Márpedig a mesék léteznek

Ed, a szerelmes sellő és Roy a hősszerelmes hím


I. Cím: Márpedig a mesék léteznék

II. Alcím: Ed, a szerelmes sellő és Roy, a hősszerelmes hím

III. Korhatár: 18

IV. Beállítottság: yaoi

V. Kor: 1900~

VI. Helyszín: -

VII. Szereplők: Edward E., Roy M.

VIII. Figyelmeztetés: yaoi, extrém helyzet, perverz

IX. Fejezetek: -

X. Párosok: Roy X Edward

XI. Megjegyzések: Doujinshi alapon

Fiatal, csinos férfi vágott át a fehér kővel kirakott úton és tért rá a tenger felé vezető keskenyebb, puha homokkal szórt ösvényre. A többiek még reggeliztek, de ő szeretett elsőként kimenni a partra. Ilyenkor Maes se zaklatta a fényképeivel, ráadásul a szemüveges férfinak új hobbija lett: már a kollégáit is fényképezi, főleg őt, mint mindenki kedvenc feletteseit. Mustang már előre látta a képek címkéit:

„ Mustang napozik"

„Mustang és a hullámok"

„Mustang vizesen…."

Még a gondolatra is megborzongott, hogy esetleg olyan kép kerül róla nyilvánosságra, amin nem néz ki tökéletesen. No meg ez a nevetséges feltevés, hogy ő utálja a vizet! Nem igaz, nagyon is szereti, ahogy a bőrét simogatják a vízcseppek, de mindennek megvan a helye… és ez a hely nem a kesztyűje.

Most, hogy a piros alkimista körrel hímzett kesztyűjére nem volt szüksége, élvezettel sétált le a tengerhez. Ez a reggel is gyönyörű volt, a hullámok lustán nyaldosták a partot, a nap kellemes meleget adott, balra, a szikláknál sirályok vadásztak apró kis rákokra, távolabb pedig egy világítótorony magasodott.

Minden reggel hasonló látvány fogadta, de most volt még valami…

Egy apró alak körvonalai látszódtak ott, ahol a partot néha egy-egy merészebb hullám is elért. Roy sietve elindult felé, de közelebb érve az addigi legfurcsább látványban részesült…

Egy fiatal lány, vagy talán fiú feküdt a homokban, hosszú, szőke haja eltakarta az arcát, deréktól lefelé pedig halfarka volt…

- Egy sellő? – lepődött meg a fekete hajú és óvatosan megmozdította a vékony kis testet. Testi adottságait tekintve inkább fiúnak nézte, no de hol értett ő az ilyen teremtményekhez? Még kiskorában, a képeskönyvekben látott csak sellőket.

Letérdelt a fiúcska mellé, tincseit elsöpörte arcából. Gyönyörű pofija volt… megcirógatta az arcát, majd a mellkasához hajolt. Megkönnyebbült sóhajt hallatott, a fiú lélegzett.

Lélegzett…?

Mustang egyre inkább összezavarodott. Körülnézett a parton, érkezett-e valaki azóta, hogy idesétált… Lassan lejjebb simított a srác testén, a derekához, ahonnan a farok kezdődött. Próbált rájönni a titok nyitjára, de úgy tűnt, a furcsa képződmény igazi. Ő azért tovább próbálkozott, keresve egy zipzárt, vagy bármit, hogy ez csak egy beöltözött srác…

Már szinte mindenhol végigtapizta, mikor is két kar ölelte át a nyakát, és egy kíváncsi, aranyszín szempár figyelte minden mozdulatát…

- Ó… hoppá, felébredtél? – mosolyodott el Mustang és kínosabb régiókra téved tenyerét nagyon gyorsan visszahúzta.

A kis szöszi csak nézett rá, nem nagyon izgatva fel magát, hogy épp a farkát fogdosta egy felnőtt férfi. Sőt…! Pislogott még párat, végigmérte a feltűnően csinos férfit és közelebb húzódott.

Roynak nem volt mit tennie, itt, a parton nem hagyhatta, és talán majd az orvos megmagyarázza, mi ez az egész. Ölbe kapta, a fiú pedig nem ellenkezett, fejét a nyakába fúrta és belélegezte a furcsa, édeskés-fűszeres illatot.

Az apartmanokhoz érve egyből az orvoshoz indult, aki csodák csodájára most is a helyén volt. Felvont szemöldökkel figyelte az ezredest, mit nem hoz az „asztalára".

- Magyarázatot… - mutatott a sellőre.

Roy letette volna a fiút, de az erősen kapaszkodott a nyakába.

- Én is azt szeretnék – húzta a száját Mustang.

- Flame… megint mit fogtál? Azt hittem, gyerekekkel nem kezdesz… - fedte meg a középkorú férfi.

- Nem kezdtem ki vele. A parton találtam, de nem tudtam leszedni róla ezt az… izét – paskolt a halfarokra, a tulajdonosa nagy örömére, aki jobban Royhoz simult ettől.

- Nem hinném, hogy pont neked kéne segíteni, hogy lerángasd a ruhát egy srácról… - vonta fel a szemöldökét ismét az orvos. Úgy tűnt, hajthatatlan az ügyben és nem érti a hadsereg csődörének ilyen kis apróproblémáit. A csődör pedig nem kívánt kora reggel veszekedni és hülyét csinálni magából…

Sóhajtva elhagyta az orvosi szobát, és jobb híján elkönyvelt magának egy felettébb kínos szégyenfoltot. Észrevétlenül felosont szobájába, egyelőre nem tudta eldönteni, mi tévő legyen. Az ágynál újabb problémája akadt, a kis sellő fiúcska most se engedte el…

- Na, engedj el szépen, kezd zsibbadni a nyakam… - kezdte lehámozni magáról az egyik kezecskét, majd a másikat is, de amint az egyikkel megvolt és tért volna a másikra, az elsőt újra a nyakán érezte. A tetejébe egyre jobban simult a testéhez, forró lélegzetét a mellkasánál érezte.

Úgy fordította, hogy legalább a testével az ágyon támaszkodjon, így csak a karjait kellett valahogy lebogozni. Fél kézzel az ágyra támaszkodott, már a válla is fájt a súlytól. A jelenethez két tanú is lett, Maes, Winryvel az oldalán érdeklődve, jobban mondva, leesett állal bámulták kínlódásukat.

- Gyanús is volt, hogy minden reggel úgy eltűntél… Csak nem fogtál egy sellőt, barátom? – szólalt meg Maes, ráijesztve Flame-re. A szólított gyorsan lefogta a fiút és tagadólag rázta a fejét.

- Már te is kezded? Nem az új szeretőm, a parton feküdt eszméletlenül, és halfarka van! – magyarázta a testrészre mutatva, de a két vendég kinevette.

- Elég perverz dolgaid vannak… - nevetett Maes.

- Beöltözött biztos… A gyerekek néha csinálnak ilyet! – vont vállat Winry, közelebb lépve a fiúhoz.

- Nézzétek meg, ha nem hiszitek! – bíztatta őket széles karmozdulatokkal, a kis sellő kocsányon ülő tekintettel figyelte.

Winryéknek nem kellett több bíztatás, az ágyhoz léptek megcsodálni a gyereket.

- Na, ugye hogy halfarka van? – dobbantott lábával is Flame, hogy nyomatékosítsa szavait. Winry a fiú mellett maradt és már a doktort is meggyőzték, hogy nézze meg. Maes és Roy pedig a hallban beszélgettek, utóbbi egyre zaklatottabb lett.

- Igazad volt, barátom. És, mihez kezdesz vele? Egyáltalán… volt már valaha hasonlóra példa? Hableányok csak a mesékben léteztek.

- Eddig. És habfiú… - javította ki a fiatalabb férfi. Az ablakhoz sétált és újra meg újra a part felé nézett, mintha azt várná, újabb sellők bukkanjanak fel.

- Te találtad, tiéd a felelősség, ugye tudod? – komolyodott el az idősebb. Biztos nem így tervezte Roy ezt a két hónapot, amit a tengerpart mellett töltenek.

- Hogyne tudnám? Megyek is, megnézem… - indult fel a lépcsőn. Kíváncsi volt, mire jutottak.

A szobája előtt a doktor már várta és a karját elkapva elráncigálta a színhelyről. Roy értetlenkedve követte egy üres szobába, ahol élete legmegdöbbentőbb történetét hallotta.

A srác sellő volt, ráadásul vízben lenne a helye, de valamiért jól érzi magát így, a szárazföldön is. Roy ezután se szabadult, a saját szobájába legközelebb Winry nem engedte be. Tőle megtudta, hogy a sellő neve Edward, és nem olyan félénk, mint látszik. A lányt hamar bizalmába fogadta, elmesélte, hogy a többi sellő nem engedte, hogy párja legyen és partra vetették. Roy elkerekedett szemekkel hallgatta Winry beszámolóját.

- Vár Téged vissza, te vagy az ő hőse… - kacsintott még rá a szőke lány, kitárva az ajtót. Roy belesett, majd az ágyhoz sétált – Mit csináljak vele? – kérdezte hátranézve.

- Roy! – kiáltott fel a fiú amint észrevette a férfit és már ugrott is a nyakába…

- Majd rájössz, mit akar… - kuncogott Winry, rájuk vágva az ajtót…