Az elérhetetlenen is túl
– Harry, Harry, lassan indulnod kell! - rázta meg a bűbájtan tankönyv fölött szunyókáló fiút Hermione.
Harry kábán ébredezett, majd karórájára pillantott, és bágyadtan bólintott.
- Aha… - motyogta halkan. Lassan felállt, és bizonytalan léptekkel kilépett a portrélyukon, hogy elinduljon a szokásos okklumencia órájára Piton professzorral.
Megrázta fejét, hogy kitisztuljon. A megszokott jeleket máris észlelte magán. Gyomra összerándult, szíve sebesebben lüktetett. Pontosan annyira várta ezeket az órákat, mint amennyire tartott tőle. Immáron harmadik féléve járt a férfihoz hetente két alkalommal, Dumbledore utasítására.
Ugyanő volt, aki elrendelte, hogy a hatodik és hetedik év közötti nyári szünetet Alastor Mordon társaságában töltse, aki a két hónapos időtartamot arra használta fel, hogy megkezdje Harry Potter kiképzését és felkészítését. Harry alig akarta elhinni, hogy alig egy hétnyi Dursleyéknél eltöltött idő után kiszabadul a gyűlölt házból, és többé vissza sem kell térnie. Aztán persze körülbelül a második hét után, mikor már minden porcikája sajgott, valamint kék és zöld zúzódások tarkították Rémszem edzésmódszere miatt, némi nosztalgiával gondolt vissza a nagynénje házában töltött semmittevésre. Időnként mások is megfordultak a Rend úgynevezett Nyári Rezidenciáján, akik részt vettek Harry edzésében. Kingsley, Tonks, Lupin, McGalagony, sőt egyszer maga Dumbledore is, aki kerek-perec kijelentette, hogy ilyen remek mókában már vagy ötven éve nem volt része. Az első hónap után egy délután betoppant Perselus Piton is, és ettől kezdve rendszeresen, heti két alkalommal jött, hogy kivegye a részét Potter oktatásából. Harry sokáig nem tudta eldönteni, várja-e ezeket a napokat vagy sem. Ilyenkor ugyanis csak hajnali öttől csak délig tartott a kimerítő edzés, este hét helyett. Pontban kettő órakor megjelent eltéveszthetetlen fekete ruhájában a férfi, pattintott egyet az ujjával, és Harry engedelmes kutya módjára kulloghatott utána az apró, ám igen jól felszerelt bájitallaborba. Itt különféle gyógyító balzsamok, erősítő főzetek, ellenmérgek és kenőcsök készítését kapta feladatul. Egyetlen öröme az volt, hogy szünet révén a férfi nem tudott pontot levonni tőle, ha valamit elrontott. Mert bizony az első időben ez nem volt szokatlan. Egy-egy félnapos bájitalfőzés alatt többet tanult, mint a Roxfortban egy hét alatt, így a második hét végére a bájital balesetek száma is leredukálódott. Amikor az aznapra kitűzött főzetetek és bájital-eszenciák elkészültek, belevetették magukat az okklumencia és legilimencia rejtelmeibe - ahogy Piton fogalmazott -. Harry előző évben keserves tapasztalatok után, úgy-ahogy megtanulta megvédeni elméjét Piton sorozatos támadásaival szemben, de ha a férfi kitartóan támadta, védelme meglazult, és olyan dolgokat is látni engedett, melyeket Harry körömszakadtáig védelmezni akart. A legilimencia tudása még inkább fejlesztésre szorult. Hiszen nem könnyű ellenféllel volt dolga. Tanára mesterfokra vitte mind a legilimencia, mind az okklumencia elsajátítását, és nehéz dolga volt annak, aki Piton elméjébe kívánt behatolni, hacsak maga az illető nem akarta. Időről időre megmondta Harrynek, milyen felvillanó képeket kell, hogy megszerezzen tőle. Harry sokáig nem is gondolta, hogy valaha is képes lesz betekintést kapni a férfi elméjébe, de időnként apró „sikerek" érték. Véletlenszerűen felvillanó képek a gyermekkorból, a korai iskolás évekből, a szülői szeretet hiányáról, a magányosságról. Aztán persze lassan megtanulta, hogy milyen apró fortélyok szükségeltetnek ahhoz, hogy elterelje a másik figyelmét, és mégis célhoz érjen. A férfi egyre ritkábban ordibált vele, időnként már látni engedte, ha elégedett volt a munkájával.
Így történt, hogy egy testileg-lelkileg, fizikailag és szellemileg megerősödött Harry Potter hagyta el augusztus 31-én a menedékházat, és tért vissza utolsó évére a Roxfortba.
Piton az órájára pillantott. Húsz perc múlva hat óra. - "Mindjárt megjön..."
Félretette a kijavított dolgozatokat, szortírozta a kijavításra várókat, majd kezébe vette a Bájitalfőzők Magazinjának legújabb számát, és olvasni kezdett.
Ám figyelmét most nem kötötték le az újdonságok, vagy a legújabb akciós bájital-hozzávalók. A fiún elmélkedett. A fiún, akivel az elmúlt másfél évben szabadidejének nagyobb részét töltötte együtt. A fiún, aki a szeme láttára nőtt fel, s cseperedett érett fiatalemberré. A fiún, aki immáron nem volt szemüveges, mert Poppy Pomfrey gyógyító bűbájaival és néhány hathatós újonnan kifejlesztett látáskoordináló bájital segédletével végérvényesen megszabadult a szemüvegtől, hogy ettől kezdve mindenki láthassa szemének átható mélyzöld sugárzását. Piton nem tudta maga elől letagadni, hogy megfogta a fiú látványa. Mikor egy-egy edzésnap után félmeztelenül, pólóját a kezében lóbálva, izzadtan, kipirultan, barnára sülten ért vissza a házba, hogy egy gyors zuhany és egy kiadós ebéd után kezdetét vegye a bájitalfőzés, Piton lopva, kedvtelve nézegette az attraktív fiatalemberré nőtt fiút. Be kellett vallania, hogy volt olyan idő, mikor kifejezetten élvezetes volt az együtt töltött idő. Érdekes volt látni egyes dolgokat griffendéles szemszögből megközelítve. Élvezte vitáikat, bár a fiú néha határozottan bosszantó is tudott lenni. „És mindjárt itt lesz..."- Gyorsan elhessegette a gondolatokat, és elméje mélyébe zárta őket. „még csak az hiányzik, hogy Potter véletlenül is meglássa… Halálra rémülten menekülne el..." - gondolta némi szarkazmussal. Ekkor kopogtattak.
Harry lassított a jól ismert ajtó előtt. Még most is csodálkozott, hova is fejlődött kettőjük kapcsolata. Már nem hezitált, ha meg kellett kérdeznie valamit, és Harry időnként úgy látta, a férfi is élvezi az együtt töltött időt. Remek vitapartner volt, néha ugyan bántóan szókimondó, de Harry már észrevette, hogy a férfinek van humora is. Fanyar, szarkasztikus, fekete. Mint maga a férfi. Ránézett az órára. Hat óráig még mindig van negyedórám vissza. „Nem baj" - gondolta, és egy mély lélegzetvétel után bekopogott. Pár pillanattal később az ajtó kinyílt, és Harry belépett a férfi dolgozószobájába.
– Potter! - szólalt meg a tanár szokatlanul halk, mély és rekedtes hangon. - Korábban jöttél. - Félig hátrafordult a válla fölött, és a falon függő régi órára nézett.
– Professzor! - üdvözölte Harry a tanárt. Valamiért az a furcsa érzése támadt, a férfi ideges, esetleg zaklatott.
Piton éppen szólásra nyitotta ki száját, mikor az aprócska szertárba vezető ajtó feltárult, s kilépett rajta egy magas vékony alak.
– Pers…öö… Professzor, öhm végeztem. - Kezében két apró üvegcsét mutatott fel.
A tanár szeme megvillant, de nem fordult tanítványa felé, s arca kifürkészhetetlen maradt.
- Mr. Nott, kérem, hogy azokat a fájdalomcsillapító főzeteket vigye fel a gyengélkedőbe, s adja oda Madam Pomfreynek. Amint látja, jelenleg egyéb elfoglaltságom akadt. Maga meg mondja Potter, mit akar, nem érek rá egész nap. - Ezzel sürgős pakolászásba kezdett asztalán.
Harry kővé meredten bámult a mardekáros fiúra. Nem, nem a fiú érdekelte, de nem tudta nem észrevenni a gyűlölködő tekintetet, a félrecsúszott nyakkendőt, a gyűrött talárt, és a talár alól kibukkanó, nadrágból kilógó félregombolt inget.
Miután a fiú távozott, Harry a szőnyeg kacskaringós mintájának kitartó bámulásába kezdett, és megpróbált mélyeket lélegezni, hogy lecsendesítse elméjét, és megnyugtassa magát.
– Kezdhetjük, Mr. Potter? Pálcát fel, és háromra. Egy-kettő-három. Legilimens! - kiáltotta.
Harry nem volt még felkészülve, és néhány másodperc próbálkozás után Perselus Piton sikerrel tört be a fiú elméjébe, ahol azonnal egy félrecsúszott nyakkendő és egy elgombolt ing látványa fogadta. Megszakította a kapcsolatot, és döbbenten nézett a sápadt arcú fiúra. Harry egy ideig állta a pillantását, majd megfordult, feltépte az ajtót, és kirohant.
Lucius Malfoy, miután tiszteletét tette Dumbledore-nál, és átadta neki az igazgató tanács legújabb határozatát, úgy döntött, meglátogatja Perselus Pitont, hogy neki is átadja a jövő hétre elkészítendő bájitalok listáját, és néhány olyan üzenetet, amelyet nem óhajtott mások tudomására hozni. Ám azzal is tisztában volt, hogy nem célszerű egyszerűen besétálni a férfi birodalmába, miközben diákok sétálnak a folyosón, így gondoskodó jó apa módjára Dracot kereste fel. Miután utánanézett fia előmenetelének és megbeszéltek néhány dolgot, elővett egy apró üvegcsét, odasétált a fia mellett üldögélő Theodore Notthoz, és kitépett a fiú fejéről néhány hajszálat, majd miután jól végezte dolgát, átsétált Perselus Piton dolgozószobájába, és bekopogott.
- Minek köszönhetem a látogatását, Mr. Nott? - mordult Piton a hívatlan látogatóra.
A fiúvá avanzsálódott Malfoy karcos hangon felkacagott, és közelebb lépett Pitonhoz.
- Menjünk beljebb, Perselus, nem lenne jó, ha mindenki meglátna - mormogta Piton nyakába, és eltolva a megrökönyödött férfit, belépett a szobába.
Pitonnak torkára forrt a feltörő kiáltás, mikor megérezte a másik személyből áradó eltéveszthetetlen illatfelhőt.
- Lucius, milyen váratlan meglepetés - találta meg Perselus Piton a hangját, s vele lélekjelenlétét. - Mit tehetek érted?
- Hát van, amit éppen tehetnél… gyere közelebb, megmutatom… - nem várta meg a másik közeledését, Lucius Malfoy magához húzta Perselus fejét, és keményen szájon csókolta.
Perselus egy ideig tűrte a csókot, majd eltolta magától a férfit.
- Az időpont nem a legalkalmasabb, Lucius. Mondd, miért jöttél?
Lucius visszalépett, és zsebéből egy darab pergament húzott elő.
- Elhoztam a listát - mondta hűvösen, sértett hangon. - És magammal vinném az elkészülteket.
- Gyere velem - bólintott Perselus, és előresétált a szertárba. Pálcáját előhúzva, feloldotta a varázst, amely eddig láthatatlanná tett egy apró falba süllyesztett ajtót. Néhány varázsige elmormolása után a férfi kinyitotta az ajtót, benyúlt, és két üvegcsét vett elő belőle.
Odanyújtotta a férfinek, aki talárja zsebének mélyébe rejtette azokat. Megállt a szertár ajtajában, és karvalytekintettel figyelte a csapdába esett bájitaltan tanárt.
– Most elkaptalak, Perselus! Nem szabadulsz tőlem - lépett beljebb a szertárba.
– Lucius, ezt már ezerszer megbeszéltük. Azt mondtuk vége. Nem folytatjuk... - nem tudta folytatni, mert a másik férfi hozzátapadt, száját a szájára tapasztotta. Perselus a falhoz szorult. Lucius egyik kezével a nyakkendőjét lazította, másikkal szorosan magához ölelte a döbbent férfit. Perselus felnyögött. Hiába tiltakozott magában, teste életre kelt, erősen követelve a figyelmet. Kezdte megadni magát, és viszonozni a másik érintéseit. Ezt érezve, Lucius enyhített szorításán, és elkezdte meglazítani nadrágja övét, s kihúzta ingét, gombolni kezdte, majd hirtelen meggondolva magát a férfi nadrágja felé kapott. Kettősüket erőteljes kopogás zavarta meg.
- A francba! - kommentálta Malfoy. - Vársz valakit?
Piton nem válaszolt, gyorsan megigazította ruházatát, és félretolta az enyhén ziháló másikat.
- Maradj itt, megnézem, ki az - mondta kiismerhetetlen hangon, és kilépett a szertárból. Behúzta maga mögött az ajtót, és a bejárati ajtóra bökött pálcájával, mire az kinyílt, és belépett rajta a fiú.
– Potter! - Kissé ijedten észlelte, hogy hangja rekedtesen mély, és halk. - Korábban jöttél.
Jól látta, hogy a fiú felvont szemöldökkel vizsgálgatja. Asztala felé fordult, és egy gyors pillantással végigmérte, megfelelő-e az öltözéke. Némán felsóhajtott.
Harry hátra sem nézve rohant ki a mardekáros folyosóról, meg sem állt, míg el nem érte a csillagvizsgáló tornyot. Ott leült a földre, és fejét mellkasához húzott térdére hajtotta. Előre-hátra ringatta magát, hogy megnyugodjon. Sosem képzelte volna, hogy a férfi, pont egy tanítványát, és pont egy bájitalszertárban…, de úgy látszott, tévedett. Úgy látszik, a férfi élete tényleg csak a bájitalai között mozog. El sem tudta képzelni, mi lett volna, ha később érkezik.
Harry összeborzongott az emléktől, és újra meg újra emlékeztetnie kellett magát, semmi köze a látottakhoz. Mégis fájt, bár nem tudta volna megmondani, miért. Erőt vett magán, s csatlakozott a többiekhez, akik a vacsorára igyekeztek a Nagyterembe.
- Milyen volt? – kérdezte Ron.
- Elmaradt – válaszolt Harry tömören.
- És hol voltál eddig? – kérdezte Hermione. Gyanakodva vizslatta a fiú arcát, de ő csak megvonta a vállát.
- Kiszellőztettem a fejem. Együnk, farkaséhes vagyok – mondta inkább, hogy témát váltson, s hogy jó példával járjon elől jókora adag sült húst szedett a tányérjára.
Aztán csak jobbra-balra tologatta a tányérján, miközben megpróbált érdeklődő arccal figyelni a körülötte folyó beszélgetésre, időnként kérdéseket tett fel, de a válasz már nem érdekelte Egyszer azonban mégis felfigyelt Neville-re.
- Képzeljétek, egy órával ezelőtt láttam kisétálni a kapun Malfoyt – újságolta.
- És mi abban az érdekes, ha görény Malfoy kimegy egy ajtón? – kérdezte teli szájjal Ron.
- Nem Draco Malfoyról beszélek, hanem az apjáról, Luciusról. Nem elég, hogy felmentették a vádak alól, és szabadlábra helyezték alig egy hét után, de Caramel nyilvánosan bocsánatot kért az ŐT ért atrocitásért, és még az igazgatótanácsba is visszakerült – morogta a fiú. – Hogy lehet valaki ilyen vak? – hőbörgött tovább. – Úgy sétált a Roxfort területén, mintha övé lenne.
- Úgysem tehetsz ellene semmit, Neville – intette Hermione a mérges fiút. – Malfoy remekül ért a megtévesztéshez. Máig nem tudtuk bebizonyítani, hogy köze van Ginny halálához. – Elkapta Ron és Harry tekintetét és ijedten kapta szája elé kezét.
– Bocsánat – suttogta -, nem akartam…
Ron nem válaszolt, de ökölbeszorult kezében megremegett villája. Harry azonban felállt az asztaltól, és vissza sem nézve, kisétált a teremből.
Miközben halk társalgásba elegyedett Dumbledore-ral, Piton végig a Griffendél asztalát figyelte, Azon belül is egy zöld szempár tulajdonosát, aki látszólag vidáman vett részt a körülötte folyó társalgásban, de Piton azt is jól látta, hogy ételét csak turkálja, s sokszor mered maga elé. Aztán felkapja a fejét, Grangerre néz, szemében megvillan a túlságosan jól ismert haragoszöld fény, majd otthagyva a többieket, és a vacsorája maradékát, kisétál a teremből. Megpróbálta ugyan leolvasni a szájakról, miről folyhatott a csevely, a roxforti nagyterem zsivaja lehetetlenné tette. Egy pillanatra megfordult a fejében, hogy a fiú után megy, de elvetette az ötletet, és újra belemerült a Dumbledore-ral folytatott előző beszélgetésbe.
Harry későn, már takarodó után ért vissza a griffendéles körletbe, de nem érdekelte. Miután megfürdött, ágyához lépett s felhajtotta takaróját, hogy lefeküdjön. Egy apró cetli várta a takaró alatt.
„Okklumencia holnap este 6-kor. P."
Harry dühösen összegyűrte a papírfecnit, behúzta a függönyt, és magára húzta a takarót.
Harry még másnap is paprikás hangulatban volt, szobatársai és osztálytársai nagy ívben kerülték egész nap. Már megtanulták, jobban teszik, ha ilyenkor elkerülik Harry Pottert.
Ebben a szellemben kezdődött a bájitaltan. Harry nem is ült barátai mellé, egy szokás szerint üresen álló asztalhoz, - a katedrával szembeni első asztal – telepedett le, és pakolta ki felszerelését.
Nem sokkal később beviharzott egy hasonlóan mogorva kedvű és frusztrált Piton. Végigmérte az osztályt, nem kerülte el figyelmét a magányosan üldögélő Potter. Halkan fújt egyet, majd pálcájának egy intésére felkerült a táblára az utasítás.
- Mire várnak még? Lássanak hozzá – morrant.
Harry már az első hozzávalók megjelenésénél tudta, milyen bájital készül ma.
Megvetően felhorkant, majd megvonta a vállát, és előrement a szekrényhez, hogy összeszedje az alapanyagokat. Magában azonban füstölgött.
„Miért is vagyok meglepve? Ez olyan jellemző Pitonra. Csakis miattam csinálja. Miért pont most kell neki szerelmi bájitalt főzetnie? Mit akar bizonyítani"
Helyére vonult és nekilátott az alapanyagok szeletelésének, de figyelme el-elkalandozott, így nem is volt meglepő, hogy mikor Piton a szokásos körútjára indult, megállt Potter asztalánál.
- Megtudhatnám, mi ez, Potter?
- Amit kért. Szerelmi bájital – morogta Harry ingerülten. Már ő is látta, hogy rossz sorrendben adta hozzá a hozzávalókat, így főzete rózsaszín helyett, mélyvörösben pompázott. „Remek" – gondolta magában.
- És azt is meg tudja mondani, miért lett ilyen... khmm érdekes a színe? – érdeklődött a tanár mérgesen. Hónapok óta nem fordult elő, hogy Potter rosszul főzött volna egy bájitalt, főleg nem egy ilyen egyszerűt.
- A reszelt ginszenggyökeret és a porított fenyőmag-keveréket a vörösrózsalevél-esszencia hozzáadása után kellett volna belekevernem. Remélem, most elégedett. Sajnálom, de mindenki nem tehet a kedvére – nézett a tanár szemébe, és gúnyosan elmosolyodott.
- Öt pont a Griffendéltől, és büntetőmunka ma este, Potter – sziszegte a férfi közvetlen közelről a fiú arcába.
„A francba, remek volt Potter. Miért nem tudod befogni a pofád?" - Harry a továbbiakban figyelmen kívül hagyott mindenkit.
- Mindenki tegye az asztalomra az elkészült bájitalokat. Harry ugyan némi bűvészkedéssel elérte, hogy bájitala kevésbé rikító színű legyen, de jól tudta, az még mindig messze van az elfogadható színvonaltól. Megrázta vállát, egy üvegcsét megtöltött az elkészült löttyből, felcímkézte, és szórakozottan felsorakozott a többiek mögé. Csak Piton hangjára eszmélt, aki épp egy bájitalos fiolát forgatott a kezében.
- Remek munka, Mr. Nott. Öt pont a Mardekárnak.
Harry letette a saját üvegét a többiek közé, s elindult az ajtó felé. Útja Nott mellett vezetett el, aki pont ezt a pillanatot választotta, méla, ábrándozó mosollyal az arcán, odalépjen Draco Malfoy mellé.
- El sem tudod képzelni, tegnap mekkora élményben volt részem – súgta halkan a szőke fiúnak.
- Nos, én pontosan tudom – jegyezte meg mellettük elhaladva Harry –, és mélységesen hányok tőle.
Azzal otthagyta a döbbent párost, kirobogott a teremből.
Pontban este 6-kor kopogtatott Piton ajtaján. Előtte egy teljes órán keresztül meditált, így elérte, hogy mentálisan teljesen nyugodtan lépjen be a professzor ajtaján.
- Jó estét, professzor – köszönt halkan.
A férfi bólintott, és beengedte a fiút. Harry a megszokott helyére sétált, pálcáját előhúzta, és szó nélkül várta a támadást.
- Mielőtt hozzálátunk, Potter. Még egy ilyen megjegyzés az órámon, és úgy hajítom ki az osztálytermemből, hogy egy hétig fog keringeni a Nagyteremben, és még akkor sem fogja tudni, hogy hol van. Megértette?
- Meg – volt Harry összes válasza.
Piton egy ideig nézte a fiú fáradt arcvonásait, majd megkérdezte.
- Van még álommentes altatója?
Harry meglepetten pislogott, mielőtt válaszolt
- Még két adag, tanár úr.
- Akkor a mai büntetőmunkáján lehetősége lesz a készletét szaporítani. És mielőtt megkérdezi, mi benne a büntetés, elmondom. Azt fogja szedni, amit elkészít magának. Ha elrontja, magának köszönheti – vetette oda.
Megfordult és ellépett pár lépésnyire Harrytől. Mikor visszafordult, már kezében volt a pálcája, de Harry halványan elmosolyodott, és készen állt a támadásra.
- Legilimens! – mutatott rá Harryre Piton. A fiú érezte, mikor elérte a támadás. Piton ezúttal nem volt könyörületes. Akaratának minden apró szilánkjával támadta a fiú elméjét. Harry szemét összeszorítva küzdött, hogy csak apró jelentéktelen képeket villantson fel, olyanokat, amelyeket lényegtelennek ítélt, amit nem bánt, ha mások is látják. Ám érezte azt is, hogy az álmatlan éjszaka megtette hatását, és fárad. Egyre kevésbé volt képes megtartani a képet, és Piton egyre mélyebbre volt képes behatolni az elméjébe. Ez már régen nem fordult elő. Harry egy pillanatra elvesztette a kontrollt, így felvillant a kép Nottról és Malfoyról, de a következő másodpercben már újra uralta elméjét, így Piton azt már nem látta, mit vetett oda foghegyről a fiúnak. Piton megszakította a támadást, és összeszűkült szemmel nézett az előtte álló, reszkető fiúra.
Asztalához sétált, és leült a székére. Onnan nézett fel ismét.
- Mr. Potter – kezdte rekedtesen -, az a kép, amit tegnap látott, hamis volt. Ezt csak azért mondom el önnek, nehogy tévhitben ringassa magát. Maga lehet, hogy Dumbledore kedvence, lehet, hogy a varázsvilág üdvöskéje, mindenki favoritja, számomra csakis egy szemtelen és jelen esetben vaksi kölyök, aki nem lát túl a nyilvánvalón. A Roxfort tele van pletykákkal. Hallott rólam terjengeni valaha is olyan híresztelést, mely szerint megrontom a diákjaim? Nem, mert ez nem fordulhat elő. Én tanár vagyok, nem egy pedofil gazember. És amennyiben ezt terjesztené, azzal járna, hogy becsületsértésnek érezzem, és e szerint járjak el. Ha egy kicsit is használná az eszét, maga is rájönne, hogy más van a háttérben, de már megszokhattam, hogy a maga agyának helyén agytekervények helyett csak nyúlványok vannak. Mr. Nott tegnap este nem járt a szobámban. Remélem, megértette.
- Azt hiszem, összetéveszt engem Theodore Nottal. A jó hírét inkább tőle kérje számon. Nem én terjesztem fűnek-fának, mekkora élményben volt részem tegnap este – jelentette ki Harry nyugodt hangon. - És mielőtt még azt találná mondani, hogy NEM az én dolgom, igaza van. Talán inkább nekiláthatnánk annak, amiért itt vagyok. Ha hiszi, ha nem, jobb dolgom is van, mint hogy a saját pocskondiázásom hallgassam újra.
Harry kivont pálcával várta a férfi támadását, helyette azonban csak Piton rosszalló fejcsóválását kapta válaszul.
Piton hosszan nézte a fiút. A gondolatok tornádóként söpörtek végig agyán. Mit veszíthet? Mit nyerhet? Mennyit mondjon el?
- Gyere velem. - Felállt az íróasztalától, kilépett mögüle, és a szertár ajtajához lépett. Kinyitotta az ajtót, és Harry felé fordult. A fiú vonakodva követte, majd intett a férfinek, hogy inkább menjen előre. Piton felvonta a szemöldökét, majd sötéten elmosolyodott, mielőtt belépett volna az apró helyiségbe. A látszólag üres falfelületre mutatott, és megkérdezte.
- Mondd, mit érzel?
Harry már éppen rávágta volna, hogy semmit, de megtorpant és szája tátva maradt. Bőre alatt vibrálni kezdett minden idegvégződése. Azok az idegvégződések, amelyek mostanában csakis akkor jeleztek, ha valami rejtett, mágikus, illúzió alá rejtett varázslat közelében járt.
- Igen… ott van valami – mormogta halkan, és kezével mutatta mind az irányát, mind a méretét. – Ha jól sejtem egy falba rejtett szekrény – mondta halkan.
Piton bólintott, és pár – Harry által ismeretlen – pálcamozdulat után az ajtó láthatóvá vált.
Ebben a szekrényben azokat a bájitalokat tárolom átmenetileg, amelyeket a Sötét Nagyúr rendelkezései szerint készítek. Jelenleg üres, de tegnap két bájital várt arra, hogy elvigyék.
Piton szünetet tartott, várta, hogy Harry megeméssze a mondanivalót.
- És nekem mi közöm ehhez? – kérdezte a fiú. – Gondolom, Nott nem a gyengélkedő irányába távozott, hanem valami előre eltervezett módon kijutatta az iskolából a főzeteket.
Piton legszívesebben a haját tépte volna. Harry Potter időnként meglehetősen ostobán viselkedett.
- Nem – mondta helyette. - Mr. Nottnak nem volt köze az eseményekhez ilyetén módon. Itt sem volt.
- De hát akkor… Malfoy – suttogta ledöbbenve Harry. – Lucius Malfoy volt itt, százfűléfőzettel álcázva.
- Remélem, ez elég ahhoz, hogy nem kutasson tovább Mr. Nott magánéletében.
Harry lesütött szemmel, enyhén elpirulva bólintott, és a vele szemben álló férfi önkéntelenül is arra gondolt, hogy milyen vonzó is a fiatalember.
- Elnézést... – suttogta Harry, és hangjában keserűség csendült. – Én… én azt hiszem, inkább most elmennék. – Miközben motyogott, elhátrált az ajtóból, és szép lassan a bejárati ajtóhoz ért, mikor Piton hangja megállította.
- Nem felejtett el valamit, Mr. Potter?
Harry visszafordult, majd lemondóan megvonta a vállát.
