Eredeti szerző: TheRoseThatKnowsPain

Eredeti cím: Mourning and Acceptance

Béta: A kedves 春風, aki még most is türelemmel nézi át magyartalan mondataimat. Hogy bírhatja? :o

A fordítás a kedves szerző engedélyével történt. Ha hibát találtok, nyugodtan sikítsatok, és kijavítom. Remélem tetszeni fog...

Emlékezés a hála hangjegyeiben

A tenger itt eléggé nyugodt, nem?

Bámulva a tenger sötétségét, ahol a szörnyek és a mélytengeri halak úsztak, Brook halkan dúdolta a Brink Szakéja dalt egy lassú, szomorú dallamban, hogy passzoljon a komorsághoz, amit ez az állandó víz alatti rémálom légköre bocsátott ki.

De ez nincs befolyással a mi légkörünkre, gondolta vidáman. Boldogak vagyunk, hogy látjuk egymást, a hullámokon vagy mélyen alattuk - nem számít.

Bár senki nem tudta, hogy éjszaka vagy nappal volt, mindenki úgy döntött aludni megy, habár valójában senki sem aludt; Chopper lelkes visításai és Usopp izgatott kiáltásai, mellette Franky vicces robot imitálásával, Sanji és Zoro civakodásával és a lányok beszélgetésének baritonja a szobájukból megtöltötte szívét (bár nem volt szíve - CSONTVÁZ VICC!) valamivel, amit már két éve nem érzett.

Itthon vagyok.

Nem volt biztos mennyi ideig volt fenn az árbocnál, mielőtt kapitánya megérkezett. Brook kész volt, hogy vidáman köszöntse, de mégse tette, amikor látta a nosztalgiát a kapitánya szemébe és inkább csendben maradt, várva a vezetőjére, hogy beszéljen.

Luffy lehuppant mellé szinte némán, felnézve a mélytengeri sötétség árnyékaira körülöttük, és valami Brook mellkasában - valami, ami biztos volt, hogy már nem volt neki - eltört, mert kapitányának szeme üveges volt emlékekkel és fájdalommal, és Brook nem tudta, mit csináljon. Ide kellene hoznia Zorot? Zoro tűnt annak a személynek, aki általában foglalkozott Luffy-val, ha elbizonytalanodott, mivel első tiszt volt és minden egyéb.

Brook enyhén erőtlennek érezte magát, és szégyellte magát, mert Luffy a kapitánya volt és segíteni akart neki, de nem tudta hogyan; egy kis része az agyának (nem talált elég erőt, hogy csontváz viccet csináljon belőle) megpróbálta racionalizálni, mert már két év telt el és Brook amúgy sem volt túl régóta a csapatban, de a maradék része, csak sikított, hogy ő volt a legrosszabb szemét a világon.

- Brook, - suttogta csendesen Luffy, és a kapitánya úgy hangzott Brook füleiben, mint egy fiatal gyerek, aki kért valamit, de amikor odanézett, minden amit látott, Luffy, aki olyan öregnek tűnt, olyan megtörtnek és üresnek. Brook sírni tudott volna. - Játssz nekem egy dalt.

Brook a kapitányára nézett, a gyerekes, éretlen, boldog, sugárzó kapitányára, aki olyan bánatosnak és eszelősnek tűnt az emlékek miatt, és megértette.

(Mert Brook ismerte mások elvesztésének fájdalmát pontosan a szeme előtt, olyan közel, hogy tarthattad volna őket, de mégis elillantak a sötétségbe bármit is tettél. Most már a kapitánya is tudta, de Brookkal ellentétben, neki csak két éve volt tele edzéssel, hogy elfogadja a fájdalmat és gyászt és a bűntudatot, ötven csendes év helyett. Brook értette. )

A válasz majdnem olyan csendes volt és Brook csontos vállára helyezte hegedűjét. - Igenis, Kapitány.

(Mert Brook értette. Nem kiszabott fájdalom vagy büntetés volt; csendes, nosztalgikus emlékezés volt egy bátyra, aki feladta az életét az öccséért, és ha Luffy-nak szüksége volt arra, hogy visszacsússzon a kapitány szerepbe és a szokásos önmaga legyen, akkor Brook megtenné.)

A dal, amit játszik szomorú és melankolikus, de van benne napfény, tisztelet és a húrok mély, lassú hangjegyei alatt, valami hála féle, mert ha a férfi, akit Luffy a bátyjának szólított, hasonlított a kapitányára, akkor Brook tudta, hogy egy boldog személy volt; és a férfi megérdemelte ezt a tisztelgést, ezt a megemlékezést, a háláját, hogy megmentette a fiút, akiért bármit (mindent) megtenne.

Brook ujjai még akkor sem remegtek meg, mikor hallotta az éles lélegzetvételt.

(Luffy megérdemelte ezt a tisztelgést, e pillanat emlékezést, ezt a gyászolást, ezt a hálát. )

Mert mint Luffy zenésze, alárendeltje és még fontosabban, a barátja, játszana és játszana, nem számít mennyi ideig tart, amíg kapitánya újra egész nem lesz.

És ha egy nosztalgikus dalra volt szüksége és egy pillanatra, hogy sírjon, akkor Brook megadja neki.

Mert Brook értette.