Ez a sztori egy ideje már körvonalazódott a fejemben, de a leírásáig csak most jutottam el.

Minden egy péntek délután kezdődött. Az egész csapat a pihenőben ült, és pókerezett. Tengernyi szabadidejük volt, aznap senki sem akart gyilkolni Kaliforniában.

Már majdnem egy órája játszottak, és a tétnek használt sósmogyorók huszonhárom darab híján mind Patrick Jane-nél voltak. A hiányzó huszonhárom darab ugyanis Teresa Lisbon-é volt. Lisbon aznap még nem vesztett, pont úgy, ahogy Jane sem.

A csapat lélegzetvisszafojtva figyelte az összecsapást.

Cho volt az utolsó, aki kiesett, az ő utolsó három mogyorója is ott hevert a tétnek fenntartott, szebb napokat is látott vodkáspohárban. Rigsby még talán tényező lehetett volna a játékban, de ő felfalta a saját mogyorói felét, ígyhát már semmije sem volt. Bár, ahogy ő mondta, inkább veszítsen teli hassal, minthogy ne élvezze a játékot!

Már csak egy kérdés maradt: Ki fog nyerni?

Mindenki első, meggondolatlan választása Patrick Jane lett volna, de mégis valami azt súgta a csapatnak, hogy talán mégsem ő lakik jól aznap mogyoróval.

Ahogy megnézte a lapjait, Jane elvigyorodott. Ránézett az előtte tornyosuló sósmogyoró halomra, majd lassan, pedánsan leszámolt huszonkét darabot a vodkáspohárba.

Ez mindenkit meglepett. Arra már rájöttek aznap, hogy Jane sosem kockáztat nagyot, inkább lassan, de biztosan gyűjti össze ellenfelei mogyoróit. Épp ezért, mindenki sejtette, hogy nem blöfföl.

Lisbon elhúzta a száját. A többiek nem tudták eldönteni, hogy a lapjait készül-e bedobni, vagy, hogy a férfit sajnálja-e. Az illegális szerencsejáték mennyiségét fokozandó, Cho megszólalt.

- Ötven dolcsit Jane-re. Benne vagytok?

Grace megrázta a fejét, tudta, fogadni csak az igazi gentlemanek szoktak. Ő pedig se gentle nem volt, se pedig men. Tehát hagyta a férfiakra a férfias játékot.

- Hetvenöt. Lisbonra.

- Te tudod.

Lisbon a kártyáira pillantott. Tekintete végigvándorolt a csapaton. Cho nem látszott túl izgatottnak, Rigsby már előre örült a hetvenöt dollárjának, Grace pedig kíváncsian figyelte az eseményeket. Végülis, neki semmi vesztenivalója nem volt. Tekintete végül a vele szemben ülő, pimaszul mosolygó tanácsadón állapodott meg.

Jane a mogyorókat rendezgette. Sorokba pakolta őket, majd újra összeseperte őket egy nagy kupacba. Kezét éppen elhúzta volna a kis kupactól, de egy pillanatra megtorpant. Végül felkapott egy szemet, és pimasz, kihívó vigyorral a szájába dobta.

Ez a vigyor volt az, ami arra késztette Lisbont, hogy tartsa a tétet. Sőt, emelje is.

- All-in.

Az összes előtte heverő mogyorót betolta az asztal közepére, a vodkáspohár mellé, mivel abba már nem igazán fért több.

Cho, aki abban a körben osztott, felfordította az utolsó közös lapot. Így az asztalon lévő öt lap a következő volt: káró kettes, kőr dáma, pikk nyolcas, kőr király és az utolsó pikk tízes.

Jane elégedett vigyora még szélesebbre húzódott. Lisbon a kártyáiba pillantott. Majd a férfi magabiztos arcára. Visszanézett a lapjaiba.

- Bocs fiúk, nem ma.

És bedobta. Mielőtt bárki bármit tehetett volna, összeszedte a paklit. Jane elégedetten nyúlt jól megérdemelt sósmogyorói felé.

- Nyertél Jane. – mondta, és mielőtt a férfi besöpörhette volna a nyereményét, egyet még megevett belőle

Egy pillanatig senki sem szólt. Végül Cho törte meg a csendet.

- Hetvenöt dollárral jössz, Rigsby!

- Nem ötven volt?

De mindenki tudta, hogy nem.

- Hatvanban kiegyezem.

Rigsby bosszúsan nyúlt a tárcájáért.

- Nem tudom ti mit terveztetek ma estére, de aki szabad, azt meghívom egy sörre, a mogyoró mellé.

- Akkor megehetjük? – Rigsby mársem volt olyan szomorú a hatvan dollárja miatt

Jane bólintott.

- Én megyek. – szólt Cho

Lisbon és Rigsby egyszerre bólintott. A tekintetek Grace-re szegeződtek.

- Öhm… nekem sincsenek terveim…

Így hát, jobb tervek híján, elindult inni. Nem messze volt egy vendéglátóipari egység, aminek ajtaja fölé ugyan nagy betűkkel ki volt írva, hogy bár, mégis inkább csak egy vidéki kocsmára hasonlított.

A bárban nyolc-tíz ember lézengett, beszélgetett. Jane körülpillantott. Választása az egyik sarokasztalra esett. A csapat nem ellenkezett, miért is tették volna?

- Lisbonnak sör, ti is azt kértek?

Mindhárman bólintottak. Jane elment, hogy megrendelje az italt.

- Mik voltak a lapjaid? – kérdezte pár pillanattal később Rigsby?

- Nem volt semmim se.

- Akkor miért adtad meg a tétet?

Lisbon nagyot sóhajtott. Mielőtt még válaszolhatott volna, megérkezett Jane és a csapos, aki segített neki kivinni a söröket.

- Wow, Jane! Hogy vetted rá ezt a nőt, hogy segítsen? – kérdezte Grace, miután a csapos otthagyta őket – Én már jártam korábban itt, rémesen ellenséges volt!

- Jókor mondtam jót.

Egy pár pillanatig csendben itták a söreiket. Végül Cho szólalt meg.

- Mit gondolsz Rigsby, billiárdon vissza tudnád nyerni a hatvan dollárod?

A férfinak felcsillant a szeme.

- Természetesen!

- Na, gyere.

Ahogy a két férfi elindult a billiárdasztal felé, Grace egy pillanatig hezitált, majd követte őket. Nem tudta mi késztette rá, talán az, hogy látni akarta a férfias küzdelmet, talán valami teljesen más.

Lisbon egy pár pillanatig nézte a billiárdozókat, majd figyelme visszaterelődött a sörére. Egy pillanatig azt bámulta, végül Jane felé fordult.

- Honnan tudtad, hogy sört fogok kérni? Ilyen unalmas lennék? Csak sör?

Jane egy pillanatra elgondolkodott, bár talán csak fokozta a hangulatot. A férfinél sosem lehetett tudni az ilyesmit. Végül megszólalt.

- Egyáltalán nem vagy unalmas. Inkább csak… – egy pillanatra megint szünetet tartott, azon gondolkodott, hogy mondhatná el a véleményét anélkül, hogy megbántaná a nőt – Kiszámítható.

- Kiszámítható? – a nő hangja egyszerre bánatos és sértődött – Azt is tudtad, hogy egy ászom és egy bubim volt? Hogy sorom volt? Hogy nem akartalak megszégyeníteni a csapat előtt?

Mielőtt Jane válaszolhatott volna, Rigsby diadalkiáltása töltötte be az egész termet. Nem annak örült, hogy nyert, hanem annak Cho elvétette az utolsó golyót. Jane meg akart szólalni, de Lisbon felállt és a pulthoz ment.

Annak ellenére, amit alig egy perccel korábban mondott, Jane-nek ötlete sem volt, hogy mit akarhat a nő. Talán csak egyedül akar lenni egy kicsit? Jane nagyon remélte, hogy csak ennyiről van szó.

Lisbon mondott valamit a pultosnak, de Jane nem tudott rájönni arra, hogy mit mondhatott. Aztán, amikor a nő egy üvegért nyúlt, rájött, hogy mi történik. Nem tudta mit tervezhet a nő, nem hitte, hogy az italválasztással akarja megcáfolni.

Lisbon megfogta az apró poharat, majd egy húzásra megitta a színtelen folyadékot. Biztos vodka – gondolta Jane – tequilát nem inna, az kiszámítható lenne.

De a férfi tévedett.

- Na, most ki az okosabb? – mormogta maga elé Lisbon és felhajtotta a tequiláját

Egy pillanatig még bámulta maga előtt a pultot, majd vett egy nagy levegőt és felpattant a bárszékről.

Jane messziről figyelte a nőt, nem tudta mire készülhet. Lisbon megfordult. A férfi látta, ahogy a nő körbepillant a bárban. Mintha hezitált volna, mielőtt megtesz valamit. Már csak egy kérdés marad: Mit tervezhet? Jane nem akarta tudni, de tudta, ha tesz valamit, azzal megöli a nő megmaradt önbizalmát is. Ami nem lett volna egy bölcs tett. Végülis, olyan nagy őrültséget nem csinálhat.

De Lisbon erre rácáfolni látszott. Elindult a billiárdasztal felé. Rigsby mellé lépett. Jane nagyot nyelt.

- Jé, szia Lisbo-

Lisbon kezeivel közrefogta a férfi arcát, és megcsókolta. Lassan, mélyen, minden pillanatát kiélvezve.

Jane és Grace, a két ember, akiknek ez nagyon, nagyon rosszul esett, lepottyant állaikat keresték a padlón. Cho pedig, mintha csak egy gólt ünnepelne, hurrázni kezdett.

Mire mind felocsúdtak, Lisbon mát el is tűnt.

Jane megpróbálta meglepetését palástolni. Ugyanis nem abban állt a képessége, hogy pókerarca volt, hanem abban, hogy szinte soha nem lepődött meg. Ám a nő most tényleg meglepte.

Grace szintén döbbenten, de talán kicsit sértettebb volt, mint Jane. Végülis, Rigsby az övé volt. Ha a férfi nem is tudott róla, Lisbonnak, akárcsak a többi kívülállónak, látnia kellett, hogy milyen birtoklóan szokta méregetni.

Rigsby csak állt, a billiárdasztal mellett, teljesen megsemmisülve, egy apró rúzsnyommal a szája szélén. Illetve, nem is volt olyan apró. Egyik kezében a dákót szorongatta, ami szép lassan kicsúszott a markából.

Senki sem tudta, hogy mi sokkolta ennyire, elvégre ő volt az egyetlen ember, akinek feltétel nélkül élveznie kellett a dolgot. Ha nem élvezte, akkor miért nem ellenkezett?

Cho lassan körülnézett.

- Mi történt?

- Lisbon történt! – Grace a fogai közt préselte ki a szavakat

- Mit értesz az alatt, hogy Lisbon történt?

- Idejött, és ledugta a nyelvét Rigsby torkán. Te vak vagy, vagy mi?

- Nem, csak ünnepeltem. Az újabb hatvan dolláromat. Tényleg, Rigsby, megkaphatnám?

Rigsby még mindig sokkos állapotban bámult valamit, ami valószínűleg egy másik dimenzióban helyezkedett el. De a hangokra reagálni látszott, egyik keze a zsebébe süllyedt, és átadta Cho pénzét.

- Jólvan fiúk. Én most hazamegyek a százhúsz ropogós dollárommal. Jó éjt!

Mire Rigsby magához tért a sokkból, Cho már el is tűnt. Senki sem látta, ahogy elmegy, Rigsby pedig kezdte úgy gondolni, hogy az asztal alatt egy féreglyuk van. Máskülönben hová tűnt Lisbon és Cho ilyen gyorsan?

Végül aztán Rigsby és Grace visszatértek az asztalhoz, a söreik mellé. Csendben ittak, mindannyian némán emésztették a történteket. Végül Jane szólalt meg.

- Azt hiszem, én visszamegyek a központba. Viszlát holnap.

És ahogy mondta, elindult a kapitányságra. Grace és Rigsby még mindig csendben alkoholizáltak. Egyikük sem tudta, mit kéne gondolnia. Végül aztán Grace törte meg a kínos csendet, mert a féltékeny éne erősebb volt, mint az, amelyik a dolog csendben elfelejtése mellett voksolt.

- Megcsókoltad. – a nő hangja sértődött volt

Rigsby valószínűleg félrenyelte a sörét, ugyanis hangosan köhögni és fulladozni kezdett. Az is csak a szerencsén múlott, hogy nem történt nagyobb baja, de Grace nem törődött vele.

- Ő csókolt meg engem!

- Visszacsókoltál!

Egyiküknek sem tűnt fel, hogy pontosan úgy veszekednek, mintha nem szakításban lettek volna…

- Tudod te, milyen jól csókol Lisbon?

Grace majdnem rávágta, hogy 'Igen!' de aztán a józanesze közbeszólt, és inkább ő is megcsókolta a férfit.

Megpróbálta nem érezni Lisbon szájfényének az ízét, és egy pár pillanat után már fel sem tűnt neki. A maratoni csók első perce után pedig már egyáltalán nem is érezte. Grace legbelső, egoista énje most táncolt örömében. Jobban kell csókolnia, mint ahogy Lisbon teszi, hiszen a férfi nem húzódott el. A tudata racionális részének pedig nem volt szíve közölni vele, hogy annak idején Lisbon húzódott el, nem a férfi. Aztán mikor már tényleg az oxigénhiányos állapot határain táncoltak, a nő végül elhúzta ajkát a férfiétól.

- Tudod te, milyen jól csókolsz? – mondta, helyesebben lihegte Rigsby

Grace csak halkan kuncogott. Már nem is érdekelte annyira mi lelte Lisbont, hogy megcsókolta a férfit. Mostmár volt fontosabb dolga is.

Noshát... Eredetileg Jisbon lett volna! Sőt, az is lesz, de asszem egy külön fejezetben... Addigis, ide nyugodtan lehet kommentelni ;)