Minden jog JKR-t és a Warnert illeti.

A történet minden egyes fejezete erotikus, felnőtt tartalommal bír. Korhatár: 18 év.

A gyönyör fokai

Első fok

Perselus Piton lassú mozdulattal állt fel a székéről, és indult el az asztalok között. Elégedettséggel töltötte el a tudat, hogy még így, a hetedik év vége felé is idegesen rezzennek össze a bátor griffendélesek, ha meglátják, hogy a főzetük felé tart. No és az eszükre oly büszke hollóhátasok is képesek megzavarodni egy-egy kérdésétől, arról a néhány hugrabugosról pedig, akik a haladó csoportot színesítik, már nem is beszélve. Természetesen mindent el is követett azért, hogy még azok, akik valamilyen felfoghatatlan okból képesek voltak eljutni a RAVASZ-felékészítő csoportba – és idáig nem adták fel, és mentek inkább át legendás lények gondozására vagy jóslástanra – is rettegjenek tőle és az óráktól. Biztos ami biztos alapon vetett néhány sötét pillantást a mardekárosokra is – minél idősebbek, annál inkább elkanászodnak, és annál többet engednek meg maguknak az órán, pedig Perselus jobban szerette a csendes, rendes munkát, mint a hangoskodást vagy a vitákat más házak diákjaival. De azért elsősorban a többi ház tagjai számára tartalékolta az erejét.
– Goldstein, ahhoz képest, hogy iskolaelső, még nem láttam, hogy képes lett volna rendesen megpucolni egy gránátalmát... Nem is értem, miért nem vették figyelembe a cím kiosztásakor a szegényes bájitaltan képességeit. – Végigmérte a gyöngyöző homlokú fiú körül foglalatoskodó több hollóhátas munkáját, és folytatta: – Bár, ahogy elnézem, hogy a háztársai mit művelnek itt, belátom, hogy nem akadt magánál jobb.
Az egyik hollóhátas vetett rá egy utálkozó pillantást – ez külön szórakoztatta, de azért tovább ment.
– Patil, túlmelegedett a főzete, ezt jóformán ki is öntheti, már semmiképpen sem lesz használható. Le merem fogadni, hogy az ikertestvére vizsgázott maga helyett bájitaltanból, és ezért került be a csoportomba – vetette oda a griffendéles lánynak. Körülnézett, és folytatta: – Ahogy így elnézem, minden griffendéles csakis csalással kerülhetett ide, mert úgy tűnik, meghaladja a képességeiket az, hogy kövessék az óra menetét. Potter, kihagyta az egyik skarabeusszárnyat, de ha kérhetem, most már ne tegye bele, mert nincs kedvem ismét megmenteni A Hős Túlélő életét. Weasley, máskor ne csak a felét lesse le annak, amit a szomszédja csinál, és talán elfogadható lesz a főzete. Finnigan, könyörgöm, ne lélegezze be a főzet gőzét, mert semmi kedvem igazolni azt, ha a nap további részét a gyengélkedőn tölti! Longbottom! – Megállt, és utálkozva mérte végig a fiút. Ha valamit, hát azt csakugyan nem értette, hogy ő mivel bűvölhette meg a vizsgáztatókat, és miért nem hátrált még mindig meg. – Siralmas. – Egy pálcaintéssel eltüntette a fiú üstjének tartalmát. – Ha óra végére képes legalább félkész munkával előállni, esetleg továbbra is maradhat. Ellenkező esetben felajánlhatok önnek egy dupla lyukasórát hétfő reggelente. Legalább kipihenheti a hétvégi dorbézolást.
Vetett egy pillantást Granger főztjére – rendes, pontos, kreativitás nélküli, mint mindig –, és továbbsétált, hogy a hugrabugosok kedvét is elvegye a bájitalfőzéstől. Kifejezetten kellemesebben érezte magát azután, hogy véleményezte a diákok munkáját. Egy-két rendreutasító megjegyzést még a mardekárosok is kiérdemeltek, mivel Theo Nott már megint Daphne Greengrasst figyelte a főzete helyett, Draco Malfoy pedig úgy döntött, hogy inkább kihagyja a mai órai munkát. Visszatért az asztalához, és onnan figyelte, ahogy a hollóhátasok rettegnek, hogy elrontanak valamit, s csorba esik hírnevükön, a griffendélesek morogva, sugdolózva próbálják közös tudással menteni a menthetőt – természetesen Granger volt az információs központ –, a hugrabugosok pedig reménykedve kevergetik főzetüket. Az óra elején íratott röpdolgozatokat már kijavította – siralmas eredménnyel, mint mindig –, és most figyelte őket, hátha ismét elkövetnek valami hibát.
Az óra végéig még kétszer ment körbe, nehogy elbízzák magukat a diákok, és hogy ő se unatkozzon olyan rettenetesen. Elve volt, hogy teher alatt nő a pálma, és amelyik diák képes elfogadható főzetet készíteni az ő óráján a megjegyzései ellenére is, annak később nem fog abba belehalni a gyereke, hogy egy egyszerű, otthon gyorsan megfőzhető meghűlés vagy fülfájás elleni főzetet elront. Újra a griffendéleseket kezdte figyelni. Granger továbbra is nagy elánnal segített a társainak – elhúzta a száját, ezek a griffendélesek lassan olyanok lesznek, mint a Hugrabugból szalajtották volna őket… Összetartó, lojális népség. Pedig kifejezetten szívesen rakta volna ki Longbottomot az óráról. Hiába győzködte a tanári kar állandóan azzal, hogy ezt a pár hónapot már csak kibírja, ő tudta, hogy nem fogja. Elege volt Longbottom tesze-toszaságából, igazából minden diákból elege volt. És túl messze volt még a nyári szünet. Az órájára pillantott. Az óra véget ért, a diákok is reménykedve pislogtak az ajtó felé, ugyancsak mehetnékjük volt már.
– A műveiket töltsék át üvegekbe, és hozzák ide. Reménykedjenek benne, hogy ehhez a művelethez elég stabilak a főzeteik, de azért menet közben ne nagyon rázogassák őket. Ha mégis robbanna valamelyiküké, remélem, ez addig történik meg, amíg még a kezükben van.
Zavart mozgolódás támadt a diákok között. Unott arccal figyelte, ahogy sorra odajárulnak az asztalához, és leteszik az üvegeiket. Grangeré tökéletes volt, ezt már akkor látta, amikor utoljára körbejárt – ráadásul a lány gyorsan is dolgozott.
– Adja ide! – szólt rá Longbottomra. A fiú keze remegett. Perselus végigmérte a fiolát, s elsápadt a dühtől. Longbottom még így is csaknem teljesen elkészült, s a művében nem is igen talált kivetnivalót – a befejezetlenséget leszámítva, ami indokolt volt, hiszen kevesebb ideje volt a főzésre. – Ki segített magának? – kérdezte Perselus fenyegetően.
– Senki... – motyogta Longbottom, és belevörösödött a hazugságba.
– Siralmas bájitalfőző, és szánalmas hazudozó, Longbottom – mordult rá a férfi. Végignézett a griffendéleseken, akik az ajtóban várták társukat. – Granger! – A lány összerezzent, és közelebb lépett. – Segített Longbottomnak?
– Nem, uram... – Granger sem volt valami jó hazudozásban.
– Longbottom, húsz pont a Griffendéltől, amiért csalt. Granger, maga pedig egy hét büntetőmunkára jön, amiért mindenbe beleüti a dolgát.
– Miért kell büntetőmunkára mennie? Hiszen ő jól dolgozott! – tiltakozott Weasley.
– Tíz pont a Griffendéltől, és takarodjon a szemem elől, Weasley, mielőtt maga is jöhet – vetette oda Perselus. – Hatra várom, Granger.
A griffendélesek eloldalogtak, ő pedig, mivel volt egy lyukas órája, leosztályozta a műveiket – igyekezett annyit megbuktatni közülük, amennyit csak lehetett. A nap hamar eltelt, és Granger hatkor zavartan toporgott az irodája ajtajában. Nem kapott gyakran büntetőmunkát – iskolaelsőként pláne nem –, és most roppant idegesnek tűnt.
– Jöjjön be, Miss Granger! – Perselus dühe már elpárolgott, igazából kicsit azt is bánta, hogy nem tudta le az egészet egy pontlevonással. Belefáradt ebbe a napba, nem volt kedve morgolódni, veszekedni, ezért elgondolkozva méregette a lányt.
Granger már levette a talárját, nyilván egy ideje nem volt több órája. Egyszerű fehér blúzt és fekete szoknyát viselt, mindig tartotta magát az egyenruha elvárásaihoz. Az arca sápadt volt, talán az idegesség miatt, s mivel az órán, az üst közelében Granger többnyire kipirult, ez a beteges arcszín most feltűnt a férfinak.
– Jól van?
– Igen, tanár úr… – suttogta a lány zavartan. – Mit kell csinálnom?
– Nos, van néhány doboznyi régi főzetem. Szeretném, ha átnézné és rendszerezné őket. – Perselus egy pálcaintéssel kinyitott egy kis kamrát, ahol főzetekkel teli dobozok álltak. A "néhány" enyhe kifejezés volt. Ezzel biztosan leköthette Grangert a hét minden napján. – Egy részüket diákok készítették, eltettem, mert egészen jónak tűntek, de meglehet, hogy mára már nincsenek olyan jó állapotban. Ha egy mód van rá, ügyeljen a testi épségére!
– Igenis, tanár úr…
Perselus helyet foglalt az íróasztalánál, ahol egy halom dolgozat várt rá. Hiába volt március, az elsősök még mindig reménykedtek benne, hogy ha mindent leírnak, ami a kérdéssel kapcsolatban eszükbe jut, és halványan köthető a bájitalokhoz, kapnak egy-két kegyelempontot. Perselus horkantott. Még, hogy kegyelem! Ha az elsősök műveit javította, garantáltan elfogyasztott egy egész üvegcse piros tintát, annyit kellett aláhúzogatnia és megjegyzéseket írnia. Múlt az idő, Granger jelenlétéről csak a néha-néha megcsendülő üvegcsék tanúskodtak, és a halk puffanás, ha a lány egy újabb üvegekkel teli dobozt tett az asztalra, amely mellett dolgozott. Nyolc felé járhatott, és már lassan hajlott rá, hogy szól a lánynak, fejezze be mára a munkát, amikor Grangert heves köhögőroham fogta el. Perselus közelebb lépett, és elvégzett egy gyors bűbájt, amitől tiszta levegő jutott a lány tüdejébe.
– Jól van? – kérdezte a délután során már másodszorra. Granger zihálva vette a levegőt, most már kipirult, ami határozottan jobban állt neki, mint a sápadtság. Egyik kezét a mellkasára szorította, és Perselus nem tudta nem követni kisujját vonalát, amely becsusszant az inge alá, és a mellei közé simult. – Üljön le – intett Perselus a legközelebb szék fel, ami erre közelebb lebegett.
– Köszönöm – suttogta a lány rekedten. – Csak túl sokáig állt ez a főzet, és az erős koncentrációjú borssav irritál…
Perselus egy újabb intéssel vizet varázsolt elő. – Igyon egy kicsit. Azt hiszem, ma már éppen eleget dolgozott.
– Ha nem bánja, tanár úr – pillantott fel Granger –, ezt a dobozt még befejezném. Alig néhány fiola van hátra, és így nem keveredek bele.
– Csak tessék – bólintott Perselus, de nem volt kedve visszatérni, és pirossal átszínezni az utolsó dolgozatot is. Megállt az asztalnál, és a lányt figyelte. Granger félve pillantott rá, de végül felállt, és a dobozhoz lépett.
Automatikus mozdulattal simította göndör fürtjeit a füle mögé. Bájitaltanon mindig felcsatolta a haját, nehogy zavarja a főzésben, s most Perselus meglepve állapította meg, hogy milyen hosszúra növesztette. Így inkább lágy, hullámos esése volt a fürtöknek, ellentétben a kócos, rendezetlen hajzuhataggal, ami korábban jellemezte a lányt, amikor még rövidebb és göndörebb volt a haja. Perselus észrevette, hogy Granger egyik gombja kigombolódott a rosszullét során, és ez mosolyt csalt az arcára. Onnan, ahol állt, tökéletes rálátás nyílt a lány mellének finom vonalára, amikor előrehajolt. Őrült gondolat volt, de Perselusnak kedve támadt megsimogatni a halmokat. Most alaposabban szemügyre vette a lány finom vonalú nyakát, kulcscsontjait is, és a leghatározottabban úgy érezte, hogy jó volna kicsit megsimogatni, becézgetni a bőrét.
Zavarba jött, hiszen mégiscsak tanár, és korát tekintve az apja lehetne a lánynak. Másfelől azonban éppen azért, mert nem kölyök már, talán bátrabb lehetne. Alaposan megdolgoztatta Grangert az elmúlt órákba, hát minden bizonnyal illene egy kicsit kényeztetnie is. A lány felegyenesedett, és megfogta a dobozt, hogy letegye az átnézett, elrendezett bájitalok közé.
– Hagyja, majd én – mondta Perselus, és kivette a kezéből a ládát. Cseppet sem volt könnyű, kicsit el is szégyellte magát, hogy idáig hagyta, hogy ezeket Granger emelgesse. Végignézett a kész ládákon. – Úgy látom, alapos munkát végzett.

– Egyelőre csak kiszűrtem, hogy melyik bájitalok jók, és az azonosakat összegyűjtöttem – magyarázta a lány idegesen, talán nem vette komolyan a dicséretet. – Majd ha mindet átnéztem, akkor csoportosítom hatás szerint és névsorba is rendezem!
– Helyes. – Perselust kevéssé érdekelték a lány bájitalokkal kapcsolatos, hosszabb távú tervei. – Üljön le, biztosan elfáradt.
– Köszönöm... Egy kicsit – vallotta be Granger és megszeppenve figyelte, ahogy Perselus elővarázsolt két csésze teát. A férfi figyelmét azonban nem kerülte el, hogy a lány megmozgatta vállát, mintha megfájdultak volna a pakolás során. Ittak pár korty teát.
– Miért segített Longbottomnak az órán? – kérdezte Perselus. Granger elvörösödött. Perselus kedvtelve nézte, ahogy beharapja az ajkát.
– Nagyon akarja ezt a RAVASZ-t, tanár úr.
– De hát nem elég tehetséges hozzá – jegyezte meg Perselus.
– Gyógynövényekkel akar foglalkozni, és ahhoz, hogy továbbtanuljon, kell neki ez a vizsga – magyarázta a lány kissé felbátorodva.
– Nocsak. Egészen logikus. – Granger újra átmozgatta vállizmait. – Meghúzódott a válla?
– Semmi komoly – rázta a fejét a lány zavartan. Perselus felállt, és lassan mögé lépett.
– Csak most vettem észre, hogy mennyire nehezek ezek a ládák. Sajnálom... – Egészen lassan emelte a kezét a lány válla fölé. Granger megdermedt, amikor megérintette. – Egy masszázs biztosan jót fog tenni – susogta Perselus.
Granger nyelt egyet. – Nem tudom…
– Ellazítja az izmokat. – Finoman megfogta a lány haját, és előresöpörte, közben könnyedén megsimította a blúzon keresztül a mellét. Granger megnyalta az ajkait, teste kissé megfeszült, dermedten várta a folytatást, de Perselus nem érzett benne ellenkezés, inkább csak bizonytalansággal keveredő kíváncsiságot.
Lassan masszírozni kezdte a lány vállát. Granger felsóhajtott, és Perselus elmosolyodva vette tudomásul, hogy jólesnek neki a mozdulatai. Pár percig folytatta a masszázst, majd ujjai fokozatosan tévedtek át a lány nyakára, miközben vállát és tarkóját masszírozta. Granger bőre éppen olyan puha volt, mint ahogy Perselus képzelte. A lány lehunyt szemmel, teljesen ellazulva, kissé elnyílt ajkakkal élvezte a lassan simogatássá váló masszázst. Perselus ujjai a nyakán, állán, játszadoztak, puha, simogató mozdulatokat tettek. Keze lassan kúszott lefelé a lány kulcscsontjáig. Amikor először nyúlt be blúz alá, hogy ezúttal ne a ruhán keresztül simítsa meg Granger vállát, várt egy másodpercig, hátha a lány tiltakozni kezd, de Granger ehelyett jóleső sóhajt hallatott, így hát Perselus folytatta felfedezőútját a ruha szövete alatt.
Végigsimította párszor a mellkasát, aztán újra megfogta a lány puha, dús haját, és most visszasöpört a háta mögé. Egyre lejjebb kalandoztak az ujjai, és végül ő is belesimított a lány két melle közötti finom vágatba. Granger ajkait halk, nyögésszerű sóhaj hagyta el, és Perselus ezen felbátorodva elkezdte kigombolni a lány blúzát. Granger egyszerű, fehér melltartót viselt, amelynek vékony szövetén keresztül is egyértelműen látszottak a lány meredező mellbimbói. Akárhogy is, de Perselus elégedetten könyvelhette el, hogy sikert ér el a lánynál. Először alig tette rá kezét a mellére, csak leheletfinoman végigsimította, a vágatban melengette ujjait. Majd lassan megkerülte Grangert, hogy már ne a háta mögül, fölülről simogassa, hanem szemből láthassa. Elé térdelt, és elgyönyörködött a lány félig lehunyt pilláiban, kipirult arcában, és a vékony melltartón keresztül izgatóan felsejlő mellében.
Egyik kezével a lány nyakát kezdte simogatni, a másik ezúttal nagyon is határozottan simult rá a mellére. Tenyerébe fogta a halmot, hüvelykujjával körbesimogatta az anyagon kidudorodó bimbót, és masszírozni kezdte. Granger felnyögött, combjait összébb szorította, felsőtestét kissé ívbe hajlította, hogy melle még jobban belesimuljon a férfi tenyerébe. Perselus másik keze is lecsúszott, és a lány másik mellét ölelte körbe, kezdte simogatni. Egyik ujjával bemerészkedett a melltartó szövete alá – halk, élvezettel teli nyöszörgés volt a válasz. Perselus ujjait feljebb csúsztatta, követve a fehérnemű pántjának útját, majd óvatosan lehúzta a pántot a lány válláról – ezzel együtt a blúzt is lehúzva Grangerről. Az ing a szék mögött a földre esett, a melltartóból finoman buggyant elő a két mell. Perselus lejjebb csúsztatta a lány hasára a felesleges ruhadarabot, és egy-egy ujjbegyével lassan simította végig a melleket.
Granger mélyet sóhajtott az érintse nyomán. Perselus újra egy-egy tenyerébe vette a lány melleit, és finoman megszorította őket. Benyálazta két hüvelykujját, és úgy kezdte körkörösen simogatni a bimbók rózsaszín udvarát. A puha bőr, a meleg test érintése kellemes izgalommal töltötte el, és jólesett hallgatnia a sóhajokat és nyögéseket, amelyeket mindezzel előcsalt a lányból. Lassú, gyengéd mozdulatokkal masszírozta a lány mindkét mellét, és közben a nyakához hajolt, és ezúttal ajkait húzta végig a finom bőrön. Granger a fülébe sóhajtozott, amitől nagy kedve támadt még erősebb és szenvedélyesebb hangokat is kicsalni a lányból. Óvatosan végigpuszilta a nyakát, és megharapdálta a fölcimpáját. A lány apró, morgásszerű hangot hallatott, amely annyira tetszett Perselusnak, hogy újra meg újra megismételte a mozdulatot, hogy hallhassa.
Ajkai végül lejjebb csúsztak, végignyalta a lány kulcscsontját, a finom bemélyedést a nyaka alatt, és egy pillanatra ráfektette arcát a mellkasára. A meztelen bőr meleg volt, illatos, és végtelenül puha. Granger szíve izgatottan dobogott, mutatva ezzel, hogy Perselus nagyon is jó úton halad afelé, hogy tökéletesen megjutalmazza a lányt. Lassan körbecsókolta Granger jobb mellét, majd a két mell közötti, a lány testénél valamivel melegebb részt, hogy végül ajkai eljussanak a bal mell bimbójáig. Először csak körbenyalta, majd, amikor Granger erre felnyögött, óvatosan a szájába vette. Szívogatta, nyalogatta, kicsit még meg is harapdálta a lány kellemesen telt melleit, nyelvével körbesimogatta a duzzadt bimbókat. Granger hangosan sóhajtozott, és amikor Perselus egy másodpercre felnézett, hogy elgyönyörködjön a kipirult arcú, remegő lányban, csalódottan nyögött fel. A férfi nem akarta sokáig várakoztatni, most a jobb mellét kezdte el csókolgatni, nyalogatni, miközben a balt, amely még mindig nedvesen csillogott, újra tenyerével kezdte masszírozni. Granger nyögdécselt, két kezével egyre görcsösebben szorította a szék szélét, és egész testében remegett. Perselus a lány jobb mellét is masszírozni kezdte, miközben nyelve hegyével a bimbón körözött, és Granger egész testében meg-megrándulva, hangos kiáltással ért el csúcsra.
Perselus ráérősen végigcsókolta még egyszer a két mellet, simogatta őket, búcsúzkodott tőlük, míg a lány pihegve, száján lágy mosollyal élvezte a gyengédséget. Perselus lassan visszahúzta vállaira a melltartó pántját, felállt, s a lány mögé lépett, hogy felvegye az inget. Granger felállt, engedte, hogy a férfi rásegítse a ruhát, majd zavartan kapta el a pillantását, és gyors, ideges mozdulatokkal gombolta vissza az inget. Egyszer elrontotta, félregombolta, ki kellett hát bontania, és újrakezdeni az egészet. Perselus az asztalnak támaszkodott, arcán félmosoly játszott, figyelte a lányt. Granger elkészült, várakozón pillantott rá, látszott, nem tudja, mit mondjon. Szemei csillogtak, haja nyirkosan tapadt a homlokára, zavartan dörzsölgette az arcát, biztosan ő is érezte, hogy milyen kipirult az iménti orgazmus miatt.
– Holnap hatkor folytatja a munkát, kisasszony – mondta Perselus. A hangja nyugodt volt, éppen olyan, mint mindig. – Érkezzen pontosan.
– Igen, uram…
Granger kisietett, Perselus pedig egy elégedett mosollyal tüntette el a kihűlt teákat az asztalról.