Tartozol... a haláloddal

A professzor nap mint nap látja diákjait, de közülük csak egy tűnik fel neki. Először csak irritálta, de nem a jelenléte, hanem az, amilyen gondolatokat, vágyakat ébresztet benne. Még is mit képzel az a bestia, hogy ártatlan külsejével akarja leplezni önmagát? Hiába, ő átlát rajta. Tekintete számára nem csak tudásszomját tükrözi, neki ott lapul egy csábító szirén is, mely napról napra egyre ellenállhatatlanabb.

Az arany trió női tagja minden egyes nappal egyre idegesebb lett. Már nem csak a bájitalórán érezte Piton professzor pillantását. A nagyteremben, a folyosókon, a könyvtárban mindenhol. Már szinte paranoiásnak érezte magát. De ma... ma büntető munkára küldte. Félt elmenni hisz egy tanár a diákjára ÍGY nem szokott nézni.

Végre itt van. Most már nem érvényesek a játékszabályok, hiába is tartanám be már nincs értelme. Mióta is kísért éjjel és nappal? Az ő hibája, de most behajtom rajta... így vagy úgy.

Amint beléptem tudtam, hogy elvesztem innen nincs kiút. Már a szemével felfal. Remegek... pulzusom is az egekben. Agyamban csak egy gondolat ismétlődik. Menekülj... menekülj! De tudom, hogy nincs hova. Rettegek.

- Miss Granger jöjjön... közelebb.

Én is elindulok felé. Már csak egy lépés választ el tőle. Hmmm... ez az illat feltüzel es egyben megbolondít. Van-e gonoszabb teremtmény a nőnél? Most megfizet minden egyes tettéért hisz szabadna ily csábító lénynek egyáltalán léteznie?

- Remélem, tudja korunk legokosabb boszorkánya, hogy miért is van itt?

Közben végigsimított a göndör fürtökön, majd sima bőrét tapintva tenyerével lassan ért tarkójához és húzta még közelebb a lányt.

Eddig csak sejtettem, de ebben a percben mikor ajka szinte már az enyémet súrolja, már tudom mit is akar. Azt, amit én nem vele és főleg nem így ezért kezem mellkasára helyezem és próbálom eltolni… kevés sikerrel, mert ő csak meg jobban magához húz. Nyakam már fáj úgy szorítja.

- Professzor... kérem, hagyjon... kérem.

Mondta létem meg keserítője, de nem... nem ússza meg ilyen egyszerűen. Engem nem hat meg könnyekkel teli tekintete hisz megérdemli, eddig ő kínzott ez nekem is jár.

- Kedvesem hiába is próbálkozol, nem menekülsz.

- De miért...

- Napok, sőt hónapok óta kísértesz ideje megadnod.

- Mit...

- Ami jár.

- Úgy mondja...

- Mintha tartoznál? Igen, tartozol is.

- Mivel...

Ördögi vigyor terült el az arcán már egészen a falig hátráltak, testük szorosan simult egymáshoz. A professzor lassan hajolt a lány füléhez és a feszült csendben suttogása inkább ítéletnek hatott.

- Az életeddel... tartozol.

Vége