Az élet fájdalmas, ha nem lehetünk hűek önmagunkhoz. Ha önmagunkként halunk meg-
A rothadó hús körül rajzó döglegyek szétrebbentek, ahogy a fiatal férfi beljebb lépett az elhúzott függönyű szobába. Arcát elfintorította, orrát befogta, ahogy az ágyhoz lépett, ahol unokatestvére álmosan-nyűgösen feküdt arccal lefelé.
–Nem volt kedvedre való, Shuu-sama?
–Nem...— nyögött fel a lila hajú férfi, s elkeseredve nézett szembe unokaöccsével.
Selbst wenn mein Körper zerschlagen wird!
–Sajnálom, Shuu-sama!— nyögött fel, s elkeseredve térdre hullott. Szemeit szúrta az elhullatlan könnyek áradata, s szívében gyűlölet támadt az iránt az ismeretlen ínyenc falat iránt.- Igyekezni fogok, hogy megfelelő ételt tálaljak önnek! Kérlek, Shuu-sama! Mondd meg nekem, mit kívánsz?
A férfi elvarázsoltan rámeredt, tekintetében éhes szikrák pattogtak, s végül ajkairól egyetlen egy oly nagyon gyűlölt név gördült le:
–Kaneki Ken.
Kanae Rosewald lelkén sebek feketedtek el, vért köhögve szét elméjén. Az a bizonyos zöld szemű szörny kiéhezve -vérre éhezve- vakkantott, karistolva hangjával egész lényét. Mellkasa elnehezedett, még lélegezni is nehézkessé vált, torka elszorult egy láthatatlan ököl szorítása közt.
–Megteszek minden tőlem telhetőt!— Reszketeg lábakon állt fel, s mélyen meghajolt előtte.
–Köszönöm, Kanae!— hálálkodott elcsukló hangon Tsukiyama, s elmosolyodott, fájdalmak közepette.
Selbst wenn ich mein Leben opfern muss!
Már a folyosón járt, mikor az elfojtott könnyek megindultak porcelán bőrén, s zokogva szorította kezét meghasadni vágyó szívére. Ez a szerelem kikészíti, de nem bánja.
–Shuu, bitte verzeihen Sie mir... Verzeihen Sie mir, dass ich mich in Sie verliebt habe. Sie bedeuten mir alles!
Visszhangzottak fejében az elgyötört hangok, melyek a sajátjának tetszettek, de mégis miért voltak olyan sokan? Kétségbe esve ölelte át magát, zokogástól elfullva, rázkódó vállakkal támaszkodott, majd csúszott le a falnál. miért kellett fájnia, mégis miért?
Bárcsak viszonozná az érzéseimet!