Az eredeti történet namichan89 tulajdona, és elolvasható ezen a linken: .net/s/7173016/1/After_Midnight
1. fejezet
Charles a hálószobája mennyezetét bámulta fásultan. Már jóval elmúlt éjfél, mégis álmatlanul feküdt ágyában. A szemhéjai elnehezültek, a szeme pedig minden ébren töltött perccel jobban szúrt, de tudta, hogy képtelen lenne álomba merülni, még ha lehunyta is volna őket. Hiszen az előző pár órában is hiába próbálkozott vele. A telepatának fogalma sem volt róla, mióta feküdt így az ágyon, és az időérzékét is teljesen elvesztette.
Az álmatlanság sosem jelentett neki problémát – szinte mindig belezuhant az ágyba és perceken belül már el is nyomta az álom. Fárasztó volt fennmaradni tétlenül, a napfelkeltére várakozva. Ami egy olyan nap kezdetét jelentené, amit teljesen holtfáradtan kellene eltöltenie. Lassan beszívta a levegőt, majd mélyen felsóhajtott.
Charles halálosan unatkozott. Keljen fel és olvasson egy könyvet? Nem, a szemei túl fáradtak hozzá. Igyon egy pohár tejet a konyhában? Túl lusta, hogy lesétáljon a lépcsőkön az első emeleti szobájából. Ráadásul ezzel csak még inkább felélénkülne, tej ide, tej oda. Plusz lehet, hogy véletlenül felébresztene másokat és ezt akarta legkevésbé.
Egy újabb sóhaj kíséretében lecsukta szemeit és hagyta, hogy gondolatai szabadon bejárják az egész kúriát. Még a gondolatok hangja alapján ítélve is teljes volt a csend. Semmit sem lehetett hallani, eltekintve attól a kis morajtól, amiket gyakran akkor lehetett hallani, miközben az emberek álmodnak. Álmokból olvasni egyáltalán nem szórakoztató, Charles ezt már rég kitapasztalta. Gyakran összefüggéstelenek, zavarosak voltak, és a legtöbbnek cseppnyi értelme sem volt. És néhányan, akiknek megpróbálta kiolvasni az álmát, zaklatottá váltak a jelenléte következményében. Valahogy megérezték őt.
Ahogy Charles végzett a telepatikus ellenőrzésével a fiatalok szobáiban, elérte a könyvtárat, ahol egy meglepően éber gondolatot talált, ami hangosabban és tisztábban érthető volt a többinél. Egy teljes mértékben nem álmodó gondolatot. Csak nem Hank maradt fent egész éjjel dolgozni? Vagy valaki a többiek közül kereshet valamit? De a könyvtárban, ilyen későn? Nem, ennek semmi értelme. Hiszen épp most ellenőrizte a szobákat, és mindenki az ágyában volt. Lehet, hogy egy betörő? Ijedtében rögtön felült az ágyában.
A telepata erre az egy gondolatra összpontosított, majd azonnal kifújta a reflexszerűen visszatartott levegőt, teljesen megnyugodva. Erik volt az.
Nos, most már legalább lesz mit csinálnia.
Charles kibújt a takaró alól és felvette a hálóköntösét. Csendesen kilépett a szobájából, majd végigment a folyosón, a könyvtár felé tartva, ami az épület másik felében volt. Alig hallhatóan kopogott a faajtón, majd pár másodperccel később, válaszra sem várva, kinyitotta az ajtót, és bedugta rajta a fejét.
Erik a kedvenc karosszékében ült. Ő is a köntösét viselte, lábait keresztbe téve ölében egy könyvet tartott, másik kezében egy pohár scotch aranylott. A zöld szemekben meglepettség látszott, ahogy Charles-ra pillantott, aki viszonzásul küldött felé egy kis mosolyt.
- Nem bánnád, ha csatlakoznék? Nem tudok aludni – kérdezte a gondolatolvasó a barátját.
- Én sem – rázta meg a fejét Erik kimérten.
Félretette a könyvet és felállt, hogy aztán pár lépéssel átszelje a szobát. Kinyitotta az öreg vitrint, elővett még egy kerek üvegpoharat, végül öntött egy kis skót whiskyt Charles-nak.
A fiatalabb férfi eközben belépett a szobába és becsukta maga mögött az ajtót, majd végignézte, amint Erik lustán lehuppan a kanapéra, egyik kezét az ülőalkalmatosság támlájára teszi és felajánlja neki a poharat. Charles gyorsan, pár lépéssel bezárta a távolságot köztük, és hálásan elfogadta az innivalót. Miután belekortyolt az italába, kiélvezve az alkohol kissé égető zamatát a szájában, helyet foglalt Erik mellett. Normális esetben a szemben lévő helyet választotta volna és felállította volna a sakktáblát, de az elméje amúgy is tiltakozott a megerőltető munka ellen az éjszaka közepén.
- Ami azt illeti, most tényleg elsőrangú italt választottál – jegyezte meg Charles egy újabb korty után.
Erik csak némán bólintott, látszatra legalább annyira fáradtan, mint ahogy Charles érezte magát.
- És ilyen félhomályban olvastál? Istenem, Erik, tönkreteszed a szemeidet…
- Már hozzászoktam – felelte az idősebb mély hangon.
Charles elkapta a pillantását a kandallóról, hogy barátjára nézzen.
- Gyakran jössz ide, amikor nem tudsz aludni? Ez úgy hangzott, mintha rendszeresen ide járnál…
- Igen. Ez a legkényelmesebb szoba, ahol megvárhatom, amíg reggel lesz. Tudom, hogyha nem tudok rögtön elaludni, akkor nem is fogok aznap éjjel egyáltalán – mondta miközben a feltámasztott kezével végigsimított a haján és elfojtott egy ásítást. A tekintetét oldalra vetette, és ahogy Charles követte pillantását, feltűnt neki, hogy a kanapé tökéletesen a keletre néző ablakhoz volt igazítva. Innen csodálatos lehet a napfelkelte.
Erik felemelte a poharát és várakozóan Charles felé tartotta. A gondolatolvasó is felemelte az üveget, koccintottak és a következő korttyal ki is ürítette poharát. Csend uralkodott el felettük, de egyáltalán nem feszült, hanem kényelmes és kellemes. Miután visszatette az üres poharát az asztalra, Charles kinyújtóztatta a lábait és hátradőlt.
Erik jelenléte valahogy olyan megnyugtató volt. A tűz halkan ropogott a kandallóban, és a melegsége, a fakó fénye, ami enyhén vöröses fénnyel töltötte meg a szobát, újra elálmosította őt. Ahogy a szemei lassan lecsukódtak, Charles feje kissé oldalra dőlt, ahol megpihent Erik vállán. Hallotta az idősebb férfi egyenletes lélegzését, a mellkasa újra meg újra lesüllyedt majd megemelkedett és ez a monotonitás elálmosította. A végtagjai teljesen elnehezültek, így már ha akart volna, sem tudott volna megmozdulni.
A melegség csak még jobban nőtt, amikor érezte, hogy Erik fejét ráhajtja az övére. Ha a szemhéjai nem lettek volna olyan hihetetlenül fáradtak, biztosan felpillantott volna, hogy megállapíthassa, hogy vajon Erik szemei is lecsukódtak e már. A másik légzésének ritmusa megváltozott, egyre lassabbá és lassabbá vált. Erik előzőleg feltámasztott keze lecsúszott a kanapé támlájáról, így átkarolva Charles vállát. Kényelmet és meghittséget érzett Erik mellett.
Végül Charles érezte, hogyan süllyed némán egyre inkább az álom jól ismert morajlása felé. Erik igazán a legeslegjobb párna volt, amit valaha feltaláltak.
Véleményéhes vagyok, szóval ha tetszett, vagy észrevételed van, írj!