyet és Kageyama maga is úgy gondolta, hogy az eltúlzott reklámok ellenére tényleg jó és hasznos sportcipő lehet.
Szóval ő is röplabdázik?
- Esetleg ajánlhatok neked valamit? – kérdezte a narancshajú. – Van itt egy nagyon menő…
- Nem azt mondtad, hogy nem értesz a ruhákhoz? – kérdezte Kageyama sóhajtva, a fiú szavába vágva.
- Jó, de ez tényleg nagyon menő! Viszik is, mint a cukrot!
A bolti kisegítő lelkesedésének nem lehetett ellenállni. Kageyama továbbra is tanácstalan volt a ruhát illetően, így hagyta, hogy a fiú újra magával rángassa.
.
.
Már eltelt némi idő azóta, hogy a főtéri toronyóra hármat ütött, Kageyama azonban nem türelmetlenkedett, csak idegesen topogott a lábával a világosszürke térkövön, két karját pedig összefonta a mellkasán. Egyrészt úgy érezte, ez nyugodt és férfias kinézetet kölcsönöz neki, másrészt viszont nem igen tudott mit kezdeni a végtagjaival. Egy darabig az ölébe ejtett karokkal ücsörgött, de az túl szendének érezte, ezért a teste mellé tette őket, a padon. Úgy gondolta, így meg egy csődtömegnek tűnik, ezért idegességében elkezdett remegni a bal keze. Így hát inkább összefonta őket maga előtt. Persze, ezt a tétlenséget és a feszültséget ki kellett adni magából, ezért a tudtán kívül elkezdett topogni a lábával. Gondolatai ide-oda cikáztak az aznapi terveket illetően, tekintetével pedig a téren siető embereket figyelte. A fiú, aki az óratorony alatt álldogált, és csaknem olyan idegesnek tűnt, mint ő maga, társaságot kapott. Egy aranyos, virágos ruhát viselő lány pattant oda hozzá, mire a srác megijedt. Kageyama nézte, ahogy a pár összenevet, aztán beszélgetésbe elegyedik. Pár perc múltán azonban ők is tovább álltak, feltehetőleg ugyancsak egy randira.
- Kageyama-saaaan~
A srác ijedten pillantott oldalra. Meglepettségében még a rángatózó lába is megtorpant a mozgásban. A narancsfejű bolti kisegítő ácsorgott a padja mellett, fülig érő vigyorral az arcán. Még kócosabbnak tűnt, mint a múlt héten, és ezúttal sportpulóvert viselt, valamint egy nehéz kinézetű oldaltáskát a vállán átvetve.
- Szóval tényleg randira kellett… - jegyezte meg a srác cinkosan rákacsintva.
Kageyama elfordította a fejét és próbált nem a jövevényre nézni, de úgy tűnt, a fiú nem tudta, mikor kell abbahagyni, mert odaugrott elé.
- Tényleg jól áll rajtad, kár, hogy nem próbáltad fel még az üzletben.
Érezte, hogy a pár perccel ezelőttig a gyomrában rajzó pillangók újra feltámadnak, aztán az arcába tolulnak. Utált mások előtt elpirulni, pláne idegenek szeme láttára.
A srác tovább magyarázott arról, hogy a „szíve választottjának" bizonyára nagyon fog így tetszeni, de valami szöget ütött Kageyama fejében.
- Te meg honnan tudod a nevem?
A narancssárga hajú meglepetten pillantott rá.
- Hogyhogy honnan? A sulimból, persze. Az Aobajousaiba jársz, nem? Láttalak már játszani. Elég népszerű vagy, tudod? Az a feladás a Sakurazawa ellen nagyon állat volt!
Ezt sejthette volna. Elég szép hírnévre tett szert a középiskolai röplabdás körökben, mint feladó, de azt nem gondolta volna, hogy a nevét is megjegyzik. Általában csak a gúnynevén emlegették, amit nem kedvelt igazán. Ráadásul a csapatában szinte középszerűnek számított a sok tehetség mellett. A „Pálya Királyából" is csak a „Nagy Király" árnyéka lett.
Mintha csak a tulajdon gondolataiból bújt volna elő az illető, Oikawa rövidesen melléjük lépett. Félig felhúzott szemöldökkel és félmosollyal nézett hol egyikükre, hol másikukra, Hinata pedig kissé ledöbbent. Úgy tűnt, lenne még mit hozzátennie a témához, de a magas srác láttán a szavak a torkában ragadtak.
- T-Tooru – szólalt meg idegesen Kageyama és felpattant a padról.
- Megzavartam valamit? – kérdezte a kapitány kedélyesen, mire a másik kettő azonnal megrázta a fejét. Ő csak hangosan felnevetett. Ahogy hátravetette a fejét, gondosan beállított barna fürtjei kellemesen libegtek a feje búbján.
- Én akkor megyek is – szólalt meg hirtelen az alacsony fiú. Óvatosan intett, majd továbbsietett a főtéren. Kageyama egy darabig nézett utána, de alacsony testét hamarosan elnyelte a tömeg.
- Ki volt a kis törpe?
Oikawa kérdésére szólásra nyitotta a száját, de nem igazán tudta, mit feleljen. Nem is ismerte a srácot. Még csak azt sem tudta, hogy hívják…
Furcsamód hirtelen rosszul érezte magát, amiért korábban nem kérdezte meg a nevét. De ez hülyeség. Miért is kérdezte volna meg? Ő csak egy bolti asszisztens. Sőt, még annak is pocsék. Valószínűleg nem is találkoznak többet, így természetesen nem kell tudnia, hogy hívják.
Csak hülyeség…