2. Zörrenések

Melinda Nipton főterén tartózkodott, és épp az utolsó eladásra kínált jószágaiból befolyó összeget számolta.

Kiváló napja volt, többet keresett, mint az elsőre gondolta, és ahogy máskor is, úgy most is már előre rendeltek tőle újabb hosszúszarvúakat, ezzel biztosítva az üzletet a jövőhétre is.

Elégedett volt, ahogy annak is örült, hogy a betege is szemmel láthatóan már sokkal jobban volt. Elkísérte őt a városba, és mint kiderült, istenadta tehetsége volt az állatok tereléséhez. Mellette és a kutya mellett neki szinte semmi más dolga nem akadt az eladáson kívül.

Igaz, félt attól egy kicsit, hogy azért tartott vele, hogy a városban maradhasson, ám amikor készen voltak az eladással, és Melinda szedelőzködni kezdett, a férfi is segített neki összepakolni, majd együtt indultak vissza a farmra.

Visszafelé menet az elaknásított mezőt választották, mivel a férfi kezdte magát egyre fáradtabbnak érezni, és minél hamarabb szeretett volna hazaérni.

Melinda figyelme immár két dologra összpontosult, egyik részről az aknákat figyelte, nehogy rátapossanak egyre, másrészről pedig kísérőjét nézte, főleg azok után, hogy látta, hogy a férfi már az út negyede óta erősen szorítja az oldalát.

Hevesen kapkodta a levegőt, izzadt és arca egyre jobban sápadt, viszont nem volt hajlandó elfogadni a lány segítségét.

Minden egyes mozdulatával, amit a fejével tett, látszott, hogy keres valamit, ám Melinda hiába kérdezte, folyton kitérő válaszokat adott. A végén pedig a lány már belátta, hogy hasztalan a további faggatózás.

Ahogy ott mentek, Melindában furcsa érzés támadt. Rájött, hogy semmit sem tud a férfiről, még a nevét sem.

Egyszerűen csak John-nak nevezi magát, de eleinte, amikor úgy hívta, többször is megtörtént, hogy nem reagált rá egyáltalán, még a füle botját se mozdította. Később ezt azzal magyarázta, hogy fájdalmai közt nem vette észre a nő hangját. Ez akár még hihető is lett volna, azonban más helyzetben a férfi minden kis neszre felfigyelt, csak épp ez a név, ez a John tünt neki olyan semmit mondónak a nagy fájdalmai közepette...

Koraestére értek vissza a farmra. Várt rájuk még az állatok ellátása, és a többi ház körüli munka, és bár John minden mozdulatán látszott, hogy fáradt, és még fájdalmai is vannak, mégis vállalta a hosszúszarvúak ellátását. Simple hozzáértő segítségével hamar meglettek.

Munkája végeztével a férfi leült a karám melletti szalmabálák egyikének tetejére. Mélabúsan nézett maga elé, mire odaült mellé a bernáthegyi. Nyelvét kiöltve lihegett a férfire. Az összevont szemöldökkel nézte egy darabon. Látszott rajta, hogy bosszantja valami. A kutya azonban egyre csak topogott a férfi előtt, két nagy fülét leengedve.

- Antony ölni tudna egy hozzád hasonló korcsért – szólalt meg végül a férfi. Elmosolyodott, mire a kutya hozzádörgölőzött a lábához. – Ejha, barátom, nagy kincs a tudatlanság... – mondta, miközben finoman megveregette a kutya hátát.

- John, Simple! – hallatszott a ház felől Melinda hangja.

Erre aztán a kutya ott hagyta a férfit, és szélsebesen beszaladt a házba. „John" ült még egy keveset odakint, de aztán ő is bement a házba.

Melinda a nappaliban állt az asztal mellett. Egy injekcióstű hevert a kopott asztalon.

- Nézd, mit leltem! – kapta fel a lány a tűt, amikor meglátta belépni a férfit.

- Nincs rá szükségem! – ellenkezett a fickó.

- De igenis szükséged van rá! Hamarabb talpra állít, és az esetleges repedéseket, töréseket is meggyógyítja!

- Nincs szükségem drogokra!

- Ez csak egy Stimpak!

- Kábítószer!

- Az istenért, hisz gyógynövényekből készítik! Még én is el tudnám készíteni, ha tartanék itthon üres fecskendőket!

- Többre tartottalak!

- Hova mész?

- Mit gondolsz? Aludni!

- Legalább vacsorázz!

- Elment az étvágyam!

- De hisz dél óta nem ettél semmit!

- Felfordult a gyomrom, mit nem értessz ezen?

Melinda megdöbbent egy pillanatra. Már majdnem a véleményét is a férfi után kiáltotta, ám még azelőtt észhez kapott, mielőtt még jobban megsértette volna a férfit.

Gondolta, ha már ennyire fafejű, hát akkor szenvedjen! Ő kiment a konyhába, és megvacsorázott.

Valahogy mégsem estek jól neki a falatok, úgy egyedül. Azalatt a néhány nap alatt, amióta a férfi mellette volt, már teljesen megszokta, hogy nem magányban fogyasztja el az ételeket.

Simple azon az estén Melinda közelébe sem ment. Amikor összevesztek John-nal, a kutya egyszerűen kiszaladt, és Mel hiába hívta, nem jött vissza.

Végül a lány kitette az állat tálját a fal mellé, a szabadba, majd látva, hogy hiába hívja, Simple nem fog odamenni hozzá, bezárta a bejárati ajtót, majd elindult a hálószobája felé.

Végül mielőtt leoltotta volna a folyosón a villanyt, előbb benézett szülei egykori szobájába, ahol a vendége tartózkodott.

John nyakig betakarózott egy pléddel, és láthatóan aludt. Melinda amilyen csendesen csak tudott, úgy lopózott be a szobába, hogy jobban szemügyre vegye a férfit. Izgult érte, hisz már délután sem festett valami jól, az esti veszekedés után pedig félt attól, hogy komoly fájdalmai is lehetnek, csak nem vallja be.

Már majdnem az ágyhoz ért, amikor meghallotta felsóhajtani az alvást színlelő férfit.

- Remélem – szólalt meg végül John –, nem azt a drogot jöttél belém fecskendezni!

- Sosem erőltetnék rád semmit.

- A nappaliban nekem ez másképp tünt.

- A véleményem még mindig változatlan! Hisz tényleg csak egy Stimpak-ről van szó, nem Jetről vagy Psycho-ról!

- Aha! Ma Stimpak, holnap Med-X, hogy enyhítse a fájdalmat, azután Mentat, majd Jet és végül Psycho, a végén meg már bebaszottabb lennék egy Ördögnél!

- A te döntésed... Mindenesetre, a Stimpak ott lesz a nappaliban arra az esetre, ha mégis meggondolnád magad.

- Inkább tüntesd el reggelig, mert ha ott találom, én bizony kihajítom!

- Étel a konyhában, ha bármire szükséged lenne, tudod, hol találsz. Szép álmokat!

Nem kapott választ, de őszintén megvallva, nem is számított rá. Igaz, nem értette, miért kapta fel ennyire a vizet a férfi.

Miközben átöltözött pizsamába végig csak John járt az eszében. Az akcentusa alapján addig meg volt róla győződve, hogy valahonnan keletről származhat. Ez megmagyarázta volna az alkohol és drog ellenes magatartását, hisz tudta az apjától, hogy a légió ezt a két szert gyűlöli a legjobban, és ha ezekkel próbált volna meg, még csak feketén is kereskedni velük, biztos keresztre feszítve végezte volna.

Azonban az esti vitájuk alapján arra is fény derült, hogy a férfi jól ismeri a kábítószereket, és még a sivatag fosztogatói, az Ördögök sem voltak neki idegenek, szóval ezután Melinda inkább arra tippelt, hogy a férfinak inkább a Nagy Kánhoz lehet köze, mintsem a Légióhoz.

Gondolataiba mélyedve nyomta el végül a fáradtság.

Hajnaltájt a rövid hajú férfi hangos zajokra ébredt. Amúgyis éberen aludt, de ezek a zajok még egy mélyalvót is felébresztettek volna. Félálomban még elmosolyodott, amikor meghallotta a női sikolyokat, ám ahogy kitisztult az agya, és rájött, hogy hol van, máris kiugrott az ágyból, és kiszaladt a szobából. Jobb fegyver híján, felemelt egy széket, és azzal igyekezett Melinda szobája felé.

A folyosó sötét volt, és ahogy az ajtó elé ért, látta, hogy az csukva van. Óvatosan benyitott, majd ahogy körbenézett a hold által megvilágított szobában, letette a széket, majd beljebb ment.

Melinda az ágyon fekve vergődött, és sikoltozott. Ismét a rémálom köszönt vissza, amely minden egyes éjjelét kísértette.

Odakint az ablak alatt Simple ugatott, s mikor John kinézett, látta, hogy a szuka a falnak támasztva két elülső lábát ugat, Melinda szobáját figyelve.

A férfi ott hagyta az ablakot, és a lány ágyához lépett. Rátérdelt, de hiába lökdöste Melindát, az továbbra is csak sikoltozott és leizzadva vergődött. Végül ráült az ágy szélére, és a lány két karját leszorítva addig szólongatta, amíg az felébredt.

Melindát teljesen kiverte a verejték, és zihálva meredt a két karját feje fölött leszorító férfira.

- Mi... – habogta a lány, miközben felnézett a kezeire. John abban a pillanatban elengedte, majd ennyit mondott.

- Annyira csapkodtál, hogy attól féltem, még a végén ártassz magadnak.

- Megyek, beengedem Simple-t – motyogta a lány, miközben felváltva dörzsölgette a két csuklóját. Már készült volna felállni, de a férfi megragadta a vállát.

- Nem szeretnéd elmondani, mi történt?

- Csak egy rémálom – fordította el a fejét Melinda.

- Minden éjjel? Ez egy kicsit többnek tűnik annál.

- Én sem faggatóztam a hátadon található sebekről...

- Engedetlen voltam, és megszegtem egy szabályt. Azóta nem kötnek a szabályok. Csak a hűség! Most te következel!

- Ismered a magazinokat? Olyanokra gondolok, mint Grognak, a barbár, vagy a Pókhálós.

- Háborúelőtti képregények? Nem kötnek le, de ismerem szinte mindet. A munkámhoz elkerülhetetlen az információszerzés, és néha még az olyan fantasztikus mesékből is lehet tanulni!

- Akkor gondolom, ismered a Pókhálós vagy a Repülő Pirosköpenyes történetét.

- A szupererőket uraló férfiakról, akik maszk mögé bújva védelmezik a világot?

- Ugye milyen hülyén hangzik...

- Mi közük nekik az álmaidhoz?

- A Pókhálós félig meddig pók... Álmaimban engem egy félig farkas, félig ember kinézetű lény üldöz. Minden egyes éjjel... Mondtam, hogy hülyeség!

Melinda arrébb húzta magát az ágyon, majd készült felállni, azonban John átkarolta a derekát, és visszahúzta.

- Semmi sem hülyeség, ami kísért – súgta bele a lány fülébe, aki a férfi közelségétől teljesen zavarba jött, ám hiába markolta meg a férfi karjait, és pirult egészen fülig, valójában nem akarta kiszabadítani magát az ölelésből. – Mióta kísértenek ezek az álmok?

- Lehet, velük születtem – nevette el magát Melinda bosszúsan.

- Évek óta csak kínlódás számodra az éjszaka? Ugye tudod, hogy a szervezetedet nagyon igénybe veszi a sok rúgkapálózás, kiáltozás, az izzadásról már nem is beszélve.

- Kicsi koromban, ha rémálmaim voltak, mindig anya és apa közt aludtam. Ma már sajnos ez lehetetlen...

- És nem rúgdostad őket össze?

- Ha jól rémlik, apa bizonyos reggeleken volt, hogy úgy sántított, mint te! Azért is tartottunk idehaza egy-két Stimpaket. Jó, persze csak viccelek! Azért nem vagyok én olyan nagy csontdaráló!

- Gyere, vizsgáljuk meg, hátha segít még a módszer.

- Mi?

A férfi feljebb húzta a meglepődött nőt a lepedőn, majd végigterült az ágyon, jobb karját még mindig a nő csípőjén tartva. Melinda arcán a pír már kezdett eltűnni, ám amikor hátranézett és meglátta a párnáján a férfi fejét, újból fülig pirult.

- Megyek, beengedem Simple-t! – kiáltotta, és már kint is volt az ágyból.

- Hmm... még a végén kiderül, hogy egy szűzbe akadtam bele... – súgta összezárt fogai között a férfi, széles mosollyal az arcán.

Melinda úgy érezte, hogyha nem megy ki a friss levegőre, akkor leég arcáról a bőr. Az a kép, amikor felébredve ott feküdt, lefogott kezekkel, maga fölött azzal a rövid hajú idegennel teljesen beleégett az emlékezetébe.

Behúzta maga mögött az ajtót, azt követően hátát a falnak támasztva leguggolt az ablak mellé.

Simple, az öreg bernáthegyi farokcsóválva szaladt oda mellé, majd nyüszítve tolta oda nedves orrát Melinda kezéhez.

Úgy ültek ott a hold fénye alatt egészen addig, amíg a sivatagi éjszaka elég hűvösnek nem bizonyult ahhoz, hogy az általában nem fázós lányt bezavarja a verandáról.

Alighogy bezárta maguk mögött a bejárati ajtót, a prérifarkas zenekar nekilátott elmaradhatatlan éji szerenádjához. Pedig már tényleg úgy nézett ki, hogy azon az éjjelen az állatok is hallgatnak majd. Mint kiderült, nem így volt.

Melinda még meglehet, most is kicsit vöröses arccal, de már a hálószobája felé tartott. Benyitva rá kellett jöjjön, hogy a férfi tényleg komolyan gondolta, amit mondott, legalábbis még mindig odabent volt. Így, ahogy ott feküdt a hátán, a holdvilágban sejtelmes árnyat vetett arcára a kint álló elszáradt fa árnyéka. Halk lélegzetvételeinél ritmikusan mozgott fel-alá a mellkasa. Csendesen szunnyadt Melinda ágyában.

Ahogy elnézte, a lánynak nem volt lelke felébreszteni. Óvatosan kihúzta lába alól a takarót, majd miután ráterítette, Simple kíséretében átment szülei hálószobájába, ahol a nagy franciaágy matracán az ágynemű összegyűrődve jelezte, hogy nemrég még feküdtek benne.

Melinda nem gondolkozott rajta sokat, hamar levetette magát az üres ágyra, és miután átterítette magán a plédet, összegömbölyödve lehunyta szempilláit.

A tisztítószer szagán kívül úgy a plédnek, mint a párnának volt egy érdekes aromája, ami bár Melinda számára nagyon szokatlannak hatott, mégis kellemesen érezte magát az illat ölelésében.

Napsütés ébresztette, valamint Simple öblös hangú ugatása. Álmosan ásított egyet, miközben rájött, hogy a kutya hangját odakintről hallja, holott ott kellett volna, hallja maga mellett.

Az ásítást követően nyújtózott egyet, ám ahogy kiegyenesítette a lábait, érezte, amint belerúg valamibe. Közben arra is felfigyelt, hogy a csípőjéről is lecsúszott valami. A hab a tortán azért mégiscsak az a morgáshoz hasonlítható nyögés volt, amit a hátánál adott ki az a valakivé avanzsált valami, akit hirtelen hátravetődő könyökével Melinda jól gyomorszájon talált.

- Te meg mit csinálsz itt? – kérdezte hívatlan alvótársától Melinda, midőn válla mögé vetette rakoncátlan tincseit, így a fekete hajszálak némelyikét a férfi arcába csapta.

- Ezt én is ugyanúgy kérdezhetném. Te nem vagy a saját ágyadban!

- Ó, valóban? És mégis kinek a hibájából? Ki felejtett el kimászni a másik ágyából, mielőtt rákezdett volna a horkolásra?

- Tudtommal nem horkolok, legalábbis eddig még senki nem panaszkodott rá!

- Egyáltalán mióta fekszel itt, mellettem?

- Jó kérdés. Még sötét volt, mikor...

- Ne is folytasd!

Melinda kiugrott az ágyból, majd kiviharzott a szobából. Dühös volt, de főleg azért, mert érezte, hogy már megint nem tud uralkodni a szervezetén. Érezte, ahogy hevül az arca.

A konyhában kivett a hűtőből egy üveg hidegre hűtött tiszta vizet. A konyhaasztalnak dőlve kortyolgatta éppen, amikor a férfi is megjelent.

- A szüleidtől tanult módszer még mindig működik – jegyezte meg a férfi egy székre leülve.

- Ha csak nem akarsz még a mai nap folyamán elmenni innen, ajánlom, hogy felejtsd el, ami éjjel történt! És még egyszer ne merészelj az ágyamhoz még csak közelíteni sem, amíg én benne vagyok!

- A te házad, a te várad...

- Lehet, hogy téged nem zavar egyáltalán, ami történt, de engem annál inkább! Éreztem én a legelején, hogy nem jó ötlet egy idegent beengedni a házamba...

- Ha annyira zavar a jelenlétem, elmehetek.

- Nem zavar, sőt sokkal könnyebb, hogy mellettem vagy, hogy segítessz. De értsd meg... Vannak dolgok, amiket nem akarok megosztani veled. Ilyen például az ágyam, vagy a rémálmaim. Szeretném, ha maradnál, ha te is akarod, de...

- De ha nem tévedek, annak feltételei vannak!

- Jó lenne, ha betartanál néhány szabályt.

- Szabályok... Mit is kezdenénk nélkülük? Hallgatlak!

A férfi ölbetett kézzel hallgatta végig, hogy mit szabad és mit nem szabad neki az elkövetkezőkben a kicsiny farmon, amíg ott tartózkodik. Arca komor volt, már-már semmitmondó.

Nem mondott véleményt, nem ellenkezett, nem szabott feltételeket, láthatóan minden követeléssel egyetértett, és tartotta is magát a „szabályokhoz".

Éjjelenként azért gyakran felkelt, és ahányszor csak zajokat hallott az emelet távolabbi pontjáról, odament, és némán figyelte az ágyon vergődő fekete hajú lányt. A holdvilágban néha még úgy távolról is látszott hátul, a füle mögött, a haja közt az a sokaknak semmit mondó, de Cézár légiósainak nagyon is ismerős tetoválás.