Másnap reggel Declant Nagyláb ébresztette, egy órával indulás előtt hozott neki reggelit, aztán nem sokkal később Magnus is megérkezett.

- Declan – nézett a férfira, mikor kiengedte. – Nem akarok egész úton fegyvert fogni rád, egyikünknek sem lenne kényelmes.

- Már egészen megszoktam. De mondtam már, hogy nem akarunk bántani. Sem téged, sem mást. Lytha is csak egyet akar, eltűnni innen minél előbb.

- Helyes. Akkor…

- Megvan a cím! – robbant be közéjük Henry, majd Declanre nézett. – Helló! Te most… ki vagy?

- Hát eléggé kivagyok – bólintott rá Declan. – Szóval? Hova megyünk?

- Szerencsére nem a városban lakik. Ott esélyünk sem lenne. Samantha Carter alezredes Colorado Springs egyik elővárosában él, közel a Fort Carson katonai létesítményhez, szép családi ház, parkosított környezet… Ha előbb tudom, hogy a hadsereg ilyen jól fizet… Jól van, jól – húzta be a nyakát, mikor Magnus félrebillentett fejjel ránézett. – Mehetünk?

- Mehetünk – bólintott rá a nő, így elindultak kifelé.

- Repülünk? – kérdezte Declan.

- Igen, Colorado Springsben le tudunk szállni. Ott majd bérelünk kocsit. Át kell vergődnünk az egész városon… hosszabb lesz, mint elrepülni odáig.

- Három-négy órát repülünk – tippelt Declan.

- Nagyjából – hagyta rá Magnus, miközben beültek a nő sötétített üvegű limuzinjába, és Nagyláb elindult velük.

Egy órával később fel is szálltak, ami tekintve Magnus pozícióját és előjogait nem volt meglepő. Ültek a Menedék gépén, és nem sokkal később Declan fejcsóválva végignézett a többieken.

- Útálom az ilyen helyzetet. Mintha leprás lennék. Egyikőtöknek sem fogom letépni a fejét, vagy ilyesmi, nem kell így rám nézni.

- Bocsáss meg, Declan, de egy idegen lény van benned, aki képes irányítani a testedet… - nézett rá kérdőn Magnus.

- Egy tok'ra nem tesz olyat, amibe a gazdateste nem egyezik bele. Ez törvény. De nem értelek, Magnus… nem szeretnél inkább mindent megtudni erről az egészről? A helyedben nekem ezer kérdésem lenne, és most van is időnk beszélgetni.

- És honnan tudjam, hogy nem további dajkamesével tömnéd az agyam? Abban sem vagyok biztos, hogy igaz, amit eddig elmondtál.

- Hát jó, végig is unatkozhatjuk az utat – vont vállat Declan. – Bár, én kedélyesen el fogok beszélgetni Lythával. Hihetetlenül kalandos élete volt, még hozzánk képest is.

- Ugyan már, Declan – nézett rá engesztelőn Henry.

- Neked legalább van valami halvány fogalmad, min megyek keresztül – nevette el magát Declan.

- Mesélsz?

- Mi vagyok én, óvónéni? – ugratta Declan a barátját. – Mit szólnál, ha inkább Lytha mesélne neked? Álomba ringatóbb hangja van, mint nekem.

- Képzelem. De ha izgalmas a mese, ám legyen.

- Remek – bólintott rá Declan, és átadta az irányítást Lythának. – Miről meséljek, Henry? – kérdezte a szimbióta.

- Honnan jöttél?

- Egy Bergan nevű bolygóról, ott volt a bázisunk.

- Bázis? Ez olyan katonásan hangzik.

- Valóban. Ha földi fogalmakban gondolkodunk, a tok'ra egy titkos katonai szervezet.

- És mi a célja? – szállt be a beszélgetésbe Magnus is.

- Az, hogy felszabadítsa a galaxis rengeteg világát a goa'uld elnyomás és kizsákmányolás alól – nézett rá Lytha, majd a következő bő két órában elég sok mindent elmesélt a goa'uldokról, valamennyit a tok'ráról is, és a CSK1 szerepéről, mióta a tauri felbukkant a galaxisban. Henry ámulva hallgatta, Magnuson azonban látszott, hogy hiszi is meg nem is, amit előadnak neki.

- De ha vannak mások is a galaxisban, ők miért nem küzdenek a goa'uld ellen?

- Senki nem akar nyílt összetűzésbe keveredni velük. Túl nagy tűzerővel rendelkeznek. Számos fejlett világot rohantak már le úgy, hogy hírmondó sem maradt belőlük. Míg a CSK1 fel nem bukkant, az egyetlen hatásos eszköz az volt, hogy belülről bomlasztottuk őket.

- De… a régi egyiptomi legendákban vannak utalások hasonló… lényekre…

- Ahogy már mondtam, a goa'uld jó kétezer évvel ezelőtt járt a Földön. Sok ezer rabszolgát hurcolt el, benépesítve ezzel a galaxis jelentős részét emberekkel.

- Szóval egy csomó helyen ugyanolyan emberek vannak, mint mi? – csodálkozott Henry. – És mi a helyzet a kis szürkékkel meg a zöld kis marslakókkal?

- Az általatok Marsnak nevezett bolygón nincs élet – rázta meg a fejét Lytha. – És ami azt illeti zöldbőrű lényekkel sem találkoztam még, pedig láttam már ezt-azt. Ami a szürkéket illeti, a Declan emlékeiben élő kép alapján leginkább az asgardokkal tudnám őket azonosítani.

- Szóval tényleg léteznek! Tudtam – bólintott rá Henry.

- Léteznek – erősítette meg Lytha. – És még számos más életforma létezik. A legtöbbjük békés, vagy legalábbis a saját világán belül pusztítja önmagát. De ez egy másik történet. Gondolom, hamarosan megérkezünk.

- Még egy fél óra – bólintott rá Magnus. – Addig esetleg elmondhatná, hogy milyen segítséget vár ettől a Cartertől.

- Samantha tagja a csillagkapu projektnek a kezdetektől, így az egyik legtapasztaltabb ember, akinek a segítségét kérhetjük, ráadásul több okból is nyitottabb a tok'ra irányában, mint a projekt más résztvevői. Úgy érzem, rá számíthatunk. És máshogy nem juthatnánk a kapu közelébe.

- És ez a csillagkapu tényleg képes arra, hogy más bolygóra utazzunk vele?

- Igen. De a működési elvét Samantha jobban el tudja magának magyarázni. Én nem vagyok fizikus, és gyanítom, az általam ismert kifejezések sem egyeznek meg azzal, amit maguk használnak.

- Ereszkedünk – állapította meg Henry.

- Igen – nézett ki az ablakon Magnus. - A reptéren gyorsan bérelünk egy kocsit, és ebéd után oda is érünk.

- Szuper – bólintott rá Henry. – Bár mehetnénk ebédre is.

- Majd legközelebb – mosolygott rá Magnus, miközben földet értek.

Egy újabb órával később már kocsiban ültek, de az előttük álló egy órás utat szinte szótlanul tették meg, míg lefékeztek kétháznyira Sam házától.

- Maradjatok itt! – mondta Magnus, és kiszállt a kocsiból, hiába szólt Declan utána, hogy neki is mennie kellene. Magnus becsengetett, de többszöri próbálkozásra sem nyitott ajtót senki.

- Nincs itthon – sétált vissza a kocsihoz.

- De hát itt a motorja – rázta meg a fejét Henry. - Meglátta Magnust, és lelépett a hátsó ajtón – tippelt.

- Nem az a lelépős fajta – rázta meg a fejét Declan. – Várjunk, hátha csak átugrott valamelyik szomszédhoz vagy ilyesmi.

- Rendben – szállt vissza a kocsiba Magnus is. – Messze van innen az a Parancsnokság?

- Fogalmam sincs, Magnus – rázta meg a fejét Declan. – Tudod, titkos.

- Persze – húzta el a száját a nő.

- Ez így unalmas lesz – nyafogott Henry. – Olyan, mint egy megfigyelés.

- Nem túl sűrűn szoktál akcióban részt venni, igaz? – ugratta Declan.

- Ez nem igaz.

- Urak… kellő komolyságot – kérte Magnus.

- Miért? Lytha is élvezi, ha ugratjuk egymást Henryvel.

- Az lehet. De ez akkor is egy akció, és résen kell lennünk.

- Jaj, Magnus – tiltakozott mind a két férfi egyszerre, de Magnus félbeszakította őket.

- Figyelem! Ő az? – kérdezte Declant, mikor Sam feltűnt az utca végén, ahogy épp futásból hazafelé tartott.

- Igen – bólintott rá Declan.

- Beszélek vele.

- Magnus, nekem is ott kéne lennem – ellenkezett Declan, de nem tudta meggyőzni a főnökét.

- Majd – mondta a nő, és kiszállt a kocsiból.

- Samantha Carter alezredes? – szólította meg Samet amikor az a háza elé ért.

- Igen. És maga? – állt meg Sam, hogy kifújja magát.

- Dr. Helen Magnus. Beszélnem kell önnel.

- Nézze – tette csípőre Sam a kezét. – Nem vagyok éppen vendégfogadóképes állapotban – nézett végig magán. – Ölni tudnék egy zuhanyért és tiszta ruháért. Nem lehetne máskor?

- Fontos lenne.

- Képzelem. De jobb, ha tudja, hogy nem veszek semmit, nem térek át semmilyen hitre, és van mindenféle biztosításom. Ha pedig munkaügyben keres, akkor mutasson valami igazolványt, vagy hétfőn találkozunk a támaszponton. Most pedig megyek, és letusolok – mondta, és már-már elfordult, hogy bemenjen a házba, mikor Declan kiszállt a kocsiból, és közelebb sétált hozzájuk, miközben átadta az irányítást Lythának.

- Carter alezredes! – szólította meg a nőt, mire az egyből éber lett, és hátrált egy lépést. – Nyugalom! Tok'ra vagyok. Nem akartam megijeszteni!

- Ez nem jött össze – méregette összeszűkült szemmel Sam. – Miért kéne hinnem magának? – kérdezte, mire Lytha visszaadta az irányítást Declannek.

- Igazat mond – erősítette meg a férfi is.

- Hogy kerül ide? Nincs tudomásom arról, hogy pillanatnyilag valaki hivatalosan a Földön lenne. Amúgy sem engednének ki senkit a bázisról.

- Lythának fogalma sincs, hogy került ide – rázta meg a fejét Declan.

- Na persze.

- Sztázisban volt, mikor rátaláltunk.

- Hol?

- Ezt nem az utcán kellene megbeszélnünk – figyelmeztette őket Magnus, így a kis csapat Henryvel kiegészülve besétált a házba.

Sam szó nélkül a telefonjáért nyúlt, és tárcsázott.

- Daniel! Ide tudnál jönni? – szólt bele, mikor a másik oldalon felvették. – Hozzám. Most. Hozd Teal'cet is! – kérte, majd egy kis hallgatás után megrázta a fejét. – Nem… majd később… Rendben, szia! - köszönt el Danieltől, és letette a telefont, majd végignézett a társaságon. – Megbocsátanak pár percre? Most már tényleg rendbe kellene hoznom magam.

- Hogyne – bólintott rá Magnus, így Sam eltűnt a fürdőszobában, és alig öt perc múlva már elfogadható állapotban, vagy legalábbis egyenruhában került elő.

- Miért nem akarja, hogy O'Neill ezredes itt legyen? – kérdezte tőle Declan.

- O'neill tábornok. És őt már áthelyezték a parancsnokságról. De az utóda, Mitchel alezredes sem viseltetik sok jóindulattal a tok'ra iránt.

- Sajnálattal hallom. Szóval ezért nem akarja, hogy itt legyen.

- Azért nem akarom, hogy itt legyen, mert szeretem ezt a házat, és szeretnék továbbra is itt lakni. De ha… Lytha?

- Igen.

- Szóval, ha ő és az ezredes egy fedél alatt lennének, az rosszabb lenne, mint egy cunami. Ráér később konfrontálódni a ténnyel, hogy itt egy tok'ra. Bár még mindig nem járnánk olyan rosszul vele, mint O'Neill tábornokkal járnánk.

- Még mindig amiatt haragszik, amit Kenen…

- Igen, képzelje, még mindig amiatt haragszik, amit Kenen tett. Furcsállja?

- Természetesen nem – rázta meg a fejét Declan. – Kenen nagyon elszúrta. De szerelmes volt, és senki sem gondolkodik racionálisan egy ilyen helyzetben.

- Egy tok'ra képes nem racionálisan gondolkodni? – hitetlenkedett Sam.

- Képzelje, igen.

- És most Lytha veszettül tiltakozik, igaz? – nevette el magát Sam.

- Csak egy kicsit – ismerte be Declan mosolyogva.

- Gondoltam. Üljünk le! – kínálta hellyel végül Sam a vendégeit. Mire mindenki megtalálta a helyét és letelepedtek, Magnus hitetlenkedve csóválta a fejét.

- Ez az egész tényleg igaz?

- Én megmondtam neked – pillantott rá Declan.

- Sokkoló lehet – nézett rá tűnődve Sam is.

- Eléggé. De… szeretném visszakapni az emberemet – tért magához Magnus.

- Tudom – bólintott rá Sam. – Türelem. Csak nem akartam, hogy kétszer kelljen elmondaniuk mindent. A társaim fél órán belül itt lesznek, és mindent megbeszélünk.

- Rendben – bólintott rá Magnus, és egy percre mindenki elmerült a gondolataiban, de végül Declan törte meg a csendet.

- Sam…

- Igen? – nézett rá a nő.

- Lehet, hogy ezt most nem kellene felhoznom, de Lytha… azt mondja… sajnálja az apját.

- Nem… ő Selmakot sajnálja – rázta meg a fejét Sam.

- Nem. Lytha szerint nagyon sokan kedvelték az apját. És persze Selmakot is.

- Na persze. Akkor miért bántak úgy vele az utolsó évben? – kérdezte cinikusan Sam, de Declan helyett Lytha válaszolt.

- A Tanács véleménye néha nem tükrözi a többség véleményét.

- És ezt, ha lehet, ne mondjam el Garshaw-nak.

- Hálás lennék – mosolyodott el Lytha.

- Tudja mit? Kedvelem magát – nevette el magát Sam is. – De ettől még nem lesz könnyű dolgunk. Tudom, miért hozzám jött, de… ahhoz hogy bevigyem a bázisra, vagy hazaküldjem… ahhoz legalább a tábornok engedélye kell.

- Tudom – bólintott rá a tok'ra. – De talán a hazamenésemre könnyebben rábólintanak, mintha fordított lenne a helyzet.

- Remélem – sóhajtott Sam.

- Mondja Sam… lemaradtam valamiről az utóbbi nagyjából egy évben?

- Őszinte leszek, Lytha, nem igazán tudom. Az utóbbi időben több bajunk van az Ori hírnökeivel, mint a rendszerurakkal.

- Ori?

- Hát, ha egy mondatban akarom összefoglalni, az Ori az ősök egy elfajzott, rossz útra tért ága, ami egy kitalált valláson keresztül a hívők energiájából táplálkozik.

- Vagyis nem jobbak, mint a goa'uld.

- Nem, egyáltalán nem. És a legrosszabb, hogy a technológiájuk sokkal fejlettebb. Olyan biológiai fegyverekkel rendelkeznek, ami rémálmaimban se jöjjön elő.

- Nem hangzik túl jól.

- Ne aggódjon, a Tanács szerint ez nem a maguk baja – mondta Sam némi iróniával.

- A Tanács nem ugyanaz, mióta Selmak lemondott – csóválta meg a fejét Lytha.

- Ennek már vagy ezer éve.

- Több is talán.

- Igen, tudom. De most koncentráljunk az előttünk álló feladatra. Valahogy haza kell magát juttatnunk.

- Hálás lennék. Higgye el, nem volt kellemes úgy ébredni, hogy azt sem tudom, hol vagyok.

- Gondolom – sóhajtott Sam, majd kipillantott az ablakon. – Megjött Daniel és Teal'c.

- Biztos benne, hogy Teal'c nem fogja letépni a fejem?

- Csak akkor, ha megérdemli – tűnt fel egy félmosoly Sam arcán, majd elsietett ajtót nyitni.

Egy perccel később bevezette a többieket, és bemutatta őket a társaságnak.

- Dr. Daniel Jackson és Teal'c. A vendégeink pedig Dr. Helen Magnus, Declan… bocs, mi is a másik neve?

- McRae – segítette ki ezúttal Declan.

- És…

- Henry Foss. Bocs, nem mutatkoztam be – szabadkozott Henry, de mikor magán érezte Teal'c pillantását, még jobban zavarba jött. – Nem én vagyok a mumus – kezdett védekezni.

- Tudom – bólintott rá Teal'c. – Érzem a tok'rát, bár már csak alig – pillantott Declanre, de aztán a figyelme visszatért Henryhez. – De magában is van valami furcsa – állapította meg, mire Herny már vészesen kezdett zavarba jönni.

- Henry, nyugalom – szólt rá Magnus. – Semmi baj.

- Úgy látszik, mindannyian őrzünk titkokat – állapította meg Sam. – De most nem ez a legfontosabb. Sok minden más is van, amit meg kell beszélnünk – mondta, így Henry is lassan megnyugodott.

- Szóval… hogy találták a szimbiótát? - kérdezte Sam Magnust, de a nő nem válaszolt, azon tűnődött, mivel háríthatná el a kérdést. Sam azonban megcsóválta a fejét. – Nézze… ha titkolózunk egymás előtt, az nem segít. Amit én eddig felfedtem, azért már százhúsz évet kaphatnék a hadbíróság előtt. Most maga jön. Amúgy… nem hiszem, hogy nagyon meg bírna lepni. Elég sok mindent láttam már, ahogy a többiek is. Szóval?

- Ez egy elég hosszú történet – figyelmeztette Magnus.

- Hát, ráérünk – bíztatta Sam.

- Rendben – adta meg magát Magnus. – Egy titkos szervezetet vezetek, amit úgy hívnak, Menedék-hálózat.

- Menedék? – kérdezett vissza Daniel. – Kinek?

- Mindenkinek – nézett rá Magnus. – Szó szerint. Különleges lényeknek, amik különleges képességekkel bírnak. Olyan lényeknek, amik megijesztenék az embereket, és emiatt kiirtanák őket. Olyan lényeknek, amik nem férnek bele a szürke hétköznapokba. Olyan lényeknek, amiket a legtöbb ember mesebelieknek hisz.

- Mint a sárkányok meg a koboldok? – kérdezett közbe Daniel, mire Declan egy pillanatra eltűnődött, majd felállt és kisétált. Magnus nézett utána, de aztán folytatta.

- Az ilyen fajok többsége a kihalás szélén áll. A lényeg, hogy megvédjük őket az emberektől, és esetlegesen az embereket tőlük – mondta, de Declan a tabletjével a kezében tért vissza, amit átnyújtott Samnek, úgy, hogy a többiek is láthassák.

- Declan! – szólt rá rosszallón Magnus.

- Ugyan – rázta meg a fejét a férfi. – Kölcsönösen függünk egymástól, miért árulnánk el egymást?

- Ez tényleg egy sárkány? – nézett fel ámulva Daniel.

- A neve Sookie. És igen… nevezhetjük akár sárkánynak is.

- És igazi?

- Legalább annyira, mint a tok'ra a fejemben – bólintott rá Declan. – És mint mindennek a világon, ennek a szegmensnek is megvan a feketepiaca. Az alvilágban olyan abnormálishoz juthat hozzá, amilyenre éppen van pénze.

- Ez igaz. Akár egyiptomi múmiát is vehet a feketepiacon – csóválta meg a fejét Daniel.

- Ez így van – bólintott rá Declan. – Próbáljuk kordában tartani, de sokkal több ember, még inkább több jogi lehetőség kéne hozzá. Egy ilyen rajtaütés alkalmával zsákmányoltuk Lythát a sztázistartályában. Fogalmunk sem volt, micsoda vagy kicsoda.

- És hogy egyesült magával?

- Sam… tudom, hogy megszegtem a szabályt – válaszolt ezúttal Lytha.

- Ugye tudja, hogy ezt nekem kell a legkevésbé magyaráznia?

- Igen, Jolinar is ezt tette. De vannak helyzetek…

- Pontosan tudom – bólintott rá Sam. – A kérdés az, hogy etessük meg Landry tábornokkal ezt az egészet.

- Nehéz lesz?

- Hát, Landry higgadtan szokta fogadni az ilyen váratlan eseményeket, de azért… jobb, ha mi is megpróbálunk majd higgadtak maradni. Megpróbálok beszélni vele – mondta Sam, majd fogta a telefonját, és bevonult a szobájába.

- Hát, Garshaw is meg fog lepődni, ebben biztos vagyok – gondolkodott el a hogyan továbbon Daniel.

- Ki az a Garshaw? – nézett rá Magnus.

- A tok'ra Nagytanás elnöke. Nem tudom, hogy fognak minket fogadni. Ahogy Garshaw-t ismerem, meggyőződése lesz, hogy mi tehetünk mindenről.

- Majd beszélek vele – ajánlotta Lytha.

- És tudja bizonyítani, hogy semmi közünk nem volt az idekerüléséhez?

- Nem.

- Na a bajok itt fognak kezdődni.

- Mehetünk – nézett Declanre Sam, mikor visszatért.

- Én is megyek – mondta ellentmondást nem tűrően Magnus.

- Én is – csapott le a lehetőségre Henry.

- Mindjárt gondoltam – húzta el a száját Sam. – Induljunk!

- Most jön az a rész, hogy bekötik a szemünket? – nézett rá gyanakodva Henry.

- Nem, most jön az a rész, hogy Teal'c leüti magukat, és csak a bázison térnem magukhoz – nézett rá egyik szemöldökét felvonva Sam, és csak akkor mosolyodott el, mikor Teal'c is kérdőn ránézett. – Menjünk! – mondta, így végül az egész csapat kivonult az utcára, és két kocsira oszolva elindultak a parancsnokság felé.