Megjegyzés: HPCSI cross over. Nekem is ez az első ilyen novellám. Azon ötlet alapján készült, hogy a természet igenis legyőzheti az olyannyira intelligensnek képzelt embert. És az tisztára tehetetlen! )
Jogok: Ez esetben CBS és Warner Bross
Kategória: Aki csak akarja.
Ajánlás: Ajánlom minden HP és/vagy CSI fannak, de elsősorban Tessának és Bogárnak:) És a HP-s körökről se feledkezünk meg…:)
Séta a Tiltott Rengetegben
Hideg Karácsony este volt. A tájat térdig érő hó fedte be, az ég tiszta volt és a csillagok szikráztak. Mindenki a nagyteremben költötte el a karácsonyi vacsoráját. Majdnem mindenki. Két helyszínelő hiányozott a vacsoráról, Ők éppen odakint sétáltak.
- Grissom, állj meg! Állj meg és áruld el, hogy miért nem vagyunk mi odabent?
- Te vállalkoztál az esti sétára Sara.
- A fene se gondolta volna, hogy ilyen hideg lesz!
- Szedd a lábad, vagy odafagy!
- Már odafagyott!
Grissom jót nevetett kollégáján és gyorsított. Sara vacogva utánaügetett.
- Griss! Menjünk vissza.
- Még ne. – eközben elértek a rengeteg szélére, ami megragadta Grissom képzeletét – Vajon mi lehet ebben az erdőben? – kérdezte, miközben minden figyelmét az erdőre összpontosította. Úgy nézett ki, mint egy vadászkutya, aki épp megüli a vadat.
- Ez a Tiltott Rengeteg, és szerintem nem véletlenül szerepel a nevében a „tiltott" szó.
- Menjünk be.
- Grissom ne! – kiáltott fel Sara és elkapta a férfi kabátját.
- Ugyan Sara. Csak körülnézünk.
- Nem vagyok biztos benne, hogy…
- Kérlek Sara. – vágott közbe gyermetegen a férfi – Csak bekukkantunk.
Sara bizonytalanul végigmérte az erdőt.
- Jól van. Csak bekukkantunk és megyünk is vissza. Igaz?
- Igen. Na, gyere. – majd kézenfogta Sarat és maga után húzta. A hó ropogott a lábuk alatt, ahogy behatoltak az erdőbe. Egyre sötétebb lett.
- Grissom – nyöszörögte Sara – Forduljunk vissza.
- Sara ne félj. Itt vagyok veled. – közben egyre csak mentek. Az erdő észrevétlenül zárta körül őket. Ekkor a távolból farkasvonyítás hangzott fel.
- Mi volt ez? – kérdezte rémülten Sara.
- Több, mint valószínű, hogy egy farkas.
- Ebben az erdőben nincsenek farkasok.
- Akkor szerinted mi vonyított?
- Farkasszerű lény. Ami rosszabb a farkasnál. És a farkas sem jár egyedül.
- Sara nyugalom. Messze van.
Griss továbbment. Túl kíváncsi volt ahhoz, hogy visszaforduljon. Még Sara félelme sem tudta meghatni. Ekkor valami reccsent a hátuk mögött és a vonyítás is közelebbről hallatszott. Sara vinnyogott félelmében és minden ízében reszketett. A vonyítás nem halkult el. Grissom kezdte elveszíteni az önbizalmát az erdővel szemben.
- Sara.
- Igen?
- Azt hiszem, hogy bajban vagyunk.
Ekkor szinte a válluk fölött morgás hallatszott.
- FUSS! – üvöltötte a férfi. Sara egy gazella gyorsaságával indult meg. Futottak, ahogy a lábuk bírta, de - a hangok alapján – üldözőik szorosan a nyomukban loholtak. A hátuk mögött erős állkapcsok csattogása, kisseb fák - amit Grissoméknak szlalomozva kellett kerülgetniük – darabokra törése, mélyről jövő morgások zaja és súlyos, izmos lábak dobogása hallatszott.
- Fuss tovább Sara! Ne állj meg!
- De merre?
- Amerre csak tudsz!
Sara újult erővel és lendülettel folytatta eszeveszett vágtáját. Macskaügyességgel cikázott a fák között, amik nem sokkal utána darabokra törtek, mikor üldözőik lekaszálták azokat. A vér dübörgött a fülében. Nem érezte a fáradtságot, az ösztöne hajtotta. Ennek következtében szinte repült. Valamikor régen az ősei is így menekülhettek a kardfogú tigris elől.
Egy idő múlva már nem hallatszottak a vadászok hangjai, Grisséknek kellett 5 perc, hogy ez eljusson a tudatukig. Ez alatt bőven befutottak az erdőbe. Grissom érzékelte először a csendet. Sara jóval előtte még mindig eszméletlen tempóban futott, de már közel állt ahhoz, hogy összeessen. Grissnek meg kellett állítania.
- SARA! – kiabálta – SARA, ÁLLJ MÁR MEG! ÁLLJ! MÁR NEM KÖVETNEK!
Sara hirtelen megállt és Grissom épp, hogy csak ki tudta kerülni.
- Már… nincsenek… mögöttünk - lihegte.
Sara percekig nem tudott megszólalni.
- Vajon… miért adták… föl? – kérdezte végül. Nem hinném… hogy lehagytuk… őket.
- Nem tudom.
Sara körülnézett.
- Hol vagyunk?
- Nem tudom. Eltévedtünk.
- Ezt nem mondod komolyan. – mikor Griss bólinott kezdett kétségbe esni – Ezt nem hiszem el. Vadásznak ránk és eltévedtünk?
- Sajnálom.
- „Fedezzük föl az erdőt! Csak bekukkantunk és már megyünk is vissza! Ne félj Sara nem veszélyes!" Ha jól emlékszem ezt mondtad!
- Hiába hisztizel, ez nem segít rajtunk! Sajnálom! Nem tehetek többet, nem tudom visszacsinálni! És azt nem mondtam, hogy nem veszélyes. Előbb éljük túl az éjszakát.
- Veled? Megyek, megrendelem a koporsómat.
Grissom válaszul rondán nézett Sarara.
- Induljunk meg. – mondta Sara – Ha vacsoraként végzem, legalább dolgozzanak meg a dögök a kajáért.
Egy órája bolyongtak az erdőben szótlanul. Sara ment elől, törve az utat.
- Hangosabb vagy, mint egy elefántcsorda. – jegyezte meg Griss, miután Sara a huszadik bozóttengeren csörtetett keresztül, nem kis zajt csapva ezzel.
- Inkább hallgass. – vette oda válaszkép.
- Csak azt mondom, hogy ha csendesebben képes lennél haladni, esetleg túlélhetjük az erdőt.
Csönd.
- Pihenjünk. – mondta Grissom, valamivel lágyabb hangon – Kifárasztod magad.
- Ha megállok, megfagyok.
- Állj már meg! - mondta Griss és elkapta Sara karját, aki dühösen nézett rá, és egy „csak azért is" mozdulattal rálépett egy száraz gallyra, kettétörve azt.
- Elképesztő, hogy milyen gyerekes vagy! – mondta válaszkép a férfi. Sara nem felelt, csak dühösen meredt Grissomra. – Kérlek pihenj.
Erre a nő nekidőlt egy fának és csendben összeroskadt. Griss leült mellé.
- Sajnálom. – mondta halkan.
- Ennyi az összes mondanivalód?
- Mit mondhatnék még?
- Nem tudom. Valamit, ami reményt ad.
- Olyat nem tudok mondani. Tudós vagyok, a tényeket nézem.
- Fázom, és éhes vagyok.
Ekkor Grissom csendben átölelte és magához húzta. Sara a fejét a férfi mellkasára hajtotta, és szorosan átölelte a derekát.
- Félek. – mondta halkan.
- Tudom. Ki fogunk jutni.
- Megígéred?
- Megígérem.
- Bízom benned.
- Helyes. – ezután csendben ültek még 20 percig, majd Grissom felállította Sarat és megindultak.
Órák óta mentek már. Griss a nyomaikat kereste a hóban, ami a sötétség miatt elég nehéz feladatnak bizonyult.
- Sara ne maradj le!
- Sajnálom. Elfáradtam.
- Tudom, de nem alhatunk el, mert meghalunk.
- Grissom nem bírom tovább! Pihennem kell.
- Nem lehet. Most holtponton vagy. Ha megállnál, elaludnál.
Sara megtett még két lépést majd térde esett. Griss hátrafordult a zajra és Sarahoz sietett. Leguggolt mellé.
- Áll föl. – mondta.
- Nem megy.
- Dehogyis nem! Gyerünk.
Sara keservesen nekigyürkőzött és felállt, de az első lépésnél összecsuklottak a lábai és újra a földre került. Grissom tudta, hogy Sarat a hideg és a térdig érő hó merítette ki ennyire.
- Sara kérlek. Próbáld meg újra.
- Nem megy. – ismételte meg keserűen.
- Tovább kell mennünk.
Sara ekkor összeszedte a maradék erejét is és felállt. Griss átkarolta a derekát, mert a nő vészesen megingott.
- Jól van, megvagy. – mondta kedvesen, és lassan megindultak. – Gondolj valamire, ami eltereli a figyelmed a fáradtságról.
Sara nem sokáig bírta ezt az iramot se. Teljesen kimerült és átfagyott. Grissom teljesen elkeseredett és kétségbeesett. Megőrült a tehetetlenségtől, hogy nem tud segíteni kollégáján. A hőmérséklet nagyon hideg volt. Ő is iszonyatosan fázott, de Sara lassan a hipotermia állapotába került.
- Sara. Sara hallasz engem?
- Még igen. Griss?
- Mi az?
- Meg fogok halni? Itt? Most?
- Nem! Dehogy!
- Pedig nagyon úgy nézz ki.
- Azt hiszem, hogy megártott neked a hideg.
- Arra gondolsz, hogy megfagyott az agyam és hülyeségeket beszélek?
Grissom akaratlanul is elmosolyodott.
- Igen.
- Ezért még kapsz.
- Nehezen, ha időközben meghalsz.
- Nem, ezért érdemes élni.
- Fel tudsz állni?
- Nem. Nem is érzem a lábaimat.
Griss ekkor Sara alá nyúlt és felemelte. Sara eleinte ernyedten lógott a karjai között, majd nehezen felküzdötte a felsőtestét és a fejét Grissom álla alá tette. Így vitte tovább Griss Sarat még egy órán át, közben végig szóval tartotta a nőt. Hirtelen a távolban fényeket pillantott meg.
- Sara! Nézd! Ott a kastély!
Sara artikulátlanul morgott valamit.
- Sara, most már ne add fel! Mindjárt ott vagyunk! – de ebben még Griss sem volt biztos, mert már magán is érezte a hideg és Sara súlyának hatásait. Tudta jól: ha valami csoda nem történik, nem biztos, hogy kijutnak innen. Ekkor emberi alakokat vélt látni a távolban. Hirtelen azt hitte, hogy újabb „vadállatok", de ekkor hallotta a társai és a tanárok hangját, ahogy a nevüket kiáltozzák.
- ITT! ITT VAGYUNK! GYERTEK ERRE! NICK! GREG! GYORSAN! – kiabált vissza Grissom.
- GRISSOM! – jött a válasz. Ekkor egy fekete taláros férfi lépett Grisshez a semmiből. Piton volt az. Csak némán felmérte Grissomot, majd átvette tőle az időközben elájult Sarat, és elsietett vele a kastély felé. Ruganyos léptei több erőről tanúskodtak, mint a vékony alkata sejteni engedné. Ekkor megérkeztek a többiek is. Először Nick futó alakja tűnt föl, nyomában a többiekkel, akik már betegre aggódták magukat. Grissomot közrefogta csapata és visszakísérték a kastélyba, ahol meleg, száraz ruha, ennivaló, ágy, de elsősorban a dühös Dumbledore várta, aki szintén részt vett a keresésben.
Miután Grissom kapott enni, és ruhát cserélt odalépett hozzá az ősz varázsló és szigorúan ránézett. Griss bűnbánóan nézett vissza rá.
- Rendkívül meggondolatlan és felelőtlen voltál Gilbert. – mély hangja szigorúan csengett – Nem ilyennek ismertelek. Szándékosan mentél be az erdőbe, mikor az tiltott terület, sőt mi több Sarat is veszélybe sodortad. Majdnem megölted! – Grissom eddig úgy hallgatott, mint egy gyerek, aki most rendreutasítást kap az apjától. De mikor Sara is szóba került felpattant ülőhelyzetéből.
- De most már jól van, ugye?- kérdezte aggódva.
- Igen, rendbe fog jönni. De nem sokon múlt, hogy ne haljon meg. Szinte teljesen kihűlt.
- Sajnálom. – mondta Griss bűnbánóan.
- Ezt ne velem beszéld meg, hanem Saraval. Az Ő életével játszottál. – majd elment, otthagyva Grissomot a lelkifurdalásban.
Másnap reggel Sara a gyengélkedőn ébredt. Hatalmasat aludt, és még mindig fáradt volt. De elsősorban éhes. A jókora reggeli után, de még az újabb alvás előtt Griss ment be hozzá.
- Szia. – üdvözölte Grissom.
- Szia. – mondta álmosan Sara. Griss legnagyobb döbbenetére Sara mosolygott.
- Hogy vagy?
- Jobban. Azt mondták, hogy a halál torkából hoztak vissza.
- Szörnyen sajnálom. Majdnem meghaltál az én hibámból.
- Ennyire sajnáltad volna?
- Nem tudom, hogy mi lett volna velem nélküled. – látva Sara elgondolkodó arcát, hogy vajon mi lehet e mögött az állítása mögött, azt mondta: - Most hagylak aludni. – mondta és felállt, hogy kimenjen.
- VÉGE –
Capricornus™