-Mennyei védelmező-
Csak meg akartam őt védeni. Mindig, mindentől. Hogy miért, azt már nem tudom. Csupán azt, hogy mikor ott álltam kezemben a hatalommal, mellyel módomban állt volna elpusztítani vagy felvirágoztatni a fél világot, csupán egyetlen dologra tudtam gondolni: meg kell őt óvnom.
Mikor már a kezemben volt a zanpakutou, mikor már szólítani tudtam, mikor már nem kellett volna semmit sem erőltetni… másokkal ellentétben én akkor kezdtem el a kemény edzést. Addig az ölembe hullott a hatalom a tehetségem miatt. De a végső, legerősebb eszközt kiérdemelni csak úgy lehet, ha a shinigami szembe mer nézni saját magával, és önmaga korlátát a végsőkig feszegeti.
Pontosan ez volt, amit tettem. Kishíján halálra edzettem magam, ráadásul a környezetem is megsínylette az eleinte silány próbálkozásaim. De nem érdekelt. Nem törődtem vele, ahogy azzal sem, hogy forró vércseppek folynak le az arcomon, a karomon, a combjaimon, az egész testemen, miközben vele küzdöttem.
És ő nem kímélt. Hatalmas és megzabolázhatatlan volt, a hűségét elnyernem nehéz volt. S még nehezebb volt rávenni, hogy használhassam az erejét, hogy irányíthassam. Eleinte azt hittem, azért, mert egy külön individuum. Azután rájöttem, hogy éppen azért, mert ő és én egyek vagyunk.
S mikor már kezemben volt a legnagyobb hatalom, kapitánnyá váltam. Csakis őérte.