Üdv~

A történetet ketten írjuk Kijával [nordicsnowflakes[pont]blogspot[pont]hu]. Anyagi hasznunk nem származik, minden jog a DreamWorksé és Cressida Cowellé.
A történetet nyomon követhetitek a blogomon is: never-marauders-land[pont]blogspot[pont]hu, ott vannak képek is ;) Jó olvasást kívánunk~

What does he want from me?!

I. Fejezet

Astrid összecsapta a tenyereit, mikor belépve a helyiségbe úgy találta, mindenki időben megérkezett – na jó, majdnem mindenki – és alig tudta elrejteni a mosolyát, amikor hozzákezdett a nagy hír bejelentéséhez. Rajta kívül eddig csak ketten tudták, és csak egyikük tartózkodott itt.
- Szóval, emberek. A kapcsolataimnak hála el tudtam intézni, hogy a tavaszi Fantasy Conon a mi kollekciónkat mutassák be a nagyszínpadon, és még egy modellt is szereztek nekünk, ami azt illeti, neves modellt, szóval ez lehet a mi nagy áttörésünk. A koncepciónknak pedig illeszkednie kell a rendezvény hangulatához és elvárásaihoz, de ezen kívül – egy pillanatra az ajtó felé nézett, ahol a hiányzó tagjuk most osont be – szabad kezet kaptunk a témában – fejezte be a mondatot. – Haddock, megint késtél.
- Bocs-bocs, a közlekedés – felelte a fiú unottan, ami mögött inkább a hétfő reggeli álmossága rejtőzött, mint az általános hozzáállása az élethez. – Folytasd csak – mondta, ahogy lezuttyant az egyik üresen álló székre.
- Tehát – kezdte újra –, Fishlegs meg én megbeszéltük, minek szellemében kell dolgoznunk, hogy megnyerjük a közönséget.
- Szóval – vágott közbe izgatottan a fiú, a maga lelkességével –, ez egy szubkulturális rendezvény, mégis százezres nagyságrendű a résztvevők száma, úgyhogy ez lehet a mi nagy bemutatkozásunk a világnak, ahogy Astrid is mondta! Mivel egy verseny előtt lesz a bemutatónk, tömve lesz az egész hely, azok is bent ülnek majd, akik lényegében csak arra jöttek, de hely kell nekik, szóval el kell kápráztatnunk mindenkit a teremben. Mondom, mi a terv: lesz egy kollekciónk, amit a rendezvényhez kötünk, jelmezek, egy színpadi produkció, egy performance. És lesz egy, amivel megszólítjuk a látogatókat, amivel beletalálunk az ízlésükbe. A szubkultúrák szeretik, ha foglalkoznak velük, ha elérhető áron adnak olyasmit, ami tetszik nekik, azzal nyert ügyünk van. Kérdés?
- Kit öltöztetek fel a srácon kívül? – Astrid örömmel vette a kérdést, mert így legalább biztos lehetett benne, hogy a fiú elolvasta az e-mailt, amit küldött neki hajnalban... nos, valószínűleg akkor még nem aludt. Hiccup olyan szinten tervezte egyedileg a ruháit, hogy nagyjából semmit nem volt hajlandó megrajzolni azelőtt, hogy ismerte volna azt, aki később viselni fogja. Főleg nem kifutó-témákban. A hétköznapibb dolgokkal jobban boldogult.
- Van még pár jelöltem, majd megbeszélem Heatherrel és segíteni fog nekem meggyőzni őket – válaszolta a lány. – Így megfelel?
- Van valami támpontod ezeken kívül?
- Úgy gondoltam, te jobban értesz ehhez a világhoz – válaszolta óvatosan.
- Mi?! – mordult fel Snotlout, aki eddig a falnak támaszkodott, összefont karokkal. – Rá akarod bízni az egész dolog sikerét?! Nem vagy eszednél, Astrid!
- Meg fogjuk oldani – jelentette ki határozottan, ellentmondást nem tűrőn. Ekkor pillantotta meg, hogy akit várt, megérkezett, s most az ajtó előtt várakozik. – A további vitát egyelőre berekesztem. Mindenki menjen a dolgára, az előző projektünk leadási határideje holnap van, úgyhogy kapjuk össze magunkat. A Conos tervünket pedig a jövőhétvégére várják. Haddock, velem jössz – ezzel el is hagyta a helyiséget.

Daydream soha nem hallott még ezelőtt erről a cégről, de Heather csak jókat mondott róluk, szóval el kellett hinnie, hogy tudnak valamit. Amúgy is lógott eggyel Heathernek, és ha van akkora szerencséje, hogy egy lány nem randevút kér tőle egy ilyen helyzetben, akkor tényleg majdnem bármit hajlandó neki megtenni. Ezzel szemben azonban voltak feltételei, amiket Heather elfogadott és elméletben továbbította is a Berkiansnak, talán nem szalad el velük a ló, és nem akarnak majd semmi olyasmit ráerőltetni, amit élből elutasít.
A cég eldugott helyen volt, legalábbis eldugottabban, mint amire egy divattal foglalkozó társaság esetében számítani lehetne, de tisztában volt vele, hogy nem ítélhet a külső alapján. Legalábbis nem húzhatja le őket elsőre. Annyit tudott róluk, hogy fiatalok, még az érvényesülésen dolgoznak, rengeteg ilyen van. Az irodaház első emeletének nagyjából felét foglalhatta el, az ajtajukon függött egy nyitva tartás, egy logó (Berkians felirat, felette sisak) és nevek, amiket nem olvasott el.
A lány, Astrid, akivel korábban beszélt, szőke volt és kék szemű, rendezett külsővel és olyan hajfonattal, mint amilyet csak a hajmodellek hordanak fényképezőgép előtt, nem akarta tudni, mennyi időt tölt azzal, hogy így nézzen ki. Mindenesetre szép volt, csinos és határozott fellépésű, ahogy azt Heather is mondta. Ha ebben igaza volt, talán a többiben is. És akkor megengedhetett magának egy kedvesebb mosolyt is a lány felé, akinek ez láthatóan tetszett, mintha egy másodpercre zavarba is jött volna tőle. Ez tetszett.
- Ő itt a tervezőnk, Harald Haddock – intett a mellette álló srácra. Na, vele már egészen más volt a helyzet. Róla is hallott, sőt, róla hallott a legtöbbet, és csak jókat, azonban az ő benyomása valahogy máshogy alakult. A barna haja kócos, ennek ellenére valahogy a fejére lapul, az arcába lóg, fekete keretes szemüveget viselt, valami egyszerű, sötétzöld pamut pulóvert, aminek nyaka alól kilógott a fehér ingének gallérja, ami ing sarka kibukkant alul is, és a bal ruhaujja alól is. Ehhez sima szürke farmer. A vállán elnyűtt válltáska, a pántjára kötve egy zöld, gyűrött sál. A füle mögött rövid ceruza. Szokott találkozni a tervezőkkel, a bemutatók előtt nagyjából öt percre, hát, egyikük sem nézett még így ki.
- Üdv – mondta a srác, a hangja kissé rekedtes, és éppen csak egy pillanatra nézett fel, hogy találkozzon a tekintetük, sötétzöld szemei vannak, ahogy kezet fogtak.
- Daydream.
- Heather elmondott mindent, ugye? – kérdezte tőle Astrid.
- Igen, mondta a Cont meg ilyeneket.
- Remek, akkor ismerkedjetek egy kicsit – bólintott a lány, majd odafordult a sráchoz, és mondott neki valamit, amit egyáltalán nem értett, mert még véletlen sem angolul hangzott. A srác visszamorgott valamit, megköszörülte a torkát és ismét rá pillantott, kifürkészhetetlen arccal.
- Meghívlak egy kávéra – mondta két másodperccel később, és már el is indult kifelé.
Az épület utcafrontjáról nyílt egy kis kávézó pékséggel egybekötve, a srác – Harald – ide vezette, közben nem szólt hozzá, csak ásított egyet, majd belökte az üvegajtót. Csendes csilingelés, a pultos lány felnézett és rájuk mosolygott, anélkül kapcsolta be a kávéfőzőt, hogy odanézett volna, aztán kiperdült a pult mögül, és odajött hozzájuk. Harald addigra ledobta magát az egyik asztalhoz, a táskájából előrántott egy vázlatfüzetet és felcsapta egy üres oldalon.
- Sziasztok – mondta a lány. – A szokásost?
- Igen. Kösz – jött a rövid válasz, és a fiú rajzolni kezdett, ehhez feltűrte a bal kezén a pulóvert és a kilógó inget. A bőre világos és a csuklóján egy sárkány tekeredett körbe, akárcsak egy fekete karkötő, a szemei egy-egy hidegkék pont.
- Neked mit hozhatok? – Daydream felnézett a lányra, röviden rámosolygott. Az elpirult és nyelt egyet.
- Amit neki.
- Máris – biccentett és kapkodó mozdulatokkal otthagyta őket.
Visszanézett a srácra. Az csak kisöpörte a haját az arcából, ettől még kócosabbnak tűnt csak. Daydream azon gondolkodott, hogy képesek emberek így kilépni az utcára.
- Te is ismered Heathert, ugye? – kérdezte végül, mert nagyon úgy tűnt, a srác nem fog ránézni.
- Jamm. Dolgoztunk együtt – felelte kurtán.
- Te is voltál szervező?
- Nem, még előtte. – A „még előtte" valami olyasmit sugallt, hogy Harald is mozog vagy mozgott azokban a körökben, ahol a közös ismerősük, és ahol ő régen. Nem sűrűn találkozott olyanokkal, akik ott kezdték, mint ő.
- Nem húzok cosplayt senki kedvéért – jegyezte meg hirtelen.
- Rendben – hagyta rá. Semmi miért mondod ezt, miért pont most, mintha nem lenne fontos. – Mi magunkat visszük kifutóra – fűzte hozzá valamivel később.
Meghozták a kávét és Harald letette a ceruzát, a füzet ott maradt az ölében, az asztallap így eltakarta előle, bármit is rajzolt ilyen nagy elánnal. A kávéját fújkálta, jobbjával a cukrot öntötte bele. Továbbra sem nézett Daydream felé, akit ez igencsak kezdett zavarni.
- Szép sárkány – jegyezte meg, amikor a másik ismét a kezébe vette a ceruzát, és ehhez újra fel kellett tűrnie a ruhái ujját.
- A neve Celeste – válaszolta, és a pillantása a sárkányra esett.
- Tudsz olaszul? – kérdezte hirtelen, pillanatnyi reménnyel, hogy lesz miről beszélgetniük, és túlléphetik ezt a hamvában holt kísérletet.
- Nem. – Daydream felpattant és az asztal felett átnyúlva elmarta a vázlatfüzetet. Harald olyan élesen nézett rá érte, mintha valami főbenjáró bűnt követett volna el.
- Volnál szíves rám figyelni amikor velem beszélsz? – Maga sem értette mi ez a hirtelen hevesség, mi ez a hirtelen lobbanó idegesség. De azt nagyon utálja, ha valaki nem figyel rá, pláne, ha az illető beszélgetést folytat vele.
- Rád figyelek – válaszolta nagyon nyugodtan. – Add vissza, kérlek.
- Nem úgy néz ki – morogta vádlón, és figyelmen kívül hagyva a kérést, rápillantott a rajzra.
A fehér lap tetején egy kis téglalapban szerepelt az ő neve és a dátum, a bal margón olyan adatok, mint milyen magas, milyen széles a válla, a csípője... Az igaz, hogy Heather elküldhette a cégnek ezeket az adatokat róla, de... mi az, hogy ez a srác tud mindent? Aztán végigpillantott a rajzon, ami őt ábrázolta, úgy, ahogyan most van, abban a koptatott farmerben és a barna bőrdzsekiben, alatta a farmer inggel. Az arányok rendben, még pár gyűrődés is odakerült, és nyilakkal odafirkantva a ruhái anyaga. Mikor nézett rá egyáltalán, hogy tudja, mit visel? És ami ennél érdekesebb: abban az öt percben skiccelte fel, amíg „beszélgettek"? Csak így, csuklóból, álmosan és még csak nem is egy rendes asztalon egy tompa ceruzával? Felpillantott Haraldra, aki feszülten és várakozón nyújtotta felé a balját, mire ő lassan visszaadta neki a vázlatfüzetet és visszaült.
- Nem is rossz – ismerte el.
- Kösz – biccentett, és visszarakta az ölébe a füzetet, de nem nézett le rá. – Sajnálom – tette hozzá egy pillanattal később.
- Mit? – hökkent meg.
- Ha megbántottalak – mondta, ujjai közt a ceruzát forgatva. – Nem volt szándékos.
- Oké, nem baj – hagyta rá és megpróbált mosolyogni.
- Akkor jó. Astrid kitekerné a nyakam, ha megsértenélek valamivel. – Újra a vázlatfüzethez fordult, miután kortyolt egyet a kávéból.
- Nem tűnt olyan veszélyesnek – jegyezte meg.
- Nem a te főnöködnek hiszi magát – felelte és megint arrébb söpörte az arcába lógó tincseket. Mielőtt bármit mondhatott volna, megcsörrent a telefonja, muszáj volt felvennie. Egy perc múlva felugrott az asztaltól.
- Mennem kell. – Harald csak biccentett, aztán mégis felnézett és ő is felállt.
- Holnap el tudsz nézni hozzánk? – kérdezte, mire gyorsan végiggondolta a napi programját.
- Azt hiszem – bólintott lassan.
- Astrid majd ír neked.
- Oké. – Röviden kezet fogtak és ő kivágtatott a helyről.

Arra rezzent, hogy Astrid lehúzta róla a fejhallgatót, ezzel párhuzamosan megpaskolta a vállát. Felpillantott, aztán hirtelen egyenesedett fel a székben, körülkapta a pillantását a helyiségen, már csak ketten voltak.
- Franc... megint átszunyáltam a munkaidőt? – kérdezte úgyis mindegy alapon kinyújtózva.
- Ja, éppen zárnék – mondta a lány, de valahogy most nem volt sem fenyegető, sem dühös.
- Ne haragudj – kérte azért, és szedelőzködni kezdett. Kikapcsolta a gépét, felkapta a feje alá hajtogatott sálát és lazán a nyakába dobta. – Mire jutottál a sráccal... Daydreammel?
- Tizenegykor benéz holnap. Jó lenne, ha addig ideérnél – nyomta meg figyelmeztetően a mondat elejét.
- Igyekszem felkelni – ígérte, és elindultak kifelé. Astrid gondosan áramtalanított és bezárt, és baktattak le a lépcsőn.
- Heather azt ígérte, hogy segít megnyerni azt a svéd lányt – jelentette ki hirtelen.
- Óh. Ez... ez jól hangzik – válaszolta egy ásítás után. – Sassa...? Ez tényleg.
- Van valami ötleted? – érdeklődte óvatosan Astrid.
- Még nem tudom – vont vállat. Ha valami motoszkált is benne a Daydreammel való találkozás után, azt nem kötötte rögtön a lány orrára. Amúgy is nagyon nehezen tudott csak beszélni az ötleteiről, azok beszéltek helyette, amikor már ott voltak a papíron. – Látom ám a hátsószándékot! – jegyezte meg, talán leginkább azért, hogy még véletlenül se kelljen szót ejtenie arról, mi van a fejében.
- Mégis miben?
- Abban, miért hagytál aludni.
- Mesélj.
- Azt reméled, holnapra elétek rakok egy kifutóra való rajzot.
- Hát... gondoltam rá, hogy ha fent tudsz maradni hajnalig, lesz holnapra valami, de van még rá majdnem két hetünk, és biztos vagyok benne, hogy ki tudom tolni a határidőt...
- Nem kell. Megleszünk addig – jelentette ki határozottan. – Ezen most még ne aggódj. Tetszik az ötlet.
- Ennek örülök – mosolyodott el. – Egyél valamit, mielőtt hazamész.
- Igen, anyu – morogta maga elé vigyorogva, és elhajolt, amikor a lány tarkón akarta legyinteni.
Elköszöntek egymástól, Astrid biciklivel járt, mert megtehette, ő meg metróval, mert olcsóbb volt, mint a taxi.

Névmagyarázat, juhú.
Hablaty neve eredetileg Hiccup Horrendous Haddock The Third, ami a magyarban Harmadik Hablaty Haragos Harákoló Harald lett (mármint a könyvekben), és mivel a Hablaty sehogy nem képez egy rendes anyakönyvi nevet Hibbanton kívül, összegyúrtuk a kettőt: Harald „Hiccup" Haddock tehát. (És Daydream egészen addig Haraldozni fogja, míg nem mondja, hogy ugyan szólítaná már a becenevén. Bocsi.)
Fogatlan neve a könyvekben eredetileg Toothless Daydream, magyarul Fogatlan Álmodozó, ami a fajtájára utal. Innen jött a T. Daydream név. A T. feloldását egyelőre nem árulhatjuk el, mivel Daydream mindenkit megöl, aki megtudja a keresztnevét. Sajnáljuk? Sajnáljuk.
A többiek nevét csak eredeti angolban használjuk többségében becenévként:
Heather – Hanga a Riders of Berk [Sárkányok: A Hibbant-sziget harcosai] sorozatból;
Fishlegs – Halvér;
Snotlout – Takonypóc.
A Berkians a második filmből jött, mivel a Hibbantiakra így hivatkoznak az angolban.