Nah, foglaljuk össze, eddig mi történt. Tehát, Frau elkerült egy felhőkkel teli fehér márványvilágba, ahol találkozott Alejandroval, aki már egy leamortizált figura. De Fraunak nem ez tűnt fel, hanem az, hogy a "márvány" szóra nagyon is emlékszik, csak arra nem, miért akar tőle megőrülni. Egyébként az író még mindig idegbajt kap, hogy a wordpad-ben shift-et kell nyomni a mondat elején.
Tehát, elindultunk Ale-val csak azt nem tudtuk, merre.
-Most mi merre is megyünk? Valamiért a fehér felhőkkel körülvett nem-mennyország ugyanolyannak tűnik jobbra és balra is.
-Nem megyünk itt semerre. Azt reméltem, használni fogod a vaskereszted, visszamegyünk az időben és visszaállítod, hogy ne találkozz önmagaddal.
-Én...tényleg?
Najó, megszoktam, hogy engem, mint időutazót mindig utasítanak, hogy ezt csináljam meg azt csináljam az időben, de hogy ennyire konkrétan megmondják, és semmi szabad mozgásteret ne kapjak...
-Egész pontosan kifejtenéd, hogy hogyan akadályozzam meg a bevonulásom anélkül, hogy fellökném magam?
-Na, az a te dolgod. Én csak tanácsot adok.
-...
Na, akik nincsenek benne az íróm álmaiban, illetve, akik nem rendelkeznek a gondolatolvasás képességével, főleg interneten keresztül, azoknak lassan vázolnám, mi történt. Az emberek többsége szerencsére nem rendelkezik ezzel a képességgel, hogy a másik gondolatában olvasson, aki azt vallja magáról, hogy igen, az hazudik. Vagy ismeri a dedukció tudományát...
Megint mikről kezdtem el beszélni. Még én jöttem itt a kakaóval meg a pizzával!
Gondolatmenetemet egy másik gondolatmenet kezdete szakította félbe. Hogy akadályozom meg saját magamat, hogy felelőtlenül belépjek abba a terembe? Ráadásul, annyi ideig voltam egy rakat német között, akik folyton lengették a naagy és "bölcs" vezetőnek a karjukat, és mindig "kibírtam" ezt a csodálatos köszönést mellőzve, hiszen nekem nem parancsol főleg egy ilyen paprikajancsi sem, mert kéremszépen én utazom az időben...de már látom, mi történne, ha ilyen nagy dolgokat változtatnék meg, mint diktátorok születése, egy csomó parancsolgató melegnek tűnő ember szállna meg konkrét tervekkel.
-Ale, inkább azt eszeld ki, mit csináljunk. Hogy fogom magam észrevétlenül megakadályozni...
-Menjünk vissza egy órával korábbanra és meglátjuk. Majd csak jön valami.
Hát, akkor is jött valami, én elkerültem egy bálterem közelébe és nagy könnyelműen, tekintettel arra, hogy csupa dzsentlümen és dzsentlügörl volt abban a teremben, valami iszonyat rossz ruhákban, és ezt nevezték maszkabálnak, jazz zene volt az aláfestés, senki sem táncolt, csak vonaglott, mint a sorban a nép, amikor valaki vesz valamit és elhagyja a sort; mindenki egy fél lépést tesz előre, na ez volt a tánc. Megint csak a vaskeresztemnek és az időutazásnak köszönhetem, hogy egy igen remek dalt sikerült betennem, mint bevonuló zene. De már akkor gyanúsnak kellett volna lennie, hogy egyáltalán be tudok rakni egy dalt egy lejátszóba, amit lejátszik nemtomhány nagy hangszóró, amire én bevonulok, kivételesen és másodszorra megemelve a karomat, mintegy paródiaként, énekelve a dalszöveget. Hát, nagyjából ez történt, én bevonultam, zenére, ami éppenséggel a Hitler tavasza című dalocska volt, de megjegyzem az is paródia...de nem, ezek nem vevők sem a paródiákra, sem az eredeti ruhára, ami sajnos annyira eredeti, hogy éppen a 20. századból szedtem. Apropó, hol a felsőm?
-Ale, akkor menjünk.-elővettem a vaskeresztet, majd a szokásos opciót elvégezve, vagyis reménykedve, hogy a kellő időbe visz vissza a kedves idő-gép, aktiváltam, kizárólag azzal, hogy erősen gondoltam rá. Nemis tudom, az előző tulajdonosa miért nem volt tudatában annak, hogy tud utazni az időben.
