Kissé félénken léptem be a pavilonba. Ott már rengetegen álltak, és mikor megjelentem, mindannyian meghajoltak előttem. Ketten nem, pontosabban. Kanamen nem lepődtek meg a töbiek, de Ichijoura azért elég csúnyán néztek érte. De gondolom Ő tudta, hogy mi fog következni. Mikor felálltak, jól végigmértek. Állítólag nagyon aranyos vagyok... Barna haj, kék szemek. Nem nézek ki rosszul, elvégre vámpír vagyok. Tisztavérű, ráadásul Kuran is.

- Tisztázzunk valamit. - szólaltam meg, mire enyhén szólva meglepődtek. - Utálom, ha hajolgatnak előttem.. ha valaki mégegyszer mégis megteszi, annak nem lesz szép vége. - elég dühös voltam, ami nem csoda, ilyenkor mindig felmegy bennem a pumpa... Van, aki szerint aranyos, ha mérges vagyok. Miután betörtem az orrát, már nem így gondolta... Persze, nem direkt volt, csak egy kicsit túl nagyot ütöttem. Ichijou sétált elém...

- Például énekelsz nekünk valami szépet? - én felnevettem, a többiek pedig csak néztek rám, mert nem hallották mit mondott.

- Nem, azért annyira nem vagyok kegyetlen. Egy szimpla torokelvágás elég lesz... - finoman szólva ezen eléggé meglepődtek, ő pedig, Kanameval egyetemben, elmosolyodott. Hát igen, ők tudják, hogy milyen vagyok, a többiek nem is ismernek, csak a nevemet tudják... Ezek után olyan dolgot tettem, ami nem igazán volt illendő, de nem igazán érdekelt, átöleltem őt, mire elég furcsán néztek. De nem érdekelt, hiányzott.

- Hé, nyugi... gyere, megmutatom a szobád...

- Menjetek órára... - szólt nekik Kaname, majd elindult utánunk, és neki is a nyakába vetettem magam. Lassan felérkeztünk egy nagy, és nagyon szép szobába. Egy hatalmas, baldachinos ágy, hatalmas szekrények, és egy íróasztal. Amivel magában nem lenne bajom, csak azzal, ami rajta van. Papírok, rengeteg papír... Fujj. Majd megkérem kanamet, hogy csinálja meg helyettem...

- Öltözz át egyenruhába, és gyere órára. - szólalt meg, majd kisétált a szobából, és azt tettem amit mondott. Vagyis felöltöztem, mert az órára jutással voltak próblámáim. Végülis az Akadémiára könnyen eljutottam, ott pedig ott voltak a többiek. Meg még egy csapat tanuló. Mikor beléptem, mindenki rámnézett, ami zavaró volt, de már kezdtem megszokni. A fiúk úgy bámultak, mintha életükben nem láttak volna embert, a lányok meg... Hát.. olyan.. irigykedve. Amit nem értek, bár nem tudják, hogy milyen az életem, szóval gondolom a külsőmre irigyek. Pedig nem vagyok olyan szép. Óvatosan Ichijou mögé sétáltam, mert Kaname éppen Yuukival, onnan tudom a nevét, hogy mást se hallok a szájából, beszélgetett.

- Ezek kik?

- Ohh, ők csak a rajongóink... - nevetett fel.

- Nem vagy te egy kicsit nagyra magaddal?

- Dehogyis! Tényleg így van... - bizonygatta.

- Jó, hiszek neked... Ez minden nap így megy?

- Ehe... Igen.

- Dejó... - nyögtem.

- Új vagy errefelé? - hallottam magam mögött egy hangot, így rögtön odafordultam.

- Öhm.. Igen. - mikor oldalra pillantottam, senkit nem láttam ott, gondoltam Ichijou njobbnak vélte, ha távozik. - Te vagy Yuuki, igaz?

- Igen... Honnan...?

- Kaname rengeteget mesélt rólad... csupa jót, ne izgulj. - mosolyodtam el, majd a szám elé kaptam a kezem. - Hupsz... Ezt talán nem kellett volna... Elevenen fog megnyúzni, ha megtudja...

- Öhm.. És te honnan ismered?

- Szóval nem mesélt rólam? - törtem össze lelkileg. - Ezért még számolok vele... jah, még be sem mutatkoztam! Kuran Kidori. - mosolyodtam el, mire eléggé meglepődött.

- Te.. te a..

- A húga vagyok. - mosolyodtam el reakcióján, miközben a nyakláncommal babráltam.

- Öhh.. Majd holnap.. Vagy ma.. körbevezetlek...

- Köszönöm. Ne haragudj, de most viszont mennem kell, nem akarok elkésni az óráról..

- Persze, persze. Várj! - kiáltott utánam.

- Igen?

- A nyakláncod... honnan van? - kérdezte.

- Tudom, hogy furcsa, hogy egy vámpírvadsz klán nyakláncba járkálok, dehát találtam, és nagyon megtetszett. - mondtam el neki is, mint mindenki másnak.

- Biztos vagy te benne? - hallottam egy fiú hangját, mire rögtön odafordultam.

- Zero?!