Egy lány várt a tóparton. Vörös haja fel volt kötve, úgy, mint előtte soha. Látszott rajta, hogy egy különleges személyre várt. A fiú, nem, sőt már férfi megérkezett. Szemét le sem tudta venni a lányról, bár, ahogy kinézett inkább hölgy volt. Úgy nézett ki mint egy királynő, sőt, egy istennő, csak a korona hiányzott fejéről. Kék ruhája alja lassan átment türkizbe, kék sálját és göndör, vörös haját a szél lassan megemelte. Ruhájában egy apró tör volt elrejtve, mit szemlélője sem vett észre, s ezzel nem borította ez fel az összképet. Bármennyire is gyönyörű volt, a szeméből félelem és szomorúság sugárzott, s szeme sarkában egy apró könnycsepp csillogott. Rá se nézett a férfira, csak előre nézett, s tekintete épp úgy elveszett a tó kék habjaiban, mint társának rajta. A férfi csodálkozott, nem így ismerte. Arcát mindig mosoly ékesítette, s szemében egy csillag ragyogott. Hogy mit történhetett vele, nem tudta, sem azt, mi fog következni. Nem akarta megzavarni, de kíváncsisága győzött, s így megszólította:
-Miért hívtál? Siettem ahogy tudtam! Tán valami baj van?-ekkor odalépett hozzá, magához akarta volna húzni, de a lány elhúzódott.-Miért vagy ilyen? Mit tettem?
-Egyedül hagytál, amikor legjobban szükségem volt rád.-felelte nyugodtan. Hangja nem árult el semmit.-Ha, akkor egyedül tudtál hagyni, akkor most is.
-De, miért vagy ilyen? Hisz tudod, hogy szeretlek!
-Már semmit sem tudok.
-Kérlek, bízz bennem!
-Miért? Hogy aztán újra cserben hagyhass? Hazudtál nekem! Nem ér már számomra semmit a szavad!
-Nem tehettem mást! De, mélységesen sajnálom!
-Ne magyarázkodj kérlek!-ekkor már el-elcsuklott a hangja-Hidd el, ugyanúgy szeretlek, mit te engem. De, az én időmnek vége. Találja valakit, aki különleges számodra, aki több nálam! De, vele bánj úgy, ahogy megérdemli!
-Nem érted, hogy téged szeretlek, és nem mást? Soha nem fogok mást szeretni!
-Örültem, hogy megismertelek. Hát, viszlát! Hidd el örökre szeretni foglak, életem végéig, s tovább. A pillantásod örökre megjegyzem.
-Mit beszélsz? Hisz nem most látsz utoljára!-Ekkor idegesen felkapta a karját, mit sikerült egy faággal felsértenie, s amiből ezért pár vércsepp hullott ki, amiket több követett.
-De, igen, de, legyen ez a búcsú igazi búcsú!
Erre már nem felelt a fiú, hanem csak magához szorította, majd gyengéden megcsókolta. Nem vette észre, hogy a lány karjába vesz közben egy tárgyat, amire pár csepp vére lehullik. Ám, a csók végére a tárgy el is tűnt. Ekkor A fiú kimondta, azt a mondatot, amit a lány tőle utoljára hallott:
-Szeretlek!
-Én is szeretlek!-súgta halkan a lány, úgy, hogy épphogy csak hallani lehetett.
Ekkor a fiú megfordult, majd lassan távozott. A lány továbbra is a tóparton maradt. Mikor már megbizonyosodott róla, hogy egyedül van, elővette a tőrt.
