1. fejezet: Rukia hadnagy

Rukia hangos sóhaja nyomán pára szállt fel az ég felé. Csakhogy, amikor a gőz elhagyta a tornácot védelmező tető légterét, az esőcseppek szétszaggatták a felhőt.

A lány lábai kilógtak a tornác alsó korlátja alól és az esővel nem törődve lóbálta őket, míg kezeit a középső rúdra támasztotta, kezében a kis fadarabot szorongatva. Tavaszi tőzike, a 13. osztag jelképe. Ez a virág díszítette a hadnagyi jelvényét.

„Kuchiki Rukia – kezdte Renji. – Ezennel a Főkapitány nevében kinevezlek a tizenharmadik osztag hadnagyává."

Örültem – gondolta Rukia. –, mikor Renji és Matsumoto hadnagy hivatalosan is kinevezett.

Újabb sóhaj után a bal kezét leemelte a korlátról, majd a homlokát a jobb alkarjára támasztotta, továbbra is a jelvényt figyelve.

De biztos, hogy megérdemlem? Tiszti rangot sem kaptam soha és… - Dühösen szorította össze az öklét, aztán feltápászkodott. Keze már megindult, hogy végleg elhajítsa a fadarabot. Ő ezt nem érdemli meg. Ő nem lehet hadnagy. Ő nem pótolhatja Kaien-donót. Őt senki sem pótolhatja…

„Büszke vagyok rád, Kuchiki!" – hallotta a hangját a fejében, mire a keze megállt. – „Egyre erősebb leszel!" – mondta, mikor Rukia megtanulta a második táncot is. Rukia szinte érezte volt hadnagya tenyerét a feje búbján, ahogy a férfi összeborzolja a haját a sikere örömére.

Tekintetét újra a jelvényre fordította. Ha csak megválna tőle, azzal volt mestere emlékét is meggyalázná. Visszasüppedt ugyanabba a görnyedt testtartásba, kezeit a korlátra támasztva, a jelvényt pedig csak maga mellé rakta. Az eső egyre hevesebben hullott, vakító fények játéka látszott a távolban. Hamarosan ideér a baj, amit a rohamosan feltámadó szél is jelzett. Egy széllökés hátrább reptette a jelvényt a tornácon, majdnem a fal tövéig. Az eső már nemcsak a lábait áztatta el, hanem az arcába csapva, rövid haját is teljesen szétzilálta.

Renji, Byakuya és Ukitake kapitány mind nagyon örültek, amikor a lány hivatalosan is a pozíciójába került. Renji rögtön partit akart rendezni a Kuchiki rezidencián, de bátyjának nagy nehezen sikerült lebeszélnie róla. Ők így gondolták.

Vajon Ő mit szólna? Ha megtudná, hogy hadnagy lettem… - hirtelen izgalmából azonnal lelombozódott. – Többé nem láthat – jutott eszébe.

- Rukia, te meg mit csinálsz idekint ebben az ítéletidőben? – A szelet túlkiabáló hangra felkapta a fejét, mire a tetovált barátját vette észre. Renji is eléggé elázott az esőben. Fekete kimonójából csak úgy csurgott a víz, ahogy hosszú, vörös hajából is.

- Csak levegőzöm – felelte csendesen a lány.

- Idióta! Még megfázol! – heveskedett Renji, majd a lányhoz lépett, hogy segítsen neki kikászálódni a korlát alól. Rukia nem kért a segítségből. Egyedül állt fel, miután magához vette a jelvényét. – Jól vagy?

- Persze! – vágta rá Rukia, a szobája felé véve az irányt.

Renji értetlenül húzta össze a szemöldökét. Hiszen örülnie kellene! Kuchiki kapitány mindig visszatartotta attól, hogy akár a legalacsonyabb tiszti rangot is megkapja, annyira féltette fogadott húgát. Erre Ukitake kapitány hosszas unszolására engedélyt adott a hadnagyi kinevezésre. Rukia boldogan vette magára az új jelvényét.

Alig történt ez pár napja, most mégis teljesen elszontyolodott. Miért?

Ahogy a lány befordult a folyosón, pont elkapta az arca egy részletét. Kipirosodott szeme és szomorúan szorította össze a fogait. Biztos volt benne, hogy sír, pedig a hajából csorgó víz teljesen elvegyítette a könnyeit.

Renji a barátja után rohant és pont akkor fordult be a tornác folyosóján, amikor az ég hatalmasat dörgött. Az ő heves mozdulataiba is bekevert a hang, de Rukia is ijedten rázkódott meg az égre pillantva. Így láthatta meg, hogy Renji feléje siet.

- Miért követsz? – kérdezte a szokásos ingerültségével, amikor veszekedni szoktak. – Mondtam, hogy jól vagyok! – azzal sietősre vette a tempóját, majd elhúzta a szobájába nyíló ajtót.

- Rukia várj! – kiáltott utána Renji, majd megragadta a becsukódó ajtót. Az majdnem becsípte az ujjait, de végül sikerült megtartania.

- Renji… - lepődött meg Rukia. – Mi a frászt művelsz? Engedd el az ajtómat!

- Segíteni szeretnék – erősködött a fiú.

- Nincs szükségem rá! Menj el! Át akarok öltözni!

Próbálta elhúzni az ajtót, de a fiú sokkal erősebb volt nála. Majdnem eltörték a tartófát, erőlködő nyögések közepette.

- Kérlek, Rukia! Beszélnem kell veled, ezért jöttem.

- Nem hallod, te idióta? Ne ma! – vágta rá a lány és még erősebbet rántott a tolóajtón.

- A kapitányi gyűlésről jövök, te agyas! Jóváhagyták a…

Rukia olyan hirtelen engedett Renji erejének, hogy az ajtó továbbszaladt, Renji pedig előre bukott egyenesen a lányra.

- Au! – kiáltott fel Rukia, amikor a feje a padlónak koppant.

- Bocsánat! – szabadkozott a srác és azonnal lekászálódott róla. – Nagyon megütötted magad?

- Szerinted? – motyogta a tarkójára tapasztva mindkét kezét. – Nagyra nőttél! De mindegy – rázta meg a fejét és ülő helyzetbe tornázta magát. – Mit mondott a Főkapitány? Döntöttek már Ichigo ügyében?

- Még nem – rázta meg a fejét a vörös hajú. – A kapitányok fele már belement és Urahara is nagyon jó érveket sorakoztatott fel, de még nem biztosak a döntésben.

Rukia szemei meglepetten kerekedtek el. – De már hónapok óta vitáznak róla! A Főkapitány is bevallotta, hogy Ichigo nélkül nem győzhettük volna le Aizent – erősködött a lány. – Akkor miért kételkednek még benne?

- Kurotsuchi kapitány ellenzi a legjobban – felelte csendesen Renji.

- Miért?

- Ő nem bízik Ichigóban. Szerinte csak egy betolakodó ember, aki Aizennek köszönheti az erejét, ezért nem hajlandó átadni a laborját sem.

- Ha Ichigo nem lenne, mind meghaltunk volna! – ordította Rukia. – Feláldozta az egész világért az erejét! Ezt nem bírja felfogni?

- Nem tudom. Kurotsuchi kapitány mindig is ilyen volt.

- Pöffeszkedő majom! – sziszegte a fogai között, majd felpattant és kirohant a szobájából.

- Rukia! – kiáltotta Renji a lány után rohanva. – Most meg mit akarsz csinálni? Megvesztél?

- Engem nem érdekel az a festett arcú barom! – kiáltotta vissza. – Ichigo megérdemli a lehetőséget.

Azzal villámlépéssel a hatodik osztag Senkai kapujához érkezett.

Renji a nyomában jelent meg és erősen megragadta a lány felkarjait, hogy visszatartsa.

- Eressz el! – kiáltotta Rukia és rúg-kapálva küzdött. – Nyissátok ki a kaput! – ordított az őröknek.

A két férfi értetlenül nézett össze. – De Kuchiki hadnagy, Pokollepke nélkül…

- Nyissátok ki!

- Mit akarsz csinálni, te eszement? – kérdezte emelt hangon a fiú. – Az Emberek Világába mész? Uraharához akarsz menni, igaz? És mit érnél el vele? Te, egyedül…

- Nem érdekel, ha egyedül csinálom! – szakította félbe Rukia. – Én, ha kell, újra neki adom az erőmet!

Renjit megdöbbentették a lány szavai, hát még az elhatározása. A hatalmas, reccsenésnek tetsző mennydörgés alatt Rukia kirántotta a kezeit a szorításból és szembefordult barátjával. Elsöpörte az esőtől arcára tapadt tincseit és a fiúra bámult.

- Miért tartanál vissza? Ez az én döntésem! Ha kölcsönadom az erőmet Ichigónak, akkor megteszem!

Renji szégyenkezve elfordította a fejét. Rukiának igaza volt. Ő is megtenné, de… ezt nem ő dönti el. Amíg meg nem születik a végső döntés, addig nem tehetnek semmit… Rukia mégis mennyire küzd.

- Én azt hittem, te is a barátodnak tartod! – motyogta Rukia, mint egy utolsó esélyként. Bár azt mondta, egyedül is megcsinálná, tudta, hogy nem fog menni. Szüksége van mások segítségére.

- Ne vádolj meg! – kelt ki magából Renji. Magát is meglepte a hangja ereje, majd mikor meglátta Rukia döbbenten elkerekedett szemét, egyből visszavett magából. – A kapitányok nélkül nem tehetünk semmit.

- Ha te nem segítesz, akkor is megoldom valahogy. Urahara, Shihoin Yoruichi és Ichigo apja biztosan segítenek majd. És Tessai-san! Ha kell, akkor öten gyűjtögetjük a kellő lélekenergiát! Ha te nem is, akkor Zaraki kapitány biztosan segítene! És Ikkaku meg Yumichika! Ők biztos nem hagynák ezt annyiban! – ordította Rukia. – Nem érdekel a végső döntés! Az sem, ha a Főkapitány végül elutasít minket. Ha tilos lesz nekiadnom a lélekenergiámat, akkor mi van? Egyszer már megtettem, pedig akkor is tisztában voltam, hogy ezzel súlyos szabályokat hágok át, de nem érdekelt! És újra meg fogom tenni, akár veled, akár nélküled!

„Nélküled"

Újra elválnának az útjaik? Újra eltávolodnának egymástól, mint akkor? Rukia akkor is Ichigót választotta a Lelkek Világával szemben. A bátyjával szemben. Vele szemben. Hát újra idejutnának?

- Nyissátok a kaput! – szólt újra Rukia az őrök felé haladva.

- De Kuchiki hadnagy, külön engedély nélkül… - próbálkozott újra a jobb oldali őr.

- Nyissátok ki a kaput! – ismételte el, minden szót elnyújtva, mintha értetlen gyerekekhez beszélne.

- Rukia – szólt rá Renji és megindult feléje. – Nem mehetsz el!

A lány nem törődött Renji intésével, vagy a két, zavarodott őr hebegésével, csak támadásra emelte a kezeit.

- 33. támadás…

Renji villámlépéssel előtte termett és a lány jobb kezét az ég felé fordította, így a kék sugár csak az esőcseppeket szelte át.

A lány meglepettségében elejtette a bal kezében szorongatott jelvényt és dühtől torzult el az arca. Végül a vicsora lekonyult, szája pedig remegni kezdett.

- Már egy éve, hogy nem láttuk utoljára – motyogta olyan halkan, hogy Renji alig hallotta meg a testén kopogó cseppektől. – Egy éve, hogy nem látja a szellemeket, mikor világéletében így nőtt föl… Esélyünk lenne rá, hogy visszacsináljuk a hibáinkat… - Mondandóját újra és újra félbeszakította egy szipogás. -, akkor miért nem tehetünk semmi? Annyi bajt okoztunk neki… annyi mindenen keresztülment, mert… neki adtam az erőmet… - Végül elsírta magát. Kezét kirántotta a kezét Renji markából és lehajolt a sárban landolt jelvényéért.

Kaien meghalt.

Ichigo elveszítette az erejét és folyamatosan ki van téve a Lidércek okozta veszélynek. Nem is tud védekezni ellenük.

„Mindenkinek csak megkeserítem az életét…"

Erős karok szorították védelmező ölelésbe, mire görcsös zokogásba kezdett.

- Úgy sajnálom… - motyogta magához szorítva a fatáblát.

- Hagyd ezt abba, Rukia… - kérte Renji inkább nyugtatólag, mint megrovóan. – Aizen kísérletezett azon a Lidércen, ami megtámadta Kaien hadnagyot és Aizen mesterkedése vezetett ahhoz is, hogy Ichigo ilyen erősnek szülessen. Te csak az egyik ártatlan áldozat vagy.

Akarva-akaratlanul is körkörös mozdulatokkal kezdte simogatni a lány hátát. Zokogása csillapodni kezdett, míg a vihar továbbra is erősen tombolt.

Renji egy árnyat vett észre az egyik fa alatt. Alakját alig bírta kivenni az esőfüggönyön át, de a visszafogott, hideg lélekenergiából megismerte kapitányát.

Rukia dideregni kezdett a karjaiban. Ekkor vette észre, hogy ő maga is szörnyen fázik, ráadásul halántéka már lüktetni kezdett a láztól.

- Menjünk vissza, rendben? – kérte a lánytól. – Ígérem, hogy segítek. Együtt megoldjuk! Ichigo vissza fogja kapni az erejét.

- Köszönöm! – szipogta Rukia, majd Renji elengedte és együtt visszamentek a hatodik osztag bázisára. Rukia elvonult, hogy levethesse az ázott ruháit és megfürödhessen, míg Renji egyenesen kapitánya szobájába tartott. Az ajtót nyitva találta. Kuchiki Byakuya az asztala mögött ült, majd mikor Renji megjelent az ajtóban, intett beosztottjának és a párnára mutatott a földön. Ő is megfordult a sajátján és kimért testtartásba helyezkedve várta, hogy Renji megszólaljon.

- Kapitány – kezdte a vörös hajú. -, tudom, hogy még most is ellenérzéseket táplál Kurosaki Ichigo iránt, de kérem, segítsen nekünk!

- Kurosaki Ichigo valóban megérdemli a segítségünket – bólintott Byakuya. – Bár ez nem változtat a tényen, hogy most már csak egy egyszerű ember.

- Igen, tudom, de Urahara azt mondta, készíthet valamit, ami felébresztheti a lappangó erejét! – erősködött Renji. – Csak rengeteg lélekenergiát igényel. Kérem!

Byakuya arcán továbbra sem tükröződtek érzelmek, de látszott rajta, hogy elgondolkodik a dolgon.

- Ha sokan részt vennénk benne… - próbálkozott volna tovább, de Byakuya közbe szólt.

- Először is megértettem, Abarai!

Renji bűnbánóan lehajtotta a fejét.

- Elmehetsz!

Bólintott, majd kicsit esetlenül talpra állt, ugyanis az ázott kimonója a bőrére tapadva akadályozta a mozdulatait.

Még az ajtóban megállt és visszanézett kapitányára, aki már újra alacsony asztala fölé hajolt.

- Rukiának is sokat jelentene… - mondta végül, de midőn kapitánya nem felelt, csak elindult ő is a saját szobájába.

A csontjáig átfagyott, ezért gyorsan levetette a ruháit és egy könnyebb, világoskék kimonóba öltözött, úgy indult vissza Rukia szobájába.

- Rukia, készen vagy? Bemehetek? – szólt be a lánynak, majd a választ követően elhúzta az ajtót és belépett a szobájába.

A lány a sarokba húzta a futonját és ott kuporogva itta a friss, gőzölgő teát.

- Te is kérsz? – kérdezte az asztal felé mutatva. A teás kanna mellett még egy bögre helyezkedett el. Mintha várta volna barátja megjelenését.

- Köszönöm! – bólintott a fiú és töltött magának. Rukia odébb húzódott a futonon, hogy helyet adhasson. Renji kicsit zavarban volt, de végül letelepedett mellé. Jólesően kortyolgatta a teát, ami kicsit felmelegített. A fejfájása ugyan nem csökkent. Tudta, hogy szépen megfázott aznap.

A vihar nem csitult. Még mindig hallatszottak az égrengető dörgések.

Nem beszéltek, de nem tűnt kínosnak a csend. Végül Renji hangot is adott zakatoló gondolatainak.

- Te, én, Urahara, Yoruichi, Zaraki kapitány, Ikkaku, Yumichika, Kurosaki Isshin, Kuchiki kapitány… szerintem elegek leszünk hozzá… Talán még Hitsugaya kapitány is bele menne.

Rukia majdnem félrenyelte a teát, annyira megdöbbent. – Komolyan mondod? – kérdezte teljes vigyorral.

- Persze – bólintott mosolyogva. – Az az idióta tényleg sokat tett értünk. A legkevesebb, hogy visszaadjuk a kölcsönt.

- Várj… hogyan vetted rá a bátyámat? – kérdezte Rukia gyanakodva.

- Sehogy – vonta meg a vállát. – Csak reménykedem.

Rukia bólintva vette tudomásul a hallottakat, majd letörölhetetlen mosollyal kortyolt bele az italába.

Renji örömmel látta, hogy végre boldognak látszik. A kinevezése óta olyan szontyolodottnak tűnt.

- Kaien hadnagy biztos büszke lenne rá, hogy te követed őt. Mindig is erősnek tartott – mondta ki gondolatait.

Rukia csak döbbenten hallgatta, de nem felelt.

- Nyugodtan viseld a posztodat! – folytatta tovább. – Megérdemled… Mindenki szerintem megérdemled.

Rukia továbbra is néma maradt. Ajkait zavartan összeszorította.

- És még az ellenfeleid is tisztelettel néznek majd rád, hiszen hadnagy lettél! – Teljesen belelendült a felvidításba. Örült is, hogy képes volt ennyi mindent felhalmozni. Talán Rukia meg fog nyugodni.

- Eddig miért ne tiszteltek volna? – kérdezte sértetten a lány.

- Én ilyet nem mondtam.

- „Az ellenfeleid is tisztelettel néznek MAJD rád" – ismételte el morcosan. Bögréjét letette a tatamira, majd teljesen Renji felé fordult. – Mivel vagyok kevesebb, mint bárki más?

- Hát… - zavartan elpirult és megdörzsölte a tarkóját. – Tudod… te lány vagy… meg… alacsony is egy kicsit – hebegte nevetgélve.

- És ettől már lebecsülnek?

- Én nem! – mondta gyorsan, hogy mentse a menthetőt és már fel is pattant, hogy elkerülje Rukia esetlegesen kitörő dühét. Persze azzal a lendülettel megrándította a kezét is, minek következtében a bögre tartalma kiloccsant és beterítette Renji és Rukia csupasz lábát, valamint a lány lepedőjét. – Bocsánat! – szabadkozott gyorsan, de a forró tea érzetére megremegett a keze és a tatamin landolt a maradék folyadék.

- Te idióta! – hördült fel Rukia és azonnal a lábára terítette a takaróját, hogy letörölhesse a forró italt.

- Nagyon fáj? – kérdezte a lányt, miközben a saját lábát törölgette a kimonója aljával. Bőre rendesen ki is pirosodott, de annyira nem volt forró, hogy még nagyobb gondot okozzon valamelyiküknek.

- Inkább menj! – legyintett Rukia fáradtan.

- De biztos, mert…

- Renji! Fáradt vagyok, aludni szeretnék!

- De a futon…

- Renji! – szólt rá újra, elég türelmetlenül.

- Megyek, megyek! – bólintott, majd kisietett a szobából.

Miután behúzta a tolóajtót, a következő villámlás fényénél vette észre a kapitánya alakját. Nem is érezte a jelenlétét, így kicsit megijedt a férfitól.

Bele sem mert gondolni, mióta állhat ott, mi több, mit érthetett ki a beszélgetésükből.

- Jó éjszakát, kapitány! – hajolt meg gyorsan, majd elrohant a szobája felé és meg sem állt, amíg be nem húzódhatott a védett helyre.

Ez nem az én napom – gondolta a fájó halántékát dörzsölgetve.