Másnap reggel Declant Nagyláb ébresztette, egy órával indulás előtt hozott neki reggelit, aztán nem sokkal később Magnus is megérkezett.
- Declan – nézett a férfira, mikor kiengedte. – Nem akarok egész úton fegyvert fogni rád, egyikünknek sem lenne kényelmes.
- Már egészen megszoktam. De mondtam már, hogy nem akarunk bántani. Sem téged, sem mást. Lytha is csak egyet akar, eltűnni innen minél előbb.
- Helyes. Akkor…
- Megvan a cím! – robbant be közéjük Henry, majd Declanre nézett. – Helló! Te most… ki vagy?
- Hát eléggé kivagyok – bólintott rá Declan. – Szóval? Hova megyünk?
- Szerencsére nem a városban lakik. Ott esélyünk sem lenne. Samantha Carter alezredes Colorado Springs egyik elővárosában él, közel a Fort Carson katonai létesítményhez, szép családi ház, parkosított környezet… Ha előbb tudom, hogy a hadsereg ilyen jól fizet… Jól van, jól – húzta be a nyakát, mikor Magnus félrebillentett fejjel ránézett. – Mehetünk?
- Mehetünk – bólintott rá a nő, így elindultak kifelé.
- Repülünk? – kérdezte Declan.
- Igen, Colorado Springsben le tudunk szállni. Ott majd bérelünk kocsit. Át kell vergődnünk az egész városon… hosszabb lesz, mint elrepülni odáig.
- Három-négy órát repülünk – tippelt Declan.
- Nagyjából – hagyta rá Magnus, miközben beültek a nő sötétített üvegű limuzinjába, és Nagyláb elindult velük.
Egy órával később fel is szálltak, ami tekintve Magnus pozícióját és előjogait nem volt meglepő. Ültek a Menedék gépén, és nem sokkal később Declan fejcsóválva végignézett a többieken.
- Útálom az ilyen helyzetet. Mintha leprás lennék. Egyikőtöknek sem fogom letépni a fejét, vagy ilyesmi, nem kell így rám nézni.
- Bocsáss meg, Declan, de egy idegen lény van benned, aki képes irányítani a testedet… - nézett rá kérdőn Magnus.
- Egy tok'ra nem tesz olyat, amibe a gazdateste nem egyezik bele. Ez törvény. De nem értelek, Magnus… nem szeretnél inkább mindent megtudni erről az egészről? A helyedben nekem ezer kérdésem lenne, és most van is időnk beszélgetni.
- És honnan tudjam, hogy nem további dajkamesével tömnéd az agyam? Abban sem vagyok biztos, hogy igaz, amit eddig elmondtál.
- Hát jó, végig is unatkozhatjuk az utat – vont vállat Declan. – Bár, én kedélyesen el fogok beszélgetni Lythával. Hihetetlenül kalandos élete volt, még hozzánk képest is.
- Ugyan már, Declan – nézett rá engesztelőn Henry.
- Neked legalább van valami halvány fogalmad, min megyek keresztül – nevette el magát Declan.
- Mesélsz?
- Mi vagyok én, óvónéni? – ugratta Declan a barátját. – Mit szólnál, ha inkább Lytha mesélne neked? Álomba ringatóbb hangja van, mint nekem.
- Képzelem. De ha izgalmas a mese, ám legyen.
- Remek – bólintott rá Declan, és átadta az irányítást Lythának. – Miről meséljek, Henry? – kérdezte a szimbióta.
- Honnan jöttél?
- Egy Bergan nevű bolygóról, ott volt a bázisunk.
- Bázis? Ez olyan katonásan hangzik.
- Valóban. Ha földi fogalmakban gondolkodunk, a tok'ra egy titkos katonai szervezet.
- És mi a célja? – szállt be a beszélgetésbe Magnus is.
- Az, hogy felszabadítsa a galaxis rengeteg világát a goa'uld elnyomás és kizsákmányolás alól – nézett rá Lytha, majd a következő bő két órában elég sok mindent elmesélt a goa'uldokról, valamennyit a tok'ráról is, és a CSK1 szerepéről, mióta a tauri felbukkant a galaxisban. Henry ámulva hallgatta, Magnuson azonban látszott, hogy hiszi is meg nem is, amit előadnak neki.
- De ha vannak mások is a galaxisban, ők miért nem küzdenek a goa'uld ellen?
- Senki nem akar nyílt összetűzésbe keveredni velük. Túl nagy tűzerővel rendelkeznek. Számos fejlett világot rohantak már le úgy, hogy hírmondó sem maradt belőlük. Míg a CSK1 fel nem bukkant, az egyetlen hatásos eszköz az volt, hogy belülről bomlasztottuk őket.
- De… a régi egyiptomi legendákban vannak utalások hasonló… lényekre…
- Ahogy már mondtam, a goa'uld jó kétezer évvel ezelőtt járt a Földön. Sok ezer rabszolgát hurcolt el, benépesítve ezzel a galaxis jelentős részét emberekkel.
- Szóval egy csomó helyen ugyanolyan emberek vannak, mint mi? – csodálkozott Henry. – És mi a helyzet a kis szürkékkel meg a zöld kis marslakókkal?
- Az általatok Marsnak nevezett bolygón nincs élet – rázta meg a fejét Lytha. – És ami azt illeti zöldbőrű lényekkel sem találkoztam még, pedig láttam már ezt-azt. Ami a szürkéket illeti, a Declan emlékeiben élő kép alapján leginkább az asgardokkal tudnám őket azonosítani.
- Szóval tényleg léteznek! Tudtam – bólintott rá Henry.
- Léteznek – erősítette meg Lytha. – És még számos más életforma létezik. A legtöbbjük békés, vagy legalábbis a saját világán belül pusztítja önmagát. De ez egy másik történet. Gondolom, hamarosan megérkezünk.
- Még egy fél óra – bólintott rá Magnus. – Addig esetleg elmondhatná, hogy milyen segítséget vár ettől a Cartertől.
- Samantha tagja a csillagkapu projektnek a kezdetektől, így az egyik legtapasztaltabb ember, akinek a segítségét kérhetjük, ráadásul több okból is nyitottabb a tok'ra irányában, mint a projekt más résztvevői. Úgy érzem, rá számíthatunk. És máshogy nem juthatnánk a kapu közelébe.
- És ez a csillagkapu tényleg képes arra, hogy más bolygóra utazzunk vele?
- Igen. De a működési elvét Samantha jobban el tudja magának magyarázni. Én nem vagyok fizikus, és gyanítom, az általam ismert kifejezések sem egyeznek meg azzal, amit maguk használnak.
- Ereszkedünk – állapította meg Henry.
- Igen – nézett ki az ablakon Magnus. - A reptéren gyorsan bérelünk egy kocsit, és ebéd után oda is érünk.
- Szuper – bólintott rá Henry. – Bár mehetnénk ebédre is.
- Majd legközelebb – mosolygott rá Magnus, miközben földet értek.
Egy újabb órával később már kocsiban ültek, de az előttük álló egy órás utat szinte szótlanul tették meg, míg lefékeztek kétháznyira Sam házától.
- Maradjatok itt! – mondta Magnus, és kiszállt a kocsiból, hiába szólt Declan utána, hogy neki is mennie kellene. Magnus becsengetett, de többszöri próbálkozásra sem nyitott ajtót senki.
- Nincs itthon – sétált vissza a kocsihoz.
- De hát itt a motorja – rázta meg a fejét Henry. - Meglátta Magnust, és lelépett a hátsó ajtón – tippelt.
- Nem az a lelépős fajta – rázta meg a fejét Declan. – Várjunk, hátha csak átugrott valamelyik szomszédhoz vagy ilyesmi.
- Rendben – szállt vissza a kocsiba Magnus is. – Messze van innen az a Parancsnokság?
- Fogalmam sincs, Magnus – rázta meg a fejét Declan. – Tudod, titkos.
- Persze – húzta el a száját a nő.
- Ez így unalmas lesz – nyafogott Henry. – Olyan, mint egy megfigyelés.
- Nem túl sűrűn szoktál akcióban részt venni, igaz? – ugratta Declan.
- Ez nem igaz.
- Urak… kellő komolyságot – kérte Magnus.
- Miért? Lytha is élvezi, ha ugratjuk egymást Henryvel.
- Az lehet. De ez akkor is egy akció, és résen kell lennünk.
- Jaj, Magnus – tiltakozott mind a két férfi egyszerre, de Magnus félbeszakította őket.
- Figyelem! Ő az? – kérdezte Declant, mikor Sam feltűnt az utca végén, ahogy épp futásból hazafelé tartott.
- Igen – bólintott rá Declan.
- Beszélek vele.
- Magnus, nekem is ott kéne lennem – ellenkezett Declan, de nem tudta meggyőzni a főnökét.
- Majd – mondta a nő, és kiszállt a kocsiból.
- Samantha Carter alezredes? – szólította meg Samet amikor az a háza elé ért.
- Igen. És maga? – állt meg Sam, hogy kifújja magát.
- Dr. Helen Magnus. Beszélnem kell önnel.
- Nézze – tette csípőre Sam a kezét. – Nem vagyok éppen vendégfogadóképes állapotban – nézett végig magán. – Ölni tudnék egy zuhanyért és tiszta ruháért. Nem lehetne máskor?
- Fontos lenne.
- Képzelem. De jobb, ha tudja, hogy nem veszek semmit, nem térek át semmilyen hitre, és van mindenféle biztosításom. Ha pedig munkaügyben keres, akkor mutasson valami igazolványt, vagy hétfőn találkozunk a támaszponton. Most pedig megyek, és letusolok – mondta, és már-már elfordult, hogy bemenjen a házba, mikor Declan kiszállt a kocsiból, és közelebb sétált hozzájuk, miközben átadta az irányítást Lythának.
- Carter alezredes! – szólította meg a nőt, mire az egyből éber lett, és hátrált egy lépést. – Nyugalom! Tok'ra vagyok. Nem akartam megijeszteni!
- Ez nem jött össze – méregette összeszűkült szemmel Sam. – Miért kéne hinnem magának? – kérdezte, mire Lytha visszaadta az irányítást Declannek.
- Igazat mond – erősítette meg a férfi is.
- Hogy kerül ide? Nincs tudomásom arról, hogy pillanatnyilag valaki hivatalosan a Földön lenne. Amúgy sem engednének ki senkit a bázisról.
- Lythának fogalma sincs, hogy került ide – rázta meg a fejét Declan.
- Na persze.
- Sztázisban volt, mikor rátaláltunk.
- Hol?
- Ezt nem az utcán kellene megbeszélnünk – figyelmeztette őket Magnus, így a kis csapat Henryvel kiegészülve besétált a házba.
Sam szó nélkül a telefonjáért nyúlt, és tárcsázott.
- Daniel! Ide tudnál jönni? – szólt bele, mikor a másik oldalon felvették. – Hozzám. Most. Hozd Teal'cet is! – kérte, majd egy kis hallgatás után megrázta a fejét. – Nem… majd később… Rendben, szia! - köszönt el Danieltől, és letette a telefont, majd végignézett a társaságon. – Megbocsátanak pár percre? Most már tényleg rendbe kellene hoznom magam.
- Hogyne – bólintott rá Magnus, így Sam eltűnt a fürdőszobában, és alig öt perc múlva már elfogadható állapotban, vagy legalábbis egyenruhában került elő.
- Miért nem akarja, hogy O'Neill ezredes itt legyen? – kérdezte tőle Declan.
- O'neill tábornok. És őt már áthelyezték a parancsnokságról. De az utóda, Mitchel alezredes sem viseltetik sok jóindulattal a tok'ra iránt.
- Sajnálattal hallom. Szóval ezért nem akarja, hogy itt legyen.
- Azért nem akarom, hogy itt legyen, mert szeretem ezt a házat, és szeretnék továbbra is itt lakni. De ha… Lytha?
- Igen.
- Szóval, ha ő és az ezredes egy fedél alatt lennének, az rosszabb lenne, mint egy cunami. Ráér később konfrontálódni a ténnyel, hogy itt egy tok'ra. Bár még mindig nem járnánk olyan rosszul vele, mint O'Neill tábornokkal járnánk.
- Még mindig amiatt haragszik, amit Kenen…
- Igen, képzelje, még mindig amiatt haragszik, amit Kenen tett. Furcsállja?
- Természetesen nem – rázta meg a fejét Declan. – Kenen nagyon elszúrta. De szerelmes volt, és senki sem gondolkodik racionálisan egy ilyen helyzetben.
- Egy tok'ra képes nem racionálisan gondolkodni? – hitetlenkedett Sam.
- Képzelje, igen.
- És most Lytha veszettül tiltakozik, igaz? – nevette el magát Sam.
- Csak egy kicsit – ismerte be Declan mosolyogva.
- Gondoltam. Üljünk le! – kínálta hellyel végül Sam a vendégeit. Mire mindenki megtalálta a helyét és letelepedtek, Magnus hitetlenkedve csóválta a fejét.
- Ez az egész tényleg igaz?
- Én megmondtam neked – pillantott rá Declan.
- Sokkoló lehet – nézett rá tűnődve Sam is.
- Eléggé. De… szeretném visszakapni az emberemet – tért magához Magnus.
- Tudom – bólintott rá Sam. – Türelem. Csak nem akartam, hogy kétszer kelljen elmondaniuk mindent. A társaim fél órán belül itt lesznek, és mindent megbeszélünk.
- Rendben – bólintott rá Magnus, és egy percre mindenki elmerült a gondolataiban, de végül Declan törte meg a csendet.
- Sam…
- Igen? – nézett rá a nő.
- Lehet, hogy ezt most nem kellene felhoznom, de Lytha… azt mondja… sajnálja az apját.
- Nem… ő Selmakot sajnálja – rázta meg a fejét Sam.
- Nem. Lytha szerint nagyon sokan kedvelték az apját. És persze Selmakot is.
- Na persze. Akkor miért bántak úgy vele az utolsó évben? – kérdezte cinikusan Sam, de Declan helyett Lytha válaszolt.
- A Tanács véleménye néha nem tükrözi a többség véleményét.
- És ezt, ha lehet, ne mondjam el Garshaw-nak.
- Hálás lennék – mosolyodott el Lytha.
- Tudja mit? Kedvelem magát – nevette el magát Sam is. – De ettől még nem lesz könnyű dolgunk. Tudom, miért hozzám jött, de… ahhoz hogy bevigyem a bázisra, vagy hazaküldjem… ahhoz legalább a tábornok engedélye kell.
- Tudom – bólintott rá a tok'ra. – De talán a hazamenésemre könnyebben rábólintanak, mintha fordított lenne a helyzet.
- Remélem – sóhajtott Sam.
- Mondja Sam… lemaradtam valamiről az utóbbi nagyjából egy évben?
- Őszinte leszek, Lytha, nem igazán tudom. Az utóbbi időben több bajunk van az Ori hírnökeivel, mint a rendszerurakkal.
- Ori?
- Hát, ha egy mondatban akarom összefoglalni, az Ori az ősök egy elfajzott, rossz útra tért ága, ami egy kitalált valláson keresztül a hívők energiájából táplálkozik.
- Vagyis nem jobbak, mint a goa'uld.
- Nem, egyáltalán nem. És a legrosszabb, hogy a technológiájuk sokkal fejlettebb. Olyan biológiai fegyverekkel rendelkeznek, ami rémálmaimban se jöjjön elő.
- Nem hangzik túl jól.
- Ne aggódjon, a Tanács szerint ez nem a maguk baja – mondta Sam némi iróniával.
- A Tanács nem ugyanaz, mióta Selmak lemondott – csóválta meg a fejét Lytha.
- Ennek már vagy ezer éve.
- Több is talán.
- Igen, tudom. De most koncentráljunk az előttünk álló feladatra. Valahogy haza kell magát juttatnunk.
- Hálás lennék. Higgye el, nem volt kellemes úgy ébredni, hogy azt sem tudom, hol vagyok.
- Gondolom – sóhajtott Sam, majd kipillantott az ablakon. – Megjött Daniel és Teal'c.
- Biztos benne, hogy Teal'c nem fogja letépni a fejem?
- Csak akkor, ha megérdemli – tűnt fel egy félmosoly Sam arcán, majd elsietett ajtót nyitni.
Egy perccel később bevezette a többieket, és bemutatta őket a társaságnak.
- Dr. Daniel Jackson és Teal'c. A vendégeink pedig Dr. Helen Magnus, Declan… bocs, mi is a másik neve?
- McRae – segítette ki ezúttal Declan.
- És…
- Henry Foss. Bocs, nem mutatkoztam be – szabadkozott Henry, de mikor magán érezte Teal'c pillantását, még jobban zavarba jött. – Nem én vagyok a mumus – kezdett védekezni.
- Tudom – bólintott rá Teal'c. – Érzem a tok'rát, bár már csak alig – pillantott Declanre, de aztán a figyelme visszatért Henryhez. – De magában is van valami furcsa – állapította meg, mire Herny már vészesen kezdett zavarba jönni.
- Henry, nyugalom – szólt rá Magnus. – Semmi baj.
- Úgy látszik, mindannyian őrzünk titkokat – állapította meg Sam. – De most nem ez a legfontosabb. Sok minden más is van, amit meg kell beszélnünk – mondta, így Henry is lassan megnyugodott.
- Szóval… hogy találták a szimbiótát? - kérdezte Sam Magnust, de a nő nem válaszolt, azon tűnődött, mivel háríthatná el a kérdést. Sam azonban megcsóválta a fejét. – Nézze… ha titkolózunk egymás előtt, az nem segít. Amit én eddig felfedtem, azért már százhúsz évet kaphatnék a hadbíróság előtt. Most maga jön. Amúgy… nem hiszem, hogy nagyon meg bírna lepni. Elég sok mindent láttam már, ahogy a többiek is. Szóval?
- Ez egy elég hosszú történet – figyelmeztette Magnus.
- Hát, ráérünk – bíztatta Sam.
- Rendben – adta meg magát Magnus. – Egy titkos szervezetet vezetek, amit úgy hívnak, Menedék-hálózat.
- Menedék? – kérdezett vissza Daniel. – Kinek?
- Mindenkinek – nézett rá Magnus. – Szó szerint. Különleges lényeknek, amik különleges képességekkel bírnak. Olyan lényeknek, amik megijesztenék az embereket, és emiatt kiirtanák őket. Olyan lényeknek, amik nem férnek bele a szürke hétköznapokba. Olyan lényeknek, amiket a legtöbb ember mesebelieknek hisz.
- Mint a sárkányok meg a koboldok? – kérdezett közbe Daniel, mire Declan egy pillanatra eltűnődött, majd felállt és kisétált. Magnus nézett utána, de aztán folytatta.
- Az ilyen fajok többsége a kihalás szélén áll. A lényeg, hogy megvédjük őket az emberektől, és esetlegesen az embereket tőlük – mondta, de Declan a tabletjével a kezében tért vissza, amit átnyújtott Samnek, úgy, hogy a többiek is láthassák.
- Declan! – szólt rá rosszallón Magnus.
- Ugyan – rázta meg a fejét a férfi. – Kölcsönösen függünk egymástól, miért árulnánk el egymást?
- Ez tényleg egy sárkány? – nézett fel ámulva Daniel.
- A neve Sookie. És igen… nevezhetjük akár sárkánynak is.
- És igazi?
- Legalább annyira, mint a tok'ra a fejemben – bólintott rá Declan. – És mint mindennek a világon, ennek a szegmensnek is megvan a feketepiaca. Az alvilágban olyan abnormálishoz juthat hozzá, amilyenre éppen van pénze.
- Ez igaz. Akár egyiptomi múmiát is vehet a feketepiacon – csóválta meg a fejét Daniel.
- Ez így van – bólintott rá Declan. – Próbáljuk kordában tartani, de sokkal több ember, még inkább több jogi lehetőség kéne hozzá. Egy ilyen rajtaütés alkalmával zsákmányoltuk Lythát a sztázistartályában. Fogalmunk sem volt, micsoda vagy kicsoda.
- És hogy egyesült magával?
- Sam… tudom, hogy megszegtem a szabályt – válaszolt ezúttal Lytha.
- Ugye tudja, hogy ezt nekem kell a legkevésbé magyaráznia?
- Igen, Jolinar is ezt tette. De vannak helyzetek…
- Pontosan tudom – bólintott rá Sam. – A kérdés az, hogy etessük meg Landry tábornokkal ezt az egészet.
- Nehéz lesz?
- Hát, Landry higgadtan szokta fogadni az ilyen váratlan eseményeket, de azért… jobb, ha mi is megpróbálunk majd higgadtak maradni. Megpróbálok beszélni vele – mondta Sam, majd fogta a telefonját, és bevonult a szobájába.
- Hát, Garshaw is meg fog lepődni, ebben biztos vagyok – gondolkodott el a hogyan továbbon Daniel.
- Ki az a Garshaw? – nézett rá Magnus.
- A tok'ra Nagytanás elnöke. Nem tudom, hogy fognak minket fogadni. Ahogy Garshaw-t ismerem, meggyőződése lesz, hogy mi tehetünk mindenről.
- Majd beszélek vele – ajánlotta Lytha.
- És tudja bizonyítani, hogy semmi közünk nem volt az idekerüléséhez?
- Nem.
- Na a bajok itt fognak kezdődni.
- Mehetünk – nézett Declanre Sam, mikor visszatért.
- Én is megyek – mondta ellentmondást nem tűrően Magnus.
- Én is – csapott le a lehetőségre Henry.
- Mindjárt gondoltam – húzta el a száját Sam. – Induljunk!
- Most jön az a rész, hogy bekötik a szemünket? – nézett rá gyanakodva Henry.
- Nem, most jön az a rész, hogy Teal'c leüti magukat, és csak a bázison térnem magukhoz – nézett rá egyik szemöldökét felvonva Sam, és csak akkor mosolyodott el, mikor Teal'c is kérdőn ránézett. – Menjünk! – mondta, így végül az egész csapat kivonult az utcára, és két kocsira oszolva elindultak a parancsnokság felé.
