A történet eredeti címe: Family Night
Írta: Celebony
Fordította: Germa
Bétázta: mellons
Az eredeti történet itt található: .net/s/2682144/1/Family_Night
A fordítás az író engedélyével történik.
Családi est
1. fejezet
Az ötlet onnan jött, hogy könnyítsenek valamennyit a szétválasztott családok feszültségén, a háborús időkben, ami természetesen elkerülhetetlen volt, ha a gyerek bentlakásos iskolába járt. Az ideges tanulóknak szükségük volt valamire, hogy tovább tudjanak dolgozni, és a tudat, hogy időnként láthatják a családjukat egy megnyugtató gondolat volt ilyen változékony időben. A szülők le tudták ellenőrizni a gyereküket anélkül, hogy bárkiben riadalmat keltettek volna. Annál jobb volt, ha következményként az érdemjegyek javultak.
Amikor Dumbledore bejelentette az új negyedévenkénti Családi Estet, a legtöbben lelkesedtek az ötletért, különösen amióta a kiskorúak bűbájgyakorlását korlátozó törvénye nem engedte a tanulóknak, hogy a szünetekben megmutassák a szüleiknek, amiket tanultak. Az volt a terv, hogy óriási lakomával és egy körúttal a kastélyban készülnek az eseményre, ami szórakoztatóan nosztalgikus lehet a varázslószülőknek, és izgalmas a mugliknak.
A dolog sikeresnek bizonyult. A tanulók keményen dolgoztak, hogy felkészüljenek a lelkes szülőkre, és úgy tűnt mindenki jól érzi magát, különösen, azt látva, amikor a muglik első alkalommal fedezték fel a kastélyt.
Igen, mindenki imádta az ötletet… kivéve egy embert… illetve kettőt, ha valaki Piton professzort is beleszámolta, de ő, természetesen sosem szeretett semmit.
Az este – ahogy közeledett a lakomához -, Harry Pottert kint találta egyedül a tó távolabbi partján, szomorúan ugrándozva a felszínen lévő köveken. Ron és Ginny, természetesen felajánlották, hogy megosztják vele a családjukat, de ő visszautasította, mert tudta, hogy az nem lenne ugyanaz, ahogy azt is, hogy mindkettőjüknek szüksége van rá, hogy saját maguk miatt legyenek a középpontban. Felpillantott, amikor a kedvenc professzora felé közeledett.
- Szia, Harry! Miért nem vagy a többiekkel? – érdeklődött Hagrid, ahogy elérte kedvenc diákját.
Harry megvonta a vállát.
- Nem az én asztalom – mondta egy szomorú mosollyal.
- Azt hittem, megkérted Remus Lupint, hogy jöjjön el – mondta az óriás aggódva.
Harry elkerülte a tekintetét és nehezen nyelt egyet.
- Megtettem.
- Ó, és elfoglalt? – kérdezte Hagrid együtt érzően.
- Nem - mondta Harry lehangoltan. – Azt hiszem egy kicsit dühös rám. A Sirius dolog miatt. Azt hiszem, engem hibáztat, nem mintha nem kéne. Tudom, hogy az én hibám, de…
- Jaj, Harry, nem! Nem a te hibád. Biztos vagyok benne, hogy Remusnak csak más dolga van, amit el kell intéznie – mondta Hagrid, miközben egyik nehéz kezét Harry vállára tette.
- Azt mondta, hogy csak akkor fog eljönni, ha tudok valami különlegeset mutatni neki, de máskülönben, nincs ideje – sóhajtott Harry.
- Nos, nem említetted neki az első védekezés órádat ebben az évben? Ha az nem különleges, akkor nem tudom, hogy mi az - mondta Hagrid támogatóan. Harry gyengén rámosolygott, köszönetképpen.
- De, mondtam neki, és azt mondta, hogy elgondolkozik rajta, de aztán küldött egy levelet, hogy majd eljön legközelebb, ha javítok a tanulmányaimon.
Hagrid erre összeráncolta a szemöldökét, de nem engedte, hogy Harry lássa a helytelenítést az arcán.
- Nos, csak, hogy tudd, a Legendás lények gondozása feladatod fantasztikus volt. Majdnem mindenki más az unikornissal dolgozott, de én még csak nem is tanítottam azt az órát – mondta Hagrid mogorván.
- De csak azért, mert az embereket vonzzák az olyan szép dolgok és témák, mint az unikornis, mert az után könnyű kutatni, ez nem a tanításod bírálása, Hagrid – nyugtatta meg őt Harry.
Hagrid vonakodva hátranézett a távolban lévő Legendás lények gondozása osztályterem felé.
- Nos, Harry, muszáj ott elrendezkednem, mire a szülők befejezik a vacsorát. Minden rendben lesz veled?
- Igen, jól vagyok - mondta Harry elhessegetően. – Sosem szerettem az ilyen dolgokat. Volt benne részem az általános iskolában is. Majd arra használom az időt, hogy tanuljak valamennyit.
Hagrid bólintott és megveregette Harry vállát, miközben felegyenesedett. - Ne hajszold túl magad, rendben?
- Rendben – bólintott Harry, megdörzsölve a vállát, miközben Hagrid elindult vissza az osztályterem felé.
De Harrynek volt egy terve. Tavaly az okklumencia tanulásának hiánya Sirius életébe került, és Remus nyilvánvalóan tudta ezt. Meg akarta mutatni a férfinak, hogy komolyan veszi a tanulást, még akkor is, ha ez már nem segíthet a keresztapján. Olyan keményen fog tanulni, mint még soha korábban, hogy javítson a jegyein, és okot adjon rá Remusnak, hogy eljöjjön a következő Családi Estre. Talán be tudja bizonyítani neki, hogy megváltozott, érettebb lett, és megpróbál többé válni egy kötelességnél azok számára, akik törődnek vele. Talán ha Remus látja, hogy milyen nagy utat tesz meg, akkor végül lenne valakije, aki büszke lesz rá.
Hermione önkívületben volt Harry új tanulási tervével kapcsolatban. Miközben a fiú nem avatta be pontosan, hogy miért kezd neki, Hermione meg volt győződve róla, hogy végre felfogta, hogy a lánynak mindvégig igaza volt, és megpróbál javítani a jegyein, mielőtt néhány év múlva munkát kell keresnie a varázslóvilágban.
Ron természetesen meg volt döbbenve, és megállapodtak, hogy csak annyit tanul Hermionéval és Harryvel, amennyit eddig tette, de egyébként úgy döntött, hogy a többi griffendéles fiúval fog lógni, amíg Harry meg nem változtatja az elhatározását.
Így Harry és Hermione együtt dolgoztak, és Harry elhatározta, hogy minden pillanatban tanulni fog, amikor a lány is, ami annyira kínzó volt, mint amilyennek látszott, különösen azóta, hogy Hermione hírhedté vált, mint az iskola legenergikusabb tanulója. Végül is, ez elterelte a figyelmét az előző évről és a fájdalomról, ami állandóan emlékeztette őt arra, hogy Sirius nincs többé.
És a tanulás kifizetődött. A tanárai – kivéve természetesen Pitont - ott tartották őt órák után, hogy gratuláljanak neki a jegyei javulásához. Még jóslástanból is javított. Végül is, az okklumenciát is haszontalannak tartotta, ám azután, ami ezzel kapcsolatban történt, aligha állíthatna fel egy újabb feltételezést bármely más tantárgyról.
Ahogy közeledett a következő Családi Est, Harry büszkén küldte el az eredményeit egy levélben Remusnak és megkérte, hogy jöjjön el a közelgő alkalomra.
Amikor megkapta Remus válaszlevelét, miszerint a Roxfortban lesz akkor, Harry több mint megkönnyebbült volt. Megbizonyosodott róla, hogy a feladatait tökéletesen elvégezte, és amikor az este elérkezett, arról is, hogy jól nézzen ki, és még a hajával is küszködött egy jó fél órát.
Ronnal és Hermionéval együtt állt a bejáratnál, miközben várták a felnőtteket. Harry idegesen mocorgott.
- Harry, nyugi – mondta Hermione egy szórakozott nevetéssel, boldogan, hogy Harrynek végre van valakije, aki eljöjjön ezekre az alkalmakra, mert biztos volt benne, hogy Dursleyék nem tették ezt meg, amikor Harry kisiskolás volt.
Valójában Remus volt az első, aki megérkezett, azok közül a felnőttek közül, akiket a trió várt, de nem vette észre Harryt, miközben utat tört magának a szülők és tanulók tengerén keresztül. Harry izgatottan elköszönt a barátaitól - miközben Ron egy ismerős vörös hajú csoportra mutatott a bejáratnál -, és keresztül vágott a tömegen az egykori SVK professzor felé.
- Remus, Remus! – kiabált, ahogy keresztültört a tömegen, csodálkozva, hogy hová megy a férfi, ahogy távolodott a Nagyteremtől. Nem nyilvánvaló, hogy Harry a többi diákkal együtt van?
Remus megfordult és üres arckifejezéssel az arcán nézte, ahogy Harry felé rohan. Harry izgatottsága, zuhanórepüléssel fordult aggódásba. Próbálta nem mutatni és átölelte Remust, mert nem volt képes magában tartani a megkönnyebbülését.
Amikor Remus nem mozdult, hogy viszonozza a gesztust, Harry esetlenül hátrébb lépett és a férfivel tartott, amikor az folytatta az útját a főlépcső felé.
- Ó, először, körül akarsz nézni? A tantermi rész csak a lakoma után következik, ami azt hiszem körülbelül egy fél óra. Megmutathatom neked a Griffendél klubhelyiségét, ha szeretnéd újra látni. Mondtam, hogy sötét varázslatok kivédéséből osztályelső vagyok? – kérdezte lelkesen, próbálva magára vonni Remus figyelmét. – Ö… köszönöm, hogy eljöttél, meg minden. Ez sokat jelent, különösen, amióta Durs…
Harry elakadt, amikor Remus megállt és óvatos kifejezéssel felé fordult.
- Sajnálom, ha a levelem félrevezetett téged, Harry. Mondtam, hogy a Roxfortban leszek ma este, de nem erre értettem. El kell vinnem a Farkasölőfű főzetet Piton professzortól.
Harry gyomra bukfencet vetett és úgy érezte, hogy a tüdeje elfelejtette, hogy kell működnie.
- Ó – nyikorogta.
Mintha hallotta volna a nevét említeni, Piton ebben a pillanatban megjelent, látszólag még utálatosabb hangulatban, mint általában, nyilvánvalóan attól, hogy jókedvű diákok és szülők lófráltak mindenfelé.
- Nahát, milyen megnyerő! A vérfarkas nem csak azért jött, hogy megkapja a bájitalát, hanem azért is, hogy lássa a griffendéles aranyfiút teljes pompájában - mondta Piton egy gúnyos mosoly kíséretében rosszindulatúan.
- Valójában csak a bájitalért jöttem, Perselus. Ha most el tudnám vinni, akkor mehetnék a dolgomra – mondta Remus, ezzel ténylegesen meglepve Pitont, mert korábban bizonyára azt mondta volna, hogy ez csaknem lehetetlen. A bájitalmester megfontoltan nézett egyikükről a másikukra, mielőtt bólintott.
- Rendben van, éppen a pincébe megyek.
Remus bólintott és utána indult, de Harry kétségbeesetten megfogta a karját.
- Nos, talán mégis maradhatnál. Úgy értem, a teliholdig még van néhány nap, és nem kéne sokáig maradnod. Csak megnézhetnéd néhány munkámat esetleg? – kérdezte és utálta a könyörgést a hangjában, de nem volt képes tenni semmit, hogy elrejtse. - Esetleg csak a bájitaltant, ha már úgy is a pincébe készülsz. Nem a legjobb, de igazán dolgoztam…
- Talán legközelebb, Harry. Tavaly nem igazán erőltetted a dolgokat, amikor az emberek tanítani akartak téged, de ha bebizonyítod nekem, a következő negyed évben, hogy igazán próbálkozol, akkor legközelebb eljövök – mondta nagyon hidegen az általában barátságos férfi.
Harry nem tudta megállni, hogy a könyörgés elhagyja a száját.
- Még a lakomára sem akarsz maradni? Utána el tudnál menni, amikor csak akarsz, de tudnánk enni és beszélgetni, mert az óta nem beszéltünk igazán...
- Azt mondtam nem, Harry. Amikor majd megérdemled, fogunk beszélni.
Ezzel a két felnőtt elment a pincék felé, amiért Remus valójában jött, egyedül hagyva Harryt a folyosón.
Harry elhagyatottnak és összezavarodottnak érezte magát. Tudta, hogy nem lenne képes visszamenni a lakomára és szembenézni a kíváncsi emberekkel és a kérdésekkel. Most még az étel gondolatától is elfogta a rosszullét… vagy talán nem csak az étel gondolatától.
Minél többször újragondolta fejben, ami az imént történt, annál visszautasítottabbnak és émelygősebbnek érezte magát, egészen addig, amíg végül a kezét a szájára szorítva elrohant az egyik mosdó felé, még éppen időben. Térdre esett és belehányt a wc-be.
Utána a padlón ült egy ideig és azon gondolkodott, hogy mit csináljon az este, mert nem akart a barátaival és a családjaikkal összefutni. Megfontolta, hogy bemegy a Szükség Szobájába, de tudta, hogy a DS tagok ki-be járnak oda, megmutatva a helyet a szüleiknek.
Hallotta, hogy valaki arra sétál, és tudta, hogy csak néhány ember van, aki jelenleg nincs a lakomán, és a kastélynak ebben a részében tartózkodik, ezért kidugta a fejét az ajtón. Ahogy az várható volt, Remus hátát látta, ahogy a nagylépcső felé igyekezett a bejárat felé.
Harry dermedten ment a lépcső tetejéhez, és nézte, ahogy a férfi lesiet a lépcsőn a hall felé a főbejárathoz.
Egész addig ott állt némileg megdöbbenve, amíg meg nem hallotta, hogy az emberek állnak fel a székükből. Rájött, hogy a lakomának vége, és elkezdett rohanni és próbált a kastélynak egy olyan részére találni, ahová senki sem fog menni. Most egyedül kell lennie, mert biztos volt benne, hogy sírni fog, és bármennyire is szégyellte, be kellett ismernie, hogy az egyetlen dolog, amire most gondolni tud, hogy senki se lássa meg őt így.
Elrohant egy szobor mellett, aztán csúszva megállt, emlékezve rá, hogy ez volt a bejárata annak a járatnak, amiről a Weasley ikrek megemlítették, hogy beomlott. Szerencsére jól megtanulta mindegyik trükkjét, amikor kezdetben még elbűvölőnek találta egy titkos alagút gondolatát.
Miután eldadogta a jelszót, az alagút kinyílt, Harry bemászott, és a pálcájával világított, hogy nehogy nekimenjen valaminek a teljes sötétségben.
És mialatt az iskola többi része nevetett és boldogan csatlakoztak a családjaikhoz, addig Harry Potter összetörve ült egy elhagyott átjáróban és labdává gömbölyödve halkan sírt magában, a visszautasítás éles fájdalma miatt, nem először az életében.
oOoOoOoOoOoOoO
Harry egy új küldetéssel kezdte meg a harmadik negyedévét. Meg fogja szerezni minden tantárgyból a K-t, nem számít, hogy mibe kerül. A cél az volt, hogy annyi tantárgyból legyen a legjobb tanuló, amennyiből csak lehetséges. Az első lépés, amit ehhez tennie kell, hogy el kell mennie azokhoz a tanárokhoz, akiknek a tantárgyából még nem volt meg a K-ja (habár az elősző negyedévi tanulásnak köszönhetően sokból már megvolt) és különórákat kérni. McGalagony már előző évben beleegyezett, amikor próbálta bebizonyítani Umbridge-nek, hogy még egy olyan ördögi zsarnok sem tudja megállítani Minerva McGalagonyt abban, hogy segítsen a diákjának aurorrá válni. És ez volt az ürügy, amit minden tanáránál használt. Nem kellett tudniuk, hogy úgy döntött, aurornak lenni az utolsó dolog, amit akar.
Az előző negyedévi javulása után, bárki, akit megkért, lelkes volt, hogy segítsen neki, ha ő hajlandó plusz erőfeszítéseket tenni, Piton kivételével természetesen, aki semmi másban nem volt lelkes, csak abban, hogy hogyan vonjon le pontokat a Griffendéltől és a büntetőmunkák kiosztásában. De megdöbbentő módon Piton belegyezett… egy hosszú előadás után arról, hogy Harry ne gondolja ettől azt, hogy különleges.
Természetesen ezektől a Pitonnal töltött különóráktól volt a legidegesebb. Mégis, meglepő módon, Piton nem használta arra ezeket az alkalmakat, hogy további szóbeli bántalmazásban részesítse, kivéve, hogy számos alkalommal megjegyezte, rosszul használja az agyát.
Harry már egy korábbi alkalommal úgy döntött, hogy arra kéne használnia ezeket az órákat amire valók, így végül feltette azokat a kérdéseit, amik akadályozták őt a bájitalfőzésben. És meglepetésére Piton megválaszolta őket. Úgy tűnt, valójában a bájitalmester élvezi a tanítást, amikor valaki igazán akar javulni a tárgyból, jobban, mint akkor, amikor valaki csak azért tesz bármit is, hogy „eldicsekedhessen", ami nyilvánvalóan, Hermionét motiválja
Harry hatalmas meglepetésére, nagymértékben elkezdett javulni bájitaltanból. Sokkal könnyebbnek találta, mint korábban, és még Piton is abbahagyta a hibák keresését, ami minden bizonnyal jelentett valamit. A többi tárgyból is sokat javult, de a bájitaltan volt a legnagyobb győzelme.
A tanáraival töltött különórákon túl, Harry egyre többet és többet tanult, ezzel túltéve még Hermionén is, aki az idejét jegyzetek és könyvek átolvasásával töltötte. A gubancos hajú lány kissé megdöbbent, hogy van valaki, aki többet tanul, még nála is és próbált felzárkózni, de amikor Ron elkezdte őt randira hívni, lett valamije, amivel a manóruhák kötögetésén és a tanuláson túl töltse az idejét.
Ezek voltak azok az okok, amiért Harry kezdte egyre kevesebbet és kevesebbet látni a barátait. Fájt, hogy látszólag ők egyre közelebb kerülnek egymáshoz, és nélküle mennek tovább. Mindig mindent együtt csináltak, és a barátság közöttük mindig más, de egyenlő volt. De most Harry úgy érezte magát, mintha elhagyták volna, mégsem tett semmit, hogy megállítsa. Végül is azok után, ami Siriusszal történt, így volt jobb.
Ezért aztán még keményebben tanult, hogy elterelje ezekről a dolgokról a gondolatait. Amikorra a vizsgák elérkeztek, Harry kihagyott étkezéseket és alig aludt valamit azért, hogy megbizonyosodjon róla, hogy annyira tudja az anyagot, amennyire lehetséges.
Minden kifizetődött, amikor a teszteredmények kezdtek magasabbak lenni, mint Hermionéé és Harry tudta, hogy már csak idő kérdése, hogy mikor előzi meg bizonyos tantárgyakból a lányt. Sajnálatos módon ez a dolog indította el közöttük az eddigi legnagyobb veszekedést.
- Harry - mondta a lány idegesen, megközelítve a hollóhajú fiút, amikor ő a Bűbájtan vizsgára készült a klubhelyiségben, miután az utolsó ember is elment lefeküdni. Ron mögötte állt, és úgy nézett ki, mintha kétfelé szakadna már attól, hogy részt kell vennie ebben a beszélgetésben. – Beszélnünk kell.
- Miről? – kérdezte Harry, letéve a könyvet, de titokban a gyógyító bűbájok négy lehetséges változatának helyes kiejtését gyakorolta fejben. Habár meglehetősen biztos volt benne, hogy miről. Látta a Hermione arcán lévő kifejezést, amikor megkapták a bájital teszt eredményét.
- Nézd, Harry, én azt hiszem, jó dolog, hogy próbálsz javítani a jegyeiden – kezdte határozatlanul –, de Ron és én észrevettük, hogy valójában csak ezt csinálod. És nem eszel túl sokat, és Ron azt mondja, hogy nem is alszol eleget…
Harry elárult pillantással nézett Ronra, mire a fiú bűntudatosan elfordította a tekintetét.
- … és aggódunk érted, Harry. Nem hiszem, hogy ez jót tesz az egészségednek.
Harry haragosan nézett a barátaira.
- Először is, kösz szépen, hogy ennyit beszélgettek rólam a hátam mögött. És Ron, megbecsülném, ha nem számolnál be az alvási szokásaimról Hermionénak. Nem vagy az őröm.
Ron nyitotta a száját, hogy tiltakozzon, de Harry leintette.
- És Hermione, sajnálom, de nem igazán tudlak most komolyan venni, mert egy ideje már ennyit tanulok, és egészen addig örültél neki, amíg el nem kezdtem magasabb osztályzatokat kapni, mint te – csattant fel.
- Ugyan már, Harry, ez nem igaz. Aggódtam, és én csak…
- Te csak mi? Neked csak nem volt időd, hogy velem beszélj erről, mert túl elfoglalt voltál azzal, hogy Ronnal hancúrozz? - kérdezte Harry dühösen.
- Hé, mit akar ez jelenteni? - kérdezte Ron felháborodva.
- Ez azt jelenti, hogy nektek kettőtöknek örülnötök kéne, hogy javítottam a jegyeimen, de e helyett, Hermione megijedt, hogy legyőzöm őt az osztályokban, és úgy döntött, hogy megpróbál visszahúzni egy kicsit, és te benne vagy ebben, mert hűségesebb vagy hozzá, mint hozzám – ordította érzékenyen Harry.
- Ez nem fair, Harry - kiabált Hermione. – Hogy merészeled? Sosem tenném ezt féltékenységből. Aggódom érted. Nem tudom megérteni, hogy miért csinálod ezt.
Harry nem mondta el pontosan, hogy mit mondott Remus azon az estén, helyette kitalált egy történetet, miszerint Remus egyáltalán nem tudott maradni, de látni akarta őt, mielőtt a dolgára ment.
- Miért? Nem hiszed, hogy okos lehetek Hermione? Tudom, hogy azt gondolod, idióta vagyok, és nem próbálok meg semmit, de én úgy gondolom, hogy igenis képes vagyok ugyanolyan erőfeszítéseket tenni, mint te.
- Tudom, hogy képes vagy és azt is, hogy okos vagy. Nézd, Harry, van ennek valami köze ahhoz, hogy Ron és én együtt vagyunk? – kérdezte Hermione óvatosan.
- Istenem, Hermione, nem minden miattad történik. Saját okokból javítok a jegyeimen. Nem próbállak legyőzni és biztos, hogy nem akarlak meggátolni benneteket az ölelkezésben, vagy bármiben, amit ti ketten együtt csináltok – ordította dühösen Harry.
- Merlinre, Harry, hallgasd magad. Mintha sosem ismertelek volna! - mondta megdöbbenve Hermione.
- Jó! - kiabált Harry, felugorva. – Hálásnak kéne lenned. A régi Harry megszívta. Felelőtlen voltam, és minden, amit tettem, embert ölt. Nem tudom, hogy fel tudod-e fogni a magasabb rendű agyaddal, de egy nap, mialatt te és Ron egymást nyaljátok, meg fogok küzdeni Voldemorttal, és ha akarok egy esélyt ellene, akkor fel kell készülnöm – kiabálta, meglengetve a könyvét, mielőtt lecsapta azt az asztalra.
- Nem kell harcolnod vele – mondta Ron csöndesen és egy kicsit rémülten. – Dumbledore fog…
- Nem, sajnálom Ron, de tévedsz. Mert van egy kis jóslat, igen, az, amelyikről a minisztériumban azt gondoltuk, hogy örökre elveszett, de tudom, hogy mi állt benne, mert Dumbledore ismerte. És ez azt mondta ki, hogy vagy én vagy Voldemort, és hagy közöljem veletek, hogy ez egyáltalán nem tűnik nekem jó kilátásnak.
Két barátja megdöbbenve állt a beállt csendben és mielőtt bármelyikük is tudott volna valamit mondani, Harry felkapta a könyveit és a jegyzeteit.
- Szóval Hermione sajnálom, ha aggódsz a jegyeid miatt, de most nagyobb dolgok miatt kell aggódnom, és nem fogom abbahagyni a tanulást, csak azért, hogy te jobban érezd magad – mondta hidegen.
Felsietett a hálószobába, de csak addig, amíg felkapta a láthatatlanná tévő köpenyét, és magára kanyarította. Két barátja még a tűz mellett ült, amikor leért és bár nem láthatták őt, meghallották, ahogy a portrélyuk felé megy.
- Harry, kérlek, várj! Muszáj megbeszélnünk…
De a portréajtó bevágódott, mielőtt még be tudta volna fejezni.
Ron felsóhajtott.
- Nos, ez jól ment – mondta gúnyosan, megragadva a düh és a zavar között. – Mi történt vele? Annyira más most.
- Azt hiszem ez az, amit az alvásmegvonás, a stressz és a nem megfelelő étkezés kivált egy emberből. Ingerlékennyé és paranoiássá válsz – jelentette ki Hermione egyszerűen és Ron biztos volt benne, hogy rögtön utána olvasott a dolognak, amint elkezdett aggódni a barátjuk miatt. – Ez a Családi Est dolog miatt van, biztos vagyok benne. Az első után kezdte ezt és közvetlenül a második után kért különórákat a tanároktól.
- Gondolod, hogy történt valami azokon az estéken? Talán valaki mondott neki valamit? – kérdezte Ron. – Gondolod, hogy Malfoy mondott neki valamit?
- Lehetséges – mondta Hermione elutasító hangon, ami mutatta, hogy ő már valami máson gondolkodik. – Ron miért nem írsz a szüleidnek és kérdezed meg őket, hogy tudják-e mit kellett tennie Remusnak aznap éjjel? Azt hiszem, Harry azt mondta, hogy valami Rend-ügy volt, ezért a szüleidnek valószínűleg tudniuk kell róla.
- Gondolod, hogy valami Tudodkivel kapcsolatban? – kérdezte Ron zavartan.
- Engem jobban érdekel, hogy vajon tényleg dolga volt-e, amit el kellett intéznie, mint hogy mi volt az – mondta Hermione aggódva összevonva a szemöldökét a barátjuk miatt.
- Azt hiszed, Lupin hazudott Harrynek? – kérdezte Ron meglepődve.
- Nos, lehet, hogy tévedek és Remusnak tényleg volt valami dolga, amit meg kellett tennie, de ha nem, akkor nagyon remélem, hogy hazudott róla Harrynek.
Ron meghökkenve nézett rá.
Hermione felsóhajtott és folytatta.
- Mert ha nem hazudott Harrynek, akkor az azt jelenti, hogy Harry hazudott nekünk, és kell lennie egy oknak, amiért ezt tette. Nem tudom, hogy Remus máskülönben miért hagyta magára, de ha ennek ilyen hatása van Harryre… csak van egy olyan érzésem, hogy valami rossz dolog történt.
Harry azzal a kényelmetlen érzéssel ébredt másnap reggel, ami akkor következik be, amikor előzőleg egyáltalán nem is állt szándékodban aludni menni. Zavartan körülnézve észrevette, hogy egy díványon van, ismét a Szükség szobájában, a papírok szétterítve előtte az asztalon és egy kávéfőző a dívány lábánál, felelősként azért, hogy Harry csak pár órát aludt előző éjjel.
Megnézve az óráját észrevette, hogy a reggelinek hamarosan vége. Egy nyögéssel összeszedte a dolgait és felrohant a hálóterembe remélve, hogy le tud gyorsan zuhanyozni és átöltözni az első órája előtt.
Emlékezve a vitára, amit Hermionéval folytatott előző este, a gyomra megrándult. Habár még duzzogott, amiért a lány jobban törődik a jegyeivel, mint az ő javulásával, mégsem akart veszekedni a barátaival. Azt mondta magának, hogy így a legjobb, és ha nem maradnak barátok, akkor ők nem lesznek akkora veszélyben, de a gondolat, hogy ne tegye velük hamarosan rendbe a dolgokat, jobban fájt, mint Remus elutasítása az utolsó Családi Estén.
Miközben jóslástanra ment, megtárgyalta magával, hogy kibéküljön-e velük vagy sem, tudva, hogy hamarosan el kell döntenie, mert ő és Ron együtt ülnek a következő órán.
Miközben leült, Ron nyugtalanul rápillantott, majd valamit egy szalvétába csomagolva felé nyújtott az asztal alatt. Néhány szelet kalács volt.
- Kihagytad a reggelit – suttogta, mintha Harry nem vette volna észre. – Majd szólok, ha Trelawney ebbe az irányba néz.
- Kösz, Ron – mondta őszintébben, mint Ron gondolhatta. A megkönnyebbülés, ami elárasztotta elsöprő volt. Nem csak, hogy Ron nem haragudott rá, de még arra is gondolt, hogy enni hozzon neki.
Harry minden alkalommal bekapott egy falatot, amikor a tanáruk nem nézett oda, és amikor Trelawney felszólította éppen az után, hogy egy darabot a szájába rakott, Ron megpróbálta magára vonni a figyelmet, a szemeiben nevetéssel, amikor Harryre nézett, aki valahogy próbált kikeveredni a helyzetből. Mindettől Harry olyan jól érezte magát, mint már régóta nem, egészen addig, amíg a buggyant professzor meg nem jósolta neki, hogy a jegyei hamarosan romlani fognak.
Bármi is volt a veszedelem vagy a jóslat, ami rá leselkedett, Harry azonnal elkezdte korholni magát, amiért nem figyel eléggé a nőre, aki egy annyira életfontosságú jóslatot tett az éltére vonatkozóan. Még ha el is hitte, hogy a figyelmeztetés a legjobb esetben is felületes, de mi van, ha téved, mint az okklumenciával kapcsolatban? Ha félreértelmez néhány jelet, ami megmenthetné valaki életét, azt sosem bocsátaná meg magának.
Miközben Trelawney átment a terem másik végébe előadást tartva az ómenek jelentőségéről, Ron oldalba bökte Harryt, aki jegyzetelt.
- Akarsz repülni egyet a pálya körül ma tanítás után? – suttogta.
Harry meglepetten pislogott, mielőtt bűntudatosan elnézett.
- Nem lehet – suttogta.
- Miért nem? – kérdezte Ron bosszúsan, de már tudta a kérdésre a választ.
- Tanulnom kell. Javítanom kell a jegyeimen, ha auror szeretnék lenni – súgta vissza.
- Ez nevetséges, Harry – sziszegte Ron, miközben Trelawney próbálta kiengesztelni a zaklatott Parvati Patilt, akinek azt mondta, hogy vibrál az aurája. – Fel leszel véve az Auror programba anélkül is, hogy így halálra hajszolod magad.
- Nem ölöm meg magam, de abban az esetben, ha elfelejtetted volna, Voldemortot is le kell győznöm – suttogta Harry haragos tekintettel, miközben eltökélten próbálta látni a szobában bármelyik óment, ami a könyvben szerepelt.
- Aha, nos egy kis szünet nem fog fájni, máskülönben az őrületbe hajszolod magad – tiltakozott Ron, de Harry nem válaszolt. Ron dühösen felsóhajtott. – Nézd Harry, van ennek valami köze a Családi Esthez? – kérdezte óvatosan.
Harry olyan gyorsan kapta fel a fejét, hogy Ron aggódott egy esetleges sérülés miatt.
- Mi? – kérdezte csendes, de dühös hangon.
- Miért nem felejted el Lupint és maradsz az én családommal? Az anyám imádná…
- Ne légy hülye, Ron! Miért törődnék én valami ostoba esttel, amikor mindenki a szüleivel kérkedik? Ennek Voldemorthoz és a jövőmhöz van köze – bizonygatta Harry. – Mindamellett Remus eljön majd a következőre – tette hozzá, de nem nézett Ronra. – Most kikérdezed tőlem, hogy mit jelentenek ezek a jelek?
Ron vonakodva bólintott és elvette a könyvet, amit Harry felé csúsztatott, miközben tanácstalan volt azzal kapcsolatban, hogy mit tegyen, hogy ne veszítse el a legjobb barátját.
oOoOoOoOoOoOoOoO
Piton összeráncolt szemöldökkel nézte, ahogy Harry Potter azon a bájitalon dolgozik, amit kiosztott neki a különórájukon. A fiú teljesen kimerültnek és idegesnek látszott, ahogy mostanában mindig. Habár Piton ezt sosem ismerte volna be, de egy kicsit aggódott a kölyökért.
Az előadás, aminek a tanúja volt Lupin és a fiatal griffendéles között az utolsó Családi Est alkalmával, meglepte, és egy kicsit nyugtalanította is. Amikor ravasz módon megpróbált némi információt kiszedni Lupinból, a kegyetlen bánásmód – amivel Harryt kezelte - mögött meghúzódó okokat illetően, összezavarodott a megtalált választól. Úgy tűnt, hogy Lupin számára Sirius Black halála volt az utolsó csepp a pohárban, ami odáig vezetett, hogy a vérfarkas egy kissé zavarttá vált. A legrosszabb része a dolognak az volt, hogy az egész dühét és bűntudatát Harryn vezette le, igazságtalanul vádolva a fiút a halálesetért.
Piton azzal természetesen egyet értett, hogy Harrynek jobban kellett volna igyekeznie, hogy megtanulja az okklumenciát, de ez nem volt mentség Lupin kegyetlen viselkedésére. Hogy vádolhat valaki egy gyereket egy ilyen szörnyű dolog miatt? Ki tudná egy ilyen bűntudat terhét egy alig tinédzser korba lépett gyerek vállára tenni kényszerítve őt olyan súlyos bűnök miatti vezeklésre, amiket sosem követett el?
És mint ahogy az lenni szokott, úgy tűnt, hogy egyedül csak Piton az az egész személyzetből, aki annak látja az egész helyzetet, ami. A többiek bíztatónak találták, hogy Harry erőlködik a jegyeivel és ennyire lelkes a tanulásban. Gyanította, hogy McGalagony kezdi látni, hogy valami baj van, de mindenki más kényelmesebbnek találta, hogy megfeledkezzen a dologról, beleértve az igazgatót is. Mindannyian azt gondolták, hogy ez majd segít Harrynek abban, hogy megbirkózzon a keresztapja halálával. Senki sem látta a boldogtalan fiút, aki reménytelenül ragadja meg az utolsó lehetőséget egy apafigurára, némán üvöltve a könyörgést Lupin felé, hogy ne hagyja őt el úgy, mint a többi felnőtt, akikre eddig számított.
- Kész vagyok, professzor – jött a nyugtalan hang. Mint általában, Harry háromszor leellenőrizte a jegyzeteket, miközben Piton odasétált.
- Kicsit túl sűrű. Tudod, hogy mit csináltál és annak milyen hatása volt? - kérdezte.
- Em…ez azért van, mert hagytam, hogy az első szakasz túl gyorsan hűljön ki, és az okozhatta ezt…valamint hosszabb felszívódási időt és a hatások gyengülését?
Piton megemelte az egyik szemöldökét.
- Ez egy kérdés vagy egy válasz?
- Válasz, uram – mondta Harry bizonytalanul, ugyanakkor meggyőződéssel arról, hogy ez egy kijelentés volt.
Piton biccentett.
- Jó.
- Fel kéne melegítenem, uram? – kérdezte Harry. Piton meglepett pillantására gyorsan megmagyarázta. – Csak biztos akarok benne lenni, hogy felkészültem ebből a pénteki tesztre.
- Nem, Potter, azt hagyjuk holnapig – válaszolt Piton. Harry tényleg csalódottnak látszott és Piton szerette volna, ha ez csak a miatt lenne, mert valóban szerette a bájitalfőzést.
- Professzor, azon gondolkodom, hogy hol állok az osztályban a jelenlegi bájitaljegyeim alapján? – kérdezte Harry idegesen.
Piton ránézett, óvatosan tartva a természetes arckifejezést.
- A tantárgyam nem egy verseny, Mr. Potter. Nem adok ki információt a többi tanuló jegyeit illetően.
- Nos, uram, ki szokta függeszteni minden negyedév végén, hogy kinek a legjobb az eredménye, és én csak tudni akarom, hogy közel járok-e. Ha ez lehetséges, akkor meg fogok tenni bármit, hogy osztályelső legyek. Csak tudnom kell, hogy mi szükséges ehhez, és azt meg fogom tenni – mondta Harry határozott hangon, de mivel Piton évekig olvasta az emberek reakcióit, és mindazt, amit megpróbáltak előle elrejteni, kihallotta a kétségbeesést, ami a kérést vezette.
- Potter, ülj le, valamiről beszélni szeretnék veled. – Piton figyelmen kívül hagyta Harry aggódó pillantását, s egy pálcaintéssel eltakarította a rendetlenséget és visszalebegtette a hozzávalókat a szekrénybe.
Az asztalával szemben álló szék felé intett és Harry óvatosan leült. Miközben Piton varázsolt némi teát - újra tudomást sem véve a megdöbbent pillantásról a diákja arcán -, Harry ügyetlenül megköszörülte a torkát.
- Ö.. ez reménytelen? Próbáltam kiszámolni a jegyemet és rájönni, hogy mire van szükségem az egyes vizsgákon, de ez nehéz anélkül, hogy tudnám a teljes negyedéves pontokat és az eredményt, amit el kell érnem, ezért én…
Piton feltartotta az egyik kezét, hogy elcsendesítse az elkalandozott fiút, mire Harry azonnal becsukta a száját. Piton oda tolta felé az egyik csésze teát. Bizonyíték volt a fiú kimerültségére és a tisztánlátásának hiányára, hogy meg sem kérdezte, mi az, mielőtt belekortyolt, különösen azok után, ami az előző évben történt, amikor Umbridge megpróbálta Veritaserummal megitatni.
Nem tudta, hogyan kezdje ezt a beszélgetést. Hogy mondod azt egy gyereknek, hogy hagyja abba a túl sok tanulást? Hogy mondod azt egy diáknak, hogy a jegyei kezdenek túl jók lenni? Hogyan beszélnéd ezt meg, és tartanád meg mégis azt a látszatot, hogy sosem foglalkozol senkivel, főleg nem Harry Potterrel.
- Potter, beszélt veled a házvezetőd a tanulmányi szokásaidról ebben a negyedévben? – próbálkozott.
Harry zavartnak tűnt.
- Persze. Külön tanít engem átváltoztatástanból és azt mondta, boldog, amiért látja, hogy milyen keményen próbálkozom az iskolával. Igaz mostanában véget vetett ennek… miért?
Piton gondolatban elátkozta a kolleganőjét, amiért nem beszélte ezt meg Harryvel és ezzel ráhagyta, hogy törődjön a dologgal.
- Potter, mit csinálsz még a tanulástól és a házi feladat csinálástól eltekintve? - kérdezte Piton.
Harry némileg megdöbbentnek látszott, mindazonáltal azonnal válaszolt a kérdésre.
- Igazából semmit, nagyon komolyan veszem, hogy megpróbáljak javítani a jegyeimen. Tulajdonképpen azon gondolkodtam, hogy vehetnék több külön órát a több bájitaltan tanulás miatt, ha az segítene, hogy osztályelső legyek.
Pitonnak megemelkedett a szemöldöke.
- Több különóra a több tanulás miatt? És mi lenne, ha az a különóra ebben a pillanatban lenne? Az étkezések felét már így is kihagyod, azt tervezed, hogy általánosságban hanyagolod az evést?
Harry most zavartnak látszott.
- Én eszek – mondta elutasítóan. – De ha olyan helyen ennék, ahol tudok tanulni is, akkor az jobban segítene engem a bájital…
- Potter, ne aggódj a bájitaltan eredményeid miatt, mert ez nem arról…
- Szóval már én vagyok a legelső? – fecsegett Harry, megkönnyebbültnek hangozva.
- Nem, nem vagy – mondta nyersen Piton, bár belül összerezzent, mert nem akarta engedni, hogy ez az információ kicsússzon. Draco Malfoy született tehetség volt bájitaltanból, és akár csukott szemmel is ő lett volna az osztályelső. Harry küzdött Hermionéval a második helyért habár nem lett volna meglepve, ha a fiúé lenne a hely a negyedév végére. A boldogtalanság mégis betöltötte Harry arcát, emlékeztetve őt arra, hogy miért nem akarta, hogy a fiú megtudja ezt.
- Potter, nem tartozik rád, hogy ki a rosszabb, vagy jobb nálad. De mondhatom úgy is, hogy nem kéne törődnöd vele, hogy Remus Lupin hogyan reagál arra, hogy ki a jobb, vagy a rosszabb nálad.
Harry döbbenten nézett fel.
- Én nem…
- Elfelejted, hogy jelen voltam a múltkori Családi Esten folytatott rövid megbeszéléseteken – vágott közbe Piton.
- Akkor bárki másnál jobban kéne tudnia, hogy szükségem van a legelső helyre. Muszáj megmutatnom neki, hogy próbálkozom, és annyira keményen dolgozom, amennyire csak bírok – mondta Harry, zavartan elfordítva a tekintetét.
- Ha szükséges, tájékoztatni fogom őt az osztályomban tett erőfeszítéseidről, de cserébe lecsökkented az időt, amit tanulással töltesz – mondta Piton szigorúan és nem lepődött meg, amikor Harry elképedve nézett rá.
- Hogyan? Nem értem. Azt akarom, hogy tudja, igazán keményen dolgozom…
- Ez most már túl kemény munka, Potter. Néztél az utóbbi időben tükörbe? Úgy nézel ki, mint az élőhalott – mondta durván.
Harry haragosan bámult rá.
- Mindig azt mondja nekem, hogy tanuljak többet, nevetségessé téve engem az osztályban, kigúnyolva, amiért nem értem egyik vagy másik fogalmat. És most, hogy többet tanulok, azt akarja, hogy tanuljak kevesebbet? Csak azért, mert nem akarja, hogy első legyek a tantárgyából. Túlságosan szörnyű magának, hogy James Potter fia az osztályelső bájitaltanból? Erről van szó? – követelte Harry a dühtől remegő hangon.
- Van egy olyan jelentéktelen dolog, melyet egyensúlynak neveznek, Potter, márpedig úgy tűnik, te fel akarod borítani a mérleget. Kockáztatod az egészségedet - mondta Piton dühösen.
- Tudja mit? Felejtse el a különórákat! Csak néhány hét van hátra a negyedévből és ezzel egyedül is boldogulok, anélkül, hogy azzal foglalkoznék, hogy ön megpróbál… megpróbál visszahúzni engem, mert nem képes elengedni a múltbeli ellenségeskedést az apámmal – ordította Harry, felpattanva a székből, miközben vadul a vállára csapta a táskáját. – Nem képes rá, hogy meglássa, hogy én nem olyan vagyok. Nem vagyok hencegő, és szándékosan nem teszem magam reflektorfénybe, és soha senkit nem támadtam meg hátulról. Istenem, én nem az apám vagyok!
Azzal kirohant a szobából, becsapva maga mögött az ajtót.
A valóság az volt, hogy Piton észrevette, hogy Harry nem az apja, amikor megismerte az első emlékeket, amiket az okklumenciaórák alatt látott és ezt idén valóban megértette a fiúval töltött legújabb különórák alatt. Ez volt az oka az aggodalmának. James Potter körül volt véve barátokkal, családdal, csodálókkal és viszonylag könnyedén túltette magát rajta, ha valaki ilyen szörnyen bántotta. De Harry Potter egy nagyon magányos ember volt és jóformán senkiben sem bízott annyira, hogy rátámaszkodjon és nyilvánvalóan senkiben sem bízott annyira, hogy átsegítse őt ezen a nehéz időszakon. James Potter nem sérült volna ennyire egy hasonló esetben, de Piton tudta, hogy Harry Pottert ez megtörheti.