II.fejezet

Roxmorts

Az óra nagyon lassan telt. Draco minden pillanatban azt várta, hogy végre vége legyen. Szeretett volna Dair mellett ülni, de Pansy magamellé rántotta, mihelyst belépett az ajtón. Már csak abban bízott, hogy az óra után együtt mehetnek fel az ebédlőbe. Már épp indult volna a lány felé, amikor Pansy karon ragadta, és maga után cibálta.

Dair kíváncsian nézett utánuk. Tetszett neki, ahogy a fiú hosszú haja ide-oda himbálózott.

Elindult a nagyterem felé. Az asztalnál már várták új barátai.

- Na? Milyen volt az óra? – tudakolta Hermione.

- Érdekes. Képzeljétek, én nem találni utat, és egy kedves fiú mutatta meg. Volt ő olyan aranyos! – lelkendezett Dair.

- Nem mondta a nevét? – kíváncsiskodott Harry.

- Ó de! Csak neve olyan furcsa. De ott ül másik asztal – mutatott a Mardekáros asztal felé.

- Ugye nem a szőke? Nem Malfoy? – kérdezte fancsali képpel Ron.

- De!

- Malfoy? Aranyos? Biztos egy emberről beszélünk? – hitetlenkedett Harry.

Dair csak mosolygott, és megtudakolta, hogy hol van Beith.

- Mindig is szerette fiúk – kuncogta, amikor Harry az asztal túlsó végén enyelgő párra mutatott.

Ebéd után együtt indultak el a Mágiatörténet terem felé. A kis helység zsúfolva volt diákokkal. Ron és Hermione találtak egy üres padot, Harry pedig leült Neville mellé. Csak ez után vette észre, hogy Dairnak nincs helye. A fiú már épp állt volna fel, hogy átadja helyét a lánynak, amikor a terem hátsó sarkából pisszegésre lett figyelmes.

- Dair! Héj, Dair! Gyere ide! – mutatott Malfoy a mellette lévő székre. – Gyorsan! – suttogta, és fejével a terem túlsó vége felől erre tartó Pansyra mutatott.

Dair mosolyogva ült le a fiú mellé, és együtt kuncogtak Parkinson dühtől eltorzult arcán.

Draco megbabonázva figyelte a lány mosolyát. Amikor nevetett apró gödröcskék jelentek meg az arcán.

- Van baj? – érdeklődött a lány, mire a Draco csak megrázta a fejét.

Néhány asztallal arréb Harryék döbbenten súgtak össze:

- Ezt nézzétek! Malfoy mosolyog! – álmélkodott Mio.

Draco élete legjobb mágiatörténet óráját hagyta maga mögött, amikor, Dair-ral az oldalán kilépett a teremből. A következő óra dupla gyógynövénytan volt, ahol külön csoportba osztották őket. Draco hiába kereste a tekintetével, aznap már nem látta többet a lányt.

Az elkövetkező két hónap teljesen eseménytelenül telt el. Mindenki a maga dolgával törődött. Dair sok időt töltött Harryvel és barátaival. Esténként sakkpartikat játszottak, és tanítgatták a lányt az angol nyelvre. Harry időnként, ott a kandallónál ülve, azon kapta magát, hogy a lány csillogó haját figyeli.

- Mint a tűz – mondogatta magában. A roxmorts-i hétvége egyre gyorsabban közeledett. Harry úgy gondolta, hogy épp itt az idő a cselekvésre. Az egyik sötét varázslatok kivédése óra után félrevonta Dairt a folyosón.

- Lenne kedved velem jönni holnap Roxmorts-ba? – tért a lényegre.

- Aha – nyögte ki, némi habozás után, a lány.

- Rendben. Akkor találkozunk holnap az előcsarnokban.

A következő pillanatban már a folyosó másik végén járt. A lány mozdulatlanul állt, arcán szomorkás kifejezéssel. Nem Harry meghívására várt, az tény. Lassan elindult a hálótermek felé. Már épp mondta volna a jelszót, de hirtelen egy kéz kapta el a csuklóját.

Amikor megfordult, már a pálca ott volt a kezébe.

- Héj! Nyugi! Csak én vagyok – emelte fel a kezét egy szőke fiú.

- Megijesztettél Draco – mondta lehajtott fejjel a lány.

- Héj! Mi a baj Dair? – kérdezte aggódva.

- Semmi, csak fáradt vagyok, ez minden.

- Milyen szépen használod már a nyelvet! – mosolygott a lányra, mire az csak biccentett.

- Igazából azt akartam kérdezni, hogy van-e kedved eljönni velem a hétvégén Roxmorts-ba.

Mihelyst kimondta a kérdést, már meg is bánta, mert a lány még szomorúbb lett.

- Harry gyorsabb volt – válaszolta és bemászott a klubhelységbe.

A fiú mozdulni sem tudott a döbbenettől.

- Még egy ok arra, hogy utáljalak Potter! – azzal morogva visszament a hálókörletébe.

Másnap reggel mindenki vidáman készülődött. Dair Harry oldalán baktatott le a lépcsőn. Még tegnap este elhatározta, hogy ma nem adja meg magát a rossz hangulatnak.

- Ma jó kedvem lesz, ha a doxy doxyt eszik is! – mondogatta magában. Megtartani azonban már nem volt olyan könnyű, amikor meglátta az előcsarnokban álló szőke fiút. Az arca annyira feldúlt volt és szomorú, ahogy a lépcsőn érkező pár felé nézett, hogy Dair szíve majd' meghasadt.

A falu tényleg csodaszép volt, és a mézesfalás édességei is elkápráztatták a lányt. Harry ötletére beültek egy kis kávézóba is. Dair furcsállta ugyan, hogy a kávéházban csak párok ülnek, de azért belement. Már a második „habvarázst" itták, amikor az ajtóban feltűnt Pansy Parkinson, mögötte pedig az unottan kullogó Darco Malfoy. A fiú finom vonású arca megkeményedett, és düh jelent meg rajta. A szeme szinte lángokat szórt a neki háttal ülő Harry Potterre.

- Na jó Parkinson! Én húztam – azzal kiviharzott a kávézó ajtaján. Dair meredten bámult maga elé.

- Dair? Dair? Dair! – rázta meg a lány vállát Harry.

- Igen? – kérdezett vissza az.

- Dair mi ütött beléd? Mi a baj?

- Csak fáradt vagyok. Ennyi. És, most ha megbocsátasz, visszamegyek a kastélyba.

- Elkísérlek – ajánlkozott a fiú.

- Ne! Csak keresd meg Ronékat. Én feltalálok egyedül is.

- Ahogy akarod.

Dair szinte futva haladt át a falun. Az eső elkezdett szemerkélni, ezért még gyorsabbra vette az iramot. A következő pillanatban valaki teljes erőből nekiszaladt. Az ütés erejétől a földre zuhant. Kiseperte vörös tincseit a szeméből, és elfogadta a szőke fiú segítő kezét…