Nyolc hónap telt el. Nyolc hónap azóta, hogy rájöhettem, nem vagyok egyedül. De ez a nyolc hónap volt életem legszebb nyolc hónapja. Most, hogy mát öten vagyunk, úgy érzem, bármire képesek vagyunk.
A nevem Ashley Hale, és van egy titkom. Sellő vagyok. És most már nem vagyok egyedül.
Az egész még tizenhat éves koromban kezdődött.
Prológus
Édesanyám ír, apukám pedig osztrák. Egy római tudományos kongresszus során ismerkedtek meg tizenhét éve. Mindketten tengerfizikusok voltak. Ez röviden annyit tesz, hogy a víz szárazföldre gyakorolt hatását, az eróziót tanulmányozzák, főként a tenger általi degradációt.
A szüleim azonnal egymásba szerettek, majd „elszöktek" Görögországba és titokban összeházasodtak Kréta szigetén. Kilenc hónap múlva megszülettem én. A nagyszüleim persze először meglepődtek, de később áldásukat adták az ifjú párra.
Földközi tengeren éltünk, Korzikán, és ott jártam általánosba is. Később megszületett a húgom is, öt évvel utánam. Mikor elballagtam, már folyékonyan beszéltem németül, osztrák akcentussal, franciául és persze angolul, némi ír beütéssel. Imádtam a Korzikai életem, a tengert, a napsütést és a reggeli croassan-okat.
Viszont a szüleimnek a kevés megbízás miatt egyre nehezebb lett, így tizennégy éves koromban egy vissza nem térő munkalehetőség miatt úgy döntöttek, a tengerentúlra költözünk. Egy kutatói állást ajánlottak nekik Új-Skóciában. A part és a sziklák erózióját kellett tanulmányozniuk és megjósolni a várható élettartamukat. Pénz szűkében nem tehettek mást, elfogadták.
Hiányzott a régi életem, a nagyszüleim, a barátaim, de mit tehettem volna? Támogatnom kellett a szüleimet. Legalább a tenger, vagyis most már óceán, ugyanúgy ott volt, és a francia nyelv, amit már-már a harmadik anyanyelvemnek tartottam, szintén hivatalosnak számított. És ahogy mindig is, órákat töltöttem a vízben a családommal. Csak itt kicsit hidegebb volt, mint odahaza, és télen nem lehetett úszni.
Az államokban mentem középiskolába, ugyanis tanév közben lakást béreltünk Portland-ben. Ilyenkor a szüleim kutatás nem terepmunka részét végezték. A suliban nem voltam menő lány, de persze azt sem hagytam, hogy szórakozzanak velem. Amolyan totál átlagos csaj voltam, néhány hasonló, de jó baráttal, amíg másodikban egy nap történt valami. Valami hihetetlen. A szüleimmel a tavaszi szünetben visszamentünk az új-skóciai házunkba.
Teli hold volt. Azonnal elbűvölt, ahogy kinéztem az ablakomon. A házunk, egy közepes családi ház a sziget keleti partján feküdt, a víztől vagy harminc méterre. Az emeleti szobám ablaka épp a tengerre nézett. Elmerengve figyeltem, ahogy az ezüstös fény játszadozik a tajtékzó vízzel és megcsillan a hullámokon. Gyönyörű volt.
Aztán elöntött egy érzés, hogy mennyire jó lenne úszni egyet. Eddig még sosem úszhattam éjszaka, mert anyáék szerint veszélyes volt, de azon az estén nem tudtam ellenállni. Kiosontam a hátsó ajtón és fél perc múlva már a sziklák között rohantam a homokban. Fejest ugrottam az éjkék hullámokba és úszni kezdtem a parttal párhuzamosan.
A víz olyan volt, mint a folyékony ezüst, amikor rám világított a Hold. Már majdnem úgy éreztem, mintha szólni akarna hozzám. Az apály és dagály okozója, akkor többnek tűnt, mint egy gömbszerű égitest. Megláttam egy barlang száját. Sötét, szabálytalan félkörként bújt meg a sziklák között, de aztán a holdfény elérte, megmutatva az utat befelé.
Nem tudom miért, de a Holdra néztem, majd beúsztam a barlangba és hagytam, hogy a víz megtartson. Lebegtem. Felnéztem az ég felé. A barlang nem volt zárt, a tetején egy nagy nyílás volt, amin keresztül látni lehetett a csillagos égboltot. Csodálatos érzés volt ott lebegni a vízen és nézni a csillagokat.
Arra gondoltam, hogy a csillagok olyanok, mint az emberek életei. Fényességükkel nagyszerűvé varázsolják az egyébként sötét univerzumot. Az élet, az egyetlen tökéletes dolog ebben a tökéletlen világban, ami mindennél többet ér. Milyen kár, hogy egyszer mind lehullnak majd az égről. Nincs is szomorúbb, mint egy hullócsillag. Bármit megadtam volna akkor, hogy megmenthessem őket. Hogy megvédhessem az ártatlanok életét.
Nem tudom, honnan jött ez a gondolat, talán a lelkem mélyéről. Kínzott a tehetetlenség, hogy Ashley Hale-ként tulajdonképpen semmit sem tehetek, amivel jobbá tenném a világot, de még mielőtt nagyon elszomorodtam volna, valami elképesztő történt. A Hold a nyílás fölé ért és bevilágított a barlangba, egyenesen a medencébe, amiben én lebegtem. A víz elkezdett forrni, de én nem éreztem melegnek, csupán kellemesen langyosnak. Hirtelen úgy éreztem, bármi megtörténhet, hogy bármire képes vagyok. A Hold melegséggel töltött el, és vágyakkal. Mindennél jobban vágytam rá, hogy tehessek valamit az ártatlanokért.
A fény elvakított, de az egész nem tartott tovább fél percnél. Mikor a Hold elhagyta a barlangot, miden a régi lett. Vagyis nem teljesen. Tizenhat éves voltam, és végre tudtam mit akarok elérni az élettől. Eldöntöttem, hogy két év múlva jelentkezek egy tudományos egyetemre, és majd később valami nagyot viszek véghez.
Viszont másnap reggel, mikor suli előtt is úszni akartam, nem tudtam eldönteni, hogy miféle rémálom kerített a hatalmába. Épp hogy csak úsztam pár métert, amikor…halfarkam nőtt! Hosszú volt, aranyszínű és pikkelyes. Még a bikini felsőm helyét is sárga pikkelyek vették át. Megrémültem. Mi történt velem?
Valójában egyértelmű volt: sellő lettem! Valahogy éreztem, hogy a Holdnak lehet hozzá valami köze. Tudtam, hogy ezt nem mondhatom el senkinek, nem értenék meg, még a szüleim sem. Veszélyes lenne, ha bárki megtudná. De azért élveztem: a tengert, a sebességet, a víz alatti világot és mindent, ami vele járt.
Csak egy dolog volt a hátránya: senkivel sem oszthattam meg ezt az örömöt. Ráadásul a titkolózást nehezítette, hogy már egy csepp víztől átváltoztam, és legalább negyed óra, amíg megszáradtam.
Viszont rájöttem valamire. Amikor átváltozom egyfajta kísértés fog el, hogy sellő legyek. És egy kis gyakorlással megtanultam ellenállni ennek a kísértésnek. Olyan ez, mintha minden pénzed meglenne, hogy megvedd álmaid ruháját, csodálatosan is éreznéd magad benne, de mégsem szeretnéd, ha más meglátna benne. Ekkor csak arra gondoltam, hogy ha most ellenállok, attól még később megvehetem.
Fél év múlva már újra mosogattam és félelem nélkül vonultam végig a főutcán a locsoló berendezések mellett, de azóta sem mertem csak egyedül úszni és fürödni. Habár néha sikerült emberi alakomban lezuhanyoznom. Sőt, egyszer tíz percig úsztam lábakkal a tengerben és rájöttem, hogy változzak vissza akarattal, ha kijövök a vízből. Ezért a végzős évemben már strandra is mehettem, csak jó messze kellett úsznom mindenkitől.
Egy feltétele volt az átváltozás visszatartásának. Huszonnégy óránként, vagyis naponta legalább egy órát sellőként kellett eltöltenem. Ha nem így történt, két nap múlva már egy nagyobb adag víztől halfarkam nőtt, négy nap múlva pedig kezdődött elölről az egy csepp víz… De ez így pont megfelelt nekem. Nyáron a tenger, télen a fürdőkád.
Leérettségiztem és szerencsésen bejutottam a Kaliforniai Egyetem természettudományi karára. A szüleim és a barátaim is mind velem együtt örültek. Még az akkor tizenöt éves húgom is megjegyezte, hogy végre egyszer valami menőt sikerül megvalósítanom az életemben. Ha még tudná… Egy valami zavart csupán.
Az igazságot senkivel sem oszthattam meg. Bár már nem féltem, hogy kiderül, hogy hirtelen átváltozom, de minél inkább azt kívántam, bár mindenki tudná. És bárcsak megértenék és velem együtt örülnének. De ezt senki nem értené meg, elfordulnának tőlem, szörnyek neveznének. Ezt nem akartam, nem akartam kísérleti egérként végezni, ezért nem mondtam el.
De a titkom egyre inkább elhatárolt a többiektől, magányossá tett. A tizenkilencedik születésnapomon, az érettségi nyarán, a barátaim bulit rendeztek. Mindenki ott volt, aki fontos volt nekem, még a nagyszüleimet is elhívták Európából, de én magányosabbnak éreztem magam, mint bármikor. Egyedül voltam egy csodálatos titokkal és ez elszomorított. Mi értelme, ha senkivel sem osztozhatom rajta?
...&...
Azon a nyáron Ausztráliába mentünk „nyaralni". A szüleim négyhetes munkát kaptak a Nagy Korallzátonynál, így hát útra keltünk. Az úti cél pedig Queensland, Gold Coast, az aranypart. Mintha egy álom vált volna valóra. A világ egyik legmenőbb tengerpartja. Viszont már a második nap kiderült, hogy nemcsak egy álmom vált valóra azon a nyáron. Épp a parton sétálgattam, amikor megláttam egy kávézót. Rikki's, ez volt ráírva világító sárga betűkkel.
Beléptem és kértem egy koktélt, sex on the beach-et. Imádtam, hogy itt is már 18-évtől lehet alkoholt fogyasztani. Otthon, Új-Skóciában 19-től, mondjuk ezt már nemrég átléptem, de az USA-ban csak 21-től, ami már önmagában is őrület! Úgy döntöttem, kiélvezem a szabadságot Kalifornia előtt. Hihetetlen, hogy néhány nyugat-európai országban meg már 17-től legális. Ha nem bírom, majd átmegyek egy német egyetemre.
Kiültem a teraszra és belekortyoltam a gyümölcsös-alkoholos frissítőmbe. Ekkor két lány lépett ki a kávézóból. Az egyiküknek hosszú barna haja volt, sötétszürke szeme és lebarnult bőre, a másiknak kék szeme, egyenes szőke haja és világosabb bőre. Mindketten lenge ruhákat viseltek és egy narancslevet tartottak a kezükben.
- Szia! Szabad ez a két hely? – kérdezte a szőke hajú lány. A hangja vidám volt és barátkozó. Mindketten rám mosolyogtak. Körülnéztem. Tulajdonképpen az összes asztal szabad volt a teraszon. Vállat vontam. Ha az én társaságomra vágynak, hát legyen.
- Persze – válaszoltam röviden. Leültek mellém.
- Emma vagyok – nyújtott kezet felém a szőke hajú, mosolyogva, - Emma Gilbert.
Kicsit meglepetten, de elfogadtam a kezet.
- Én pedig Cleo Sertori – nyújtott kezet most a barna hajú lány is. Vele is kezet fogtam. Mitől ilyen vidámak ezek a lányok?
- És téged hogy hívnak? – kérdezte Emma kíváncsian.
- Ashley Hale – válaszoltam még mindig enyhe távolságtartással. – De szólítsatok csak Ashley-nek!
- Szóval Ashley – kezdte Cleo vigyorogva, - új vagy itt?
- Én? Honnan tudod? – kérdeztem meglepetten.
- Háát. Először ott van a délelőtti koktél… - Mondta Emma. A poharamra néztem.
- Ti nem szoktatok inni? – csodálkoztam.
- Hát tudod, nyári szünetben itt csak este hat után indul be az élet – magyarázta Cleo.
- Addig mindenki a parton van, vagy vásárol, és max egy gyors juice-ra ugranak be – tette hozzá Emma.
- És ti akkor miért nem vagytok velük?
- Valakinek vigyáznia kell a kávézóra, amíg Rikki nincs itt – mondta Emma.
- És szórakoztatni a vendégeket – mosolygott rám Cleo.
- Másodszor pedig, hosszú nadrág? – kérdezte Emma.
- Azt hittem, esni fog – magyaráztam. Erre a lányok elnevették magukat.
- Ilyenkor nem esik, csak felhős az ég. (Cleo)
- Akkor ti a tulajdonos barátai vagytok? – váltottam témát.
- Hát, Rikki csupán résztulajdonos, de igen, azok vagyunk. (Cleo)
- Legjobb barátnők. Szóval, nyaralás? (Emma)
- Igen. Egy hónapot maradunk a szüleimmel, akik dolgozni jöttek ide. Tengerfizikusok.
- Hú, ez érdekes! – ujjongott Emma.
- Igen – értette egyet Cleo. - Akkor még utána lesz két heted a suli kezdésig, ugye?
- Tényleg, hova jársz? (Emma)
- És honnan jöttél, ha már itt tartunk? (Cleo)
Fura, hogy ilyen kedvesek és közvetlenek velem, de ez tetszett. Talán csak észrevették, hogy mostanában kissé elveszett vagyok és úgy érezték társaságra vágyom. És ha így volt, akkor igazuk volt. Ők pedig nagyon szimpatikusnak tűntek. Úgy döntöttem, mindent megteszek, hogy barátok legyünk.
- Új-Skóciából jöttünk, én és a családom, de Portland-ben érettségiztem. Jövőre pedig a Kaliforniai Egyetemre megyek természettudományokat tanulni. Hogy mi sül ki belőle, majd elválik, de valami nagy áttörés része szeretnék lenni.
- Ambiciózus, akár csak én – mosolygott elismerően Emma.
- És a családod kikből áll? (Cleo)
- Van egy húgom, és a szüleim. Apu osztrák, anyu meg ír, szóval én meg keverék vagyok.
- Ez annyira király! (Cleo)
- Akkor két nyelven is beszélsz? (Emma)
- Valójában hármon. Régebben Korzikán éltünk, szóval angolul, németül és franciául.
- De jó neked! – mondták egyszerre.
- Én spanyolul tanulok – tette hozzá Cleo.
- Én pedig franciául, mint te. (Emma)
- És ti itt laktok? – kérdeztem.
Órákig elbeszélgettünk még mindenféléről, és már az elején megtaláltuk a közös hangot. Kiderült, például, hogy Cleo és Emma is a városban laknak, méghozzá a parttól nem messze, ráadásul nekik is van testvérük. Cleo-nak egy húga, mint nekem, Emmának pedig egy öccse.
A végére, mikor már eléggé összemelegedtünk, Emma meghívott magához estére. Azt mondta, lesz náluk egy kis zártkörű buli, de én szimpatikus vagyok és szívesen látnának. Kezdetben el sem hittem, hogy ennyire megkedvelt.
- Gyere el, bemutatlak a többieknek – ajánlotta fel.
- Igen, gyere! – kért Cleo is.
- Ha biztos nem gond?
- Dehogy is! Jó fej vagy. A srácok is biztos kedvelni fognak! (Emma)
- Elmegyek érted! – ajánlotta fel Cleo. – Merre laksz?
Elmondtam neki az apartmanunk címét.
- Az nincs is messze tőlünk – lelkendezett Cleo. – Csak egy utcányira. Szinte szomszédok leszünk!
Mindhárman elnevettük magunkat. Úgy éreztem, ez egy új barátság kezdete.
Phil Coulson ezalatt a SHIELD központjának kihalt folyosóit rótta, és folyton azt kérdezgette magától, hogy miért? Miért nem volt képes nemet mondani az igazgatónak és nyári szabadságot kivenni, mint a többi normális ügynök?
Mindenkinek voltak tervei a nyárra, csak neki nem, ezért úgy döntött, elvállalja a munkát. De bár ne tette volna. Úgy érezte, mivel neki úgy sem lenne kivel eltöltenie a vakációt, inkább kisegíti főnökét, és vele marad. Most viszont inkább ült volna egyedül a napfényes kaliforniai óceánparton, mint a fémszagú központ szürke falai között.
Úgy járt-kelt fel-alá, mint egy ketrecbe zárt oroszlán, még azt sem vette észre, amikor egyenesen belesétált Nick Fury mellkasába.
- Elnézést, uram! – riadt meg. – Sajnálom, nem figyeltem.
- Semmi gond, Coulson – porolta le fekete bőrkabátját Fury. – De mégis mi van magával? Úgy járja itt a folyosókat, mint egy szellem. Talán elvesztett valamit?
- Csak a méltóságomat. – Fury jót nevetett a kijelentésen, mire végre az ügynök is elmosolyodott halványan.
- De most komolyan? Minden rendben? – nézett embere szemébe.
- Igen, uram.
- Szívesebben lenne a tengerparton, eltaláltam? – Coulson bűnbánóan bólintott.
- Sajnálom, uram.
- Ugyan, nehogy elnézést kérjen! Unalmas itt, megértem. De szerencsére találtam magának egy kis elfoglaltságot.
- Valóban? – csillant fel az ügynök szeme.
- Van itt valami, aminek utána kéne járnia!
- És mi lenne az? – Fury átnyújtott neki egy papírokkal teli mappát.
- Olvassa el, aztán jelentkezzen nálam! – adta ki az igazgató a parancsot és faképnél hagyta a meglepett ügynököt.
Bizonyítékok a sellők létezésére – ez volt a mappa címe.
...
- Ez most komoly?! – hitetlenkedett Coulson, miközben belépett Fury dolgozójába.
- Esetleg foglaljon helyet, ha megkérhetem – jött a higgadt válasz.
- De most komolyan, uram! Ugye csak szórakozik velem?! Tudom, hogy elég nyomott voltam az elmúlt időben, de azért nem kellet volna egy egész mesét kitalálnia a szórakoztatásomra…
- Nem találtam ki semmit, Coulson.
- Na de..!
- Hallgasson végig! Elolvasta mindet? – kérdezett rá Fury.
- Igen, uram. Az összeset kétszer, de még így sem…
- Majd megérti, ha eljön az ideje. Most figyeljen!
- Igenis!
Az ügynök a fekete férfira emelte világoskék tekintetét. Fury nagy levegőt vett, mintha még számára is nehéz lenne feldolgozni, amit most megosztani készül legjobb emberével, majd elkezdte.
- Nem elhanyagolható jelentőségű információ jutott a kezünkbe. Egy nemrég autóbalesetben elhunyt tengerbiológus professzor, bizonyos Dr. Linda Denman érdekes kutatásba kezdett. Egy eddig ismeretlen eredetű mutációt tanulmányozott, aminek eredményeképpen az adott sejt megváltoztatja a felépítését, akár már egy csepp víz hatására. El tudja képzelni, mit jelent ez?
- Mutánsok mégpedig léteznek – válaszolta az ügynök unottan. – De ezt eddig is tudtuk.
- Ez nem egyszerű mutáció. Már átküldtem az anyagot Charles Xavier-nek (X-professzor), de az ő emberei sem láttak még ehhez foghatót. Itt valami többről van szó, mint az atomtámadások utóhatásairól.
- De hogy lehet egy vízre érzékeny sejt miatt rögtön a sellők létezésére következtetni?! – értetlenkedett az ügynök.
- Egy sejtből sehogy. Viszont Linda részletes kutatást végzett. A sejt nem egyszerűen megváltozik, hanem valamiféle szuperszerkezetet vesz fel. Amíg több vizet tartalmaz, mint eredetileg, addig nem öregszik, és a mechanikai hatásokkal szemben is jelentősen ellenálló. Linda jóvoltából továbbá egy érdekes, talált bőrminta is a birtokunkba jutott, ami víz hatására aranyszínű pikkellyé alakul, de megszáradva visszaváltozik egyszerű emberi bőrré.
- De ez még mindig nem bizonyíték a …
- Várjon még. Azt még nem is említettem, hogy Linda látta a sellőket…
- Micsoda?! – Coulson majd kiesett a székből.
- Bár a róluk készült képek megsemmisültek, állítólag a sellők által, a minta önmagában is elég bizonyíték egy eddig feltérképezetlen természetfeletti faj létezésére. Linda szerint a három lány, akiket látott sellőként, már visszaváltozott egyszerű emberré, de én ezt nem hiszem el. Egy ilyen mutációt nem lehet csak úgy visszaalakítani. Másrészt, ha voltak hárman, akkor többnek is kell lennie. És ha ez igaz, Coulson, akkor nekünk azonnal lépnünk kell!
- De uram, mégis mit vár tőlem? És egyáltalán mi értelme lenne? Ha léteznek is sellők – Coulson még mindig bizonytalanul ejtette ki a szót – mi köze van a SHIELD-nek ehhez az egészhez?
- Áh, tudtam, hogy megkérdezi majd, mégis hogy jövünk mi a képbe! Hát a válasz egyszerű. Linda szerint a sellők különleges képességekkel rendelkeznek. Ő úgy fogalmazott csodával határos, megmagyarázhatatlan és veszélyes. Saját kárán tapasztalták ő és a társai. Tehát a sellők veszélyesek, Coulson, ki tudja, talán veszélyesebbek, mint gondolnánk. Mi pedig elhárítjuk a veszélyt, nem igaz?
- Tehát azt várja tőlem, hogy keressem meg ezeket a …sellőket, és végezzek velük?!
- Nem feltétlenül. Egyenlőre csak szeretnék többet megtudni róluk, a képességeikről. Azt szeretném, ha felkutatná őket, és minél többet megtudhatnánk erről a dologról. Lehet, hogy végül még a hasznunkra is válhatnak. Linda anyagait már átküldtem a gépére, és segítségként kap néhány embert. Holnap indulnak Ausztráliába, természetesen inkognitóban.
- Ausztráliába? Uram, lenne még néhány kérdésem…!
- Hallgatom, Coulson.
- Először is, miért Ausztráliába?
- Mivel Linda Gold Coast környékén talált rá a sellőkre, nekünk pedig nincs jobb nyomunk.
- És miféle képességekkel rendelkeznek? Csak hogy felkészülhessünk.
- Csak arról a háromról tudunk, akikkel a professzor találkozott. Azt írja „az egyikük mozgatta a vizet, a másik befagyasztotta azt, a harmadik pedig felforrósította és elpárologtatta".
- Elképesztő…
- De azért nem kivédhetetlen.
- És Linda? Ő maga fordult a SHIELD-hez a halála előtt? – kérdezte az ügynök.
- Szeretett volna. A kutatást még két éve végezte, és egy ideig nem mert senkinek beszélni róla, de aztán meggondolta magát. Egy olyan szervezet után kutatott, ami komolyan veszi, de végül mi találtunk rá. Sajnos már túl későn, hogy vele is beszélhessünk, így csak a feljegyzéseit és kutatási anyagait foglaltuk le.
- De ha ez már két éve történt, akkor lehet, hogy a lányok már elköltöztek.
- Lehet, de kockáztatnunk kell!
- És mi van, ha nem a vízben vannak? Hogy fedezem fel őket?
- Ez a legegyszerűbb, Coulson. Hiszen olvasta. Egy csepp víz, és máris átalakulnak.
- Locsoljak le minden lányt a környéken?!
- Csak a gyanúsakat.
- Uram ez…
- Elég a fecsegésből Coulson! Rendes munkát várok! És minden fejleményről értesítsen!
- Ahogy kívánja, uram.
Coulson épp készült elhagyni a szobát, amikor Fury még utána szólt.
- Várjon! Van itt magának még valami!
- Micsoda? – Az ügynök már kezdte azt hinni, hogy egy ajándék hitelkártya az útra, de csalódnia kellett. Fury három réginek tűnő és egy új kötésű könyvet nyújtott át neki. – Mik ezek?
- Ha rendesen fel akarunk készülni, akkor a klasszikusokkal kell kezdenünk. Hiszen tudja, nemrég bebizonyosodott, hogy a meséknek néha jelentős valóságalapja van.
- Thorra gondol és a Bifröst-re? (Thor fél éve látogatott Új-Mexikóba és azóta nem hallottak felőle.)
- Ki másra? Na, induljon! Jó utat!
- Köszönöm, uram. Igyekezni fogok!
- Azt remélem is!
...&...
Másnap Coulson és kis csapata már egy Los Angeles-ből Ausztráliába tartó utasszállító gép másodosztályán ült, nyaraló baráti társaságnak öltözve. Fury ragaszkodott hozzá, hogy ne keltsenek feltűnést, és csak szükség esetén hívjanak erősítést a központból. Azt remélte, így talán a sellőlányok sem fognak gyanút.
Az ügynök unaloműzés céljából elővette a Furytól kapott könyveket. Az első:Hans Christian Andersen – A kis hableány, 1831. Ezt már ismeri, majd később újra átfutja. Amúgy is nagyon szomorú. A második:Heinrich Heine – Loreley, 1822. Erről is hallott már. A ravasz sellő, aki a rajnaparti szikláról a vesztükbe csábította a hajósokat földöntúli énekével, pont, pont, pont. A harmadik: Görög mitológia – Sellők és szirének, a tenger nimfái, 1983-as kiadás. Majd később belenéz ebbe is.
Végül a negyedik könyvet vette a kezébe. Ez már újabb kötésű volt, a címe pedig egyszerűen ennyi volt: Sellők, ismeretlen szerző. Valószínűleg valaki összegyűjtötte az összes rájuk vonatkozó információt. Ebbe bele is olvasott.
„A sellők. Természetfeletti teremtmények, a tenger leányai. Gyönyörű arcú, vonzó testű, elbűvölő hanggal megáldott szűzleányok. A szárazföldön úgy élnek, mint a hétköznapi emberek, de sosem távolodhatnak el teljesen a víz mellől….
…A vízben lábaik helyét hosszú, kecses halfarok veszi át, ami keményebb, mint a szikla, mégis olyan hajlékony, mint a nádszál. A megjelenése jellegzetes, változatos és a szivárvány minden színében előfordul…
…A legenda szerint megházasodhatnak a szárazföldön, de ha egy ember elveszi ártatlanságukat, akkor a varázserejük is odavész…"
Varázserő? Erről meg miért nem ír… Coulson tovább lapozott.
„ A sellők varázsereje: nem lehet meghatározni, sajátos. Egyesek a vihart és a szelet uralják, még mások a víz alatti élőlényekkel értenek szót. De létezik olyan képesség is, ami a tűzzel, vagy jéggel kapcsolatos. Néhány pedig a víz alatti áramlatokat képes befolyásolni…
…Egy legenda szerint a sellők könnye is varázserővel bír. Hogy milyennel, az megint az sajátos és meghatározhatatlan…
…Egy utalás szerint, még a sellők csókja is kapcsolatba hozható a varázserejükkel…"
Coulson megpróbált rájönni, hogy ebből mennyi lehet igaz. Úgy döntött, felkeresi majd ennek a könyvnek a szerzőjét… De nem lehet! Ismeretlen szerző. Fenébe! Inkább tovább lapozgatott.
„ A sellők és a holdvilág. A Hold jelentős szerepet tölt be a sellők életében. Egyesek szerint a sellőlét egyenesen a Hold varázserejére vezethető vissza, mások szerint csak a képességeiket kapják tőle. Egy biztos: a legtöbb sellő viselkedése megváltozik a telihold hatására, kiszámíthatatlanná, holdkórossá válnak. Néha még új képességeket is kaphatnak, illetve felerősödhetnek a régi képességeik…"
Coulson úgy érezte, jó hasznát veszi még a rejtélyes könyvnek. Másrészt pedig úgy tűnik, mégis meglesz az a tengerparti nyaralás…
