A rácsok túloldalán
Kegyetlen
forrósággal tűzött a nap Amestris déli részén fekvő só
sivatagra, melynek közepén a méltán híres katonai büntetőtábor
terült el. A tábor központ nagyudvarán, egy óriás,
beláthatatlan mélységű gödör süllyedt több száz méter
mélyen a Föld magja felé.
A nap, a legmagasabb ponton izzott,
mikor egy teherautó érkezett a négy méter magas, szögesdróttal
átfont, rácsos vaskapuk elé. Az ügyeletes tiszt, aki a bejárathoz
volt beosztva, intett a sofőrnek, hogy szálljon ki a járműből,
aki ennek eleget is tett. Majd miután a kapuügyeletes
megbizonyosodott arról, hogy a sofőrnek van engedélye a
büntetőtáborba való fuvarozásra, kinyitotta a vaskaput és
beengedte a dupla platós teherautót, ami lassú határozottsággal
begurult a kellemesnek nem mondható helyre.
Ezúttal kétféle
„áru" érkezett; először a hátsó utánfutót kapcsolták le.
Ezen hihetetlen mennyiségű víz volt; só sivatag lévén, nem volt
víz a környéken, vagy ha ásás közben találtak is, az
ihatatlanul sós volt. Ezért napjában háromszor érkezett víz
szállítmány, ami mellé némi élelmet is pakoltak a rakodótérbe.
A második utánfutón pedig a szabály- és parancsszegő katonákat
hozták. Nagy egy újonc volt köztük, akik teljesen tanácstalanul
ácsorogtak a büntetőtábor sós-kavicsos talaján, mikor
kiengedték őket a fülledt, felforrósodott ponyva alól. A kinti
perzselő szellő is nagyon kellemesnek hatott nekik, hiszen a
teherautó szintetikus ponyvája alatt iszonyatosan meleg volt.
Nem
ok nélkül voltak betojva, a nap kegyetlen forrósága kíméletlenül
égette a bőrüket, teljesen felszerelkezve, az összes ruhájukkal,
minden elképzelhető holmijukkal megpakolt, méretes málhazsákokkal
a vállukon, hosszú, vastag szövetű egyenruhájukban majd'
megfőttek - az először hűvösnek érzett szellő is hamar kínzóan
forróvá vált – ráadásul negyven fok volt… árnyékban. Már
ha azt a kevés, sziklák által nyújtott kis részt árnyéknak
lehetett nevezni, ami a kerítés mentén húzódott.
Alig
szálltak le a teherautó platójáról, máris egy szigorú, acélos
arcvonású férfi lépett eléjük, aki undorodó tekintettel mérte
végig az újonnan érkezett csapatot.
- Sorakozó, nyavalyások!
– kiáltotta el magát, mély, recsegő hangján. – Számos oka
lehet, amiért ide kerültek, de ugyanakkor számos oka lehet, hogy
nem jutnak ki innen élve. – itt tartott egy kis hatásszünetet,
majd folytatta. – Ha nem teljesítik a parancsokat, ha lógnak…
mi több, szökni próbálnak, úgy a büntetésük hossza,
esetenként fél évvel növekszik. Most pedig… pihenj… akinek a
nevét mondom, az lépjen előre! – a kezében tartott papírokat
felemelte, és tanulmányozni kezdte, majd pár pillanat múlva…
-
Jacques Morson!
- Uram! – egy szőke, barna szemű, izmosnak
tűnő férfi lépett ki a sorból. Egyenesen állt, kezeit a combja
mellett egyenesen lefelé feszítve, réveteg tekintettel meredt maga
elé.
- Nem kértem, hogy szólaljon meg! - förmedt rá a
felügyelő. Rápillantott a lapra. – Szóval maga rátámadott az
egyik parancsnokára… itt az ilyen tetteket, a kivégzőosztag
honorálja! – tovább lépett.
- Roy Mustang! – egy fekete
hajú, feketeszemű, vékony fiú lépett előre, arca szinte fehér
volt, nem látszott többnek tizenhétnél. – Lássuk csak…
szóval te szökni próbáltál?
- Igen… uram. – válaszolt
remegő hangon.
A felügyelő végig mérte a fiút, és
elgondolkodott: „Egy ilyen tejfeles szájúnak, még a mama
szoknyája mellett kellene lennie, nem pedig a harctéren. Látszik
rajta, hogy még csak most lett kiképezve valamennyire… no, de itt
majd megedződik." Ez után szó nélkül tovább lépett, hogy
felolvassa a következő nevet.
- Maes Hughes! – egy barna,
égnek álló hajú fiatal férfi lépett ki a sorból, maglepő
magabiztossággal. – Szóval az ishbaliakkal üzletelünk? Örüljön,
hogy ide küldték, és nem a vesztőhelyre, amiért az ellenséggel
haverkodik.
- Örülök, uram!
- Azt elhiszem, de szerintem
kicsit túl nagy a pofád. Nem gondolod?
- Nem, uram!
A
felügyelő Maes arcához hajolt, már szinte az arcába bújt
teljesen, úgy ordított a férfi arcába.
- Nagyon szar lesz
neked, ha ilyen a hozzáállásod és nem veszel vissza magadból,
pöcsfej! Világos?
- Világos, uram! – válaszolt vigyorogva,
töretlen magabiztossággal Maes.
A felügyelő köpött egyet és
inkább a papírt nézte tovább.
- Riki Renzy! – csibészes
külsejű fickó lépett előre, bár arcáról semmiféle csibészség
nem sugárzott most, inkább valamiféle rettegés. – Hm… maga
megerőszakol egy ápolónőt? Oh… megértem, hogy a harctéren,
egyesek… - váltott át gúnyos hangnemre - … nem tudják kiélni
férfiúi vágyaikat, de ha egyszer valaki arra vetemedik, hogy egy
ártatlan, gyenge nőt megerőszakol, annak inkább a saját farkát
kéne letépni puszta kézzel, minthogy fegyver fogjon és ezt az
egyenruhát hordhassa! – miután végzett a kis monológjával.
Tovább lépett a következő elítélthez, és sorban mondta a
neveket és a tulajdonosaikhoz tartozó kihágásokat. Húsz perc
múlva, végzett, a felügyelő még egyszer végig nézett az
újonnan érkezett társaságon, majd hátat fordított nekik, és
egy távolabb álló, fehér épület felé mutatott.
- És most
futólépésben a ház mellett sorakozz!
A maréknyi katona
libasorban, egymást követve elindult a ház felé. Oda érve, egy
jóval szelídebb modorú férfi várta őket.
- Egyesével
jöjjenek be, majd a kapott holmikkal álljanak vissza a fal mellé!
Kapnak még egy új bilétát is, amibe bele lesz írva, a fontosabb
adataik, a nevük és, hogy melyik hálókörletbe vannak beosztva. –
majd intett a legelsőként álló Morsonnak, aki habozás nélkül
bement a hűvösnek tűnő helyiségbe.
- Neve? – kérdezte az
előző férfi, aki most beült egy hosszú pult mögé, és egy
papírra jegyzetelt.
- Jacques Morson.
- Vércsoportja?
-
Nulla RH pozitív.
- Kora?
- Huszonhat.
- Van valamilyen
betegsége, vagy amiről tudnom kellene?
- Hányok, ha meglátom a
felügyelőt. – az asztal mögött ülő férfi felnézett, és
bele bámult Morson szemeibe, majd elvigyorodott. – Velem is ez a
helyzet – meg vakarta állát. – De ezt a közelébe ne nagyon
említse, egy szadista rohadék az a fazon!
- Ki sem néztem volna
belőle… - csóválta fejét Morson, majd átvett egy kis csomagot
a pult mögött ülőtől.
- Pizsama, egy itteni egyenruha, egy
pár cipő, amit nem mar ki a só, fogkefe és a biléta… -
nyújtotta át külön a kis „nyakba akasztható információs
egységet". – A hátoldalán van a barakk száma, azon belül az
ágyé… és persze, hogy ki a felügyelő tisztje.
Morson
elcsodálkozott, hogy itt mennyi mindent adnak, de azért elvette a
csomagot és megköszönte, és átment a következő helyiségbe.
-
Mi az, hogy elveszik a személyes holmijainkat… azt még meg
érteném, hogy a fegyvereinket elveszik, de ez már túlzás! –
fakadt ki Maes, amikor a csomagjával együtt át ment a második
helyiségbe.
- Nyugalom cimbora! – csitította egy terebélyes
fickó, aki rácsos pult mögött ült. – Csak azért van, nehogy
valakin úrrá legyen a kísértés, és eltulajdonítsa a cuccaidat,
amíg itt vagy…
- De az isten szerelmére… mégis, kinek
kellenének a fényképek a családomról és a barátnőmről?
-
Oh, volt már rá példa, hogy emberek más családját hiányolták…
-
Ch… - Maes kelletlenül odalökte a málháját a fickónak, aki
felírta a nevét és a sorszámát egy cetlire, majd egy dobozba
téve a holmit, felpakolta az egyik zsúfolt polcra
- Neee!
Nem akarom! – tiltakozott Roy. – A hajamat nem engedem levágni!
-
Nyugodjon le fiatalember, ha nem akar tetves lenni, akkor át kell
esni ezen a kis „műtéten". – szólt dorgáló hangon, egy
idősödő doktornő, aki a soron következő harmadik szobában
várta az embereket. Roy végül sóhajtott, lehajtotta a fejét, és
kelletlenül tűrte, ahogy egy nagyanyja korú vadidegen nő kopaszra
nyírja a fejét.
Riki
döbbenten állt a szerszámát és csupasz alfelét vizsgáló doki
előtt, aki elmélyülten és minden gátlás nélkül taperolta a
jobb helyre is érdemesebb szervét.
- Nemi betegsége van?
-
Nincs! – jelentette ki sértődött hangon a srác.
- Aranyér,
lábgomba, tetű, székrekedés, gyengén látás… vagy valami
hasonló? – Riki először szóhoz sem jutott, csak nagy nehezen
tudta kiköpni magából a választ, hogy a felsoroltak közül, és
semmilyen hasonló problémája nincsen. Majd, mint akit kergetnek,
úgy rohant ki a ház túlsó oldalán lévő ajtón.
Már egy órája ott állhattak, mire mindenki végzett, közben sem pislogni, sem megmukkanni nem mertek, sőt, még levegőt is csak halkan vettek, nehogy kiszúrja őket kedvenc kötekedő felügyelőjük, aki már az első pillanatban a szívükbe lopta magát. Mellette négy másik, régebben ott lévő elítélttel az oldalán.
- Akkor most mindenki megnézi, hogy milyen szám
áll a bilétája hátoldalán, majd követi a mellettem lévő
embereket, akik megmutatják, hol fognak ezen túl lakni.
Az első
katona előre lépett, és elkiáltotta magát, hogy mindenki jól
hallja.
- Aki a C42-be lett beosztva, az jöjjön utánam!
Ekkor
mindenki nézegetni kezdte a biléta hátulját, majd a társaság
negyede elindult a katona után, aki vezette őket. És ez így
folytatódott, míg mindenki, elindult a barakkja felé.
Negyed
óra múlva, már az összes frissen érkezett elfoglalta helyét.
-
Na, nézd csak, Fred - veregette meg egy vöröses hajú férfi
vállát egy másik, kissé kopaszodó. – Megjöttek a friss husik!
– Erre a szóra a barakk többi lakója is azonnal felfigyelt, és
a két fickó másik hárommal az oldalán elindult a helyiség
legvégébe elsétált emberekhez. – Ide nem lehet, csak úgy
beköltözni, itt be kell avatni mindenkit, fiúkák!
- Pofa be
kopasz barom, húzd meg magad! – mordul rá Morson. – Mindannyian
fáradtak vagyunk, és senki nem kíváncsi a szar szövegedre!
-
Igazán? - és a kopasz fickó öklét meglendítve Morson felé
ütött, de az kitért előle, elkapta a kezét és a földre
terítette, erre a másik négy fickó odaugrott, lerángatták a
földön fekvőről, és lefogták.
- Csak ne olyan hevesen,
szarcsimbók! – nem szeretjük mi itt az ilyet!
- Épp úgy,
ahogy mi sem! – szólalt meg mögötte Maes. – Megmondtuk, hogy
nem vagyunk rátok kíváncsiak, úgyhogy húzzatok el, amíg szépen
mondjuk!
- Így van! – lépett mellé Riki, oldalán Royjal,
utóbbit inkább oda kellett ráncigálni. – Húzzatok a véresbe,
különben nem állunk jót magunkért! – és a többi frissen
érkezett katona is melléjük állt.
- Na, ki az erősebb?
-
Gyertek csak, mi többen vagyunk!
- Kotrás, pöcsök!
A helyzet azonnal eldőlt, két ellenséges csapat állt egymással szemben, lakott ugyanazon barakkban. Bár az egyik jócskán a másik feltett állt, ugyanis a régebben ott lévők közül sem volt mindenki az öt kötekedő pasas oldalán… sőt, ők öten voltak, majd' ötven emberrel szemben.
- Na, mi lesz? Nem jöttök?
– kérdezte Morson gúnyos, kárörvendő vigyorral az arcán. –
ekkor azonban hirtelen robajjal kivágódott az ajtó.
- Mi ez a
felhajtás? – a felügyelő tébolyodott arccal ordított, a
meglepetten ácsorgó csapat felé.
