Megjegyzés: Ez az első HPCSI novellám, aminek igen szép előélete van, röviden talán annyi, hogy mindkét történet közel áll a szívemhez. Köszönöm Lilyanne-nek, hogy megerősített az elképzelésiemben, és ha nem beszélgettünk volna, soha nem született volna meg ez a novella. Tessa az alapokat rakta le a műfajhoz, no igen az S.B.O. (Sötét Bal Oldal), Capri pedig meggyőzött, hogy Voldi igenis tudja, Nick mit keresett a sírban (lásd Grave Danger)
Jogok: Minden jog a CBS-é, illetve a sorozat megalkotóié, én csak kölcsönvettem a karaktereket a magam, és mások (reményembeli) szórakoztatására, no és persze a Warnerról se feledkezzünk meg. Amúgy is fontos a Büntetlen előélet a továbbtanulásomhoz…
Kategória: Hmm, azt hiszem, 12-13éven aluliak ne nagyon olvassák, de ez szerintem épp elég megkötés.
Ajánlás: Sok szeretettel ajánlom elsősorban Caprinak, Lilyanne-nek, és Tessának. És persze Mindenkinek, aki szereti akár a HP-t, akár a CSI-t.
Mi lenne, ha…
- Mégis mi a fészkes fenét keresünk itt? Az előbb még a tartózkodóban voltunk, vagy nem? – ráncolta össze szemöldökét Jim Brass, a Las Vegasi Bűnügyi Rendőrség nyomozócsoportjának oszlopos tagja, aki hajdan az éjszakai csoport vezetője volt. Ezt a posztot most Gilbert Grissom töltötte be, aki legalább ugyanolyan értetlenül nézett fel feje fölé, mint többi kollégája.
- Vajon mennyi pénzbe kerül egy elhagyatott kastély mennyezetén valódinak látszó eget mintázó hologramot létrehozni? – nézett Nick Stokes a mellette álló Sara Sidle-ra, aki egy vállrándítással jelezte, sejtelme sincs.
- Egy biztos, többe, mint az én egész éves fizetésem! – jegyezte meg Catherine Willows cinikusan.
- Talán valami problémád van a fizetési csekkeken lévő nullákkal? – meredt rá Conrad Ecklie villámló tekintettel.
- Mit mondjunk erre Conrad, amit szeretnél hallani, vagy az igazat? – válaszolt a kérdezett helyett Warrick Brown.
- Srácok nekem van egy ötletem, hol vagyunk, és mi ez a „hologram" a fejünk fölött, ahogy Ti neveztétek – szólt közbe a csapat legfiatalabb tagja, Greg Sanders.
- Greg, Neked mindig van egy ötleted, akkor is, amikor fölösleges! – hozta szokásos formáját David Hodges, a csoport különleges humorú laboránsa.
- Én szívesen meghallgatnám Greg teóriáját, vagy esetleg Neked van valami javaslatod? – kelt kollégája védelmére Sara.
- Köszi Szívem! – kacsintott a Hidrogén-peroxidos hajú fiú a nőre. – Szerintem ez Roxfort Elvarázsolt Mennyezete, és mi a vár Nagytermében vagyunk – folytatta szemrebbenés nélkül.
- Greggo? Megártott az utolsó rock koncert? – évődött vele Nick.
- Ez azért egy kicsit vad, nem gondolod? – kérdezte Catherine.
- Oké, várom a jobb magyarázatokat, az előbb még mindannyian a laborban voltunk, és hallgattuk Griss halál követhetetlen előadását a kiadások csökkentéséről. Bocsi Főnök – fordult végül az ősz hajú férfi felé.
- Én sem önszántamból tartottam meg, hanem mert Conrad volt olyan kedves, és a nyakamba zúdította az egészet.
- A Sheriff meg engem nyaggat, hogy húzzuk össze a nadrágszíjat – emelte fel mindkét kezét a helyszínelők főnöke.
- Szépjóestét Mindenkinek! – köszöntötte őket egy mély, mégis barátságos hang a hátuk mögül. Mindannyian megfordultak, és egy hosszú, ősz hajú, kissé csöves megjelenésű varázslóval találták magukat szembe.
- Na ugye, hogy megmondtam! – nézett rájuk Greg fölényes tekintettel. – Jó estét Uram! Ön bizonyára Albus Dumbledore, a Roxfort igazgatója.
- Pontosan fiatalember, örülök, hogy van valaki a társaságukból, akinek nem teljesen idegen a hely. Gondolom, ha a személyemmel is tisztában van, akkor más dolgokat sem kell elmagyaráznom Önnek – nézett rá barátságosan az igazgató félhold alakú szemüvege mögül.
- Ám ha nem vagyok tiszteletlen, attól még nekünk elmagyarázhatná, kérem! – nézett rá Conrad feszülten.
- Mr. Sanders jól mondta, Önök most Roxfortban vannak, a mágusvilág egyik leghíresebb iskolájában.
- Nagyon ügyes, Greggo, nem tudom, mi a trükk, de eléggé hatásosnak tűnik – nézett rá szúrós tekintettel Sara.
- Semmi közöm ehhez az egészhez, attól, hogy sejtettem, hol vagyunk, ne fogjátok rám az egészet! – védekezett a kémikus fiú.
- Tegyük fel, igaza van, és Roxfortban vagyunk, mégis mit keresünk itt? – kérdezte Nick az igazgatót.
- Rendelkeznek némi nemű mágikus képességgel, ezért úgy döntöttem, idehozom Önöket a világukból, és ha nincs ellenükre, beosztaná a Süveg egy-egy házba mindannyiukat.
- Ez még viccnek is rossz! – nevetett Warrick gúnyosan.
- Én nem mondtam, hogy kötelező, aki nem akarja, visszakerül Las Vegasba egy emlékmódosító bűbáj után.
- Én nem hagyom, hogy turkáljanak az agyamban, inkább a beosztás vagy mi a szösz! – lépett előre Jim, és Hodges is lelkesen bólogatott, Conraddal együtt.
- Ekkora bulit nem hagyhatunk ki! – nézett körbe Greg. Nick félénken bólintott, Warrick mély töprengésbe merült, Sara szeméből pedig áradt a bizalmatlanság.
- Már előre látom, ahogy kimegyünk a következő helyszínre pálcával a kezünkben, és varázsigéket kántálva, meg bájitalokat lögybölve, hipp-hopp, megtaláljuk az elkövetőket – vetítette eléjük Catherine az életképet.
- Már elnézést Hölgyem, de a bájitalok többre valók egyszerű lögybölésnél – tűnt fel a folyosón egy fekete taláros férfi. Megjelenése határozott volt és tiszteletparancsoló, ahogy talárja uszályként hullámzott körülötte, különleges eleganciával, mindenkit meghökkentett egy pillanatra.
- Igazán? És mégis mire használnánk egy Helyszínen? – kérdezett vissza a szőke hajú nő.
- Sokat kell még tanulniuk, ha itt maradnak – mormolta a fiatalabb professzor.
- Ő Perselus Piton, iskolánk bájitaltan professzora – mutatta be Dumbledore a férfit.
- Így már mindent értek! – nézett Catherine a férfire egy félmosoly közepette. – Ezek után, azt hiszem én is maradok! – nézett kihívóan a fekete hajú varázslóra, aki felkeltette érdeklődését.
- Gil, Te hogyan döntöttél? – nézett rá fürkészőn Sara.
- Kivételesen engedek a csapatszellemnek, és lássuk, mire megy ki ez az egész tréfa – válaszolta a csapat hajtóereje.
- Helyes, akkor kövessenek, kérem! – indult el az igazgató határozott léptekkel a terem másik vége felé.
- Ez csúcs! – lelkendezett Greg, miközben belekarolt a megdöbbent Sarába és Nickbe, majd maga után húzta őket. A terem végében egy kopottas, barna kalapszerű valami várta őket, egy sámlira téve.
- Ez meg mi a jó szagú málnabokor? – kérdezte Hodges szinte már rémült tekintettel.
Mikor mindenki odaért, a málnabokornak titulát Süveg kinyitotta szemét, és belekezdett a dalolásba:
Halljátok hát énekem,
Rég volt ily mozgalmas az életem.
Eddig csak nebulók sorsáról döntöttem.
De most helyszínelők, kik itt állnak előttem.
Határozottabbak, öregebbek, tán bölcsebbek,
Ám egy cseppet sem hitetlenebbek.
Remélem, mindenki megleli útját.
És jó irányba fordítja sorsát.
- Ennyi? Azért ennél hosszabb szokott lenni a Süveg éneke – nézett Greg kissé lelombozódva.
- Mivel Önök idősebbek, a Süveg úgy gondolta, tömör, mégis hasznos versikét faricskál – somolygott az idős férfi. – Most pedig egyenként szólítom magukat, vegyék fel a Teszlek Süveget, és várják meg, míg eldönti, melyik házba kerülnek.
- Istenem, de kár, hogy nincs nálam a fényképezőgép, olyan szívesen elkattintottam volna pár képet Rólad ezzel a Teszlek izével a fejeden! - cukkolta Nicket Rick.
- Meg az is kár, hogy itt nem működnek az elektronikus eszközök – veregette hátba a színes bőrű férfit Greggo kicsit lesajnálóan.
- Jim Brass! – nézett fel az igazgató papírjából.
Jim határozott léptekkel fellépett az emelvényre, és szokásos laza eleganciájával leült a sámlira, majd fejére tette a Süveget.
- Hmm, lássuk csak, megfontoltság, ész, logika, nincs híján a jó tulajdonságoknak! Mégis biztos vagyok a döntésemben: Mardekár! – rikkantotta az utolsó szót, hogy mindenki hallhassa. Jim mit sem sejtve ballagott vissza, csupán Greg fülig érő, tudálékos vigyorgása szúrt neki szemet.
- Ne aggódj Sanders, Te is sorra kerülsz! - veregette meg a fiatal fiú vállát, olyan apukásan.
- Warrick Brown! – hangzott el a következő név. A magas, afroamerikai férfin igazán viccesen mutatott a Süveg, ám mikor mindenki meghallotta a Hugrabug szót, Greg nem tudta türtőztetni magát, és kibuggyant belőle a jóízű kacagás.
- Conrad Ecklie!
Amikor a magas, kissé kopaszodó, ám jóképűen markáns vonású férfi a fejére tette a Süveget, az először töprengett el komolyan. – Hmm, nem könnyű döntés, első ránézésre Mardekár, de ha jobban megnézem, lehetne ez akár Hugrabug…
- Tessék? Hugrabug? – fakadt ki Conrad. – Minek tart engem? Egy töketlen ficsúrnak?
- Na látja ez a baj, hogy még maga sincs tisztában az értékeivel, és ezt, ha tudni akarja, inkább bóknak veheti, mint sértésnek. A Hugrabugba kerülnek a legnemesebb szívű emberek. De ha ennyire akarja a látszatot, és az önámítást, hát legyen: Mardekár! – kurjantotta ismét, majd hozzátette – de ne feledje el, amit mondtam.
- Végre valami, ami nem lep meg! – súgta Nick Greg fülébe, aki helyeslően bólogatott.
- Gilbert Grissom! – mikor a férfi rátette a fejére a Süveget, az rögtön kimondta választ, Griffendél!
- A mi új üdvöskénk! – jegyezte meg Sara, és a mellette álló Nick és Greg igyekezett nem megfulladni az elfojtott nevetéstől.
- David Hodges! – Mindenki izgatottan várta, a Süveg milyen döntést hoz. Nem kellett sokáig várni, pár másodperc után már meg is volt: Mardekár.
- Greg Sanders! – a fiatal fiú laza mosollyal, mégis torkában dobogó szívvel tette fejére a régi „fejfedőt".
- No nézzük, Te aztán nem vagy egyszerű legényke. Zsenge korod ellenére hatalmas tudásra tettél szert, és jóindulatnak sem vagy híján. Ó nem féltelek, ravaszság is van itt bőven, és bátorság is, talán már vakmerőségnek is mondhatnám. Legyen Hollóhát! – Greg egy megkönnyebbült sóhajjal tért vissza társaihoz, és titkon nagyon örült, hogy nem került a rettegett Mardekárba, ahol a Sötét varázslók többsége tanyázik.
- Sara Sidle! – a nevén nevezett pár pillanatig tétovázott, mikor Nick egy gyengéd mozdulattal az emelvény felé terelte „Gyerünk kislány!" felkiáltással.
- Hmm, Önnél sem egyértelmű a választás kisasszony. Ész és tudásban nincs hiány, de kitartásban sem, ami néha közelít a megszállottsághoz… Hollóhát –közölte végül.
- Látod Sara, én mindig mondtam, hogy hasonlítunk! – kacsintott rá Greg.
- Nick Stokes! – az említett nyelt egy nagyot, majd határozott léptekkel elindult, és fejére tette a Süveget.
- Egyértelműen Hugrabug! – mondta rögtön a beosztó fejfedő – büszke lehet magára fiatalember, ekkora szívvel nem sokan rendelkeznek – tette még hozzá.
- Cathrine Willows!
- Végül, de nem utolsósorban! – tette hozzá Warick, mire Cath visszanézett és rámosolygott.
- Önnel sincs nehéz dolgom kisasszony, Griffendél! – Cath értetlen mosollyal vonult vissza.
- Nem tudom, hova kerültünk, de legalább egy helyen vagyunk – súgta Grissom fülébe.
- Azért legtöbben a Mardekárba kerültek közülünk! – jegyezte meg viccesen Greg.
- Oké, de mondd el, mégis mi alapján osztott be a Süveg minket – kérte Cathrine.
- Igazából a legfőbb tulajdonságok alapján: a Hugrabugba kerülnek a nemes szívűek, a Mardekárba a Ravaszak, a Hollóhátba az eszesek, és a Griffendélbe a bátrak – a fiatal fiú látta kollégái, barátai arcán vegyes érzelmek tükröződtek. Aztán egyszer csak elsötétült előtte Minden…
- Greg, Greggo! – szólongatta Sara kétségbeesetten fiatal kollégáját.
- Mi történt? – kérdezte Greg, miután képes volt valamennyire kinyitni a szemét. A világ forgott vele, feje iszonyatosan fájt, és kettős látása volt.
- Én megfojtalak esküszöm! – fakadt ki Nick Stokes dühösen.
- Mi a baj pajtás? – kérdezte Greg a fejét szorongatva.
- Most mentem Veled először és utoljára Rock koncertre, meg hosszú ideig egyáltalán bárhova! – Sara szemei is dühösen villogtak, de hangjából mégis érződött a megkönnyebbültség.
- Mi történt? – próbált Greg felülni fekvő helyzetéből, de igencsak nehezen ment, mire feltornázta magát.
- Rengeteg alkohol. Mondd ez a két szó valamit? – kapcsolódott be Warrick a beszélgetésbe.
- Kiütöttem magam? – kezdtek neki derengni az események, de még mindig voltak homályos foltok. Arra emlékezett, hogy barátaval Marilyn Manson koncertre mentek, meg hogy örömében és felszabadultságában kissé többet ivott a kelleténél. – Sokat ittam? – kérdezte kábultan.
- Sokat? – kérdezte meghökkenve Sara. – Ad egy: idült alkoholistáknak is becsületére válna ennyi pia, ad kettő: csodálom hogy még életben vagy, ez már az egészséges dózison régen túl van – fakadt ki a lány.
- Emlékszel valamire? – kérdezte Nick cinkosan.
- Kellene? – nézett rá kissé kétségbeesetten a fiatal punk. És ekkor eszébe ötlött, amikor Sarának nagy elánnal udvarolt, és mindenáron meg akarta neki magyarázni, hogy kettejüket egymásnak teremtette a sors.
- Sara. Bocsánatot kérek, őszintén. Azt hiszem, nem viselkedtem úriember módjára – szabadkozott a lánynál.
- Semmi baj Greg, nem tettél semmi kompromittálót, akkor ijedtem meg igazán, mikor az egyik pillanatban kiesett az üveg a kezedből, és elterültél a földön. Azt hittük valami komolyabb bajod van.
- Ugyan, csalánba nem üt a menykő! – kacsintott rá a fiú mosolyogva. –De akkor, tűnődött maga elé…Mégis mennyit ittam? – jutottak eszébe kusza emlékképei.
- Őszintén, az ötödik sörnél, és a harmadik Jägernél abbahagytuk a számlálást – nézett rá sokatmondóan Warrick.
- Azt hiszem rendesen kiütöttem magam – merengett még mindig – Pedig annyira valóságosnak tűnt…
- Mégis micsoda? Hogy Sara esetleg igent mondd Neked? – évődött vele Nick.
- Á, úgysem hinnétek el – tápászkodott fel nehezen. – Menjünk inkább haza – mosolygott barátaira.
- Vége-
Írói megjegyzések:
Nem is tudom miért, de szívem szerint Mindenkit a Mardekárba osztottam volna be először. :)) Aztán erőt vettem magamon.
Még egyszer köszönöm Lilyanne-nek a segítséget, és a megerősítést, hisz szinte Mindenkit ugyanoda osztottunk be ;)
Szerintem még érződik rajta(m) kissé a szilveszteri hangulat :P
CSI-sek egy jó tanács: kivételesen nem akartam vonalakat erősíteni…
Piton profot meg egyszerűen nem hagyhattam ki, és pont.