1. Fejezet
Egy új korszak kezdete

- Elegem van belőletek! Elmegyek. – Harry durván félrelökte a bejárati ajtó előtt álló nagybátyját, és kirohant az utcára.

Nem igazán gondolkozott azon, hogy hova is menjen, legfőbb célja az volt, minél távolabb legyen a gyűlölt háztól. Néhány saroknyi futás után kifulladva állt meg. Megpróbálta lecsendesíteni légzését, mert hirtelen nagyon rossz érzés fogta el. „Valaki figyeli!"

„ Francba" – gondolta. – Hogy lehettem, olyan hülye, hogy még a pálcámat sem hoztam magammal?" – Óvatosan körülnézett, de nem látott senkit.
„Úgy látszik, már képzelődöm is…" – mérgelődött magán, de a következő pillanatban meglepődni sem volt ideje, mikor három alak toppant elé a semmiből, és durván megragadták a karját. Az egyikük sóbálvány átkot küldött rá, a másik kettő, pedig karját fogva hoppanált vele.

Mindez másodpercek alatt zajlott le és a három alak biztos volt benne, hogy tettüknek nem akadt szemtanúja.

Tévedtek.

Egy homokszín hajú férfi szemtanúja volt az eseményeknek. Lélekszakadva követte a meggondolatlan ifjút a házuktól, mégis késve érkezett. Most megdöbbenve és kétségbeesve nézett maga elé.

- Hogy mondom ezt el Siriusnak és Dumbledore-nak? Harryt elrabolták, és én nem tettem semmit, hogy megakadályozzam.

Harry egy sötét helyen tért magához. Pislogott néhányat, de csak homályos foltokat látott maga előtt. Körbetapogatózott, és megtalálta a szemüvegét maga mellett. Egy elsötétített szobában volt, vagy talán éjszaka volt? Nem tudta. Szörnyen fájt a feje, és amikor odanyúlt, jókora dudort érzett a tarkóján. Felült. Egy ágyon feküdt, betakarva, nem a saját ruhájában. Valaki átöltöztette, és pizsamába bújtatta. Egyre kevésbé értette a dolgokat. Utolsó emléke az volt, hogy megjelent előtte három csuklyás alak, egy átok és valamivel később egy fellendülő kéz volt.

„Voldemort kapott el…" – volt az első gondolata. - „De ki öltöztetett át? És miért vagyok egy szobában, ha Voldemortnál vagyok? Ja, biztos meghívott vendégségbe…" – ezt viccesnek találta, és halkan kuncogott egyet.

Halkan nyílt az ajtó.

- Úgy hallom, magadhoz tértél – hallott egy aggodalomtól csengő hangot, ami minden másnál jobban megrémítette. Ijedtében a falig hátrált az ágyon, és ott apróra próbálta összehúzni magát. Hang most kacagott. Nevetése jókedvű volt, a fiúnak mégis olyan érzése volt, mintha az illető nem szívből tette volna.

- Mit akarsz tőlem? – kérdezte halkan, és azon igyekezett, hogy hangja ne remegjen túlságosan.

A magas alak válasz helyett az ablakhoz lépett, és egy pálcamozdulattal felhúzta a redőnyöket. A szobába áradó erős napfénytől Harry hunyorgott és könnybe lábadt a szeme.

- Öltözz fel, reggeli közben mindent megbeszélünk -A férfi a székre kikészített ruhákra mutatott, majd magára hagyta az elképedt fiút.

Csendben szemlélte a vele szemben ülő, fehér bőrű, egykor kimondottan jóképűnek mondott, ma már azonban inkább kígyóarcú férfit, aki jó étvággyal falatozott. Csak akkor kapta el a szemét, mikor az visszanézett rá.

Végül a férfi megunta, letette a kést és a villát a kezéből, megtörölte száját, és a fiúra nézett.

- Hallgatlak…

Harry meglepődött. „Úgy látszik, nagyon beüthettem a fejem…"- gondolta keserűen.

- Biztosíthatlak róla, szó sincs erről, -rázta meg a fejét a másik.

- Mi ez az egész? Mit keresek itt? – tette fel a kérdést, ami azóta foglalkoztatta, hogy magához tért.

- Magamhoz kérettelek, mert van néhány megbeszélnivalónk… – hangzott az egyszerű válasz.

- Magához kéretett? Talán inkább elrabolt, nem? És milyen megbeszélnivalónk van. Legutóbb, úgy kb. két hónapja még egyszerűen csak meg akart ölni. Nem hiszem, hogy bármi is megváltozott volna.

- Nos, ebben tévedsz. Minden megváltozott…

Harry a párbajteremben üldögélve nézte a halálfalók szokásos napi edzését. A teremben, szokásos párbajpózban Lucius Malfoy és Rabastan Lestrange álltak egymással szemben. Szertartásosan meghajoltak egymás felé, majd szinte azonnal szórni kezdték egymásra a varázslatokat. Harry kapkodta a fejét, olyan gyorsak voltak. Kábító, védekező és támadó varázslatok váltották egymást. Egyet-kettőt már felismert a pálcamozdulatról, de a legtöbb ismeretlen volt számára, és miután a két mágus nonverbális varázslatokat használt, bizony rádöbbent, hogy ő még milyen keveset tud minderről.

Mostanában így is úgy érezte, nem önmaga. Az elmúlt pár napban megpróbálta megemészteni a történteket. Az agya kattogott a rázúdított információk súlya alatt, énjének egy része most sem volt képes elhinni a történteket.

- Nem zavar, ha ideülök melléd? – Voldemort nem zavartatta magát Harry zavart köhécselésétől, letelepedett mellé. – Hogy telnek napjaid? – folytatta a társalgást a Nagyúr. – Remélem, az embereim mindent megtesznek, hogy elégedett legyél.

- Nincs velük probléma – hangzott a halk, óvatos válasz. Éppen tegnap volt szemtanúja, milyen módon képes megbüntetni valakit a mellette üldögélő alak, ha úgy érzi, az nem tanúsít úgymond „kellő udvariasságot" a vendégnek.

Harryt egy pillanatra kéjes öröm fogta el, mikor Voldemort cruciatus átokkal sújtotta Pitont, mikor az a szokásos fölényes, pökhendi hangon próbálta őt kioktatni. Ám, amikor látta, hogy bájitaltan tanára a fogát összeszorítva földre esik fájdalmában, összeszorult a szíve. Voldemort azonnal megszüntette az átkot, ránézett, megcsóválta a fejét, és szó nélkül távozott a szobából.

Harry nehezen, de lassan elhitte, hogy a varázsló nyáron történt feltámadása, vagy testet öltése nem egészen úgy sikerült, ahogyan azt Voldemort képzelte.
A vér, az ellenség vére – ez esetben Harryé -, amely erővel vétetik, megbosszulta magát. Bár Voldemortnak újra volt saját teste, de Harry vére, amely tele volt az anyjától kapott védelmező mágiával, most érzéseket is adott neki. Sőt még annál is rosszabb történt. Voldemort nem csak, hogy képes lett érezni, az őt Harryt összekötő sebhely révén mindazt érezte, amit a fiú is. Rengeteg szeretetet. Ez eleinte az őrületbe kergette, ő pedig a halálfalókat, később lehiggadt. Az elmúlt két hónap alatt új tervet eszelt ki, hogy hatalomra törjön. Ehhez, pedig szüksége volt Harry Potterre.

Már az első reggelijük alkalmával világossá tette az ifjú varázsló számára, hogy nem pusztán szívjóságból bánik vele barátságosan, hanem a segítségére van szüksége.

Amennyiben Harry mellé áll, többé nem esik baja senkinek sem, és Harry élete is fenékig tejföl lesz. Ellenkező esetben véres megtorlás vár mindenkire, aki Harry szívéhez közel áll. És, hogy ne legyenek kétségei, meg is nevezte az első személyt, akit eltenne láb alól. Sirius Blacket.