Nem tudom, miért kezdtem el írni, de megszerettem.
Leverrier a fiút nézte, akit felkísértek az összetákolt pódiumra. Nem viselt mást csak a szürke nadrágját. Félmeztelenül állt a két tagbaszakadt férfi között. A fejét lehajtotta és dacosan összeszorította az ajkait. Könnyedén elrohanhatott volna, de hagyta, hogy hozzá láncolják az emelvényen álló kerethez. A feje fölé láncolták a karjait, és szembe állították a tömeggel.
Az új felügyelő gyűlölettől izzó tekintettel nézett a fiúra. Hevesen kiabált, ahogy a tömeg felé fordult.
- Ez a kölyök megszegte a szabályokat! Információkat tartott vissza, nem engedelmeskedett a parancsoknak! Ez a büntetése annak, aki nem tiszteli a rendet és céljait! – Intett az egyik hátul álló férfinak, aki egy ostorral lépett elő.
Lavi megragadta a láncait és összeszorította a fogát, hogy felkészüljön bármire.
A mögötte álló férfi meglendítette az ostort, és lecsapott a fiú meztelen hátára. Lavi meg sem nyikkant, de a teste akaratlanul is összerándult a fájdalomtól.
Leverrier nem szívlelete a krónikásokat, de feleslegesnek tartotta a korbácsolást.
Lavi feljajdult a következő ostorcsapástól. Az ostor vörös hurkákat hagyott hátán és az oldalán.
- Ááh! – Kiabálta egy különösen erős ütéstől, ami feltépte a bőrét és kiserkent a vére.
A kínzója megállt, mint aki jól végezte a dolgát. A felügyelő pedig Lavihoz lépett.
- Már megértette, miért kapja ezt? – Kérdezte a fülébe suttogva.
- Meg… - válaszolta a fiú a foggát csikorgatva.
- Akkor megértette, hogy mi a bűne? – A felügyelő hangja a győzelme fölötti örömmel.
- Nem… nem vagyok bűnös – morogta Lavi.
A felügyelő arca vörös lett a dühtől.
- Folytassa! Addig üsse, amíg mozog!
A kínzómester újra lecsapott, és ezúttal már az első csapására vérserkent.
Lavi egyre csak jajgatott, ahogy az ostor vörös hegeket hagyott a hátán. Az oldala is tele volt sebekkel, amiből a karjára is jutott bőven. Az egész háta szinte már eleven seb volt, és hangosan zokogott a fájdalomtól.
- Húzza le a nadrágját! – Parancsolta felügyelő.
A kínzó vállat vonva lette az ostort és Lavihoz lépett. Ki akarta gombolni a nadrágját, de Lavi rugdosni kezdte.
- Nem! Hagyjon! – Kiabálta.
A tömegből többen felhördültek, de senki nem tett semmit.
Egy hangos repedéssel leszakította a vergődő fiúról a nadrágját, felfedve a meztelen testét mindenki előtt. Csak pár foszlány maradt a lábszárán. Vékony combjait összeszorította, de az ágyékát ebben a helyzetben képtelen volt eltakarni.
A kínzója újra felvette az ostorát, és lecsapott a kapálódzó fiúra. A csapás Lavi vékony combjának a puha bőrét érte.
Lavi szinte visított a csapástól. A láncait rángatta, de elmenekülni nem tudott, csak körbe fordult, így a következő csapás szemből érte. A vörös hurka egyből megjelent a csípőjétől lefelé indulva végig haladt az ágyéka alatt és combjáig.
A kínzója pedig újra lecsapott rá. Vörös hurkák jelentek meg a fenekén és a combján is. A vére a padlóra és a legközelebb állókra fröccsent.
Már nem kapálódzott, csak ernyedten lógott a láncain, és kétségbeesetten zokogott.
Mindenki csak mereven bámulta a borzalmas jelenetet. A legtöbben elborzadva nézték a szenvedését, míg mások elégedetten.
Ha nem állítják le, akkor a fiú meg fog halni, és újra hátrányba kerülnek. A felügyelő pedig nem akart leállni.
Ő maga indult el az emelvényhez. Feltrappolt a lépcsőn, a tömeg legnagyobb döbbenetére. A felügyelő szinte azonnal neki ugrott.
- Hogy merészeli! Hagyja ott! Még nem volt elég!
Leverrier nem törődött a kiabálásával. Laivhoz sétált és óvatosan átkarolta, hogy megtartsa, amíg szabadítja a kezeit.
A fiú szinte magánál sem volt, csak vinnyogott, amikor hozzá ért. A fiú átkarolta a nyakát, amint kiszabadultak a kezei. A nyakába temette az arcát, és hangosan zokogott.
- Ha meghal, elvesztünk még egy ördögűzőt – nézett dühösen a felügyelőre. – Ha megöli azzal nem ér el nála semmit.
Leverrier óvatosan a karjába vette a fiút és elindult vele a gyengélkedőre.
Érdemes elolvasni a következő fejezetet. Ott indulnak be az események.