MAYA POV

Denkinek szarva volt. Eleve gyanús. Készül valamire.

Aiji pedig nem szólt, hogy nyalókázom próbán. Mit követhettem el? Félek.

Valami furcsa a mai napban. De mi? Nincs szülinapom. Fellapoztam a határidő naplómat: másnak sincs. Mégis csak csináltam valamit!

A folyosón végig ballagva mindenki feltűnően kedves, és még vigyorognak is mellé.

Előkotrom személyim. Nyugtázva rakom el, hogy tényleg nem ma van a szülinapom. Akkor ez a bosszú az áprilisi tréfákért?

Na, nem! Belőlem nem csináltok viccet.

- A szemem rajtatok! - kiáltok fel, mire a takarító az ijedségtől hátrahőköl.

Szorgos bocsánatkérés közepette lépkedek tovább. Lehet, hogy a kémük volt. Hátrapillantok, de nem követ.

Nyugtázva kotrok elő a zsebemből egy nyalókát, és besétálok a próbaterembe.

Jun piros cuccban van. Sunyin mosolyogva felém jön.

- A cipődet megtakarítottad? – mondta, és én hatalmasakat pislogok. Ennek elmentek otthonról.

Közeledik. Kimenekülök, és rávágom az ajtót. Megúsztam.

Utam az automatáig visz. Zsebemből előkotrok némi aprót. Bedobálom, és jön is az éltető forró, cukorral teli, csokis cappuccino. Egy húzásra megiszom mindet. Majd Aiji tűnik fel előttem.

Közelebb jön, még mindig jön, még mindig.

- Csokis a szád – törli le, én pedig fülig pirulok. Elégedett vigyort ölt magára, én pedig kiborulok.

- Nem én vagyok nevetséges! Te mászkálsz piros cica naciban meg álszakállal.

- Maya, tudod, te milyen nap van? – kérdezi döbbenten.

- Kedd – morgok rá.

Homlokára csap. Zsebéből három nyalókát vesz elő, amit egy piros kis masni tart egyben.

- December hatodika, Maya. Mikulás.

Pupillám négyszeresére nő. Rákvörös leszek. - Elfelejtettem.

Aiji elmosolyodik, nem gúnyosan, nem fölényesen, kedvesen. Megnyugtatóan megborzolja szőke tincseim, és csak annyit mond „Semmi baj".