Reggelre leesett Centralba az első hó, vastagon beterítve a várost. Ilyen korai órában csendesek voltak az utcák, egy lélek se járt kint, mindenki a meleg házakba húzódott vissza, kivéve jó néhány katonát… A főhadiszállás területén már javában folyt az élet. Kiskatonák lapátolták a havat feletteseik szigorú ellenőrzése alatt.

Egy szőke férfi aludt békésen, pedig ha tudta volna, hogy mi vár rá még aznap…

A főépület előtt egy alacsony szőke srác és egy páncél jelent meg. A piros kabátos lesöpörte a válláról a havat és kissé mogorván pillantott a hatalmas kapura, aminek tetején szintén magasan állt a hó.

- Leesik az első hó és elromlik a fűtőrendszer a szálláson, nem azért jöttem vissza, hogy megfagyjak – panaszkodott a srác. – Meleg szobát akarok egy meleg ággyal…

A páncélos fiú békítőleg a szöszi vállára tette a kezét.

- Nézd a jó oldalát, bátyó, legalább rögtön leadod a jelentést Mustang ezredesnek – vigasztalta a bátyját nem sok sikerrel.

Edward dühösen dobbantott a lábával bele egy magasabb hókupacba. A hó belement a cipőjébe, ami nagyon hideg volt, de a kedélyállapotát nem hűtötte le.

- Nem akarok vele tárgyalni! Csak felidegesít még ennél is jobban! Kizárólag pihenni akarok! – rázta le a cipőjéről a havat, ahogy belépett a szintén hűvös épületbe és felfelé vette az irányt.

Roy Mustang a kezét nézegette és azt, hogy milyen jól áll rajta a fehér kesztyű, csak ne lenne télire ilyen hideg! Ugyanis a Láng alkimista speciális kesztyűje mutatós, de vékony volt. Ahhoz, hogy ujjai ne fagyjanak le kint ilyen hideg időben zsebre kellett vágnia a kezét, na de az hogy néz ki nem túl elegáns. Ilyeneken és hasonló fontos dolgokon gondolkozott, fittyet sem hányva az előtte tornyosuló halomra, ami a hosszú hetek óta gyűlő levelekből papírokból állt. Most nem volt bent Riza, hogy őt felügyelje mennyire halad illetve nem halad a munkájával.

Al reménytelen esetnek titulálta testvérét szóval persze nem mondta. Nem mert egy ilyen kijelentést megkockáztatni amúgy is paprikás hangulatú bátyjánál. Aggódva pillantott rá ahogy havas lábbal trappolt az említett személy felé.

- Azért sok mindent köszönhetünk neki! Mindig sokat segített, gondolj csak az első idelátogatásunkra! – kezdett érvelni.

- Persze emlékszem! Felszállított minket egy vonatra, amin egy körözött bűnöző is utazott – dohogott, persze azt kihagyta, hogy ennek köszönhetik, hogy vizsgázhattak. Odatrappolt az ajtó elé és finoman szólva a férfire törte.

- Ezredes! – harsogott és a fekete hajú férfira pillantott, aki szokás szerint egy adag papírhalom mögött ült.

Al sóhajtott, már most felkészült egy csípős szócsatára, amit végig kell hallgasson a bátyja mellett, hogy adott esetben közbe tudjon szólni. Még egymásnak rohannának…

- Jó reggelt Mustang ezredes! – köszönt megszeppenten, jóval csendesebben lépve a már jól ismert irodába.

Roy kis híján szikrát csiholt úgy rárontott a csöppnyi alkimista.

- Neked is jó reggelt! Ejnye, hát így kell üdvözölnöd kedvenc felettesedet? – csattant fel a férfi rosszallóan. – Szervusz Alphonse, látom Edwardnak a felfogóképessége is kicsi, már többször kértem, hogy tanuljon meg kopogni.

Edward közelebb lépett és az asztalra csapott. Arcáról sütött a feszültség és a harag.

- Ennél jobban maga sem tud felidegesíteni, de inkább ne próbálkozzon. – mondta fenyegetően. – Maga itt lopja a napot a szálláson meg nincs fűtés. Esik a hó. Meg lehet fagyni. Nekem pedig aludnom kell! Hidegben nem tudok – zúdította a panaszait, kihagyva, hogy a cipője telement hóval és a lába is majd megfagy. Azt viszont nem vette észre, hogy tekintélyes mennyiségű sarat is magával hozott az irodába. Royt figyelte és ujjaival az asztalon dobolt válaszra várva.

Roy hűvös nyugalommal, Al növekvő kétségbeeséssel nézte a kis hisztist. Felettese kényelmesen elhelyezkedett az asztal mögött, felkönyökölt és a kezére támasztva az állát figyelte Edet.

- Mi közöm a szálláshoz, vagy az alvási igényeidhez? Most vigyelek haza vagy olvassak fel mesét, vagy mi? – kérdezte csodálkozó arckifejezéssel.

Al ennél a pontnál lépett közelebb Edhez és emelte fel kezeit tenyérrel az ezredes felé, ha testvére esetleg felettesének akarna ugrani még vissza is kell tartsa.

- Nincs lehetőség esetleg másik szállásra átmenni? Legalább a bátyónak. Tudja ki van merülve, nem aludt túl sokat mostanában.

Edward lehajtotta a fejét és úgy festett, mint egy kitörni készülő vulkán.

- Maga átkozott, - morogta, majd kezét ökölbe szorítva emelte. – Normális, hogy a felettesemhez fordulok, ha bajom van, nem? – harsogott és nem vette észre, hogy a csuklóját az imént belépő Maes kapta el. – A poklot képzelem úgy, hogy egy magához hasonló alak hazavigyen és olvasgasson meséket. – lendült volna előre a keze, de addigra Hughes biztosan tartotta, Al fele pillantva, ha esetleg mégsem bírja egyedül.

Roy Láng alkimista rangja ellenére továbbra is hűvös maradt.

- Mégis minek nézel engem? Szerelőnek? Mit tehetnék én a fűtéssel? – kérdezte és csak úgy mellékesen nézegetni kezdte csettintésre emelt ujjait. Ekkor vette észre Maest és egy mosoly kúszott fel az arcára.

- Valóban nem lenne tanácsos téged hazavigyelek. – mondta Maes szemébe nézve közben.

- Bátyó, ő a főnököd, nem beszélhetsz így vele!

- Igazad van Al, a testvérednek pihenésre van szüksége. Meddig is maradtok? – enyhült meg leginkább Maes hatására.

Al addigra finoman lefogta a lassan toporzékoló szőkét.

- A telet majd Centralban töltenénk, ilyenkor nem járnak normálisan a vonatok, hideg van és nem is tudunk mindig rendes szállást találni, kint éjszakázni pedig nem ajánlatos – magyarázta gyorsan, míg Ed nem kapcsol és próbálja magát kiszabadítani.

Edward eléggé fáradt, álmos, nyűgös, hisztis és éhes volt ahhoz, hogy nehezen koncentráljon az eseményekre. Maes a biztonság kedvéért még tartotta Ed csuklóját míg a srác teljesen megnyugszik. Ez persze nem történt meg.

- Adjon egy szobát vagy egy helyet, ahol végre lepihenhetek!

- Így igaz, - szólalt meg Maes is, egy mosolyt küldve az asztal mögött ülő katona felé. – Úgy látom az senkinek sem jó, ha Edward kicsit nyűgösebb, mint a megszokott.

- Kire mondod, hogy kicsi? – rándult meg dühösen a srác.

Hughes bizonytalanul hátrébb lépett.

- Annyit mondtam, hogy kicsit nyűgösebb. Roy, nem tudsz neki, vagy nekik valamit?

Al Maes helyett is lefogta, már jól ismerte az ilyen dühkitöréseket. Hughes jelenléte mindenképp megnyugtatta. Úgy tűnt, ő tud hatni Mustangra.

Roy le se tagadhatta volna, hogy élvezi a műsort.

- Az új szárny neked nem jó, a régi viszont majdhogynem tele van. Egy-egy üresedés van talán, hogy lásd kivel van dolgod, saját magam nézek utána. – játszotta a mártírt az ezredes és felállt az asztal mögül. Egy fiókos szekrényhez sétált és vastag lefűzős mappát vett elő. Lustán lapozni kezdte néha rápillantva a szöszi srácra.

Al alig hallhatóan sóhajtott, nem tudta volna megmondani, hogy jelenleg melyik a gyerekesebb: Roy vagy a bátyja. Maes Alhoz hasonlóan gondolkozott és hasonlóan sóhajtott, csak remélte, hogy Ed egyszer megkomolyodik és Roy sem akarja majd piszkálni

Edward jelenleg viszont egyre türelmetlenebb lett és ez az arcára volt írva.

- Még ma szeretnék lepakolni végre és aludni. Tegye meg, hogy csipkedi magát és leteszi ide elém a címet, meg a kulcsot. – csapott az asztalra nem foglalkozva öccse sopánkodásával.

- A türelem kulcsot terem – somolygott Roy épp egyik beosztottja adatlapját nézegetve. – Ő pont jó lesz Edwardnak. A fiatal alkimista legutóbbi itt tartózkodásánál, mintha eléggé szemügyre vette volna. Megjegyezte a fontosabb adatokat, visszaült az asztalhoz, majd tollat levélpapírt vett elő, íróasztala egyik fiókjából.

Al érdeklődve figyelte a férfit valahogy nem tetszett neki az a mosoly, amit egy pillanatra látott átsuhanni az ezredes arcán. Inkább nem törődött vele, csak fogta csendesen Ed karját.

- Ezt add át légy szíves a szállásmesternek. – nyújtotta át a papírt Ednek. – Határozat, hogy mától melyik szobában fogtok lakni. Ellenvetés nem érdekel.

Ed kirántotta a karját Al kezei közül, majd elkapta a lapot.

- Remek, már itt sem vagyok… - tűnt el szinte egy szempillantás alatt az irodából.

- Nagyon szépen köszönjük – hajolt még egy kicsit a férfi felé Al és sietve testvére után loholt.

Maes közelebb somfordált az íróasztalhoz, hogy rájöjjön mire az ijesztő mosoly kedvese részéről. Ahogy meglátta az adatlapot már tudta is.

Roy szintén az adatlapra pillantott.

- Mondanám, hogy csak mellette volt hely, de úgyis átlátsz rajtam. – vigyorgott és visszatette a mappát. – Csak azt sajnálom, hogy nem láthatom az arcát, mikor Ed bőrönddel a kezében megjelenik előtte. – sajnálkozott majd eszébe jutott, hogy a férfi előző éjjel néhány társával elég szépen elázott.

Maes megcsóválta a fejét.

- Szeretném tudni, hogy melyikőjük lepődik meg majd jobban. De a szőke barátunknak már elég régóta tetszik a kis alkimistánk. Kérdés, hogy megmaradnak-e egymás mellett. – ült fel az asztalra és vett kézbe néhány papírt – Neked nem kellene dolgoznod?

Roy hamiskás mosollyal felnézett.

- Egy kicsit változtatnia kellene és nem lenne lehetetlen. Elég türelmes Edwardhoz pedig abból kell a legtöbb. – válaszolt, de a papírokat sem hagyta szó nélkül – Dolgoztam, míg rám nem törte a kis pukkancs az ajtót. – mentegetőzött ártatlanul, mire nem jó, ha Ed visszatér…

Maes felnevetett.

- Ha engem akarsz átverni, korábban kelj fel! – simogatta meg a szép arcot. – Voltam bent mielőtt jöttél és Ed hisztijének következményeit leszámítva, ugyanígy nézett ki az asztalod.

- Riza most nincs itt, hogy szemmel tartson! Ki kell használni a helyzetet! – simult Maes tenyerébe. – Mit csináltál volna, ha Edet hazaviszem? – tette fel a költői kérdést, egy komisz vigyorral.

- Veszek neki egy szelet tortát. Biztos szeretné, nem? – vigyorodott el Maes. – Miért, hazahoznád?

- Földdel tenné egyelővé a házam – húzta el a száját. – És nem hagyna minket aludni. Amilyen kis méregzsák kitúrna a saját ágyamból és még ő lenne felháborodva. – kezdte Roy átgondolni. Magában azt is hozzátette, ha levetkőzi a gyerekes viselkedését nem is olyan rossz…no meg a sok ruhát…

Maes elképzelte a jelenetet.

- Nem hiszem, tud ő komolyabb is lenni, csak most még nagyon gyerek és nincs egyedül… - adott egy gyors puszit Roy arcára.

- Gyerek vagy nem gyerek, kis hisztis méregzsák. – kapta el Maes karját és húzta magához egy forró csókra. – Nem vagyok gyerek, csak eleven és néha rossz…

- Mégis leállsz vitatkozni Edwarddal. – csókolta vissza Maes. – De nem baj, Te így vagy jó.

- Mert jólesik… - vont vállat Roy pimasz ábrázattal, mindig is imádta, mikor ott piszkálhatta Edet, ahol érte. Nem volt különösebb baja szegénnyel, csak az, ahogyan lereagálta a szekálásokat, további okot adott neki…

Maes beletúrt a tincsekbe, majd meg is igazította őket.

- Azért ne öld meg se őt, se Havocot...

- Nem szándékozok semmi ilyet tenni… szeretem a beosztottjaimat, Edward nélkül fele ennyi felfordulás se lenne! – húzott elő egy roppant gyűrött és maszatos jelentést a kupac alól. Egy előző jelentés, amit a kis szöszke volt kedves postán át küldeni, de előtte több mint valószínű, hogy a lapot valami állat szájából rángatta ki. A tintáról nem is beszélve, el volt folyva, végképp olvashatatlanná téve a macskakaparást. Roy annyit sikeresen kihámozott belőle, hogy a pénzük elfogy lassan és küldjenek még támogatást, illetve valami bányát emelgetett amiről utóbb kiderült, romokban hever.

- Még szerencse, hogy a Führer is kedveli, mint ifjú tehetséget... különben lehet, hogy nem nézné el az ilyesmi ügyeket - mosolygott a férfi, közben kedvese arcát figyelte, illetve a jelentést, amit szorongatott. - Nem kellene újraíratattani vele...? Így nem veheted jegyzőkönyvbe...

- Engem is szeret a Führer, különben nem engedné, hogy a beosztottjaim ilyen szétszórtak legyenek… de persze, újra íratom vele, amint lehiggadt. Most csukott ajtón keresztül átkozna ki… habár… úgy is érdekel, hogy jönnek ki…! – kelt fel jókedvűen, hogy felkeres Edet…

Edward sietve végigrobogott a katonaságon egyenesen a szállásmesterhez. Odaadta a lapot és nyomban kiderült, hogy Allal nem ugyanabban a szobában lesznek. Kézhez kapták a kulcsokat és felfelé indultak.

- Nem gond Al, egy épületben vagyunk. Maximum megkérjük szobatársainkat, hogy cseréljünk. – állt meg a saját folyosóján.

A szállásmester döbbenten nézett a két érdekes alkimista után. Tényleg híres az Acél Alkimista. – gondolta – Ha maga Mustang írt nekik határozatot.

Ed elbúcsúzott Altól, majd belépett a szobába. Az ajtó nyitva volt, tehát a szobatársának itt kell lennie. Belépett és körbenézett.

- Hahó! – kezdte kicsit bizonytalanul, de választ nem kapott. Mindegy… az ágy az első! Körbenézett és a szobában megtalálta az ágyat is és a szobatársat is…

Havoc?

Elképedt és ledöbbent. Pont vele tette egy szobába Mustang? És ahogy elnézelődött ez volt az egyetlen ágy is…

Lepakolt és egy nagyon gyors forró zuhany után pizsamát húzott. Így legalább nem a jéggé fagyott zokniban kell lennie. Az ágyhoz lépett és ébresztgetni próbálta Havocot sikertelenül. Elhúzta a száját, mégsem alhat a földön… Arrébb tolta az ágyban a szőke férfit, majd az ágy szélére feküdt magára húzva a fél takarót.

Havoc álmában nyögött egyet és a takarójáért nyúlt reflexszerűen.

Ed viszont nem engedte el a takarót. Kényelmesen elhelyezkedett alatta és aludni próbált.

Havoc mordult egyet válaszul. Közelebb bújt Edwardhoz és így már békésen aludt tovább.

A szöszi azonban így képtelen volt alvásra. Felült és arrébb tuszkolta Havocot.

A kiütött hadnagy nehezen kinyitotta a szemeit. Edre pislogott,de nem lett jobban képben, csak elhatározta, legközelebb kevesebbet iszik. Félálomban már Edwardot látja! Abban a tudatban, hogy csak egy álomkép magához húzta és visszaaludt rögtön.

A szőke fiú félálomban nem sokat érzékelt az egészből. Egyszerűen túl fáradt volt bármihez is. Néhány pillanattal később már egyenletesen szuszogott mélyen aludt.

Havoc akaratlanul hozzásimult, abban a hiszembe, ő ezt csak álmodja… És mivel Ed se kezdett tiltakozni, az „illúzió" tökéletes volt…