Roy álmosan sétált végig a folyosókon. Alig aludt az éjjel. Ma megint csak fárasztó, unalmas papírmunkának néz elébe. Utálta. Persze, nem baj, hogy nem járkálnak gyilkosok szabadon a városban… csak unatkozott. Ez biztos nem az a nap, amikor történni fog valami. És, ha történik is valami, akkor csak még több papírmunka lesz később. Igazságtalan az élet. Inkább megcsinálja még a mai papírmunkát, aztán kivesz egy szabadnapot.

Lenyomta az irodája kilincsét és belépett. Hawkeye és Havoc szokás szerint bent voltak. De volt még egy személy, akire nem számított. Alphonse Elric a kanapén ült és kezébe temette az arcát, miközben Hawkeye keze a vállán volt.

- Jó reggelt. – köszönt Roy. Hogyhogy ilyen korán itt van az Acél öccse?

- Ezredes! – pattant fel Al – A bátyám, nem látta a bátyámat?

Roy értetlenül pislogott. Még fáradt volt egy kicsit az ilyen dolgokhoz.

- Nem, nem láttam. – rázta meg a fejét. Al visszarogyott a kanapéra – Történt valami?

- Nem tudom. – mondta halkan a páncél – Nem tudom… reggel nem volt az ágyában…

- Lehet, hogy csak sétálni ment. – találgatott Havoc.

- Nem hiszem, ha egyszer ráveszem, hogy aludjon, még délig se kelne fel. – mondta Al – Reggel még hűvös van… még a kabátját sem vette fel.

- Tudod mekkora egy idióta. Kabát nélkül is kimenne a hóba. – próbálta megnyugtatni Roy.

- Az ablaka nyitva volt – folytatta elgondolkodva Al – nem én nyitottam ki. Istenem, mi van, ha elrabolták? Ott voltam, és még csak észre sem vettem! Milyen testvér vagyok?

- Nem kell rögtön a rosszabbra gondolni. – vigasztalta Hawkeye – Viszont, ha estére nem kerül elő, az ezredes a keresésére indul.

Roy meglepetten meredt a főhadnagyra. Még hogy ő menjen keresni az Acélt? Nem szállt vitába a nővel, csak leült az asztalához és nekiállt kitölteni a nagy halom papírt, ami az asztalán tornyosult. Acélnak nem lesz baja. Bolond kölyök, biztos csak elkóborolt. Majd lesz vele ideje később is foglalkozni.


Ed testében furcsa, zsibbasztó érzés volt. Nem igazán érzékelte a környezetét. Csak azt fogta fel, hogy hideg volt. Szinte fázott. Hol a takaró? Ed nem tudta mozgatni a végtagjait. Mi ez az egész? Az Acél még álmos volt, aludni akart. De ilyen hideg helyen hogyan? Meg kéne keresni a takaróját…

Lassan kinyitotta a szemét. Homályosan látott, és ahogy felemelte a fejét szédült is. Mi történik? Hunyorított és a szoba egyik sarkában megpillantott a kis fényben egy fehér asztalt. Mögötte egy ezüsthajú férfi állt és elmélyülten vizsgált automaileket. Várjunk csak… azok Ed automailjei! Szóval csak egy elvetemült művégtag kedvelővel van dolga. Ed némileg megkönnyebbült és visszatette sajgó fejét a hideg kőre. Aztán meglátta, hogy közte és az asztal között rácsok vannak. A gyerek felkapta a fejét. A gyors mozdulattól behunyta a szemét, hogy ne kavarogjon annyira a gyomra. Még, hogy elvetemült automailes? Elrabolták és ketrecbe zárták a fenébe is! Hogy gondolhatta, hogy nincs veszélyben?

Ed felnyögött és visszaejtette a fejét, amikor a fejfájása erősödött. Csak résnyire tartotta nyitva a szemét. A férfi felnézett az asztal mögül és, amikor látta, hogy Ed ébren van, letette az éppen vizsgált kart, besétált Ed ketrecébe és gondosan bezárta maga után az ajtót.

Leguggolt a fiú fejéhez és egy zseblámpával belevilágított Ed szemébe. A szőke szorosan behunyta a szemét.

- Hmm, ébren vagy, de még hat az altató hatása. Addig semmi értelme elkezdeni, amíg nem tudsz rendesen beszélni és mozogni.

Ed résnyire kinyitotta a szemét. A férfi hangja tompán és nehezen jutott el hozzá. Mit akar elkezdeni? Ki ez a fickó? Mit akar csinálni vele? Ed most jött rá, mennyire kiszolgáltatott. Még beszélni sem tudott, nemhogy elfutni. Négyből két végtag nagyon kevés. Alnak biztos feltűnt, hogy elrabolták. Vagy… történt valami Al-al is? Azt nem fogja szó nélkül hagyni! Az öccsét senki sem bánthatja!

- Inkább aludj még, Edward. – mondta a férfi és kisöpörte a fiú szeméből a haját – Amikor felébredsz, majd elbeszélgetünk.

A fiú megborzongott, ahogy a férfi hideg ujjai a bőréhez értek. De nem tudott ellenkezni. A keze nem mozdult.

A férfi kiment a ketrecéből és újra az asztalához ment. Látszólag belemerült a kutatásába. Ed alig bírta nyitva tartani a szemét. Mi lesz, ha tesz vele valamit addig a férfi? A szemhéjai egyre nehezebbek lettek és a gondolatai ködösek. Nem! Nem szabad elaludni…

Ed álomba merült.


- Még mindig semmi? – törtetett be az ezredes irodájába a páncél.

- Semmi, Al. – mondta nyugodtan Hawkeye.

Alphonse egész nap az utcákat rótta, hátha rátalál a bátyjára. A lelke érezte, hogy valami nincs rendben vele. Ha nem a városban kóborolt, akkor Roy irodája és a saját szállásuk között ingázott. Ed megkeresné. Nem hagyná, hogy a testvére aggódjon érte. Al hiába bizonygatta magának, hogy nincs semmi baj, érezte, hogy van. Nem tudott nyugodta ülni az ezredes irodájában, ahogy a szállásán sem tudta elterelni a gondolatait egy könyvvel.

Telt az idő és lassan beesteledett. Al aggodalma még tovább nőtt, amikor az ezredes irodájában (nem meglepő módon) nem talált rá a bátyjára.

- Gyere, ülj le, Al. – hívta a nő maga mellett megpaskolva a kanapét – Az ezredes tárgyaláson van, nemsokára megjön. Akkor elkezdjük keresni Edwardot.

- Köszönöm, hadnagy. – ült le Alphonse.

Hawkeye nem tudta megnyugtatni a fiút. Addig nem lesz nyugta, amíg nem látja viszont egészségesen a testvérét. Alig 20 perc után az ezredes betoppant az irodába és már meg sem lepődött Alphonse-on.

- Szóval akkor… kezdhetem keresni az Acélt, ugye?

- Kérem, ezredes! – kérte Alphonse. A hangja magas volt, és, ha lett volna emberi teste, Roy szerint már sírt volna.

- Még ma? – nézett kérdőn Haweye-ra az ezredes.

- Van még idő éjfélig. Ha nem lesz meg addig, holnap folytatjuk. Velünk jössz, Al?

Alphonse bólintott. Roy felvette a kabátját és a zsebébe csúsztatta kesztyűjét.

- Hawkeye, hívja a csapatom. Megkeressük az Acélt. – mondta Roy és Al-al az oldalán kiment az irodából.

A fiatalabb Elric egy kicsit megnyugodott. Az ezredes rajta van az ügyön. Már csak Ed kerüljön elő épségben.