Fordítói megjegyzések:
Korhatár: NC-17
Kategória: Snarry (PP/HP)
Figyelmeztetés: slash, a későbbiekben NC-17, ha ez nem a te műfajod, ne olvasd. Én szóltam.
Figyelmeztetés2: NO BÉTA. Szóval vigyázz: helyenként magyartalanságok, félrefordítások és hasonló nyalánkságok fenyegethetnek.

A fordítás a szerző engedélyével készült.

Fordítói megjegyzések vége.

***

Mire Piton professzor megjelent, Harry elmosta az edényeket, talárt vett fel és átfuttatott egy fésűt a haján (hiábavaló próbálkozás, de szokása volt, ezért mindig megtette). Csöndesen dolgozott, és arra használta az időt, hogy meggyőzze magát arról, hogy el tudja viselni Pitont-- legalább néhány órára-- bár ez ugyanolyan hiábavaló erőfeszítésnek tűnt, mint a küzdelem a hajával.

De végül elfogadta a feladatot, amit Dumbledore ajánlott fel neki, ami azt jelentette, hogy meg kellett próbálnia. És emiatt az történt vele, hogy tényleg fogalma sem volt, vajon milyen lesz Piton. Beleszámítva, hogy "küldetésen vannak"-- talán nem lesz akkora görény. Talán arra fog koncentrálni, amit meg kell tenniük, és talán emlékezni fog rá, milyen előadást tartott neki Dumbledore az "elvárásairól". De, végül is, Piton rendért tett erőfeszítései mindig fontosnak tűntek neki...

Harry egy halk süvítést hallott a kandalló felől, amint épp eltette az utolsó edényt.

- Mr. Potter. - Már a hang magában elég volt ahhoz, hogy felállítsa a hajszálakat a tarkóján. Harry megfordult, elhatározta, hogy a legjobb formáját hozza, és meglátta Pitont, amint mogorva tekintetű, zsíros hajú, görényszerűen tündöklő teljes valójában kilép a kandallóból, maradéktalanul korommentesen.

Jó reggelt, gondolta harry, jó reggelttel kellene kezdenie--

De nem adta meg rá a lehetőséget. - Biztosítanálak róla - mondta Piton hűvösen, mielőtt Harry akár csak kinyithatta volna a száját, - hogy tekintet nélkül arra, amit a mi hihetetlenül zseniális igazgatónk gondolom mondott neked, éppen olyan lelkes vagyok ezzel az együttműködéssel kapcsolatban, mint ahogy képzelem, te is. Ezenkívül biztos akarok lenni afelől, hogy teljesen tisztában vagy avval, hogy ha meggondolatlanul viselkedsz, vagy bárhogyan veszélyezteted az én életem, vagy a tiédet, vagy a küldetésünk sikerét, nem fogok késlekedni, hogy megbüntesselek, és a büntetéseddel elmegyek a megengedett végső határig. - Piton összehúzta magán a talárját, karba tette a kezét, és lebiggyesztette az ajkát. - És talán azon túlra is.

Ennyi volt a "jó reggelt"-nek - gondolta Harry. És ennyi volt minden ahhoz fűzött reményének, hogy Piton talán másként fog viselkedni. Harry nagyon szerette volna megadni azt a visszavágást, amit Piton kis beszéde kiváltott belőle, de Dumbledore tanácsa még mindig a fülében csengett, és túl sok reményt táplált a jövővel kapcsolatban, hogy ezt teljesen kizártja. Erősen nyelt egyet, ahogy figyelmeztette magát arra, hogy ne hagyja, hogy bármi is provokálja. Aztán a padlóra nézett, és így nem kellett Pitonra néznie. - Professzor.

A szeme sarkából örvénylő feketeséget látott. - Mi a baj, Potter, elvitte a cica a nyelvét? Vagy még mindig Albus elkerülhetetlen zsarnokoskodjunk-az-ügyért című előadásának a jó viselkedésünkről szóló gyenge kísérletének hatásaitól szenvedsz?

Harry a fogát csikorgatta. Miért akkor volt Piton a legidegesítőbb, amikor igaza volt? - Nézze - kezdte Harry, próbálva megütni egy egyenletes hangszínt - amennyire ez rám tartozik, magának és nekem nincs semmi olyan mondanivalónk egymásnak, amit még nem tudunk. De dolgunk van, és megkérték, hogy együtt végezzük el, szóval gondolja, esetleg, hogy csak... csináljuk, amit elvárnak tőlünk?

Rövid csönd következett, és mikor Harry felnézett, Snape minden kétséget kizáróan tettetett csodálkozással tekintett le rá. - Én azt mondom, Mr. Potter; ilyen gyakorlatiasság, ilyen magától értetődő céltudatosság-- még valaki azt gondolhatná, épp lelkesen próbálja bizonyítani, hogy jó valamiben a csillogó tárgyak eltulajdonításán és a tekintély semmibe vételén kívül.

Harry az ajkába harapott. Erősen. - Próbálhat lépre csalni, ahogy csak akar, professzor. Nem fogok harcolni magával. Nem ma.

Piton közelebb ment hozzá, összehúzta a szemöldökét, és Harry lassan csordogáló félelmet érzett valahol a gerince mellett, amit ő könyörtelenül elfojtott. Felnézett, majd még fentebb, és-- fenébe, tudta, hogy nőtt pár centit a nyáron, szóval miért volt Piton még mindig olyan átkozottul magas?

- Nem? - kérdezte Piton selymesen. - Különös-- Nem tudtam, hogy ilyen könnyen meg lehet félemlíteni téged.

- Nem félemlített meg, morogta harry, és elnyomta a hirtelen feltörő vágyat arra, hogy másfelé nézzen. - Én csak, én csak azt akartam, hogy... nem számít. Most már mehetünk, kérem?

Snape szemei csillogtak. - Természetesen. Mihelyst biztosítottál róla, hogy tökéletesen megértetted, mit várok el tőled: nincs meggondolatlanság, nincs hősködés, nincsenek vakmerő mutatványok-- elég világos voltam?

Görény. Erőszakos, zsarnokoskodó görény. Harry gondolatban feljegyezte magának, hogy soha, de soha nem fog még egyszer elfogadni egy feladatot Dumbledore-tól anélkül, hogy előzetesen meg nem tudakolna róla mindent, nem számít, mennyire akar segíteni. - Igen - sziszegte végül az összeszorított fogain keresztül. - Világos.

Éles, fekete szemek néztek rá, mintha örökké ezt akarnák csinálni, majd Piton egy gyúnyosan előzékeny mosollyal félrelépett, és a kandalló felé intett. - Hát akkor, csak utánad.

Harry, aki annyira összeszorította az állkapcsát, hogy az már fájt, kivett egy kis hopp-port a kandallópárkányon lévő dobozból, a kandallóba lépett, és eltökélten megígérte magának, hogy a nyári szünet nagy részét annak fogja szentelni, hogy valahogy valaki (bárki!) mástól vegyen okklumencia órákat, mint az átkozott Pitontól.

- Foltozott üst!

Pörgés, suhogó huss, és eltűnt.