- Mm… ah!
- Hah! Ah! Ah!
Ah. Ez furcsa. Mi történik? Ezeket a hangokat én adom ki? Az ágy nyikorog. Ez az én ágyam. Az én házam. Huh. Ah. Ez… Ez jó. De mi ez?
- Kurokocchi… minden… rendben? – lihegte felettem valaki. A hangja ismerős. Kinyitom a szemem. Mégis mikor csuktam be? Mégis mi a fene történt?
Az első, amit megpillantottam egy lihegő, kipirosodott arcú, aggódó tekintetű Kise Ryouta volt. Aki éppen egy bizonyos testrészét akarja az én testrészembe rakni. Vagyis ha jobban megnézem, inkább még beljebb akarja rakni. Oh, milyen csodás eszmefuttatásaim vannak.
- Kise-kun? – lihegtem.
- Kurokocchi… abba hagyjam? – kérdezte, azzal a nézéssel, ami azt mondja, hogy nem akarja abbahagyni, de a kedvemért megtenné. Milyen kedves vagy Kise-kun. Igen, Kise-kun mindig kedves velem és rendes. Bár néha olyan, mint egy hangosan nyávogó kiscica, de…
Egyszer élünk nem?
Fordítottam a helyzetünkön, majd megkapaszkodtam a vállaiban.
- Kurokocchi? – nézett rám megdöbbenve majd a füle hegyéig elvörösödött.
Nem válaszoltam, hanem ritmikus mozgásba kezdtem. Előre, hátra szépen ütemesen.
- Hah, Kise-kun – lihegtem -, ez olyan jó érzés. – Mozogtam tovább.
- Kurokocchi – fogta meg a csípőmet -, nekem is jó. Ez nagyon jó.
Majd ezzel a lendülettel felemelt a farkáról és durván visszarántott rá.
- Ah! Kise-kun!
- Hah, Kurokocchi! Még… mond még a nevem! – Majd újra és újra visszarántott magára.
- Ah, Kise-kun! Kise-kun! Erő… ah!
- Hogy? Mondani akartál valamit Kurokocchi? – lihegte a számba, majd megcsókolt. Ahogy a nyelve körbejárta a számat, a fejem hátsó része elkezdett zsibbadni. Alig kaptam már levegőt, de nem érdekelt, mert Kise-kun annyira jó csókolt. Még pár percig csókolóztunk, majd megfordította a testhelyzetünket. Aranybarna szemei csak úgy csillogtak a vágytól, és az érzelmektől. A karjaimat a nyaka köré tekertem és lehúztam egy újabb csókra. Ő pedig ütemes mozgásba kezdett.
- Erősebben! –Nyögtem.
Kise-kun egyre erősebben vágódott belém, majd közénk nyúlt és a keze ugyanolyan gyors mozgásba kezdett az elhanyagolt tagomon. Felsikoltottam.
- Ah! Kurokocchi!... Olyan… édes vagy. – Csókolt meg.
Pár lökés, és húzás elég volt, hogy egyszerre menjünk el. Mind a ketten egymás nevét nyögve élveztünk el. Az utolsó, amire emlékszem, hogy Kise-kun betakart, majd átölelt és a szeretlek szót suttogta a fülembe.
Túl kimerült voltam, így elaludtam anélkül, hogy válaszoltam volna neki.
…
A telefonom hangos csörgésére ébredtem. Jut is eszembe, milyen nap is van ma? És mennyi egyáltalán az idő? A naptárra, majd az órámra néztem. Szerda reggel 10:37. Szuper. Mellettem Kise-kun ébredezik. Fejére teszi a párnát és elbújik a takaró alatt. Olyan, mint egy gyerek.
- Kagami-kun? – vettem fel a telefonomat.
- Kuroko! Hol vagy? Egész nap azt hittem, hogy itt vagy és mégse! Jól vagy?
- Neked is jó reggelt Kagami-kun – mondtam, majd ránéztem Kise-kunra, aki kérdő tekintettel nézett rám -, igen jól vagyok. Itthon kell segítenem Oka-sannak, ezért nem tudok ma iskolába menni. Mond meg az edzőnek, hogy sajnálom. Mennem kell. Viszlát Kagami-kun.
- Oké.
Letettem a telefont az éjjeliszekrényre. Éppenséggel hazudtam Kagami-kunnak, mivel Oka-san most Tou-sannal van valahol üzleti úton. Tulajdonképpen semmi kedvem nem volt ma suliba menni. Felkeltem az ágyról, de azonnal meginogtam a hirtelen altestembe hasító fájdalom miatt.
- Kurokocchi! – Kiáltott fel hirtelen Kise-kun majd a karjaiba estem.
A kezei szorosan tartottak majd a nyakhajlatomba temette a fejét.
- Kurokocchi, most… most mit csinálunk? – kérdezte. Nem tudtam nem észrevenni a félelmet a hangjában.
Válaszolni nem tudtam, mert megcsörrent a telefonja, és ő is ugyanazt hazudta, mint én. Rám nézett az aranybarna szemeivel és mosolygott. Kínos csönd ereszkedett ránk és eszembe jutott, hogy nem válaszoltam a kérdésére.
- Először is menjünk fürödni Kise-kun. – Mondtam. Majd újra felkeltem az ágyból, de a fájdalomtól meg kellett kapaszkodnom az éjjeliszekrényben. Au.
- Kurokocchi – kapott fel Kise-kun menyasszonyi pózban -, tényleg együtt fürdünk? – kérdezte, miközben elvörösödött.
- Gondolom ez egyértelmű – álltunk meg a fürdőszoba előtt -, de nem gondoltam volna, hogy Kise-kun ilyen perverz.
- Kurokocchi!
…
- Ah! Hah, ah!
Nem gondoltam volna. Soha nem is, mertem rá gondolni. Na, jó ez így nem igaz hisz egy tizenhét éves tini srác hormonjai nem csoda, ha beindulnak. Egy csinos lány, vagy egy aranyos fiú miatt… nos, ez részletkérdés. De akkor sem gondoltam volna, hogy ez valóban megtörténik. Mindig is vágytam rá, oh de még mennyire. Megérinteni, csókolni, megölelni… és ez még mindig nem elég.
- Ah! Kis… e… kun…
A tegnapi nap is átlagosnak indult. Véletlenül találkoztam Kurokocchival. Mivel mindenki megfeledkezett róla, ami, gondoljunk bele nem meglepő, egyedül ünnepelte a születésnapját. Hazakísértem majd megittunk egy pár üveg italt és a vége az lett, hogy engedtem a vágyaimnak és megcsókoltam. És milyen édes vanília ízűek voltak azok a rózsaszín ajkak! A kék szemei olyanok, mint az óceán tükre. Komolyan nem láttam még ilyen színű szempárt egész Japánban. Mindig is szerettem Kurokocchit. De soha nem tudtam, még csak nem is sejtettem, hogy…
… szerelmes vagyok belé.
…
- Kise-kun hideg a csempe – lihegtem az arcába -, nagyon hideg.
- Sajnálom Kurokocchi – szívta meg a nyakam, amitől bizsergés futott végig a hátamon -, megfordítalak, jó?
Válaszra csak nyögtem egyet.
Megfordított, összefonta a kezeinket és úgy támaszkodtunk meg a csempén. Majd elkezdett mozogni.
- Mm… ah, Kurokocchi. Olyan szűk vagy! – Nyögte a fülembe, majd megharapta a vállamat.
- Ah! Kise-kun keményebben! – Mondtam, majd meglepődtem saját magamon. Mióta vagyok én ilyen? Mióta vágyok én ilyesmire?
De ez az érzés olyan jó. Végre nem vagyok egy árnyék, végre valaki csak rám figyel. Úgy tűnik a lelkem legmélyén mindig is ezt akartam. Mindig is erre vágytam. Uh, furcsa erre rájönni, hisz eddig soha nem jutott ez eszembe. De most… Már tudom miért voltam olyan boldog mikor beválasztottak a Teikou csapatába. Végre valaki észrevett. Ezért hálás vagyok Akashi-kunnak és persze Aomine-kunnak is, hisz ha ő nem lenne soha nem kerültem volna be. Majd meg kell köszönnöm nekik…
- Kurokocchi… hogy tudsz ilyen… édes lenni. – Lihegte.
Elvette a kezeit az enyémről, majd megfogta a csípőmet aztán kihúzódott belőlem majd olyan erővel csapódott belém, hogy ha nem fogja a derekam, biztosan összeesek.
- Ah!
Újra és újra elmerült bennem, szinte csillagokat láttam a gyönyörtől.
- Elmegyek! Ah, Kurokocchi elmegyek!
- Kise-kun!
…
- Kise-kun te egy perverz vagy. – Mondtam újra a küszöbön állva.
- Kurokocchi – nyafogta -, olyan gonosz vagy! – Vette fel a sálját.
- Viszlát, Kise-kun és köszönöm.
- Um, igen, viszlát Kurokocchi. Én köszönöm.
Ott álltunk egymás előtt, mint az idióták. Kise-kun arca vörös volt, de nem tudom, hogy a hidegtől, vagy a zavarodottságtól. Majd hirtelen megcsókolt. A nyelve újra körbejárta a számat és noszogatta az enyémet. Sóhajtottam majd átkaroltam a nyakát és visszacsókoltam. Ő átkarolta a derekamat, közelebb húzott majd visszatolt a házba és becsukta az ajtót. Elkezdte levenni rólam a ruhát, majd falhoz szorított és felültetett az egyik fiókos szekrényre. A szekrényen lévő tárgyak hangos csattanással érkeztek a földre. Kibontotta a nadrágját és az enyémet is lecibálta rólam és még így is éreztem, hogy mennyire felizgult. Alsónadrágon keresztül összeérintette a merevedéseinket, majd egy nyögés után levette rólam azt is. A lábaimat átkulcsoltam a derekán és ő minden előkészítés nélkül belém hatolt. Nem volt annyira szörnyű, mert a fürdőszobai incidens már eléggé előkészített. A gyors mozgás helyett most lassan mozgott. A fülemen éreztem a leheletét aztán a nyakamat csókolgatta. Én elkezdtem a kezeimet levezetni a mellkasán és a hasát kezdtem el cirógatni. Eddig úgy sem csináltam semmit sem. Újra és újra elérte a gyönyörközpontomat, amitől egyre hangosabban kezdtem el nyögdécselni a nevét. Úgy tűnik ez még jobban beindította, mert még mélyebbre nyomta magát bennem. Ráharapott a nyakamra majd egy nyögés kíséretében elélveztünk.
- Kise-kun – lihegtem -, álmos vagyok.
- Kurokocchi – lihegett ő is -, most mit csinálunk?
Felnéztem rá, és ahogy találkozott a tekintetünk elnevettük magunkat.
…
Kise-kun aznap éjjel megint ott aludt, majd reggel megbeszéltük, hogy úgy csinálunk mintha semmi sem történt volna. Nem mondtuk ki, de nem is tagadtuk. Lezuhanyozott, felöltözött, búcsúcsókot adott, boldog szülinapot kívánt és elment.
Nem volt kedvem iskolába menni így felhívtam az iskolát majd visszafeküdtem aludni.
Utolsó gondolatom az volt, hogy milyen mázlista vagyok, hogy az edző nem tudja hol lakom.
Magamba mosolyogva aludtam el.
