Másnapra sajnos elmúlt a mázli, így gyerekeknek iskolába kellett menniük. Reggel, ahogy Arnold felszállt a buszra, barátját meglátva, helyet foglalt mellette majd kezet ráztak a szokásos módon. Gerald azonnal oldalba lökte haverját miközben huncutul kacsingatott.
-Arnold, te aztán jól belemerültél Helgába tegnap. Ha nem a saját szememmel láttam volna, akkor el sem hittem volna. – Arnold irritált tekintettel csak nézett barátjára pár percig.
-Nem Helgába merültem el Gerald, hanem a hó vár építésbe Helgával. - magyarázta, de mégis megzavarodott ahogy arca színe változott. – és nagyon jól éreztem magam.
-Azt én is láttam. Tudom, hogy nem kéne meglepődnöm, mert rólad van szó, de nem hittem volna, hogy ennyire élvezni fogod Helga társaságát. – Arnold fél füllel hallgatta barátja beszédjét miközben az ablakon nézelődött kifelé.
-Néha nem értelek Gerald, - firkált mutatóujjával fektetett nyolcasokat folytonosan a párás ablaküvegre – ha hagyja a valódi érzéseit szárnyalni, akkor Helga igenis egy kellemes ember.
Most a feketén volt a sor, hogy megszólaljon, de torkában megakadt a szó amint látta pajtását, vágyakozva elmerengeni. Abban a pillanatban állt meg a busz és toppant be Helga rajta Phoebe kíséretében. Arnold egyre csak követte a lány irányát a kinti tájról egészen a jármű belsejébe. Amikor egymástól csupán egy méterre voltak Helga rátekintett a fiú olvashatatlan arcára. Nem tudván, hogyan kéne reagálnia, a lány halványan elmosolyodott. Arnold arca hirtelen megvirult abba szín költözött és viszonozta az apró gesztust épp annyira, hogy csak a közelülők láthatták. Helga elégedett tekintetét elfordította és ellenszenves köntösbe öltöztette arcát, hogy a többieknek ne tűnjön fel semmi sem. Miután a két fekete is üdvözölte egymást visszafordultak pajtásaikhoz. Ahogy Gerald rápillantott Arnold ábrázatára szája tátva maradt.
-Hűha, ember ezt még belőled sem néztem volna ki. – csöppent vissza a valóságba a szőke barátja rémült hangjára.
-Hm, mit? – csak ennyit bírt kicsikarni még kótyagos fejéből.
-Hát ezt! – mutatott a fiú egész testére. Arnold közömbösen válaszolta:
-Gerald az egész testemre mutattál. – Gerald összekulcsolta kezeit felháborodva.
-A helyemben te is végig mutattál volna magadon. Az a részeg tekintet, az a bágyadt testtartás… – ragadta meg a fekete a szőke vállait és kezdte el kétségbeesetten rázogatni, míg fülébe ordibálta a szavakat – Ember csak azt ne mond, hogy BELEZÚGTÁL HELGÁBA!?
Arnold lerázta magáról Gerald őrült ráncigálását, majd megigazította garbóját.
-Ne nevetess Gerald. Hogy én, Pataki Helgába? – forgatta szemeit szarkasztikusan. – Csak azért mert egy teljes napig nem szekált, vicces volt és kedves meg intelligens és érdekes? Ennyire igénytelen és kevéssel beérő azért én sem vagyok… - hajtotta le fejét, emelte mutató ujját ajkához közben pirult bele gondolatába. A mondat vége szinte alig hallhatóan távozott el résnyire nyílt ajkai közül – vagy mégis?
Gerald szánakozva fejen csapta magát. Sóhajtott egyet fáradtan, majd megveregette a vállát a szőkének, aki még továbbra is szégyenkezve lesütötte tekintetét.
-Jól van Arnold, nem nagy baj. –Arnold felnézett barátjára reménytelien.
-Tényleg? –kérdezte amint leemelte kezeit arca elől. Gerald magabiztosan felemelte fejét és vállat vont.
-Hát persze. Egyelőre csak enyhe jeleit mutatod annak, hogy mazochista lennél. – nézett le a szőkére félszemével éppen nevetni készülő arccal. Arnoldban felment az a bizonyos pumpa és inkább elfordult a nyugalmas téli táj irányába hisztérikusan kacagó haverjától mintsem még nagyobb jelenetet rendezzen egy ilyen szűk és bezárt helyen. Amit egyikük sem vett észre, hogy egy bizonyos szőke csakis őket szemlélte, mióta felszállt a buszra. Amint meghallotta a párbeszéd utolsó mondatát benne is megmozdult a kisördög, de valamiért erősebb volt benne a csalódás és inkább ő is az ablak felé fordította tekintetét. Barátnője csak aggódva figyelte a két szőke reakcióját.
Az iskola még kibírhatatlanabbnak tűnt Arnold szemében. Valamiért mindenki jól szórakozott vagy éppen pletykálkodott a fiú érzéseiről. De számára még meglepőbb volt, Helga egy szót nem szólt még hozzá, továbbá alig szekálta a nap folyamán. Kezdte furdalni a kíváncsiság miért volt egész nap ennyire passzív. Ebédidő alatt Phoebe leszólította Geraldot, fontos dologról szeretett volna vele beszélni. „Végre szerelmet vall neki, már ideje volt" – gondolt ugyanarra Arnold és Helga amint mentek külön útjukon. Az ebédlőben Arnold tálcával a kezében nézelődött hova kéne leülnie. Látta, hogy Sid, Harold és Stinky asztalánál bőven volt hely, de semmi kedve nem volt a többi fiú gúnybeszédét hallgatnia. Rhonda, Nadine, Lila és Sheena asztala is ugyanúgy nézett ki csak éppen a hibás következtetésiekkel nem akarta magát fárasztani. Aztán meglátott egy árva rózsaszín masnit az ital automatáknál a sarokban. Arnold sóhajtott egyet és oda lépett az asztalhoz.
-Szabad ez a hely? – mutatott a lánnyal szembeni székre. Helga nem nézve fel ételéből kijjebb rúgta a széket, hogy a fiú le tudjon ülni. Arnold szótlanul helyet foglalt és neki látott az étkezésnek. Még egy ideig némán tologatták az ebédnek titulált moslékot, míg a lány meg nem törte a nyomasztó csöndet.
„Édes Istenem! Itt ülsz előttem csillagfényem, de szemeidből kiveszett a fény mely bennem a lelket tartja. Mert ezek a féleszűek nem tudják megérteni a szív tisztaságát, főleg, ha ily nemes érzést lefokoznak az alvilág bugyraiba" „Szólj hát szívem, ne hagyd csüggedni múzsád száját, védd meg minden lidérctől, mely fenyegeti boldogságát!- Ú, ezt le kéne írnom, mielőtt kimenne a fejemből. Helga szólj valamit! Látod, hogy vágyik egy kis szimpátiára! Hát most rajtad a sor kislány, hogy támasz legyél!"
-Elég jól viseled. –nézett fel egykedvűen, holott legbelül aggódott Arnold miatt.
-Mit? – kérdezte ugyanolyan hangulattal. Nem igazán akart megnyílni Helgának, csak gondolta, ha eddig nem akkor talán az ebéd alatt sem kínozza meg. Helga épp rá akart förmedni, de erőt vett magán egy torokköszörüléssel és visszanézett a tálcájára.
-Engem nem versz át, Arnoldo. Annyira nem bírod hallgatni a folyamatos ökörségeiket, hogy inkább itt ülsz velem. – vett egy kanállal a sárga püréből.
-Féligazság. – kanalazott bele tányérjába hűvös hangulattal – Ha még egy percet a közelükben kéne lennem, akkor lehet, hogy olyat mondanék, amit később megbánnék. Meg aztán, gondoltam, ha ma nem voltam annyira érdekfeszítő számodra, akkor ebéd alatt sem leszek az. – nézett fel a fiú semmitmondóan. Tekintetük egy fél percre összefonódott, de a lány hamar lesütötte zavarában.
-Hát, azon filóztam, hogy inkább hagylak levegőhöz jutni ezek mellett, mutatott a többiek irányába hüvelykujjával. Úgy, hogy hálás lehetsz nekem Football fej. – kulcsolta össze karját dominánsan.
-Köszönöm.- hangzott el a válasz a fiú lehajtott alakjából. Helga arca meglágyult, ahogy kemény testtartása Arnoldéhoz kezdett hasonlítani.
-Szóra sem érdemes, Arnold. – Arnold az ismerősnek tűnő selymes hangra óvatosan felnézett. Helga apró reménykedő mosolya megdobogtatta a fiú szívét. – Szóval Phoebe meg Gerald…
-Akkor szerinted is azért vannak kettesben? – a lány bólintott – Nem azért, de már éppen ideje lett volna.
-Nekem mondod! Ahogy azok ketten egymással szemezgetnek az osztályban! Azt hittem már én fogom oda rúgni Pheebs seggét Geraldo elé. – Arnold csak nevetett, ahogyan a lány kezeivel mutatta a mozdulatot.
-Hát, igen. Geraldot is nehéz volt rávenni arra, hogy ne csak Phoebet figyelje a távolban. – nevetett Helga válaszul.
-Át tudom érezni, - mosolygott magában, majd jobb tenyerébe döntötte fejét – de tudod mit? Szerintem összeillenek. – Arnold tekintete felengedett Helga messzibe néző szemeit látván és nem tudott mást csak egyetértően mosolyogni.
-Szerintem is.
Nap végeztére a két turbékoló galamb együtt indult a busz felé. Helga felült a szokásos helyére hátulra a többiektől diszkrét távolságot tartva. Továbbra is a szőke football fejű volt a fő téma, sőt mióta együtt ültek ebédnél fokozódtak a kedélyek. Ahogy Arnold fellépett a buszra minden tekintet rá szegeződött. Nem kívánván senki szemébe nézni a jármű hátuljába süvített és helyet foglalt Helga mellett.
-Már csak három nap és jön a karácsonyi szünet. – rajzolgatott Helga a párás ablakra. – Idén kinek kell adnod?
- Hm? Ó, a nagyapámnak. – fújta, ki a levegőt.
-Tudod már mit fogsz adni? – kérdezte a lány körülnézve az emberek között.
-Mondhatjuk. Valami fényező olajra gondoltam. Hátha kevésbé rozsdállna tőle az autó. – vakarta meg fejét elgondolkodva – mostanában állandóan amiatt panaszkodik.
-Aha, és te mit szeretnél? – nézett a fiú szemeibe.
-Nyugalmat. –szakította félbe egy nevetés.
-Talán az egyetlen dolog, amit az ember sohasem kaphat meg az ünnepek alatt. Nem is vártam tőled kevesebbet Arnoldo. – törölte le könnyeit Helga. Arnold szemeit forgatta, de közben élvezte a lány vidámságát.
-Na és te? Mit akar a nagy Pataki Helga? – nézett vissza virgonc tekintettel. Egy percre belegondolt a lány válaszába.
-Legyek őszinte? – nézett csöpett meghátrálva.
-Annak én örülnék a legjobban. – bíztatta őszintén.
-Figyelmet. – Arnold nem tudott mit válaszolni, de lehet jobb is volt így. Valahogy sejtette mire is gondolhatott a lány pontosan. Ilyen egyszerű és természetes dolgot kívánni egy olyan napon, amikor minden gyerek temérdek játékot akart a fa alatt látni. Helga nem kért semmit csupán egy kis szeretetet a mellőző családjától. Arnold rosszul érezte magát, lehet nem kellett volna áskálódnia. Ugyan a vér szerinti szüleit már évek óta nem látta, de ennek ellenére ott voltak neki szeretett nagyszülei, a panzió kedves emberei. Mellettük nem érezte magát annyira elveszettnek. Ezzel szemben Helgának ott voltak a szülei a fizikai síkon, de alig látta őket egy-egy iskolai szereplésen, ahol a lányuk ráadásul kitűntetett szerepeket kapott. Nem tudott mit tenni csak megértően kezét Helga vállára tenni és keserédesen mosolyogni. Helga nem akarta, de megszokásból eltaszította a kedvességet. Ennek ellenére szép óvatosan vette le a fiú kezét válláról, majd felállt.
-Nem, kell a szánalmad Football fej, meg voltam eddig is és meg is leszek egymagam. – indult a kijárat felé.
