Chapter one
Narancsszín dárdaként kúszott be
a reggeli nap sugara a piszkos kirakatablakon, a félhomályban úszó,
kissé kopott helyiségbe. A fényben látszódtak, a levegőben, még
nyugodtan szálló porszemek ezrei. Egy-két ember volt még csak az
utcán, de azok is úgy mentek el a piszkos kis szalon előtt, mintha
ott sem lenne. Ahogy múlt az idő, egyre több fény áramlott be a
kirakaton, meg-megcsillanva a műszereken, fémeken és
ékszereken.
Tíz órakor, egy árnyék jelent meg a homályos
üvegajtó előtt. Egy kicsit zörgött valamivel, majd kulcs csörgés
zaja szűrődött be, ahogy a zárba helyezte a fémet, majd két
kattanás, és hangos nyikorgás után kinyitotta az ajtót. A
beszűrődő fény miatt, csak a férfi körvonalai látszódtak.
Mert igen, férfi volt, mégpedig Central egyik leghíresebb tetováló
szalonjának tulajdonosa.
Roy Mustang mindennap, pontban tíz
órakor, kivéve hétvégén és ünnepnapokon, kinyitotta a
boltot.
Az épület külső falán, a kirakatüveg és az ajtó
közötti negyven centis részen, egy kiálló tábla jelezte, hogy
itt bizony, lassan több mint száz éve a Shamballa Tattoo nevű
tetováló szalon található.
Félreértés ne essék, nem Roy
Mustang volt több mint száz éves, ő még csak öt-hat éve
vezette a boltot, az apjától örökölte meg, aki a nagyapjától,
a nagyapja pedig a dédapjától… Apáról fiúra szállt az üzlet,
és ahogy egy ilyen nagy múltú szalontól várná az ember, igen
precíz, kidolgozott és gyönyörű tetoválások születtek Roy, és
az ott dolgozó Jean Havoc keze alatt.
Azon a reggelen Roy kissé
bosszúsan lépkedett a helyiségben, talpa alatt minduntalan
megroppant egy-egy elgurult piercing, tűhegy, de még üvegszilánkkal
is találkozott.
- Chh… ez a lány teljesen
hasznavehetetlen, több kárt okoz, mint hasznot. – zsörtölődött
magában, miközben megpróbált összeszedni a padlóról néhány
szemöldök piercinget. Időközben egy magas, szőke férfi lépett
a helyiségbe, akinek érkezését az ajtó nyikorgása üdvözölte.
Roy fel sem nézett, idegölő munkájából, mert az egyik apró kis
ékszer becsúszott a padló közötti résbe. – 'Reggelt! –
üdvözölte a belépőt. – Miben segíthetek?
- Az
egészségügytől küldtek, állítólag itt nem teljesen steril
piercingeket szúrnak. – mondta eltorzított mély hangon a szőke
férfi. Roynak egy pillanatra megállt a szíve, jött valaki az
egészségügyesektől, miközben ő a földről szedegeti a
piercingeket, még a vak is láthatta, amint a padló közül kapart
elő egyet. Hogy a francba fogja ezt kimagyarázni? Ha ez a fazon
felnyomja őt, akkor lehúzhatja a rolót. Vett egy mély levegőt és
szembe fordult az újonnan érkezettel.
- Uram! Ez csak egy
félreértés lehet… - kezdte volna, de amint meglátta, hogy ki
áll előtte rögtön hangnemet váltott. – Az istenit, Jean, már
ezerszer megmondtam neked, hogy ne játszd velem a hülyét.
-
Bocs, Roy, de ezt nem tudtam kihagyni. – mentegetőzött Havoc.
-
A hülyéskedés helyett, inkább segíts. Az a lökött tyúk tegnap
megint elszórt egy csomó piercinget.
- Jaj, hagyd már! Azért
bénázik, mert még új. Idővel bele fog jönni.
- De nekem
akkor is sokba kerül a bénázása. Nem a két szép szememért
kapom a fertőtlenítőt és a többit.
- Pedig ha megpróbálnád,
biztosan bejönne. – vigyorgott a szőke férfi.
- Talán… -
vette elő legelbűvölőbb arcát Roy. – Nálad ez bejönne? –
és egészen közellépett Jeanhoz, majd mutatóujjával megcirógatta
a szőke fiú állát, aki ettől teljesen elvörösödött.
-
Ööööh… ööö… - próbálkozott valami értelmeset kinyögni
Jean, de nem sikerült.
- Szóval… te így fejezed ki a
tetszésedet? – kérdezte Roy még mindig azzal a tüzes
tekintettel, Havoc arca előtt.
- Mhh… Öhm… - dadogott
továbbra is a vörös arcú fiú.
- Szóval… mi a véleményed?
– húzódott közelebb Roy.
- Khm! Elnézést! Talán
megzavartam valamit? – érkezett egy lány bátortalan hangja.
-
Nem csuktad be az ajtót? – kérdezte halkan a fekete hajú férfi,
ugyanazzal az elbűvölő arccal és hanggal a szőke fiútól.
-
Eeeh- aha… - jött a bizonytalan válasz.
Ekkor Roy Mustang a
lányhoz lépett, átkarolta a derekát, közel hajolt hozzá, és
előadta magát.
- Oh, édes Winry! Szőkeséged teljesen levesz a
lábamról.
- Hehe, tényleg? – pirult el a lány.
-
Szőkeségekkel vagyok körül véve – romantikus tűz lobogott a
szemeiben, amitől a karjaiban tartott lány még jobban elolvadt. –
Lassan már teljesen elnyomva érzem magam, ezért, kérlek…
távozz… és soha többé ne gyere vissza! – előadása már-már
színpadias volt, de szemlátomást teljesen meggyőzte a szőke
lányt, mert az meghatódva elindult az utca felé. De fél perc
múlva…
- Micsodaaaaaaaaaa? – üvöltött a magas cét jócskán
megütő hangon Winry. – Mi az, hogy soha többé ne jöjjek
vissza?
- Jól hallottad. – mondta Roy immár fapofával.
-
De mégis, hogy érted ezt? – értetlenkedett a lány. – Én itt
dolgozom!
- Már nem! – jött a tömör válasz.
- Mi az,
hogy nem?
- Az, hogy ki vagy rúgva! – zárta le a vitát
könyörtelenül Roy.
- Hát jó! Találok ennél jobb helyet is!
– és a szőke lány duzzogva csörtetett ki a helyiségből,
hatalmas port csapva maga után.
A két férfi szótlanul nézett
utána, majd Havoc törte meg először a csendet.
- Nem érzed
úgy, hogy egy kicsit nyers voltál?
- Szerinted érdekel ez
engem? Azt hiszem, új embert kell helyette keresnem. – és a pult
mögé lépve, papír után kutatott. Miután megtalálta, egy vastag
fekete filccel, nagybetűkkel teleírta, azután kitette a kirakatba.
*
Egy alacsony termetű, szőke fiú
ugrott le a vonatról. Kopott, piros köpenyéről lesöpörte a
port, majd a peronon sétálva várta, hogy lepakolják hatalmas
csomagját az egyik vagonból. Miután négy pályaudvari
rakodómunkás nagy nehezen leszedte azt a hatalmas és nehéz
fadobozt, amit már régóta hordott magával, elcsípett egy
teherfuvarozót, és elvitette magát az egyik közeli olcsó
motelbe, ahol kivett egy szobát.
- Mégis, mi van ebben a nagy
dobozban? – kérdezte a nyögve a szállító, amikor megpróbálta
levenni.
- Csak egy öreg és rozsdás páncél. – érkezett
Edward válasza.
- Páncél? – csodálkozott a szállító. –
Minek hordasz te magadnál egy ilyen nehéz páncélt?
- Azért
jöttem Centralba, hogy eladjam. Mellesleg, nem tud valahol a
környéken egy régiség boltot?
- Ebben a városban minden van.
– válaszolt lelkesen a szállító. – Ha itt felmész –
magyarázott lelkesen. – Három utcával feljebb, balra fordulj be,
ott menj az utca végéig és találsz egy teret, a közepén egy
szökőkúttal. Ott találsz három, régiséggel foglalkozó boltot
is.
- Kösz! – vigyorodott el Ed. – kifizette a fuvart,
borravalót is hagyott bőven, majd bement a szépnek és
bizalomgerjesztőnek nem igazán nevezhető épületbe, hogy kivegyen
egy szobát.
A helyiségbe lépve, a folytonos beázásoktól való
dohos szag fogadta, a szürkésfehér falakon a giccs határát
súroló képek mellett, a motel állandó vendégei, egyben
háziállatai, egy szépen megszaporodott, kaszáspók család
foglalt helyet. A pult mögött egy öreg anyóka ácsorgott egy
ronggyal a kezében, és tisztának épp nem nevezhető poharakat
próbált szárazra törölni, az amúgy eléggé vizes ronggyal.
-
Öm… Elnézést öreganyám! – próbálkozott bátortalanul Ed,
miközben lábujjhegyen állt a pult előtt, mert még így is alig
érte fel. – Egy szobát szeretnék kivenni.
- Ide figyelj öcsi!
– csattant fel hirtelen az anyó. – Ha még egyszer
leöreganyázol, ez valahol a hátsódban fog kikötni! – lóbálta
a poharat, ami éppen a keze ügyében volt, majd letette azt,
megfordult és a mögötte lévő szekrénykéből kivett egy
kulcsot. – Gyere fiam, megmutatom, merre találod a szobád. –
elindult a pult széléhez, ahol hirtelen eltűnt. Pár lépés után
azonban újra felbukkant. Edward először megdöbbent az aprócska
anyó láttán, majd rosszindulatú örömfelhő növekedett a
lelkében.
- És van ilyen! – kacarászott magában. – Az anyó
alacsonyabb, mint én! – majd fülig érő szájjal követte. Az
anyó, túl hirtelen állt meg egy ajtó előtt, aminek következtében
Ed, teljes lendületével nekiment.
- Mi az, fiam? Ismerkednél?
Hidd el, én már túl öreg vagyok ahhoz, hogy szobára vigyél. –
azután a teljesen ledöbbent fiú kezébe nyomta a kulcsokat, és
távozott. Edward az ajtóra nézett, amin egy megfeketedett réz
szám állt. A néni még visszafordult egyszer. – És ha netalán,
furcsaságokat látnál a szobádban, ne aggódj miattuk, csak
szellemek, nem bántanak. Történt egy-két gyilkosság és furcsa
dolog abban a szobában, ezért olcsóbban is adom ki neked. –
sarkon fordult, és eltűnt a végletekig ledöbbent Ed szeme elől,
aki fürkésző szemekkel vizslatta az ajtót.
- Az ötös szoba.
Gyilkosságok és rejtélyes dolgok színhelye. – morfondírozott
magában sötéten, de nem sokáig, mert erőt vett rajta valami
különös fáradtság. Benyitott hát a szobába, miután sikeresen
kinyitotta az ajtót, és vakon elbotorkált a teljesen sötét
szobában az ágyig, amibe aztán úgy, ahogy volt, ruhástól
vágódott be.
- Áááá! – Ed egy női sikolyra
ébredt reggel. – Pinako néni, ez is meghalt!
- Állj már le
ostoba tyúk! – förmedt rá a fiú a sikítozó lányra. –
Mégis, mit keresel itt? Ha nem vetted volna észre aludtam.
- Ne
haragudj, azt hittem, hogy már nem vagy itt. – pirult el a lány.
Időközben Ed felült az ágyon, és a lány csodálkozva nézett
rá. – Milyen nagyok a szemeid!
- Azért, mert nem aludtam ki
magam. – morgott Ed.
- És milyen nagy a szád!
-
Áááh-ásítani nem így szokás? – mormogott az alacsony fiú,
miközben lerántotta magáról a takarót.
- És milyen nagy a
faaa… áááá Pinako néni! Egy perveeeerz! – és sikítozva
rohant ki a szobából.
Edward először nem értette
perverzségének mibenlétét, majd lekászálódott az ágyról, de
valamit furcsának érzett magán. Lenézett alsóbb testtájaira, és
elvörösödött; most már tudta, hogy miért sikítozott a lány.
Az éjszaka folyamán annyit forgolódhatott, hogy lecsúszott róla
a nadrág, és mivel alsót nem volt szokása alá venni… nem volt
semmi, ami takarja hím mivoltát bizonyító szervét. Ráadásul
kicsinek nem nevezhető merevedése volt. Valamiért mindig álló
szerszámmal ébredt, amikor intimpiercingekkel álmodott, de a
mostani álomban látott valaki mást is. Egy fekete hajú férfit.
Már nem emlékezett rá pontosan, hogy nézett ki. Sietős léptekkel
bevonult a fürdőszobába, magára zárta az ajtót, és jó
tízpercig csak halk csattogás hangja szűrődött ki. Legalább
volt rajta valami, amiről nem úgy beszéltek, hogy „olyan kicsi,
hogy még a fűből sem látszik ki". Miután megkönnyebbült
arccal, és felöltözve lépett ki a szobájából elindult, hogy
valami reggeli után nézzen. Amikor az előtérbe lépett, az anyó,
szokásához híven poharakat törölgetett, a szőke lány, aki
benyitott hozzá a pult tetején ücsörgött, de amint észrevette
Edwardot rémülten, bevágódott az anyó mögé.
Amikor a szőke
fiú kilépett az utcára, rosszkedvűen nézett szét. A földön
mindenhol tócsák voltak, a házak ereszéről vízcseppek
hullottak. Valószínű, hogy az éjjel esett. Hirtelen eszébe
jutott, hogy előző nap az utcán felejtette a fadobozt,
pánikszerűen körül nézett, mert ott nem találta, ahová a
szállító letette, majd észrevette, hogy a motel falához van
tolva. Megkönnyebbült sóhajjal nyugtázta, hogy nem tűnt el, majd
jókedvűen elindult abba az irányba, amit előzőnap a szállító
mutatott neki.
A térre érve valóban megtalálta
a szökőkutat, majd lassú léptekkel elindult az egyik irányba,
közben a boltok kirakatait bámulta. Egyszer csak megakadt a szeme
az egyiken; egy papír volt kitűzve rá, amin az írás, az éjjeli
esőtől kicsit elfolyt, de még így is el lehetett olvasni:
„Tapasztalt piercert felveszünk!"
Hirtelen elgondolkodott,
hogy nem jönne rosszul a munka, jelenleg úgy sem tudta volna
kifizetni az anyónak a szállást. Ráadásul ilyen lehetőség is
ritkán kínálkozik. Odalépett a kirakathoz és belesett rajta. De
mozgásnak nyomát sem találta, ezért letépte a papírt,
összehajtotta és zsebre vágta.
Elővette ezüstszínű óráját
és ránézett. Kilencet mutatott. Úgy döntött elmegy, és kerít
valami ennivalót, mert gyomra borzasztó hangosan korgott.
*
Roy Mustang pontban tíz órakor
lépett az ajtó elé, szeme a kirakat felé siklott, és
elmosolyodott.
Eltűnt a papír. Szóval valaki máris
jelentkezett a munkára. Amikor kinyitotta az ajtót, az is valahogy
másképp nyikorgott, mintha érezte volna, hogy valami meg fog
változni az új jelentkező érkezésével.
