Chapter one

Narancsszín dárdaként kúszott be a reggeli nap sugara a piszkos kirakatablakon, a félhomályban úszó, kissé kopott helyiségbe. A fényben látszódtak, a levegőben, még nyugodtan szálló porszemek ezrei. Egy-két ember volt még csak az utcán, de azok is úgy mentek el a piszkos kis szalon előtt, mintha ott sem lenne. Ahogy múlt az idő, egyre több fény áramlott be a kirakaton, meg-megcsillanva a műszereken, fémeken és ékszereken.
Tíz órakor, egy árnyék jelent meg a homályos üvegajtó előtt. Egy kicsit zörgött valamivel, majd kulcs csörgés zaja szűrődött be, ahogy a zárba helyezte a fémet, majd két kattanás, és hangos nyikorgás után kinyitotta az ajtót. A beszűrődő fény miatt, csak a férfi körvonalai látszódtak. Mert igen, férfi volt, mégpedig Central egyik leghíresebb tetováló szalonjának tulajdonosa.
Roy Mustang mindennap, pontban tíz órakor, kivéve hétvégén és ünnepnapokon, kinyitotta a boltot.
Az épület külső falán, a kirakatüveg és az ajtó közötti negyven centis részen, egy kiálló tábla jelezte, hogy itt bizony, lassan több mint száz éve a Shamballa Tattoo nevű tetováló szalon található.
Félreértés ne essék, nem Roy Mustang volt több mint száz éves, ő még csak öt-hat éve vezette a boltot, az apjától örökölte meg, aki a nagyapjától, a nagyapja pedig a dédapjától… Apáról fiúra szállt az üzlet, és ahogy egy ilyen nagy múltú szalontól várná az ember, igen precíz, kidolgozott és gyönyörű tetoválások születtek Roy, és az ott dolgozó Jean Havoc keze alatt.
Azon a reggelen Roy kissé bosszúsan lépkedett a helyiségben, talpa alatt minduntalan megroppant egy-egy elgurult piercing, tűhegy, de még üvegszilánkkal is találkozott.

- Chh… ez a lány teljesen hasznavehetetlen, több kárt okoz, mint hasznot. – zsörtölődött magában, miközben megpróbált összeszedni a padlóról néhány szemöldök piercinget. Időközben egy magas, szőke férfi lépett a helyiségbe, akinek érkezését az ajtó nyikorgása üdvözölte. Roy fel sem nézett, idegölő munkájából, mert az egyik apró kis ékszer becsúszott a padló közötti résbe. – 'Reggelt! – üdvözölte a belépőt. – Miben segíthetek?
- Az egészségügytől küldtek, állítólag itt nem teljesen steril piercingeket szúrnak. – mondta eltorzított mély hangon a szőke férfi. Roynak egy pillanatra megállt a szíve, jött valaki az egészségügyesektől, miközben ő a földről szedegeti a piercingeket, még a vak is láthatta, amint a padló közül kapart elő egyet. Hogy a francba fogja ezt kimagyarázni? Ha ez a fazon felnyomja őt, akkor lehúzhatja a rolót. Vett egy mély levegőt és szembe fordult az újonnan érkezettel.
- Uram! Ez csak egy félreértés lehet… - kezdte volna, de amint meglátta, hogy ki áll előtte rögtön hangnemet váltott. – Az istenit, Jean, már ezerszer megmondtam neked, hogy ne játszd velem a hülyét.
- Bocs, Roy, de ezt nem tudtam kihagyni. – mentegetőzött Havoc.
- A hülyéskedés helyett, inkább segíts. Az a lökött tyúk tegnap megint elszórt egy csomó piercinget.
- Jaj, hagyd már! Azért bénázik, mert még új. Idővel bele fog jönni.
- De nekem akkor is sokba kerül a bénázása. Nem a két szép szememért kapom a fertőtlenítőt és a többit.
- Pedig ha megpróbálnád, biztosan bejönne. – vigyorgott a szőke férfi.
- Talán… - vette elő legelbűvölőbb arcát Roy. – Nálad ez bejönne? – és egészen közellépett Jeanhoz, majd mutatóujjával megcirógatta a szőke fiú állát, aki ettől teljesen elvörösödött.
- Ööööh… ööö… - próbálkozott valami értelmeset kinyögni Jean, de nem sikerült.
- Szóval… te így fejezed ki a tetszésedet? – kérdezte Roy még mindig azzal a tüzes tekintettel, Havoc arca előtt.
- Mhh… Öhm… - dadogott továbbra is a vörös arcú fiú.
- Szóval… mi a véleményed? – húzódott közelebb Roy.
- Khm! Elnézést! Talán megzavartam valamit? – érkezett egy lány bátortalan hangja.
- Nem csuktad be az ajtót? – kérdezte halkan a fekete hajú férfi, ugyanazzal az elbűvölő arccal és hanggal a szőke fiútól.
- Eeeh- aha… - jött a bizonytalan válasz.
Ekkor Roy Mustang a lányhoz lépett, átkarolta a derekát, közel hajolt hozzá, és előadta magát.
- Oh, édes Winry! Szőkeséged teljesen levesz a lábamról.
- Hehe, tényleg? – pirult el a lány.
- Szőkeségekkel vagyok körül véve – romantikus tűz lobogott a szemeiben, amitől a karjaiban tartott lány még jobban elolvadt. – Lassan már teljesen elnyomva érzem magam, ezért, kérlek… távozz… és soha többé ne gyere vissza! – előadása már-már színpadias volt, de szemlátomást teljesen meggyőzte a szőke lányt, mert az meghatódva elindult az utca felé. De fél perc múlva…
- Micsodaaaaaaaaaa? – üvöltött a magas cét jócskán megütő hangon Winry. – Mi az, hogy soha többé ne jöjjek vissza?
- Jól hallottad. – mondta Roy immár fapofával.
- De mégis, hogy érted ezt? – értetlenkedett a lány. – Én itt dolgozom!
- Már nem! – jött a tömör válasz.
- Mi az, hogy nem?
- Az, hogy ki vagy rúgva! – zárta le a vitát könyörtelenül Roy.
- Hát jó! Találok ennél jobb helyet is! – és a szőke lány duzzogva csörtetett ki a helyiségből, hatalmas port csapva maga után.
A két férfi szótlanul nézett utána, majd Havoc törte meg először a csendet.
- Nem érzed úgy, hogy egy kicsit nyers voltál?
- Szerinted érdekel ez engem? Azt hiszem, új embert kell helyette keresnem. – és a pult mögé lépve, papír után kutatott. Miután megtalálta, egy vastag fekete filccel, nagybetűkkel teleírta, azután kitette a kirakatba.

*

Egy alacsony termetű, szőke fiú ugrott le a vonatról. Kopott, piros köpenyéről lesöpörte a port, majd a peronon sétálva várta, hogy lepakolják hatalmas csomagját az egyik vagonból. Miután négy pályaudvari rakodómunkás nagy nehezen leszedte azt a hatalmas és nehéz fadobozt, amit már régóta hordott magával, elcsípett egy teherfuvarozót, és elvitette magát az egyik közeli olcsó motelbe, ahol kivett egy szobát.
- Mégis, mi van ebben a nagy dobozban? – kérdezte a nyögve a szállító, amikor megpróbálta levenni.
- Csak egy öreg és rozsdás páncél. – érkezett Edward válasza.
- Páncél? – csodálkozott a szállító. – Minek hordasz te magadnál egy ilyen nehéz páncélt?
- Azért jöttem Centralba, hogy eladjam. Mellesleg, nem tud valahol a környéken egy régiség boltot?
- Ebben a városban minden van. – válaszolt lelkesen a szállító. – Ha itt felmész – magyarázott lelkesen. – Három utcával feljebb, balra fordulj be, ott menj az utca végéig és találsz egy teret, a közepén egy szökőkúttal. Ott találsz három, régiséggel foglalkozó boltot is.
- Kösz! – vigyorodott el Ed. – kifizette a fuvart, borravalót is hagyott bőven, majd bement a szépnek és bizalomgerjesztőnek nem igazán nevezhető épületbe, hogy kivegyen egy szobát.
A helyiségbe lépve, a folytonos beázásoktól való dohos szag fogadta, a szürkésfehér falakon a giccs határát súroló képek mellett, a motel állandó vendégei, egyben háziállatai, egy szépen megszaporodott, kaszáspók család foglalt helyet. A pult mögött egy öreg anyóka ácsorgott egy ronggyal a kezében, és tisztának épp nem nevezhető poharakat próbált szárazra törölni, az amúgy eléggé vizes ronggyal.
- Öm… Elnézést öreganyám! – próbálkozott bátortalanul Ed, miközben lábujjhegyen állt a pult előtt, mert még így is alig érte fel. – Egy szobát szeretnék kivenni.
- Ide figyelj öcsi! – csattant fel hirtelen az anyó. – Ha még egyszer leöreganyázol, ez valahol a hátsódban fog kikötni! – lóbálta a poharat, ami éppen a keze ügyében volt, majd letette azt, megfordult és a mögötte lévő szekrénykéből kivett egy kulcsot. – Gyere fiam, megmutatom, merre találod a szobád. – elindult a pult széléhez, ahol hirtelen eltűnt. Pár lépés után azonban újra felbukkant. Edward először megdöbbent az aprócska anyó láttán, majd rosszindulatú örömfelhő növekedett a lelkében.
- És van ilyen! – kacarászott magában. – Az anyó alacsonyabb, mint én! – majd fülig érő szájjal követte. Az anyó, túl hirtelen állt meg egy ajtó előtt, aminek következtében Ed, teljes lendületével nekiment.
- Mi az, fiam? Ismerkednél? Hidd el, én már túl öreg vagyok ahhoz, hogy szobára vigyél. – azután a teljesen ledöbbent fiú kezébe nyomta a kulcsokat, és távozott. Edward az ajtóra nézett, amin egy megfeketedett réz szám állt. A néni még visszafordult egyszer. – És ha netalán, furcsaságokat látnál a szobádban, ne aggódj miattuk, csak szellemek, nem bántanak. Történt egy-két gyilkosság és furcsa dolog abban a szobában, ezért olcsóbban is adom ki neked. – sarkon fordult, és eltűnt a végletekig ledöbbent Ed szeme elől, aki fürkésző szemekkel vizslatta az ajtót.
- Az ötös szoba. Gyilkosságok és rejtélyes dolgok színhelye. – morfondírozott magában sötéten, de nem sokáig, mert erőt vett rajta valami különös fáradtság. Benyitott hát a szobába, miután sikeresen kinyitotta az ajtót, és vakon elbotorkált a teljesen sötét szobában az ágyig, amibe aztán úgy, ahogy volt, ruhástól vágódott be.

- Áááá! – Ed egy női sikolyra ébredt reggel. – Pinako néni, ez is meghalt!
- Állj már le ostoba tyúk! – förmedt rá a fiú a sikítozó lányra. – Mégis, mit keresel itt? Ha nem vetted volna észre aludtam.
- Ne haragudj, azt hittem, hogy már nem vagy itt. – pirult el a lány. Időközben Ed felült az ágyon, és a lány csodálkozva nézett rá. – Milyen nagyok a szemeid!
- Azért, mert nem aludtam ki magam. – morgott Ed.
- És milyen nagy a szád!
- Áááh-ásítani nem így szokás? – mormogott az alacsony fiú, miközben lerántotta magáról a takarót.
- És milyen nagy a faaa… áááá Pinako néni! Egy perveeeerz! – és sikítozva rohant ki a szobából.
Edward először nem értette perverzségének mibenlétét, majd lekászálódott az ágyról, de valamit furcsának érzett magán. Lenézett alsóbb testtájaira, és elvörösödött; most már tudta, hogy miért sikítozott a lány. Az éjszaka folyamán annyit forgolódhatott, hogy lecsúszott róla a nadrág, és mivel alsót nem volt szokása alá venni… nem volt semmi, ami takarja hím mivoltát bizonyító szervét. Ráadásul kicsinek nem nevezhető merevedése volt. Valamiért mindig álló szerszámmal ébredt, amikor intimpiercingekkel álmodott, de a mostani álomban látott valaki mást is. Egy fekete hajú férfit. Már nem emlékezett rá pontosan, hogy nézett ki. Sietős léptekkel bevonult a fürdőszobába, magára zárta az ajtót, és jó tízpercig csak halk csattogás hangja szűrődött ki. Legalább volt rajta valami, amiről nem úgy beszéltek, hogy „olyan kicsi, hogy még a fűből sem látszik ki". Miután megkönnyebbült arccal, és felöltözve lépett ki a szobájából elindult, hogy valami reggeli után nézzen. Amikor az előtérbe lépett, az anyó, szokásához híven poharakat törölgetett, a szőke lány, aki benyitott hozzá a pult tetején ücsörgött, de amint észrevette Edwardot rémülten, bevágódott az anyó mögé.
Amikor a szőke fiú kilépett az utcára, rosszkedvűen nézett szét. A földön mindenhol tócsák voltak, a házak ereszéről vízcseppek hullottak. Valószínű, hogy az éjjel esett. Hirtelen eszébe jutott, hogy előző nap az utcán felejtette a fadobozt, pánikszerűen körül nézett, mert ott nem találta, ahová a szállító letette, majd észrevette, hogy a motel falához van tolva. Megkönnyebbült sóhajjal nyugtázta, hogy nem tűnt el, majd jókedvűen elindult abba az irányba, amit előzőnap a szállító mutatott neki.

A térre érve valóban megtalálta a szökőkutat, majd lassú léptekkel elindult az egyik irányba, közben a boltok kirakatait bámulta. Egyszer csak megakadt a szeme az egyiken; egy papír volt kitűzve rá, amin az írás, az éjjeli esőtől kicsit elfolyt, de még így is el lehetett olvasni: „Tapasztalt piercert felveszünk!"
Hirtelen elgondolkodott, hogy nem jönne rosszul a munka, jelenleg úgy sem tudta volna kifizetni az anyónak a szállást. Ráadásul ilyen lehetőség is ritkán kínálkozik. Odalépett a kirakathoz és belesett rajta. De mozgásnak nyomát sem találta, ezért letépte a papírt, összehajtotta és zsebre vágta.
Elővette ezüstszínű óráját és ránézett. Kilencet mutatott. Úgy döntött elmegy, és kerít valami ennivalót, mert gyomra borzasztó hangosan korgott.

*

Roy Mustang pontban tíz órakor lépett az ajtó elé, szeme a kirakat felé siklott, és elmosolyodott.
Eltűnt a papír. Szóval valaki máris jelentkezett a munkára. Amikor kinyitotta az ajtót, az is valahogy másképp nyikorgott, mintha érezte volna, hogy valami meg fog változni az új jelentkező érkezésével.