A kiborg fiú elgondolkodva figyelte a kopasz férfi képét. Nem tudott kiigazodni rajta, hiába figyelte meg már hetek óta, s ez idő alatt elérte, hogy tekintete mindig rá vándoroljon. Vonzotta, mint éjszaka a részeg lepkét a nyílt láng. De ezt még nem bánta, hátha rájön valami fontos dologgal a férfivel kapcsolatban, például az erejének kulcsára.
Még mindig nem képes elhinni, hogy a tar fejű három év erőnléti edzésnek hála vált olyan erőssé, hogy a gonosztevők egy ütés nyomán elrepulnek, kipurcannak, feldobják a talpukat. Mindig morogni támad kedve, ha eszébe jut Asura és a szombati leárazás históriája.
-Gyakrabban is lehetne.- mondja ki hangosan is, a férfi asztalán felhalmozott kupon-hegyre nézve. Nem zavartatta magát, hogy hangosan beszél, hisz' a férfi az előbb szaladt le valamiért a boltba, vagy egy ˝Tigris˝-osztályú szörnnyel harcolt éppen. Nem érdekelte, egészen mást forgatott agytekervényeiben.
Saitama ágyánál üldögélt, előtte a tar fejű laptopja világított, Saitama egyik Hős szervezetes képénél megnyitva. A férfi szinte minden adata, ami az erejéről tettek közzé, a szervezet rekordjaként van számon tartva. De akkor mégis mit keres a ˝C˝ osztályú hősök között ez a személy?
Idegesen harapdálta alsó ajkát, sárga szemeivel villámgyors elemzéseket végzett, ahogy összevetette az előtte lévő információkat az eddig látottakkal.
-Tuti titkol valamit...- motyogta, s összerezzent, mikor egy erős kéz nehezedett a vállára.
Már éppen képen vágná, mikor szemei fel is fogják támadója arcképét, aki másik kezével gyorsan elkapta a lendülő fémöklöt.
-Ki titkol mit, Genos-kun?- kérdezte mosolyogva a gondolatainak tárgya. Genos agya egy pillanatra leblokkolt, mellkasát ismeretlen boldogság szorította össze. Erre idegesen elfordította tekintetét mesteréről és a még mindig az ő öklét tartó piros gumikesztyűbe bújtatott kézre nézett. Olyan vékony a csuklója vonala...
-Semmi.- motyogta, mint akit rajtakaptak valami cínyen. Saitama kíváncsian felvonta a szemöldökét, s át akart pillantani a vállai fölött a gépre, de Genos mindig úgy mozdult, hogy ne lássa.
-Genos-kun, ne idegesíts fel!- morran fel feszülten Saitama, sose szerette, ha eltakarnak valamit előle.
-De Sensei! Ez magánügy!- kezd el rögtön tiltakozni, nem véve figyelembe a kellemes borzongást, melyet a férfi hangszíne válott ki testéből.
A kopasz férfi megvilágosult arcot vágott, száját mindent értő mosolyra húzta.
-Néha elfelejtem, hogy te is egy tinédzser fiú vagy, Genos-kun.- kuncogta.
A szőke kiborg arca kivörösödött a feltételezéstől, és vörössége -amire egyáltalán képtelennek kéne lennie!- nem segített a helyzet kimagyarázásában.
-Na, de!- nyekeregte rekedtes hangon.
Saitama kuncogva lépett el tőle, s felkapta a földről az egyik viszonylag tiszta kék melegítő felsőjét. Már az ajtóban állva intett a zavarodott fiúnak.
-Én még veszek egy kis póréhagymát, addig nyugodtan szórakozd ki magad, Genos-kun!- Az ajtó döngve csukódott be mögötte, s Genos csak dermedten bámulta a hűlt helyét.
-De Saitama-sensei!- ordított fel a kiborg tehetetlenül.
Ezt nem mossa le magáról míg él.