Lisa Cuddy otthonában ült,nem rég
ért haza, épphogy csak lezuhanyozott és felvett egy nála sokszor
nagyobb pólót, az ágyán ült, hátát a falnak támasztotta
kezeiben párnáját szorongatta.
"Elárultam magam. Egésznap
ott ültem az ágya mellet, tudja, hogy aggódtam érte." Cuddy nem
értette, hogy miért tette azt amit tett, nem tudta milyen érzés
vette rá arra, hogy ott dekkoljon House mellet. Sokat tépelődött,
nem akarta bevallani magának, hogy aggódott bunkó
alkalmazottjáért. Pedig ami megtörtént az megtörténte. Nem
tagadhatta meg azt, hogy mit érzett az ágy melletti kanapán
kuporogva. Minden másodpercben feszülten figyelte, hogy ki nyitja e
a szemét vagy csak meg mozdul-e. Akkor fel se merült benne, hogy
otthagyja, elmenjen enni vagy a mosdóba. De így utólag nem merte
ezt bevallani magának. „Holnaptól úgyis minden olyan lesz mintha
semmi nem történt volna. Ő ugyan olyan bunkó lesz, mint mindig.
Ugyan úgy fogidegesíteni. De ha nem… ha rákérdez, hogy miért
maradtam ott mellette, hogy miért fogtam a kezét, mit mondok majd?
Nem lesz kedvesebb vagy megértőbb ezek után sem, Housenak
nincsenek érzései. "-gondolta mérgesen. Kinézett az ablakon.
Odakint szállingózott a hó. Egy kicsit fázott de nem a hidegtől,
hanem a magánytól ami már évek óta érzett. Ott a kórházban
úgy érezte House elvesztése után még magányosabb lenne, mert
kívülről akár hogy is tűnt, Cuddy mindig élvezte, ha House belé
kötött és vitatkoztak, de nem hitte, hogy House is így lenne
ezzel. Magányos volt, lesz és valószínűleg az is marad.
Rengetegszer próbálkozott családalapítással, de hiába. És
érezte, hogy nem reménykedhet a végtelenségig. Fel kell adnia.
Nem reménykedhet abban, hogy egyszer majd lesz valakije, vagy…
hogy House megváltozna.
Oda sétát a laptopjához, és oda vitte az ágyhoz. Megnyitotta az interneten azokat a tárkereső oldalakat, amire felregisztrált majd egyenként letörölte a felhasználóit róluk. Mikor végzett lecsukta a gép fedelét. „Vége van" – gondolta. Ledőlt az ágyára. Fejét belefúrta a párnák közé. „Talán ezt már régen meg kellet volna tennem, akkor ne ért volna ennyi csalódás, lég le kellet volna már mondanom róla." Hátára fordult. A hold megvilágította arcát, könnyei úgy csillogtak, mint egy vékony patak, ha a csillagok fénye tükröződik benne. – Holnap minden más lesz. - suttogta majd behunyta szemeit és álomba zokogta magát.